Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-23 / 8. szám
Budapest, 1927 február 23. Ripka Ferenc főpolgármester a sajtóért. Társas- vacsorára gyűlt össze Buda társadalmának színe- java, hogy megünnepelje a Budui Napló fennállásának 23-ik évfordulóját, továbbá a lap kiváló szerkesztőjének, Viraág Bélának 63-ik születésnapját és végül azt a jelentős irodalmi eseményt, hogy 43 évvel ezelőtt jelent meg a jeles író első költeménye. A kulturünnepséggé emelkedett vacsorán megjelent Ripka Ferenc főpolgármester is dr. Günther Tivadar hivatali titkára kíséretében. Az ünneplők soraiban ott láttuk Becsey Antalt, Morvay Győzőt, Szávay Gyulát, Baránszky Gyulát, dr. Hank Józsefet, Henyey Vilmost, Hócly Lajost, Hubert Vilmost, Jauernik Nándort, dr. Krivoss Árpádot, Marik Ernőt, Dobroszláv Pétert, Pásztélyi Vilmost, Serényi Gusztávot, Stark Lipótot, Ziegler Gézát, stb. A jelenvoltak lelkes felköszöntőben méltatták Viraág Béla tevékenységét, amelyet lapjában Buda fejlesztése érdekében kifejtett. A jubiláns érdemeire azonban legjobban rávilágított Ripka Ferenc főpolgármester felszólalása, amely egyben indítvány volt arra nézve, hogy a budai polgárság társadalmi úton állítson nyomdát a Budai Naplónak és így rója le háláját azért a munkáért, amellyel a jubiláns évtizedeken át oly eredményesen szolgálta Buda érdekeit. A főpolgármester gondolata amellyel egy érdemes újságíró életemu nikájáit ilyen nemes módon méltatta, mély meghatottságot keltett még azokban is, akik ismerik a főpolgármester mindenre kiterjedő figyelmét. Ripka Ferenc maga is kivette részét ifjúkorában az újságírás munkájából és éppen ezért tökéletesen méltányolni tudja a sajtónak azt a páratlan munkáját, amellyel a közvéleményt irányítja. Ripka Ferenc újból tanujelét adta annak, hogy igazán méltányolni tudja azoknak érdemeit, akik a köz szolgálatában állanak és meg tudja találni a módokat, amelyekkel a közhasznú munkát fokozni és tökéletesíteni lehet. j EÜTGERS GUIDO; j fatelítő és faburkolati vállalat j ! BUDAPEST, VII., ERZSÉBET.KÖRÚT 39 • j felelőn: József 110—51 T Eternit-szerelem. Most, hogy megindulnak a nagy városi építkezések, a fővárosnál, úgylátszik, erősen favorizáljak az Eternit-palát. Errői az Eternit-paláról és annak gyártóiról érdemes egyet-mást elmondani akkor, amikor a magyar ipar védelmét mindenütt olyan erélyesen hangoztatják, de meg amikor a kereskedelmi miniszter minden egyes esetben külön is a főváros szívére köti a magyar ipar nagy érdekeit. Hát ami az Eternit-palát illeti, tényleg van Nyergesujfalun egy gyár, de ez a gyár csak fióküzeme egy nagy német iparvállalatnak. Amit tehát a nyergesujfalusi gyár keres, az nem marad magyar földön, hanem a pénz, a haszon Wöcklaburgba vándorol ki. Még ha nem érkeznének is olyan sűrűn a miniszteri figyelmeztetések, a fővárosnak még akkor sem volna érdekében idegen vállalatokat hizlalni, különösen akkor, amikor a mi hasonlótermészetű iparvállalataink is bőségesen tudnak termelni kitűnő fedőpalát. Hogy mást ne említsünk, ott van az Újlaki téglagyár palagyára, a Miskolczy-féle gyár és a Hatvani palafedőgyár. Egyébként a fővárosnak kell annyi nemzeti érzésének lenni, hogyha építkezéseinél nem tudna az Eternitnél megfelelőbb palát használni, megelégedhetnék a régi, jó cserépfödéllel is.' Betonépítő Telefon: J'128-25 Urbancsek József Jánosi Dala-, cserép-, lemez-, facemontépltésl j j Sí tetőzet lókarbantartási vállalata f 1 Iroda, müteíep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20 $ Pásztor Mihály Budapest gondjairól. Az uccán látunk magukbamerülő, töprengő embereket, érezzük léptenmyomon a nyomorúságot, a gondokat, amelyek Budapest lakosságát emésztik. Ezeket a gondokat, ezt a nyomorúságot fölmérni csak a statisztika segítségével lehet és a statisztika méréseiből akkor kapunk igazán megdöbbentő, de egyben igazán hű képet, ha a rideg számokat Pásztor Mihály csoportosítja a maga meleg szívének parancsa szerint. Vannak statisztikusaink bőségesen. akad közöttük sok világos fej, amelyek a számok adataiból tiszta logikával állapítják meg a bajokat, vagy az örvendetes haladást. A tanulságokat azonban olyan tisztán, olyan szemléltetően és olyan agitativ erővel senki sem tudja levonni, mint P á s z t.o r Mihály, aki immár harmadik évtizede tanítja, oktatja a sajtó hasábjain a statisztika kristályos módszerével a magyar közönséget. Ezúttal az előadói pódiumon a Cobden Szövetség szemináriumában tartott előadást Pásztor Mihály Búd a-' pest gondjairól. Budapest zsebe címmel a tavasszal megjelent nagyszerű és nagysikerű könyve óta ez volt Pásztor Mihály első nagyobb szereplése. Ebben az előadásában meglepő új adatokkal adta a mai Budapest1 keresztmetszetét és bebizonyította. hogyha a helyzet ma szomorú is, ha veszedelmek sorakoznak is előttünk, de Budapest mégsem elveszett város. Rámutatott Budapest gondjaira, amelyek élesen kiütköznek a lakáskérdésben, a munkanélküliségben és abban __ a körülményben, hogy a nyugdíjasok ma életerős munkáskezekből veszik ki a kenyeret, akik pedig kenyérkeresők. azok közül minden ötödik az állam, vagy a főváros szolgálatában szerzi meg a betevő falatját. Elmondta, hogy az utolsó öt esztendő statisztikájából meg lehet állapítani, hogy itt minden megváltozott, még Budapest kor, nem és vallás szerint való tagozódása is, hiszen huszonhétezer gyerek nem tudott megszületni a háború miatt és az utolsó öt év alatt — valószínűleg politikai és szociális okokból — 8500 zsidóvallású lakos kereszíelkedett ki, vagy lett felekezetnélkiilivé. Általában a referens, aki Pásztor Mihály előadásáról akar beszámolni, rendkívül zavarban van, mert minden szó, mindén nondat, minden számadat olyan szoros szövetbe kapcsolódik össze, melyet csak Pásztor Mihály boszorkányosán ügyes keze tud kiteregetni az érdeklődök elé. Pásztor Mihályról nem írni kell, hanem vagy olvasni kell könyveit, vagy hallgatni kell előadását. § RIPPEL játéküzlete a legrégibb Budapesten ü Deák Ferenc ucca 12 I Egyelőre nem helyezik ki a fővárosi vámvonalakat. Ä fővárosi vámvonalak körül az újabb időkben sok visszásság tapasztalható. Általános a panasz, hogy a vámvonalak túlságosait közel fekszenek a főváros belső területéhez, másrészt pedig sok esetben magukat az egyes kerületeket osztják két részre. Legutóbb oly híradások jelentek meg, melyek szerint a tanács rövidesen ki fogja tolni a mai vámvonalakat és egészen új vámhálózat fog kialakulni a főváros határában. Mint illetékes helyről értesülünk, erről egyelőre már csak azért sem lehet szó, mert a vámvonalak új elhelyezése igen jelentős invesztíciós kiadásokkal járna, amire ezúttal még hiányzik a megfelelő költségvetési tervezet. Mindazonáltal a vámvonalak új elhelyezése a főváros legsürgősebb problémái sorába tartozik és máris kialakult az az elv, hogy a pesti oldalon a vámvonal mindenütt maga a politikai határ legyen, míg a budai részeken a vámvonalat a földrajzi helyzet határozza meg. Egyelőre csak ennyi a tény a vámvonalak elhelyezésével kapcsolatban és arról jelenleg még nincs szó, hogy a mai helyzet gyökeresebben megváltozzék. Erményi fiatal VIII., Üllői-út 70. és IX., Viola-ti. 47. Épület- és dissmiibádogos, egészségügyi berendezési vállalat. Telefon : József 2-/2, HÜÜŰtOr J RRIflEf Aíap.: Rózsa u. 72. LMr III L ]Mberendezts Állandó bútorkiállítás egyszerű lakberendezésekből is. EV3ARGITTAB GYULA EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK, — BÁDOGOS ÉS SZERELŐ = BUDAPEST, I., V6RP£hÉTHÍT 5. TELEFON: JÓZSEF 65-32 SZ. <7rándíts <7yuta oki. építész és építőmester & Budapest, L, Horthy hliklós-út 16. Telep: VI, Lomb ucca 37. iBezáK syőRGy és fih* HSZTHhOSmuriKHK GVÉRH ! BUDHPeST, VII., B6IIML ll. (sojáí ház)! I TELEFON: JÓZSEF 72-19. SZ. j |LÉGSZESZ-, VÍZVEZETÉK- ÉS CSATORNÁZÁSI VÁLLALAT) szabados Ármin! {Budapest, VI,, Eötvös-u. 26c. Telefon 88-56) | VÁLLAL : Légszesz- és vízvezefék-berendezésekel, gőzfűtések | és angol klozetiok készítését és bádogos munkákat. HAZAM ha semmi egyebet, de a TETŐT meg kell javítani. — Régi zsindelytefőkef lebontják és Eternit avagy más választott palával, vagy pedig csebefedik KNAPPOVSCS és KEPPSCH pala- és cseréptetőfedők VII., Bem-utca ti. Telefon : J. 72-19 Régi tetők alapos, gondos és lelkiismeretes javítása, átfedése — Évi jókarbantartás. OCH ISTVÁN ácsmester tetőemelési vállalkozó BUDAPEST, IX., LEN KEY U. 3. DELIÁE BÉLA oki. mérnök, építőmester BUDAPEST, VI., EÖTVÖS-U. 21. Telelőn : 63-40. badogár u ? ! HAJDÚ TESTVÉREK ipartelepe t Egézségügyi berendezéssel* vállalata »BUDAPEST, Vili., BAROSS UCCA 103.! ‘ Bejárat a Kemény Zsigmond uccából. * Telefon: j. 28-03. » HORVÁTH JÓZSEF MÚASZTALOS Raktáron tart kész lakberendezéseket. A Műasztalosmesterek Szövetkezetének kiállító tagja BUDAPEST, Vili., MADÁCH-UTCA 5. SZÁM. LANDOR JÓZSEF épület és műbútor asztalos Budapest, VSSÍ., Orczy-úi 16, sz. TELEFON: József 41—31. épület asztalos munkák: Ajtók, ablakok, kapuk, kirakatok, üzletberendezések, lakás és irodaberendezések gyártása I. rendű szolid kivitelben.' aszgyá°raáru IX., Kinizsy-u. 12 Alapítási év 1909. ^ Telefon : J. 59-73. HENGZ KÁLMÁN Vilianyüzemi nagy gummijavitó és vulkanizáló vállalat, gum miáru raktár SINAYBERGER SÁNDOR Budapest, VI. Rózsau. 51-53 Tel.T. 158-11 GODRA SÁNDOR és FIA RÉZMŰVES ÜZEME Szesz- és vegyészeti gyárberendező vállalat BUDAPEST, IX., GRÓF HALLER UCCA 4 _____ Uj telefonszámunk: József 78-43 ké szítő ElCHLEfi IZIDOR Mintaraktár : Budapest, VI., Síp- I Műhely telep : Budapest, VIII. utca 5 szám. T.: J. 22-18. | Tisza Kálmán-tér 22. &CLFBM ÁRPÁD villamossági és rádió VÁLLALATA. Fejh-llgetó javítás audapest Vili Népszínház ucca 13. se. ____ Városi alkalmazottaknak kedvező fizetési feltételek Sa ját gyártmányú paplant matracot, mmm ágybetétet kórházak és intézetek részére szállít döbbösGábor ágynemű készítő, Bpest, I, Koronaőr-u. 8 EGYEDI JENŐ Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, szellőztetés. Légszesz-, épület- és diszműbádogosmunkák vállalata. Budapest, V., Koráll-utca 10. sz. Telefon: Lipót 971-60. BSELEK LÜSZLO TELEFON: ÉPÜLETI;VEGEZÉSI VÁLLALKOZÓ POSTATAK. JÓZSEF ÉS TÁBLAÜVEGKERESKEDŐ :-: CHEQUE-SZ. 92-78. [roda : BUDAPEST, VII., NEFELEJTS-U. 45. 57218. LAKÁS: IX., ÜLLŐI ÚF 119. SZÁM. SRAMÓ LAJOS ácsmester készít mindennemű ácsmunkákat BUDAPEST, GARAI-UTCA 44. SZÁM Telefon : Józsei 48—99. Klauber és Vajda Ln°k*áb'a'k°l4k j . ________JL—- V, Balaton-utca 2 Bá nyakavics- és kőszállítások, út- és csatornaépffkezések J Lzigier János vörösrózárú- és vegyiipari gépgyáros. Kórházak felszerelése. Vörösréz-edények és készülékek, vörösrezmosdóüstök készítése és ónozása. A luminium- hegesztés. BUDAPEST, Vili. KÉR , K0SZ03Ú-UCCA 12. SZ. Telefon : József 68-24. MOLNÁR LAJOS tűzhely-lakatos 4Z-ZÖ. BUDAPEST, VII!., MADÁCH-UTCA 4. SZ. f,iüá . S JL.___5 if®* Vas- és gápna gykereskedés Cégtulajdonosok BOROS JÓZSEF és NYITRAI FERENC Budapest, Vili., ftún-utca 5. Telefon: József 8 85. ^-s^ß^gggsiBajBsiaaamaiasBssßBiasessmMasmmsaauiiiiimaiammK.^ Budiíp8űt Székesfőváros Ásványvíz Üzeme § HARMATVIZl Ü aHungána'gyógyforrásszénsavvalíelítettvize n H Kapható mindenütt 1 Telefon: Teréz 86—76. ==