Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-14 / 50. szám

Budapest, 1927 december 14. 9 .^v/wayDf/pzip ^omho^lííPMP az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: fél évre . egész évre 12 pengő. 24 pengő. 1927-ben jövő szerdán lesz az utolsó közgyűlés. December 21-én, jövő szerdán, tartja a főváros tör­vényhatósági bizottsága legközelebbi közgyűlését. Ez a közgyűlés lesz az utolsó nemcsak a karácsonyi szünet, hanem minden valószínűség szerint ebben az esztendőben is. Ezen már csak az változtathat, ha netán a BSzKRT ügyében rendkívüli közgyűlést 'hívnának össze. A december 21-iki közgyűlés napi­rendjét miég nem állapították meg. de előreláthatóan több érdekes és a közfigyelmet is Lekötő tárgy fog a napirenden szerepelni. így elsősorban az egész város közönségét érdeklő kérdés lesz az autóbuszok ügye. Ez a közgyűlés lesz hivatott ugyanis a száz új autóbusz megrendelésére, illetve a közlekedési bizottság határozatának szankcionálására. Remélhe­tőleg akkorra végez munkájával az az albizottság is, amely az ideiglenes autóbuszforgalomra tett ajánlatokat vizsgálja meg. Ha az albizottság elkészül jelentésével, akkor még az esztendőnek utolsó ren­des közgyűlése dönthet arról is, hogy hajlandó-e a főváros magánvállalkozóval szerződést kötni az autóbuszforgafcm átmeneti megjavítása érdekében. Kitűzik a napirendre az autóbuszgarázsok építésé­nek ügyét is. A budai autóbuszgarázs helyét azon­ban még mindig nem állapították meg véglegesen és csak ez a közgyűlés mondja ki majd, hogy hoz­zájárul-e a javasolt Alkotás uccaí telkek megvásár­lásához. Programon lesz még a tisztviselők kará­csonyi segélye és a jövő esztendei iskolaépítési program is és ez alkalommal választják meg az üre­sedésben lévő állásokra a kórházi főorvosokat. Király Kálmán előadása. A Polgári Egység Klubja ismeretterjesztő előadásainak során december 13-án, kedden este Király Kálmán szék.’ főv. műszaki taná­csos „Budapest úthálózatának modernizálásáról" tar­tott nagyérdekű előadást, amelyen nagyszámban je­lentek meg az érdeklődők. A tanulságos előadásért Kállay Tibor elnök mondott köszönetét a felolva­sónak. Változás a tiszti főorvosi hivatalban. Dr. Szécsi Ernő tisztifőorvos-helyettessé történt megválasztása folytán megüresedett a központi tisztiorvosi állás. Dr. Sipöcz Jenő polgármester a tisztség végleges betöltéséig dr. Engel Antal IX. kér. tisztiorvost ren­delte be a központba az ügykör ellátására. A köz­ponti tisztiorvosi állásra egyébként dr. Ripka Ferenc főpolgármester már kihirdette a pályázaioi. amely december 20-án jár le. Ugyané napig lehet pályázni a Eáy Mátyás VI. kér. tisztiorvos halálával megüre­sedett állásra is. ^2 átmeneti autóbuszod kérdése szörnyű port vert fel. Lehet-e kon- cessziót adni■ magánvállalkozásnak arra az átmeneti időre, amíg az új autóbuszok el­készülnek — ez lett az utolsó hetek város­politikájának legfogasabb kérdése. A tanács is, a városatya urak is kegyetlen gonddal törik a fejüket, hogy mi lesz. ha rést ütnek ezzel a koncesszióval a főváros közlekedési monopóliumán. Igazán nem arról van szó, hogy kik a pályázók az ideiglenes koncesz- szióra. hanem pusztán az elvi kérdésről. Ki töri és ki törheti át a főváros monopóliu­mát? Csak maga a főváros. Ha egyszer szorult helyzetben koncessziót ad, ez csak kivételt jelent, de nem jelenti a monopólium feladását. A monopóliumon újabb rést me­gint csak a főváros törhetne, de a jövőben is csak akkor tör rést. ha neki úgy tetszik. Társasvacsora. A Polgári Egység Klubja pénte­ken, december 16-án este 8 órakor társasvacsorát rendez, a klub Akadémia ucca 3. sz. alatti helyiségei­ben. Az elnökség kéri a tagokat, hogy a vacsorán minél nagyobb számban résztvenni szíveskedjenek. Félezren pályáztak negyven kisebb állásra. A tanács november 1-én hirdette ki a pályázatot a fő­városnál megüresedett kisebb, jobbára közigazgatási állásokra és csütörtökön tartja meg a választást, összesen negyven állás betöltéséről: van szó, de a pályázati kérvények száma meghaladja a félezeret. Az elnöki ügyosztály november 20-ika óta dolgozik a választás előkészítésén és a pályázók rangsorá­nak összeállításán. Betöltésre kerül: egy tanácsi segédfogalmazói, egy műszaki főtanácsosi, három műszaki tanácsosi, három II. oszt. főmérnöki, négy segédmérnöki, egy állevéltárosi, egy kerületi szü­lésznőt, egy közélelmezési felügyelői, egy II. oszt. közélelmezési tiszti, két közélelmezési segédtiszti, egy számvevőségi főszámtanácsost, egy II. oszt. számv. főtiszti, öt I. oszt. számvevőségi tiszti, egy adófőszámtanácsosi, két 11. oszt. adóhivatali főtiszt, egy II. oszt. adóhiv. tiszti, két II. oszt. pénztárosi, két II. oszt. pénztári tiszti, egy II. oszt. végrehajtó tiszti, két II. oszt. kezelőtiszti, egy gépészi. a kór­házi gazdasági szakon: egy II. oszt. kórh. főtiszti és két II. oszt. kórh. tiszti állás. Nyolcezer gázláng varázsol ragyogó fényt az Andrássy útra. A Fővárost Hírlap írt már a munká­latokról, amelyek a főváros közvilágításának javítá­sát szolgálják. A héten azután megkezdődött az Andrássy út gázvilágításának felszerelése is. A Vil­mos császár úttól az Aréna útig mintegy 200 gáz- kandellábcrt szerelnek fel. s körülbelül S000 új gáz­láng teszi majd ragyogóvá ezt a hatalmas útvonalat. Az új lámpák hasonlítanak a Kossuth Laios uccában már meglevő gázvilágításokhoz. A folyamatban levő munkálatok iránt érdeklődtünk Rózsa Károly gáz­gyári vezérigazgatónál is, aki a következő kijelen­tést tette: — Az új 'lámpák felszerelése folyamatban van és azon leszünk, hogy az új világítást minél előbb tel­jesen üzembe is állítsuk. Többfajta úirendszerű lám­pát próbálunk ki, többek közölt a Németországban igen jól bevált „Niederdruck-Starklicht“-Iámpákat. Az Andrássy út gázvilágítása még szebb és tökéle­tesebb lesz, mint a Kossuth uccáé. Minden meglévő oszlopra teszünk vörösrézből készült új lámpákat, amely külsőleg is újszerű, tetszetős lesz. A nagy­körút és a Rákóczi út felszerelésére ebben az évben már nem kerülhet a sor. Készpénznyereniényeket az osztálysorsjátékon kívül csak az áliliamsorsjátéknáí, sorsolnak ki. De­cember 30-án lesz a húzás és egy államsorsjeggyel 30.000 pengőt í.s nyerhet, tehát siessen venni vagy rendelni. Az államsorsjátékot a budapesti pénzügy- igazgatóság álla mis or s j á ték os z tál y a (Szalay-utca 10.) rendezi. Egy sorsjegy ára 2 pengő mindenütt. 12S52S5222S5ZS95 ■ degosztály nyílt meg a • út. Pajor szanatőríumlmn (Vili., Vas-ucca 17) kedély- és Idegbetegek részére, elmebetegek kizárásával. Mor­fium- és alkohol elvonó kúrák. Vlzgyégyintézet, Zander és ortopfid gyógytermek ; eiaklrclherapla, diétás étté- y, ram bejárók részére is.Betegfelvétel mérsékelt klinikai árakon (á SIMON Telefon : József 373-84 a Autólcarosszéria, kocsi­b» gyártó és autórugó üzente Budapest, Vili. kerület, Pökk Szilárd ucca 11. szám. Hűbűtor LANDES Alap.: 1885 «te. «.72. -«•«. >»«« iroüaberemiezSs Állandó bútorkiállítás egyszerű lakberendezésekhől is.---- -------------mm i---------------­ME INL UJTERMÉSŰ TEA A legnemesebb aranyievelű fajták (Golden tips) keveréke. A legfinomabb Darjeeling erőteljes izével, gyönyörű sötét felöntése. — Kb. 1/4 angol font P 4 40 Külföldi mintára berendezett SZAKORVOSI RENDELŐ Vil, Erzsébet körút I. II. (Rákóczi út sarok) Rendelés egész nap. Nőknek külön. Speciális gyógymódok: RÖNTGEN — DIATHERMIA - QUARZ INSULIN — EZÜST3 ALVARS AN ÉS VILLANYKEZELÉSEK finmhflr Dnnn oki. gépészmérnök vas és fém- VIUIIIUUj DcIIU ipari üzeme -: Tel. J. 458-32. BUDAPEST, VII., DOB-UTCA 92-96. SZ. SZÓRAKOZÁS A Városi Színház eseményei: Szerda: Zsidónö (Sullivan felléptével). Csütörtök: Mesék az írógépről. Péntek: Rigoletto (A bérlet). Szombat: Mesék az írógépről. Vas. d. u.: Mignon (mérsékelt helyárakkal). Vasárnap este: Mesék az írógépről. Hétfő: Carmen (13 bérlet. Olssewszka Mária fel­léptével). ____________ K A M A R CO RVIN December 15—22-ig a nagy sikerre való tekintettel prolongálva Szerelem Honorée Baisac regénye filmen 8 felv. Főszerepben: ELISABETH BERGNER. Éjféli MMúlós Zslcttlttek Főszereplő May Mc Avoy GONDEL éttermei és polgári vendéglője a Szent GelSért Szállóban Külön szobák és termek, bankettek, esküvők, házi bálok és mulatságok céljára. Délutáni tea jazz band mellett. Este az étteremben elsőrendű cigányzene. Diétás konyha betegek részére. GUNDEL nyári vendéglője az állafkerí mellett a főváros legkedveltebb kerthelyisége. A művészet, technika és magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a Spolarich-étterem söröző BUDAPEST, IV. KÉR., FERENCIEK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha! A legszebb kávéház pedig a Spolarich-kávéház BUDAPEST, VIII. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 37—39. Esténkiíit zene. Expresse kávé. Saját sütő- és cukrászipar! özem. VIGADÓ KÁVÉHÁZ IV, Deák Ferenc u c c a 2 * VIGADÓ KIOSZK V. kér., Vigadó tér tulajdonos: BABÓGSY LŐRINC SZÉKELY SÁNDOR KEMENYFAKERESKEDÖ BUDAPEST, IX., PÁPAY ISTVÁN-UT 4. Telefon: J. 395-75. Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap, fényfürdők és egyéb gyógytényezők. KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZEPESSY GYULA okleveles mérnök. Budapest, VII, A'oonyl-u 25. Telefon J. 380 30

Next

/
Thumbnails
Contents