Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-11-09 / 45. szám
Tizenhatodik évfolyam Ára 40 fillér Budapest, 1927 november 9 / 45 szám n ffiffififönianibiHisnimubiiiailiffuiailiúlltdiiimiiDliiBiiiaiiiDuiiui! ÍMEIE öiiiáuiaiüQiiiamHsiiraiiiniHtl ELŐFIZETÉSI ÁHÁK: Egész évre....................................24 pengő Félévre .............................................12 pengő Ál landóan: GAZDASÁGI ÉUTFSÍTÖ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D A. C S 0 E 71/1L MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztős ég és kiadóhivatal: BVDAPEST, VI., SZÍV UCCA IS SZ Postatakar ékpénzt, csekkszámla 40.424 TELEFONSZÁM: TERÉZ 137-15 Gondoláak-e rá a minden percben harcra hév ülök. a mindenáron bajkeverők, akik egyszersmind az autonómia védelmét is egyedül és kizárólag a maguk számára akarják kisajátítani, — gondoltak-e rá — hogy ma, amikor a főváros mérhetetlen érdekei forognak kockán, milyennek kell lennie a költségvetési 'Vitának? Föltételezzük, hogy gondoltak rá és akkor nem értjük, miért kellett ennek a szépen, nyugodtan, méltóságteljesen indult vitának tökéletesen elposványosodnia, eldurvulniai, időnként botrányba fulladnia. De nem mentség az sem, ha azt találnák válaszolni, hogy nem gondoltak arra az összefüggésre, amely a költségvetés vitájának komolysága és a főiváros autonómiájának jövendő sorsai között minden kétséget kizáró módon fennáll. Nem mentség ez, mert voltak ennek a, vitának mindjárt a tárgyalás elején olyan szónokai, akik rendkívül komolyan, aláhúzottan figyelmeztették a közgyűlés minden pártját ezekre a súlyos körülményekre. minden szavában és minden tényében kifejezésre juttat, a BSzKRT-botrányokkal és temető-botrányokkal eljátszani nem szabad. Nagyon, de nagyon drága árat fizetnek azok, akiik közgyűlési viharokért, közgyűlési botrányokért a belügyminiszter és sok-sok politikai tényező roíkonszenvét dobiák oda. De ne csak a belügyminiszterre gondoljanak, hanem gondoljanak Budapest közönségére is. amely ha ma nyugodtan, hangtalanul, de szomorúan szemléli is a közgyűlési eseményeket, lelke mélyére raktározza el mélységesen elítélő kritikáiét. Ébredjenek tudatára a pártok annak, hogy az autonómiát megvédeni legelsősorban a közgyűlési terem méltóságának megóvásával tehet. Ébredjenek tudatára annak, hogy a kormány és a politikai étet rokonszenve soha olyan fontos nem volt. mint ma és főként ébredjenek tudatára annak, hogy Budapest polgárságát nem szabad elidegeníteni az autonómiától. Az autonómia sértetlenségét biztosíthatja a kormány, de megtartani azt csak a közgyűlés tudja, amely ma rendkívül veszedelmes tűzzel játszik: minden Oktalan politikai megmozdulással, minden fölösleges és kártékony botránnyal a dolgozó polgárság elidegenedését provokálja. A „piszkálás*£ divatos politikai fegyver lett a közgyűlési teremben Helyesen informálja-e Ripka Ferenc főpolgármester a kormányt? — Friedrich István iskolát csinált Mi nem megyünk odáig, ameddig egyesek elmentek, hogy feltételezték: a parlamentiben ai főváros ügyeit rossz szemmel néző politikusok egész sora ül. Mi nem hisszük el. hogy akadna magyar ember, akadna magyar politikusi, aki az ország fővárosát, az ország büszkeségét ne tekintené a magyarság féltve őrzött kincsének. De éppen ez az, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, akkor, amikor a fővárosi törvény revíziójáról van szó. Azok az aggódók, akik a főváros ügyeit a legmelegebb rokonszenvvel nézik, arra az álláspontra isi helyezkedhetnek. hogy a fővárost meg kell óvni a pártharcoknak és a közgyűlési botrányoknak ama lavinájától, amely ezen a mostani költségvetést tárgyaló közgyűlésen ismét erőteljesen kezd jelentkezni. Nyilván vannak magyar politikusok, .akiknek szeme szomorú analógiára téved és ez a szomorú analógia: Bécs és Ausztria örök viszálya. Bécs város parlamentjében a szélső baloldal uralkodik ugyanakkor, amikor Ausztria, parlamentiében a konzervatív többség kormányoz. A két szomszéd vár állandó ellentétben és ellenségeskedésben él egymással, s iáimkor az ország. ,a város legnagyobb érdekei forognak kockán, a két szomszéd vár semmivel sem törődve, politikai 'bombákat dobál egymásra. Érthető és természetes. h.ai akadnak magvar Politikusok, akik ettől a szomorú helyzettől meg akarják óvni Magyar- országot és Magyarország büszkeséges fővárosát, i Budapestet. Egész természetesnek kellett volna tehát találni azt. hogy a közgyűlés jobboldali és baloldali pártjai gondolni fognak arra, hogy amikor a magyar parlament a fővárosi törvényt kívánja revízió alá venni, akikor olyan mmta-költségvetési vitát produkáljanak, amely meggyőz mindenkit, aggódókat és bizakodókat arról,, ihogv Budapest városi parlamentiében a legtökéletesebb rend uralkodik, mindenki a legteljesebb odaadással, egyedül és kizárólag csak a város niaigy érdekeiért harcol, dolgozik. Hát ha gondoltak is1 erre a jobboldalon, meg a 'baloldalon, akkor is nagyon hamar megfeledkeztek a módfölött fontos tanulságról. Megfeledkeztek, mert az egyik napon egetverő botrányt rendeznek a. BSzKRT-nak tudja Isten hányadszor megvitatott és kiteregetett ügyei körül, a másik napon pedig még a halottaknak megadott utolsó kegyelet kérdését is botrányok kiivirá- goztatására használják. Költségvetési tételek mögé bújtatott politikai tűszúrások és politikai tőrvetések egymást érik a közgyűlési vitában és közben ezek az uraik nem győzik hangoztatni, hogy ők a főváros autonómiájának avatott és patentíriozott védelmezői. A Fővárosi Hírlap mai számában Scitovszkv Béla belügyminiszter egyetlen egy mondattal mond súlyos kritikát arról, ami ma. a közgyűlési teremben folyik: — Ez már nem közgyűlési vita — mondja a belügyminiszter nyugodt, minden szenvedélyen felül emelkedő kritikaként. Egy szóval többet és egy szóval kevesebbet nem mondott és ez a puritán egyszerűségű, higgadt, de lesújtó kijelentés gondolkozóba kell, hogy ejtse a 'közgyűlés pártjait. Érezzék meg végre, hogy azt a nagy szimpátiát, amelyet a belügyminiszter a várossal szemben érez és amelyet A héten elhangzott egy igen komoly felszólalás a költségvetési vita során. A komoly felszólaló Dor- ner Gyula volt. aki igen szerényen hivatkozott a maga negyven esztendős „mérnöki“ múltjára és aki, mint a kormányzó által kinevezett törvényhatósági bizottsági tag ül a közgyűlés padsoraiban. Dorner Gyula, mielőtt beszédének igazi tárgyára rátért volna, elpanaszolta, hogy úgy a jobboldalról, mint a baloldalról megjegyzések hangzottak el a kinevezett bizottsági tagokkal szembeés pedig olyanformában, olyan kifejezésekkel, amelyekből azt lehet következtetni, hogy a választott bizottsági tagok egvrésze a kinevezett bizottsági tagokat bizonyos másodrendű bizottsági tagoknak óhajtják tekinteni. „Sőt Friedrich igen tisztelt bizottsági tagtársam — folytatta azután Dorner Gyula — azt is megállapította, hogy a kinevezett bizottsági tagok szavának átütő ereje kisebb lesz. vagy kisebb most is. mint a választott bizottsági tagoké.“ A kinevezett bizottsági tagok mandátuma éppen úgy a törvényen alapszik, mint amint a törvényen alapszik a választott bizottsági tagoknak a közgyűlés munkájában való részvétele. Az az eljárás tehát, amelyet egyesek a kinevezett bizottsági tagokkal szemben folytatnak, ezek a csipkedő megjegyzések, amelyekké1! kellemetlenkedni akarnak, tulajdonképpen a törvény intézkedéseinek becsmérlései. Egy közbeszólás hangzott el valamelyik napon és a közbeszólás útnakindítója történetesen szintén Friedrich István volt. — Valaki piszkálja ezt a vasutat! — kiáltotta Friedrich István. Bevalljuk, nem egészen értettük Friedrich István közbeszólásának a jelentőségét, de a szó: „a piszkálás“, nagyon aktuális mostanában. Ahogyan egyesek a kinevezett bizottsági tagokat kezelik. ahogyan mások nagvfontosságunak látszó politikai támadásokat intéznek, ahogy ismét másak közbeszólásaikkal operálnak mostanában: minderre körülbelül nagyon jól ráillik Friedrich István találó kifejezése, a ,.piszkálás“. Uj harci metódusként kezd ez a piszkálás a főváros közgyűlési termébe bevonulni. Sajnos, rrn nem tartjuk a legelőkelőbb harci fegyvernek, de még sa.i- rosább az, hogy alkalmazását mind sűrűbben észleljük. Érdemes egy kicsit foglalkozni ezekkel a közgyűlési piszkálások-ka\. * Az első és talán őszintén meglepő ilyen piszká- lást Wolff Károly követte el, amikor nála szokatlan csavarással azt piszkálta, hogy ..a székesfőváros, mbit egy bűnös gyermek van odaállítva“. Megszoktuk azt, hogy Wolff Károly kemény 'legény, aki mondott kemény igazságokat, de mondott kemény igazságtalanságokat is. Nem szoktuk meg nála azonban a gyanús simaságú modort, nem szoktuk meg a költői allegóriákba bujtatott tőrdöféseket. Egyszóval nem szoktuk meg Wolff Károlynál a Friedrich István politikai iskolájának legelsőrendü tantárgyát: a piszkál ást. Mert legyünk tisztában vele. hogy parlamenti, sőt udvari nyelvet imitált, de tőrt rejtegetett Wolff Károly, amikor kijelentette, hogy „én nagyon kérem a főpolgármester urat, nézzen szembe ezze'l a folyamattal, akadályozza meg a sajtó meg nem felelő informálását. akadályozza meg a riasztó híreket és mondja meg illetékes helyen, hogy Budapest székes- főváros nyugodt lélekkel várja a fővárosi törvényt“. A parlamenti nyelv simasága mögött mindenki ottlátta az éles és megokolatlan támadást, amely Ripka Ferenc főpolgármestert azzal gyanúsította meg, hogy a kormányt rosszul informálta. Piszkálás közben ugyanis néha csődöt mond a leggazdagabb szókincs és a legelőkelőbb logika is. Ilyenkor azután átlátszó mondatok csúsznak bele a kenetes kijelentések közé. Az udvarias kérelem, köntösébe öltöztetett támadás ugyanis rögtön nyilvánvalóvá lett, amikor Wolff Károly a múlt főpolgármestereire hivatkozott, akiket „szintén a kormány kijelölése alapján választott a törvényhatósági bizottság, de .akik szívük kétharmad részében a városhoz tartozónak jelentették ki magukat“. Ebből azután egészen nyilvánvaló, hogy Wolff Károly úgy találta, hogy Ripka Ferenc főpolgármester nem tartozik ezek közé a főpolgármesterek közé és a szavak mögött az a gyanúsítás is ott settenkedett. hogy nem informálja kellő hűséggel a kormányt a főváros iigveiröl. Ripka Ferenc főpolgármester a közgvűlés elnöki székéből nem vitatkozhatott és nem utasíthatta visz- sza ezt a támadást, amelynek formája és technikája nem illett olyan komoly politikai pártvezérhez, mint amilyennek Wolff Károlyt tarjuk. Ripka Ferenc a súlyos inszinuációra mindössze annyit válaszolhatott, hogy „a főváros közönsége iránt érzett legmelegebb szeretettel háromharmad szívvei teljesítette mindig kötelességét és fogja teljesíteni a jövőben is“. Amikor iskolává kezd lenni a közgyűlésben a piszkáldsnak ez a politikája, vissza kell térni Wolff Kárólynak erre a burkolt vádiára. Vissza kell térni, mert ez a simán beállított vád Ripka főpolgármester kristálytiszta jellemét és a város iránt váló mélységes. ezerszer és ezerszer tettekkel bizonyított szere- tetét érintette. A piszkálás tehet a Wolffpárt fenegyerekeinek fegyvere, de Wolff Károly, a vezér nem élhet ilyen fegyverekkel. Neki. ha vádol, igenis, hefvt keíl állania. Meg kell mondani, hol és kit informált helytelenül Ripka Ferenc főpolgármester. Az talán lehetséges, hogy egyszer, vagy máskor esetleg a Ripka Ferenc által nyújtott információ nem volt Wolff ék szíve szerint való. De igenis, mindig olyan volt. amely a főváros érdekeit egy pillanatra sem tévesztette szem elöl. Nem- tételezhetjük fel, hogy Wolff Károly a maga keresztényi mentalitásával, kényes erkölcsi érzésével azt várta volna, hogy a főpolgármester egy. vagy más esetben hazug módon in-
