Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-06-20 / 25. (973.) szám
Budapest, 1928. június 20. 3 BUD ÉS KLEBELSBERG MINISZTEREK nyilatkoznak a főváros iskolaépítő kölcsönéről A pénzügyminiszter szerint belföldi kölcsön felvételének nincsen elvi akadálya — A kultuszminiszter kijelenti, hogy a főváros terveit a legmelegebben támogatja A Fővárosi Hírlap ismertette először a főváros közoktatásügyi ügyosztályának azt a tervét, hogy 20 millió pengős belföldi kölcsönt akar felvenni iskolaépítés céljaira. Rámutattunk azokra a célokra is, amelyeknek megvalósítására ezt az összeget fel akarják használni. Budapest területén még mindig 32 barakkiskola van. Ezeket a barakkiskolákat eredetileg legfeljebb tíz évi időtartamra állították fel és ma már az a helyzet, hogy a barakkiskolák közül nem egy immár 25 esztendeje fogadja magába a kültelkek gyermekeit. Legtöbbjük düledező. rozoga épület, amelyek közül kettő tényleg már össze is diilt. De számolni kell azzal a követeléssel is, hogy a kültelkeken végre iskolákat kell építeni és meg kell menteni az apró 8—10 éves gyermekeket attól, hogy télvíz idején kilométeres utak megtétele után jussanak el az iskolába. Ennek az iskolaépítési kölcsönnek az ügyét még a nyári szünet előtt tető alá akarják hozni, éppen ezért szükségesnek tartottuk, hogy e kölcsön felvételének lehetőségeiről kikérjük Búd János pénzügyminiszter véleményét, minthogy minden kölcsön felvétele —- természetes pénzügyi okokból — a kormány előzetes jóváhagyásától függ. Búd János pénzügyminiszter a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A kormány tudvalévőén még a múlt évben arra az álláspontra helyezkedett, hogy legalább is egyelőre külföldi kölcsön felvételét nem engedélyezi. Én ezt akkoriban a leghatározottabban kijelentettem és azzal indokoltam meg, hogy államhiteli szempontból kell a negáció álláspontjára helyezkednünk. Ez az álláspont természetesen nem érinti a belföldi kölcsönöket, ami azt jelenti, hogy az autonómiáknak megvan a lehetőségük arra. hogy múlhatatlan beruházások céljaira esetleg belföldi kölcsönöket vegyenek fel. természetesen akkor, ha e kölcsönök felvétele minden tekintetben szükséges és megokolt. Ezúttal ebből a szempontból kell a kérdést megvizsgálnunk. Én a főváros közoktatási ügyosztályának arról a tervéről, hogy 20 millió pengős belföldi kölcsönt akar felvenni iskolaépítési célokra, eddig csak általánosságban hallottam. Addig, amíg a kölcsön felvételének részleteit, tehát a kölcsön feltételeit és a beruházás céljait részle- tekbemenö alapossággal meg nem vizsgáltam, végleges választ nem adhatok. Belföldi kölcsön felvételének azonban elvileg nincs akadálya... A főváros közoktatásügyi ügyosztályának kölcsönfelvételi terveiről megkérdeztük Klebelsherg Kunó gróf kultuszminisztert is. aki a következő kijelentéseket tette a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: — Hallottam már a fővárosnak arról a tervéről, hogy kultúrpolitikai beruházások céljaira húszmillió pengő belföldi kölcsönt akar felvenni. Én, mint kultus zminiszter, természetesen minden kultúrpolitikai befektetést helyeslek, mert azt tartom, hogy a kulturszükség!etek kielégítésére hozott áldozatok kamatostul megtérülnek. Ebből a felfogásomból következik, hogy nemcsak helyeslem a főváros kultúrpolitikai beruházásokat célzó terveit, hanem azokat a legmelegebben támogatni is fogom. A főváros kultúrpolitikája nincs ugyan minden részletében összhangban az én országos kultúrpolitikámmal, de én azt nem nehézményezem. Nem baj ugyanis, ha egy országban bizonyos területeken két akarat érvényesül, csak az a fontos, hogy szeretettel, megértéssel és 'jó igyekezettel szolgálja mindkét akarat ugyanazt a célt. Ebből a szempontból pedig nem emelhetek kifogást a főváros kultúrpolitikájának vezetői ellen, ellenkezőleg nagyon méltányolom törekvéseiket. Mi történt a plébánosválasztáson? A hivek Halász Pál mellé sorakoztak Kevés plébánosválasztás váltott ki annyi érdeklődést a választás előtt és annyi izgalmat a választás után, mint amelyinekkel a napokban találkoztunk, amikor a főváros közgyűlésének többsége, Shwoy Lajos székesfehérvári püspök örökébe a Reg_ num Marianum pébánosává Ortvay Rezső terézvárosi káplánt választotta meg. Netn beszélünk most arról a kortéziáról, amely a választás előtt fejlődött ki, annál inkább megfontolásra méltó jelenség azonban az az oppozició, amelyet a Regnum Marianum egyházközség a törvényhatóság választásával szemben kifejt. Nem lehet szemet húnyni az előtt, hogy a hívek ezrei szinte naponta gyűléseznek, tüntetnek Ortvay ellen és Halász Pál mellett. Ugyanakkor elhatározták, hogy minden lehetőt elkövetnek annak érdekében, hogy Halász Pál, aki hosszú időn át összeforrott az egyházközséggel, megmaradjon hívei között, mint a Regnum Marianum plébánosa. Határozatot fogadtak el az egyházközségben arra vonatkozóan, hogy küldöttséget menesztenek egyrészt a hercegprímáshoz, másrészt Ripka Ferenc főpolgármesterhez és Sipőcz Jenő polgármesterhez, végül pedig Ortvay Rezső törvényesen megválasztott plébánoshoz, akit a törvényhatóság által adott mandátum visszaadására akarnak rábírni. Szombaton már meg is T eherautópótkocsik T eher autokarosszér iák Autóbuszok Gyártja : MAY és RÓNA ''ilillllllllillllllllll gép-és ssáüitóeszközgyárnn'fülHíiLlülir Budapest, X, Kápolna tér 27-29. Telefon: J. 395-80. történt az első felvonulás, amikor többezer hívő megjelent a Várban és Leopold Antal kanonokot kérte meg a hercegprímásnál való közbenjárásra. A választást követő súlyos jelenségek természetesen élénken foglalkoztatják a főváros törvény- hatósági életét is. Éppen ezért nem érdektelen egy pillantást vetni a választás előzmé«yeire. A pártoknak a választás előtt történt állásfoglalása ma már körülbelül egészen tisztán áll a közvélemény előtt. A Keresztény Községi Párt értekezletén próbaszavazást rendeztek, amelynek eredménye az volt, hogy Halász Pál dr.-ra mindössze huszonhét szavazat esett, a többi szavazatok megoszlottak a másik két jelölt között, de a többség Ortvay mellett vallott szint. Az Egységes Községi Polgári Párt állás- foglalása nyíltan kitűnik abból a nyilatkozatból, amelyet a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt Kozma Jenő dr.. a párt elnöke tett és amelyet lapunk mai számában más helyen közlünk. A párt bölcs tapintattal nem tette pártkérdéssé a plébánosválasztást, hanem az elnöklő Kozma Jenő dr. az érdekelt katholikus vallású bizottsági tagok lelki meggyőződésére bízta a szavazást. Mindazonáltal a párttagok figyelmébe ajánlotta a hercegprímás intencióját, amellyel első helyen Halász Pál adminisztrátort jelölte és nyomatékosan hangsúlyozta az elnök azt az értesülést is, hogy az egyházközség rokonszenve nagy erővel Halász dr. mellett nyilatkozik meg. Kétségtelen az is, hogy az Egységes Községi Polgári Párt tagjainak nagyrésze valóban Halász Pál dr. mellett adta le szavazatát. Ez nyilvánvaló a szavazatok számából is. Halász Pál dr.-ra ugyanis negyvennyolc szavazat esett, amiből a kereszténypárti próbaszavazás tanúsága szerint huszonkét szavazat származott a kereszténypárttól. Halász Pál további huszonhat szavazata kétségkívül az Egységes Községi Polgári Párt tagjaitól származóit, mert hiszen köztudomású, hogy a szociáldemokraták és demokraták en bloc Ortvay Rezső mellett döntöttek. az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja, * Előfizetési árak: fél évre . egész évre 12 pengő. 24 pengő. SPORIK FERENe tetőfedő-mester is tetőket jókarbantartó vállalkozó VALLAL: pala műpala, cserep és kátrány-lemezzel fedett tetők javítását és jókarban tartását Budapest, III., Pacsirtamező-utca 53. Telefon: Óbuda 625-72. TOKÉ GYÖRGY ÁCSMESTER - TELEFON: L. 975-62 Iroda és ipartelep: Budapest Vi, Hungária-k. 78 RÉM Standard-billentyűzettel, világszerte legjobban bevált irodában, otthon és utón egyaránt. 18 havi részletfizetésre is kapható. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken Remington Írógép Rt. Budapest, VI. kerület, Andrássy-út 12. szám Telefon: Teréz 218-09, Lipót 975-20.