Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-03-28 / 13. (961.) szám
6 Budapest, 1928. március 28. A főváros 96 millió pengő Kösz- munkával segít asz iparon és a m unkanélk Miieken A munkálatokat rövidesen megkezdik és az év végéig mindent el akarnak végezni A polgármester szokásos félévi jelentésében, — amelyet a multhetekben küldött fel a belügyminiszterhez, — külön fejezetet szentel a budapesti szociális nyomorúságnak és hangsúlyozottan mutatott rá a munkapiac romlása következtében jelentkező fokozódó munkanélküliségre és az ezzel kapcsolatos állapotokra. A főváros vezetőségét, a törvényhatóság minden pártját, de elsősorban, a közgyűlés élén Ripka Ferenc főpolgármestert élénken foglalkoztatja a kérdés, hogyan lehetne ezeken a bajokon enyhíteni, miképen tudnák a munkaalkalmakat szaporítani. Ez a cél vezette a törvényhatóságot az idei költség- vetés összeállításánál is. amikor, talán erején felül, szavazott meg olyan munkákat, olyan építkezéseket, amelyekkel a munkások és az iparosság foglalkoztatását, a termelés fokozását akarja elérni. A húszmillió dolláros külföldi kölcsön felvételénél is egyik főszempont volt ez és a lakásínség enyhítése mellett, ez a cél vezette a főváros elhatározását a lakásépítési akció megindításánál is. Az általános csatornázási munkák megindítása és fokozása, a központi élelmiszer-nagyvásár, a kerületi piacok létesítése, a közvágóhidak és vásárok átépítése, az elektromosmüvek, a vízművek fejlesztése, a fokozott útépítés, amelyek az idei költség- vetésben szerepelnek. mind olyan tételek, amelyekből úgy az ipar. mint a munkástársadalom helyzetének javulása várható. Mivel a közmunkák nagyrészének megindítása, illetve végrehajtása késik, a múlt napokban a munkásérdekeltségek képviselői társaságában a törvény- hatósági bizottsági tagok közül többen felkerestek Eolkusházy helyettes polgármestert és arra kérték, hogy ezeket a munkálatokat mielőbb indíttassa meg. Ugyancsak foglalkozott ezzel a kérdéssel az Egységes Községi Polgári Párt több értekezlete is, ahol Becsey Antal és mások sürgették a tervezett közmunkák mielőbbvaló megindítását. A helyettes polgármester teljes mértékben át- érezte a kérdés sürgősségét és az egyes ügyosztályokat felszólította, hogy tegyenek jelentést azokról a közmunkákról, amelyek elvégzésre várnak. Adatokat kért Folkusházy alpolgármester arra vonatkozólag, hogy milyen munkákat kezdtek el és mikor várható a még el nem indított teendők végrehajtása. Az ügyosztályok jelentése be is érkezett és azok szerint 96,322.000 pengő az az összeg, amelyet a főváros ebben az évben közmunkákra, építkezésekre költ. Ez az óriási összeg, amely az ipar és kereskedelem csatornáin a főváros gazdasági vérkeringésébe jut, kétségtelenül igen jótékonyan fogja éreztetni hatását, s lényegesen enyhíti majd azokat a panaszokat, amelyek hangossága például nemrégiben szükségessé tette azt, liQgy a szociálpolitikai ügyosztály a köznyomor enyhítésére ezerrel szaporítsa a napi ingyenes ebédek számát a kerületi népkonyhákon. Az idén végrehajtandó közmunkák a következők: 1. Városházi automata-központ 380.000 P. 2. Útépítésekre a kerületekben 1,400.000 P. 3. Üj utakra 4,700.000 P. 4. Vízépítési munkálatok hegyekben 730.000 P. 5. Vízépítési munkálatok 2,200.000 P. 6. Csatorná„PALATÍNUS“ ÉPÍTŐ- ÉS INGATLANFORGALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Telefon: 121-45 Budapest, VRudolf tér 6. »STEAÜA« ■MU—mm I ........... Kö olajkereskedelmi R. - T. Budapest, V., Nádor-ucca 8. szám »R E X« -BENZIN Cstíszútrolaf Auto-, motor- és kenőola/ok Aszfalt zások 285.000 P. 7. Csatornázások 1,710.000 P. 8. Kertészeti munkálatok 140.000 P. 9. Kertészeti munkálatok 259.000 P. 10. Laktanyák tatarozása 397.000 P. 11. Laktanyák tatarozása 90.000 P. 12. Templom- és plébániaépítés 342.000 P. 13. Templom- és plébániaépítés 1,942.000 P. 14. Folytatólagos laktanyaépítkezés 1927-ből 129.000 P. 15. Folytatólagos templomépítkezés 1927-ből 98.000 P. 16. Autóbuszbeszerzések. garageépítkezés. ezzel kapcsolatos műhelyépítésekre 12,000.000 P. 17. A Beszkártnál 40 kocsira 2,000.000 P. 18. Áramátépítőtelepre 2,000.000 P. 19. Üj óvodákra 350.000 P. 20. Uj elemiiskolákra 1,650.000 P. 21. Az óbudai piac megépítésére 600.000 P. 22. Marhavásártér-építkezésre 2,000.000 P. 23. Sertés- vásár-építkezésre 2,400.000 P. 24. Központi csarnokok építkezése 1,100.000 P. 25. Krisztina-téri piac építkezése 600.000 P. 26. Vágóhídon különféle javítások 150.000 P. 27. Állategészségügyi telepen javítások 90.000 P. 28. Vásárcsarnokokban javítások 70.000 P. 29. Műcsarnok kibővítése 30.000 P. 30. A Róna uccai bérház megépítése 1,400.000 P. 31. A Némevtölgyi utón egy pavilion megépítése 1,056.000 P. 32. Kisfaludi uccai bérház megépítése 865.000 P. 33. Bankházak építése körüli rendezések 872.000 P. 34. Anya- és csecsemővédők berendezése 236.000 P. 35. Dandár uccai népfürdő megépítése 1,300.000 P. 36. Üj szegényház építése 1,400.000 P. 37. Balaton uccai leányárvaház építése 130.000 P. 38. Csend ucca rendezése 104.000 P. 39 .Simor ucca rendezése 93.000 P. 40. Népházi raktár építése 6000 P. 41. Kórházak tatarozása 813.000 P. 42. Madarász uccai csecsemőkórház építése 640.000 P. 43. Kerepesi úti temetőben építkezés 61.000 P. 44. A X. ügyosztályban (köz- egészségügy) előkészítés alatt álló tatarozások 1.100.000 P. 45. Iszapfürdő és vendéglőépítés 320.000 P. 46. Az Elektromos Művek építkezése: ide tartoznak az elektromos gépek és különféle gépházak építése, valamint a Vízművek beruházási akciója. Részben előkészítés, részben végrehajtás alatt 34,000.000 P. 47. Vízcsőfektetések 500.000 P. 48. Az Elektromos Műveknél áramvezetékek lefektetése, különféle városrészekbe az áramnak elvezetése és bekapcsolása 5.300.000 P. 49. A gáznak a Svábhegyre való felvezetése 340.000 P. Összesen 96,322.000 pengő. Ügy értesülünk, hogy az egyes munkálatokat rövidesen elkezdik és az év végéig a lehetőség határáig elvégzik mindazt, amit emberi erővel lehet. NAGTFÁL ISIRE ÉPÍTŐMESTER mr Horthy Mlklós-út IS2. «sóm BUDAPEST ^ Telefonszála: József 381-78 Fayence falburkolást és padlóburkolást keramit, mozaik és cementlapokból a legjutányosabban kivitelez KOCH ÉS SZILAGYI építőipari vállalat Budapest, Vl., Székely Bertalan-u. 2/b. Telefon Teréz 296-51 és 290-78. HUTTERER és KÓSA épület és diszműbádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV, Magyar ucca 42-44 Telefon: József 452-23. Telelőn: József 452—23. Hirmann Ferenc rézárugyár Budapest, VII., Csányi-ucca 7*9. Telefon: József 460-49 Gyártmányai: Permetezők és ezek összes alkatrészei, rézsúlyok, háztartási mozsarak, gyertyatartók, habüstök stb. továbbá ,,Pax“ szab. kézi tűzoltó készülék stb. Dénes Aladár OKI. géDenmerníU gépműhelye Budapest, V, Váczi-út 28. (Bejárat Koráll-u.) Telefon : L. 980—98 Présgépek minden iparág céljára, minden nagyságban. HydírauliKus töpörtyüpré&elc £ Nyomdai gépek szakszerű javítása. Általános gépjavítás. Precisids eszterga-, gyalus-, mard- és csíszolási munkák. Préselt és he- ________________________gesztett tömegcikkek.________________________ „V IKTORIA“ zászlógyár és díszítő vállalat BUDAPEST, IX, Páva-ucca 7. ROMBOLD B. FIAI Zászlók, díszítések, címfestő, mázoló és szobafestő munkák. Telefon : J. 352-09 Alapíttatott: 1842. KÉRYLAJOS vizsgázott- tetőfedő-mester Budapest, VII., Dob-ucca 3. Telefon: J. 350-11. LUDOVIKA AUTOCARROSZERIA-Ozeh BUDAPEST, IX., REMETE-UTCA 34. A legelegánsabb luxuscaroszeriák, sorozatos caroszeriák és autóbuszok. — TELEFON: József 365—86. Bauer János, ácsmester BUDAPEST, V., KÄRPÄT UCCA 3. TELEFON: LIPÓT 968—95. Telefon : József 368—24 CZIGLER JANOS tOrösrézára- á> vegyiipari gépgyáros Kórházak felszerelése. Vörösréz- edények és készülékek, vörösrézmosóüstök készítése és ónozása. Alumínium-hegesztés. BUDAPEST, Vili. kér., Koszorú ucca 12 Egyesült Tégla- és Cementgyár R.-T. Budapest, V.v Sas ucca 25. szám Telefon: 230-71, 108-58, 141—52 Évi t a 11 e s i t 6 k A p a s s é g: 12,000 vágón cemonl 5,000 „ mész 80.000,000 darab tégla 8.000,000 „ cserép Portlandcementgyár: Lábatlan. — Mészégető: Lábatlan. Téglagyárak : Buda, Köbáaya, Nyergesújfalu. LANTI EMIL bádogos és szerelőmester, egészségügyi berendezések vállalata BUDAPEST IX, LILIOM UCCA 7 Telefon: József, 415-28._______ SC H A —C O a legújabb és legolcsóbb sokszorosító gép GURLITT HERMANN V, Gr. Tisza István-u. 22 Tel. 230-86. MURAROJÁNOS gumin ijavltó üzem BUDAPEST VI., Benczúr-ucca 3. (Felsóerdősor sarok) Telefon: T. 263-56. Zsíros Károly oki, gépészmérnök Ujj Gyula tanár fűtési és hőtechnikai tervező irodája Budapest, I. kér* Horthy Miklós út pó. sa. Telefon; J. 348-83, J. 453-14