Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-02 / 9. szám
4 Budapest, 1927 március 2. Csalt Huáapest határán épültjet töl a villamos centrále Huzattj János alpolgármester rávilágít a TalPoí-ügy „rejtelmeire** — A centrále tjáramlás utján tjarminc év múlva a fővárosra száll Heteken át folyt a találgatás a villamoscentrálé és a Talbot-szcrződés körül. Az illetékes faktorok, amelyek ebben a kérdésben tárgyaltak, mély hallgatásba merültek, de annál inkább működött a nagy- közönség fantáziája. Mind a kettőt egészen természetesnek kell tartani, hiszen olyan nagyarányú tervekről van szó, amelyeket egyrészt nem lehetett a nagy nyilvánosság előtt letárgyalni, másrészt pedig a közönség fantáziáját is természetszerűen izgatta, hiszen egy súlyos gazdasági viszonyok között élő társadalom reményei és aggodalmai nyilatkoztak meg ezekben a találgatásokban és a fantázia mértéktelen működésében. Az elmúlt hét azonban teljes világosságot derített az egész Talbot-szerződésre, amennyiben először Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter ismertette az ügy főbb vonásait a képviselőház ülésén, majd pedig Buzúth János alpolgármester tárta fel a legnagyobb részletességgel a Talbot-tárgyalások részleteit és eredményeit, természetesen légióként a főváros szempontjából. A kereskedelmi miniszter nyilatkozatából kiderül, hogy az angol ajánlat tényleg a Trade Facilities Act. kihasználásában alapszik, amelynek értelmében az angol kormány kedvező . kölcsönöket garantál, ha a kölcsön az angol ipar foglalkoztatását szolgálja. A Tcdbot-ajánlat elintézése sürgős, mert a Trade Facilities érvénye március 31-én lejár és azt semmi szia alatt sem hosszabbítják meg. A kormány mérlegelése szerint az angol ipar foglalkoztatása a magyar iparra nézve nem káros, mert a tervbe vett angol behozatal értékének körülbelül csak egyhar- mada olyan, amiről azt lehet mondani, hogy a magyar ipar minden külső segítség nélkül meg tudja csinálni. A kölcsön két részből áll és pedig egy 1.1 millió, angol fontos és egy körülbelül 2 millió angol fontos kölcsönből. Bizonyos rész az Államvasutaknak, bizonyos rész pedig a fővárosnak jut. Biizáth János alpolgármester előadásából rendkívül érdekes volt az a rész. amely kimutatta, hogy a fővárosra nézve rendkívüli fontosságú, hogy ne a főváros kapja a MÁV.-tól a villanyt, hanem inkáb a főváros adja a MÁV.-nak az áramot. Ez annál inkább jogos, mert a főváros 100 millió kilowattot fogyaszt, míg a MÁV.-nak csak ötvenezer» kilowattra van szüksége. Ilyenformán a főváros azt az ajánlatot tette, hogy hajlandó saját kezelésébe venni a centrálét. A számítások beigazolták, hogy még abban az esetben is, ha a főváros olcsóbb áron engedi át a MÁV.-nak az áramot, ami körülbelül évi egymillió aranykorona ráfizetést jelent, még ezt a deficitet is eliminálni lehet azzal, hogy a főváros harminc év után ingyen jut hozzá a centráléhoz, ami egymillió angol fontba fog kerülni. A főváros megkapta a kormány részéről annak biztosítását is, hogy a főváros átveheti a telepet és az állam a há- ramlási jogot a fővárosnak engedi át. Igen nagy vonásokban és igen röviden, körülbelül ebben áll a Talbot-féle szerződés. Hozzá kell azonban tenni még ehhez, hogy a megállapodás egyrészt az angolok és a kormány, másrészt a kormány és a főváros között ma már tökéletesen befejezett tény. A főváros számára annak van legnagyobb jelentősége, hogy a centrálét saját kezelésébe veszi és afölött minden tekintetben rendelkezik, végeredményben pedig harminc esztendő után a tulajdonjoghoz is hozzájut. Minden eldőlt tehát, befejezett tényekkel állunk szemben, nyílt kérdés ebben a pillanatban már csak egy van, hogy hol épüljön föl a centrálé. Ez a kérdés is csak forma szerint A BEVÁLT IZZÓLÁMPA J “ van azonban nyitva. Abban a pillanatban ugyanis, ! amikor a centrálé sorsa a főváros kezébe van letéve, ez a kérdés sem lehet vitás. Budapest székes- ' főváros még csak nem is gondolhat olyan megoldásra, hogy valahol, bárhol a vidéken építsék meg a centrálét. A főváros közgyűlésében kétségkívül nem lesz egyetlen hang, nem lesz egyetlen vélemény, amely ne a legtermészetesebb és ne a legkötelesség- szerűbb megoldás mellé álljon, amellé, hogy a hatalmas villamossági energiaközpontot Budapest székesfőváros területén kell felépíteni. Hatalmas gazdasági és műszaki argumentumok vonulnak föl emellé a megoldás mellé, de mindezek fölött itt az a helyzet, hogy a centrálé kérdésében Budapest székesfővárosnak szuverén akaratának kell lenni és ez a szuverén akarat nem nyilatkozhat]',k meg más mellett, minthogy egy ilyen hatalmas telepet,' amelyet Budapest székesfőváros kezel és amely később Budapest székesfőváros tulajdona lesz, el sem lehet képzelni Budapest székesfőváros határán kívül. Tei- és »nifoflinsztfiK [Melmébe! Tudatjuk, hogy üzemünk egész tejkezelését bakteriológiai szempontból a m. kir. Állatorvosi Akadémia tejjhygienai laboratóriumának ellenőrzése alá helyeztük. Palacktejünkef a tej vitaminjait megkímélő, a káros baktériumokat megsemmisítő pasztőrözés elvei szerint kezeljük és fiókjaink útján díjmentesen házhoz szállítjuk. Fióküzleteinkben és elárusífóhelyeinken forgalomba kerülő vajat kizárólag pasztőrözött és színtenyészettel beoltott tejszínből — dán módra — készítjük. Biiáspsiti Központi filtüMaos Teicsumob Részvénytársaság. Ili II—lllMIIIIIIBIH ■■lllllll'l II Téglása Géza és műszaki vállalat Budapest, Vili., Mikszáth Kálmán-tér4. Tel.: J. 42-35 I AGAZSN5R ALBERT ÉS TÁRSA ' ........ REDŐNYGYÁR Bu dapest, V. kér., Honvéd-ucca 38. Telefon: Teréz 106_43 M FO DOR BÉLA ES LA KA TOSÁRU, VAS SZERKEZETI ÉS CSA VARGYÁ RA TeleJon-interurbán SBUÖAPESTi Telefon-interurbán Lipót 900—36 V, RÉ t ÉSZ U 9. SZ. Lipót 909—36 KEEMPBL JÓZSEF épület*, mű- és szerkezet-lakatos Budapest, Vili, Sárkány-u. 11 Telefon: József 44 — 43 RADÓ EDE PARKETVALLALATA Budapest, VI., Rózsa ucca 95. Vállal mindennemű parketmunkát régi padlók javítását és gyalulását. Alapittatott 1879. HUTTER HERHAHN sodronyfonó ipar Budapest, Vili., József-utca 38. sz. Telefon: J. óo—94. Saőrsaövőde Szent-Endre van BEEK KÁROLY SZ0BRÁS7, MŰKuTELEPE. BUDAPEST, I., HORTHI MIKLÓS-ÚT 42 SZÁM. Telep IX., Soroksári-út 132. KAINRATH ANTAL Villanyszerelési , , vállalata Budapest, VIIL, Kissaiétrom-utca 2 Telefonszám: József 1-64 Telefonszám: József 1-64 (3rándíts Gyula ok/, építész és építőmester Budapest, Fforthy Fliklós-út 16. Telep: V!., Lomb ucca 37. GROSZ J. Épület- és keményfa-kereskedő BUDAPEST, TELEFON : JÓZSEF 93-12. TELEFON : JÓZSEF 93-I2. VII., ILKA-UTCA 29. Czigler János vörösrézárú- és vegyiipari gépgyáros. Kórházak felszerelése. Vörösréz-edények és készülékek, vörösrézmosdóüstök készítése és ónozása. Aluminium-hegesztés. BUDAPEST, Vili. KÉR , KOSZORÚ-UCCA 12. SZ. Telefon : József 68-24. L,POr Budapest ^ Alapittatott 1895. Telefon : T. 105—46. VI. kér., Vilmos császár-út 1. Anker-köz 2. Viaszosvászon. Linóleum. Gumwiáruk. nun Jenő Telefon: József 129-43 oki. mérnök, építőmester építési vállalkozó BUDAPEST VII., Kertész-utca 24-28. HUTTERER és KÓSA épület- és diszmübádogos, egészségügyi berendezési vállalat , Budapest, IV. kér., Magyar ucca 42—44. sz. ♦ Telefon: József 152—23. Telefon: József 152—25, j TeicHner Adóm épQtet-műIakatos Telefon : J. 15-94 Telefon : J. 15-94. PORTÁLGYÁR Budapest, VII. kér., Szövetség utca 10. sz. SZOBRÁSZ Elsőrangú gipsz- és műkőmunkák SCHMIDT ÉS KELEMEN Budapest, V., Honvéd ucca 15. Telefon: 4U-02. ANGSTER JÓZSEF ES FIA pEfc Orgona- és harmóniumgyár r.-t. I LívŰ Készít új orgonákat művészi kivitelben. Pneumatikus átépítések. Mindennemű javítások. Új homlokzat sípok. Tisztítás, hangolás, orgonák karbantartása Harmóniumok részletre 2,800.000 Kfeljebb. Budapesti iroda: IV., Semmelwels-u. 10. Telefon: 139-34. 1000 új orgona. 60 éves múlt. BE KE LAJOS 3S!&£ Elvállal mindennemű épület- és mílíakatosmunkák, takaréktűzhelyek és vasredönyök készítését és javítását. Budapest, V., Vörösmarty-tér 6 ■ Telefon : 23—36. Benjámin. CL nagykereskedés Cégtulajdonosok BOROS JÓZSEF és NYITRAI FERENC Budapest, Vili., &ún-u*ca 5. Telefon: József 8-85. Betoncsövek, burkoäatlapok nagy készlete üiöREá RÉSZVÉNYTÁRSASÁG "r * * Cementárugyár, beton- és mélyépítés Budapest. V„ Hold-utca 19. Telefon: Lipót 972-10. KISS JÓZSEF Bútor- és faánfgyár BUDAPEST, VIII., KISFALUDY-UTCA 38. SZ. mintatermekben állandó bútorkiállítás TELEFON: JÓZSEF 2-88 SZÁM. Rnggyäntä bélyegzőgyár és vésnöki mőiiitézet ÜEtEHflN JÓZSEF ES FIA Budapest IMII, RnRóczi-út 11 ffipÄ 6ÁB0R és GLASNEH ==== iparvállalata Iroda és szerelőműhely: Budapest, Vili., Reviczky-utca 9. sz. Bádogárú ipartelep; VII., Peterdy-utca 22. sz. Telefonszám: József 133—33. — Alapilíatott: 1892 Barna Márton SSÄ réktűzhelykészitő — Autogénhegesztés BUDAPEST, Vili., SZERDAHELYI-UTCA 3. SZ. Telefon • Alapítási óv 1875 • Telefon