Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-16 / 11. szám
Budapest, 1927 március 16. Nyolcezer iskolás gyermek nyaraltatása Meghosszabbítják a vakációt — Az akció előmunkálatai már folynak A fővárosi társadalom legszélesebb köreiben már évekkel ezelőtt erős visszhangot keltett az a mozgalom, amely a gyermekek nyári szünidejének meghosszabbítását tűzte ki célul azzal az elhatározással, hogy úgy az iskolából kiszabaduló gyermekeknek, mint a szülőknek az eddiginél több lehetőség nyuj- tassék az egészségi okokból annyira kívánatos nyári üdülésre. Az iskolába járás eddigi rendszere mellett alig öt-hat hetes nyári vakáció jutott a gyermekeknek és ezzel kapcsolatosan azok szüleinek is. Ennek a mozgalomnak már az elmúlt évben dr. Ripka Ferenc főpolgármester gyakorlati lendületet is adott, amidőn gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszternél kieszközölte a szünidő meghosszabbítását. Ripka főpolgármester meggyőzően fejtette ki a miniszter ellőtt ennek a problémának nagy közegészségügyi és nemzet- gazdasági érdekeit. A miniszter az érvek hatása alatt már tavaly rendeleti úton biztosította a gyermekek vakációjának megtoldását. Az akció azonban egyelőre nem nem járt megfelelő sikerrel, mert a szó- banforgó rendelkezés már csak a szünidő vége felé jelent meg. Az idén előreláthatólag azonban már végleges szabályozást fog nyerni a csaknem három havi szünidő kérdése és ezzel úgy a szülők, mint a gyermekek a nyári pihenés újabb lehetőségét fogják elnyerni. Ebbe a kérdésbe kapcsolódik be szervesen a főváros nyaraltatási akciója is, amelynek eredményességét Purebl Győző tanácsnok nagy lendülettel viszi a megvalósulás elé. Purebl tanácsnok megértéssel. fáradhatatlan ügybuzgalommal, kiváló szociális érzékkel fárad a kérdés minél jobb megoldásán, azon, hogy a gyermeknyaraltatás intézménye minél szé- lesebbkörű és lehetőleg tökéletes legyen. De nagy megértést tanúsít az akció kiterjesztése és eredményességének biztosítása érdekében Ripka Ferenc főpolgármester is, akinek sikerült a nyaraltatási akció ügyének védnöki tisztségét Horthy Miklós kormányzó nemeslelkű feleségével elfogadtatni. A szomorú pesti kis gyermekek sorsát a főpolgármester közbenjárására a belügyi és népjóléti miniszterek is felkarolták és rendelettel gondoskodtak róla, hogy a járási tiszti értekezleteken különös gonddal foglalkozzanak a fővárosi gyermekek nyaraltatási akciójának előkészítésével és sikerének biztosításával. Petik Kálmán fővárosi iskola-igazgató, az akció vezetője a folyamatba tett idei előkészületekről és annak kilátásairól a következőkben informálta a Fővárosi Hírlap munkatársát. — A főváros 1921-ben kezdte meg a gyermeknyaraltatási akciót, amelynek keretében az első évben 250 gyermek üdült, míg tavaly már 6000 gyermek nyaralt ä főváros áldozatkészségéből. Ezt a számot az idén 8000-re szándékozunk felemelni. Az idei nyaraltatás fokozott arányainak megfelelően már tavaly novemberben megkezdtük az előkészítés munkáját. Eddig 17.000 kérőlevelet küldtünk szét a gyermekek vidéki elhelyezése érdekében. A székesfőváros tanácsa nevében megkerestük az összes főispánokat, alispánokat, főszolgabírákat, a városok polgármestereit, a községi elöljáróságokat, a papokat, a tanítókat, a nagyobb földbirtokosokat, mindnyájukat arra kérve, hogy járuljanak hozzá a nyaraltatási akció sikeréhez. Az eredmény már eddig is elég ki«-iPör UTa Budapest * Alapíttatott 1895. Telefon : T. 105—46. Vi. kér., Vilmos császár-út 1. Anker-köz 2. Viaszosvászon. LSríOaeum- Gmmuiánik. SZŰIS JENŐ Telefon: József 129-43 oki. mérnök, építőmester építési vállalkozó BUDAPEST VII., Kertész-utca 24-28. HUTTERER és KÓSA épület- és dlszmfibádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV. kér., Magyar ucca 42—44. es. Telefon : József 152—23. Telefoa: József 162—2®, elégítőnek mutatkozik. Értesüléseink vannak, hogy az egyes járásokban átlag 100—150 gyermeket vállalnak nyári gondozásra. Mintegy 1040 gyermek vidéki elhelyezése máris biztosítva van. Remélhetőleg 3500—4000 gyermeket tudunk majd vidéken megfelelően elhelyezni, tehát a nyaraltatás felét így szándékozunk lebonyolítani. A további 4000 gyermeket saját üdülőtelepeinken, 17 budai és egyéb, a perifériákon alkalmas iskolákban helyezzük el. Számításom szerint az elemi iskolai tanulók 20%-a van ráutalva az üdültetésre. TzórKközKs Városi Színház. Szerda: A Doni Kozákok Kórusának hangversenye. Csütörtök: A bíborruhás asz- •szony. Péntek: Traviata (Ada Sári vendégfelléptével). Szombat: A bíborruhás asszony. Vasárnap délután: Csókos asszony; este: A bíborruhás asszony. Hétfő: Bohémélet (Ada Sári vendégíelléptével). Telefon: T. 14-22 KIS KOMÉDIA Révai-utca 18. sz. Március havi műsor Rótt és Steinhardt ffS'----—— MUNDI ROSEfWRANTZ — A SZENT GELLÉRT_ SZÁLLÓ ÉTTERMEI BUDAPEST KÖZÖNSÉGÉNEK LEGKEDVESEBB BALHELYISÉGEI DÉLUTÁN ÖTÓRAI TEA — JAZZ-BAND MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN ESTE KEDÉLYES CSALÁDI EST KÜLÖN TERMEK Grándíts Gyula ^ oki építész és építőmester Budapest, /., Horthy Miklós-út 16. Telep: VI., Lomb ucca 37. GROSZ J. Épület- és keményfa kereskedó BUDAPEST, VII., ILKA-UTCA 29. TELEFON : JÓZSEF 93-12. TELEFON : JÓZSEF 93-12. A művészet, technika és magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a Spolarich-étterem söröző BUDAPEST IV. KÉR., FERENC1EK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha ! A legszebb kávéház pedig a Spolarich - kávéház BUDAPEST, VIII. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 37—59. Esténként cigányzene. Expresse kávé. S^ját siivő- és cukrászipari üzem. Betoncsövek, burkolatlapok nagy készlete ä^öREÄ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG fi Vi ÉPa Cementárugyár, beton- és mélyépítés Budapest, V., Hold-utca 19. Telefon: Lipót 972-10. SCOR^Ii NÁNDOR üvegezési vállalata Budapest, VII., Csengeri ucca 7. Telefon: József 119-97. KISS JÓZSEF Bútor- és faárúgyár BUDAPEST, VIII., KISFALUDY-UTCA 38. SZ. mintatermekben állandó bútorkiállítás TELEFON: JÓZSEF 2—88 SZÁM. B Ruggyanta bélyegzögyar es vésnöki mfiintézet IENEHSTOK JÓZSEF El FIA Bíidíipsit Vili, Rnkóczi-út 23. ÄÄ5S GABOR és GLASNER Iroda és szerelőműhely: Budapest, VIII., Reviczky-utca 9. sz. Bádogárú ipartelep: VII., Peterdy-ntca 22. sz. Telefonszám: József 133—33. — Alapíttatott: 1892 Barna Márton ISÄ8 rcktűzhelykészitő — Autogénhegesztés BUDAPEST, VIII., SZERDAHELYI-UTCA 3. SZ. Telefon • Alapítási év 1875 • Telefon GÁSPÁR SÁNDOR ÉPÜLET-LAKATOS ÉS VASSZERKEZETEK ÜZEME BUDAPEST, IX., SZVETENAY UCCA 30. TELEFON ; J. 86-45. TELEFON: J. 86-45. THOLT ISTVÁN oki. mérnök Budapest, II., Donátí-u. 26. Telefon: L. 903-25 Vízvezeték, központi fűtés, csatornázás, deritő telepek KADA MÁRTON Vlii,,'szigetvár^ „£.%£ ERDEI LAJOS ácsmester BUDAPEST, IX., FERENC-TÉR 9. Benjámin G. Cégtulajdonosok BOROS JÓZSEF és NYITRAI FERENC Budapest, VIBL, Kún-utca 5. Telefon: József 8-85. KBAMMER JÓZSEF ÉPÜLETBÁDOGOS, GŐZFŰTÉS, VÍZVEZETÉK ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ Budapest, VI., Dessewffy-u. 15. Telefonhivó : 65-03. Drabeú Ferenc gáDészrnérnöS gspmütielye| Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint automobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gép- alkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyú gyűrűk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- éa csigakerekek készítése. Budapest, VIII., Gólya-otca 8. sz. — Telefon: József 88-82. S ZEKER GYULA épület- és diszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészségügyi berendező vállalata IX., BOKRÉTA-UTCA 23. Telefonhivó: J. 41-71 | NAGY LAJOS £E& VL, FELSŐ ERDŐSOR 25. SZÁM Mindenféle gyárak é£ építkezések tervezése és kivitele. Költségvetés díjmentes. K OCH ISTVÁN ácsmester tetőemelési vállalkozó BUDAPEST, IX., LENKET U. 3. TAPÉTÁK Telefon : 78-68. angol éa francia minták gyönyörű választékban WEICHNER JÓZSEF ARANYKÉZ-UTCA 4. Kronekker Sándor, akkumulátorok készítése,töltése és szakszerű szerelése Budapest, VIII., Szeszgyár utca 9. Baross u. végénél Telefon sz.: József 24—86_____________________ PRI/TER GYÖRGY Sz b biológiai szenyvíztis titó berandazések r -t. Budapest VI, Aréna-út 84. Tel.: T. 22- 2^ CÖDDATie a tökéletes autópneu Főelárusitás: Budapest, VI., Mozsár-u. 9. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme HÄRMATVIZ a Hungáriagyógyforrás szénsavval telített vize Kapható mindenütt 1 •«. Telefon : Teréz 86—76. kondor Rezső, Bakatosáru és redőnygyár, B“dape*^w<!«’:14' Stíriai lemezből készült görredőnyök, esslingeni faredönyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. Bostwigh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészek. Alapíttatott 1896-ban. Vidékre díjmentes csomagolás. Alapíttatott 1896-ban.