Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-02-09 / 6. szám

Budapest, 1927 február 9. 9 Omladoznak a főváros kórházai Tizennyolc és fél milliard koronába kerül a tatarozás Köztudomású, hogy a fővárosi kórházak épületei nagyon leromlott állapotban vannak A háború alatt, eleinte annak közeli befejezése reményében, később pedig anyaghiány miatt, a legsürgősebb tatarozáso­kat is halogatták, a forradalmak alatt és az utánuk következő időkben pedig a súlyos pénzügyi helyzet tette lehetetlenné a kórházi épületek jókarbahelyezé- sét. Ilyenformán a háború kitörése óta, tehát már a tizenharmadik éve, a rendes épületfenntartási mun­kák elmaradtak és csak akkor végeztek valami tol- dozást-foldozást, ha valami veszedelem .fenyegetett. A tatarozási tervekről illetékes helyen a következő felvilágosításokat kaptuk: —- 12 év mulasztását egy év alatt pótolni nem lehet. Még kevésbbé terhelheti az elmaradt munkák költsége egy év költségelőirányzatát. Viszont az alapos tatarozás további halasztásáért nem vállal­hatunk felelősséget. Éppen ezért azt a javaslatot terjesztjük a törvényhatóság elé, hogy a kórházi költségvetés terhére előírt rendes épületfenntartási munkákon kívül, valamennyi kórházi épület alapos rendbehozatalát és jókarbahelyezését rendelje el, és erre a célra a közgyűlés rendkívüli hitelt szavazzon meg. Ha ezeket a helyreállítási munkákat a rendes költségvetéstől különválasztva el nem végezzük, egyrészt lehetetlen lesz a kórházak üzeméinek zavar­talanságát és a higiéna tokozását biztosítani, más­részt belátható időn belül nem lesz kiküszöbölhető a mostani óriási költségvetési és zárószámadási deficit sem. Hisz a mostani alacsony ápolási díjak egy teljesen jókarban levő és normálisan felszerelt kórház fenntartására sem elegendők. iVSGMÉIV&Ggj • • ® Borzalmak egy hullaszállítás körül Miért szükséges a hatósági temetkezési monopóliumot fenntartani A közegészségügyi bizottság hétfő délutáni ülé­sén dr. Berkes Jenő bizottsági tag egy döbbe­netes esetre mutatott rá, amely igazolja a főváros­nak azt a helyes álláspontját, hogy a temetkezés egyedül és kizárólag csakis hatósági feladat lehet és mire vezethet az, ha bármi módon a fővárosnak ez a monopóliuma megcsonkítást szenvedne. A felháborító eset a következő: Február 4-én az egyik Vili. kerületi szanatóriumban meghalt egy vidéki beteg. A hozzátartozók Bachmanek Kál­mán volt temetkezési vállalkozóhoz — akinek a VII. kér. által tévedésből kiadott újabb iparengedé­lyét, mint közismert, a kereskedelmi miniszter har­madfokon, a főváros tiltakozása ellenére megerősí­tette — mentek koporsóért, A halottat vidékre kel­lett szállítani, így a koporsót fémbetéttel kellett el­látni. A Bachmanek boltjából kikerült koporsó, amelyet előzetes mérték nélkül szállítottak, olyan kicsi volt, hogy a halottat úgyszólván bele kellett gyömöszölni, de így is csak úgy fért a koporsóba, hogy abból a derékaljat, halotti vánkost és egye­beket ki kellett szedni. Csak így tudták a hullát a puszta koporsóba beleszorítani. De más hiba is volt. Bachmanek ia koporsót gyenge anyagból, a betétet pedig papírvékonyságú pléhlemezből készítette, úgy­hogy a megduzzadt hulla a silány alkotmányt szétnyomta és a koporsó a szó szoros értelmében széthullott. A kerületi tisztiorvos, látva a körülményeket, a tetem elszállítására az engedélyt megtagadta és csak később, különféle pótlások után, adta meg az engedélyt. Berkes ezekután kérdezte az elnöklő alpolgármestert: tett-e a tanács és az ügyosztály valamilyen intézkedést hasonló anomáliák megszün­tetésére és arra, hogy Bachmanektől az iparigazol­ványt bevonják? Édes Endre tanácsnok megnyugtatta a bizott­ságot. A temetkezési üzem körüli vitás kérdések tisztázásához — úgymond — R i p k a Ferenc főpolgár­mestert kértük fel intervencióra. A főpolgármester úr nyomban érintkezésbe lépett a kereskedelmi mi­niszterrel és intervenciójának 24 óra alatt meg lett a foganatja. Személyesen voltam fenn a főpolgár­mester úr kíséretében a minisztériumban és a mi­niszter úr referádámat meghallgatva, a legnagyobb megértést és jóindulatot tanúsította a főváros állás­pontja és indokai iránt, csupán egy-két módosítást kívánt. Az új felterjesztés kedden ment fel a keres­kedelmi minisztériumba és reméljük, hogy az ügy a legrövidebb idő alatt közmegelégedésre elintézést nyer. _________________________________________________________ X A Uptttetott"jS49 Betonépítő Telefon:.*. 128-25 j Urbancsek József János! pala . cserép-, lemez-, facementópltösi Z és tetőzet Jókarbantart&sl vállalata g Iroda, műte>ep és raktár: Budapest, VII-, Amerikai-út 20 | Itt PlDDCf játéküzlete a legrégibb Budapesten K Yi lillf CL Deák Ferenc ncca 12 ($ —• Az ügyosztály költségvetése szerint a Rókus- kórház rendbehozására 1.060,000.000, a Szent István- kórházra 2.640.000.000. az Uj Szent János-kórházra 1.000,000.000. összesen 6.700,000.000 korona kellene. Az összes kórházak vízvezetéki, villany világítási és gépfelszerelési tatarozásokra 11.647,200.000, tehát az összes renoválási munkálatokra 18.347,200.000 korona szükségeltetnék. A rendkívüli jókarbahelyezési mun­kák felerészét a népjóléti minisztériumnak kellene vállalni, amely munkák költségeitől az elmúlt 12 év alatt a népjóléti minisztérium is"mentesült. — Az 1902. évi 35.000. sz. belügyminiszteri rendelet 28. §-a szerint a kórházak fenntartási és tatarozási kiadásait az ápolási díjakból kellene ugyan fedezni, de ez lehetetlen, mert méltánytalan volna, hogy azokat a nagy kiadásokat, amelyeket 12 év betegei viseltek volna, most egy év betegei fe­dezzék, az amúgyis magas ápolási díjak újabb fel­emelésével, ami napi és fejenkénti 8000 korona több­letet jelentene. — Az ügyosztály javaslata az, hogy a fővárost terhelő felerész költségeinek fedezetére használjuk fel a_ Műszeriizem és a Gyógyszerüzem feleslegeit, a hiányzó összeget pedig a községi alap fedezze, esetleg úgy, hogy a községi alap csak előlegezze a kiadásokat, amelyet tíz évre elosztva a közkórházi alap költségvetési fedezetéből visszatérítené. Ez a megoldás azonban újból az ápolási díjak felemelé­sét eredményezné. Egy bizonyos. Akármiképpen, de sürgősen és halaszthatatlanul rendbe kell hozni a kórházakat. A telepuccai kórházban például ma is gázzal világítanak, másutt rossz a vízvezeték, a csatorna, rosszak a fürdők, a kazánok és még van­nak egyéb defektusok is, amiket végre tizenkét év után sürgősen el kell tüntetni. Nagy eredménnyel biztatnak a Gellért-iiegy déli lábánál végzett fúrási munkálatok. Miként ismere­tes, a főváros már régebben elhatározta, hogy a Gellért-hegy déli lábánál próbafúrást fog végeztetni, miután több jelből következtetve itt nagymennyi­ségű meleg ásványvíz lappang, amit többek között arra is fel lehetne használni, hogy vele a Gellért- Szállót fűtsék. A hónapok óta tartó fúrás első sza­kasza a napokban véget ért. Eddig 70 méteres mély­ségre fúrtak és a fúrlyukat már m-eg is szivattyúz­ták. Megállapítást nyert ennek során, hogy a 70 méteres mélységből nagy mennyiségű 48—50 fokos meleg ásványvíz termelhető ki. Miután azonban a Gellért-szálló fűtési céljaira 60—65 fokos víz kell, elhatározták, hogy a fúrlyukat 150 méter mélységig tovább mélyítik. A fúrást végző Zsigmondy Béla cég, mely többek közt már 50 évvel ezelőtt az 1000 méteres városligeti Artézi kutat is feltárta, a további fúrást egy amerikai rendszerű, ú. n. „In- gersoll“ géppel fogja végeztetni, s reméli, hogy ennek segítségével már néhány héten belül biztos támpontot fog szolgáltatni a geológusok számára az itt feltárható melegvízforrások terjedelmére és kö­zelebbi tulajdonságaira nézve. Az új rendszerű fúrás egyébként Bauer Árpád mérnök vezetésével már teljes lendülettel folyik és remélhetően a Gellért- szálló melegvízzel való fűtése már a közel jövőben meg fog valósulhatni és ennek példájára a tanács a főváros többi területére vonatkozó nagyjelentőségű fúrási terveit is sorra meg fogja valósítani. JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Oörtílilö faredőnyök, acéllemezredönyök, bolt- ponyvák, vászon-, szövött- és faredönyök gyára Budapest, VI., Vörösmarthy-utca 24/B. Alapiftatott 1886-ban. Telefon-lnterurban 23-06. ,<á~ NÉMETH ZOLTÁN ÉPÍTŐMESTER Telefon; József 76-85. Budapest, VI!., Me\ikói-dt 56. VOZARY PÁL okl^ GÉPÉSZMÉRNÖK [ Budapest, VIII., Hunyadi-u. 37 TELEfOti: J. 73-34. jj VillamosMlágítási, erőátviteli és gyengeáramú berendezéseket. Dynamók és inótorok javítását tekercselését. Gép- és épületlakatos munkákat. IC OGH ISTVÁN ácsmester íeíöemelési vállalkozó BUDAPEST, IX-, LENKEY U. 3. ¥ Meister Testvérek faár úgy ár Budapest, VII., Dongó-utca 3-5. (Külső Kerepesi-út) k Telefon: József 93—47. HÁZÁN TETŐT ha semmi egyebet, de a meg kell javítani. — Régi zsindelytetőket lebontják és Eternit avagy más választott palával, vagy pedig cse­ffilu KNAPP© V1CS és KEPPICH pala- és cseréptetőfedők VII., Bem-utca ti. Telefon : J. 72-19 Régi tetők alapos, gondos és lelkiismeretes javítása, át­fedése — Évi Jókarbantartás. AMON ANTAL és FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és betonépltésí vállalkozók. Földmunka. —— vágányfektetés. ----- Mészkőbánya. VÉ SI.. Firtó-iaíca 10. Telefon: József 3-85. |LÉGSZESZ-, VÍZVEZETÉK- ÉS CSATORNÁZÁSI VÁLLALATI szabados Ármin! Budapest, VI., Eötvös-u. 26 c. Telefon 88-561 í VÁLLAL : Légszesz- és vízvezeték-berendezéseket, gőzfűtések j és angol klozettok készítését és bádogos munkákat O létra József épület- dísamíi bádogos és víziuübaremdezS Budapest, VII., Tábornok utca 3. a*. Telefon: József 93—59 r C f j V*4 szabadalmazott, fűtésre ké- „r Elit* szén szállítható, vasbetétes CSERÉPXÁL9BA a legtakarékosabb, legtisztább ésleeegyszeriibb szobafütést nyújtja Megrendelhető: a Budapesti Kerámiái Müveknél Tulajdonos : Csik Józsei, X. kerület, Kada ucca_______ ! b é zliTsyö r s y~é?' fíh j ? HSZTflíxOSmunKHK 0VÖRH j BUDAPEST, VII., 11. (saját ház)! j TELEFON: JÓZSEF 72—19. SZ. j Perlmutter Samu villanyerőre berendezett épület- és műlakatos üzeme Budapest, VII* kér., Rózsa-utca I. szám Telefonhívó: József 15-82 HALMOS ISTVÁN és FII kövező- és ntépitő vállalkozók ----- Budapest, X., Halom-utca 2 AJ apittatott 1890. Tel.: József 39-52. Utépitő és kövezőmunkák I Költségvetés díjtalan! beton-, aszfaltburkolás- és föld- Budapest székesfővárosnak, munkák. 1 Máv-nak és az Államépités* Vasutépitési munkák. 1 hivataloknak állandó szálliti L 5. a ed 4L SOVÁNY/TÓ GYÓGYTORNA ^ A Szent Gellért Gyógyfürdő leg- tökéletesebben berendezett gyógy- torna (Zander) termében Mférséleelt áraié. 1 TA DÉT Á U angol ée francia minták I Äi E 1 JH«V gyönyörű választékban WEICHNER JÓZSEF Telelőn : 78—96. ARANYKÉZ-UTCA 4. [ Führer László ÄSSCÄ5KSÄ t RiiirlenAel Iroda: IV. kér., Molnár-ulca 53. az. J DUUapcaij Műhely és raktár: Nagytemplom-u. 28. * Telefon: József 61—25.

Next

/
Thumbnails
Contents