Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-02-09 / 6. szám

Budapest, 1927 február 9. 7 Szeretettel fogadták az új tagokat az Egységes Községi Polgári Pártban Kozma Jenő üdvözlése — Giücksfhal Samu és Harrer Ferenc fogadalma Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Kozma Jenő dr. elnöklése alatt értekezletet tartott, amelyen a párt újonnan belépett tagjai — a külföl­dön tartózkodó Bárczy István kivételével — mind a tizenkettőn résztvettek. Az értekezlet egyetlen tárgya az újonnan felvett, illetve belépett párttagok üdvöz­lése volt. Kozma Jenő üdvözölte az új tagokat, hangoz­tatva, hogy a mai nap ünnep. Ünnep és igazolása annak, hogy az Egységes Községi Polgári Párt he­lyes úton járt mostanáig és helyes az az irány, amelyet a jövőben követni akar. Az Egységes Köz­ségi Polgári Párt megalakításának pillanatától kezdve meg volt győződve és erősen hüte, hogy napról-napra erősödni fog, mert lehetetlen, hogy a polgárság vezetői előbb, vagy utóbb rá ne jöjjenek a párt igazságaira. Hogy igaza volt, annak legéke­sebb bizonyítéka, hogy ma a tagok sorában a tör­vényhatósági bizottság annyi jeles reprezentánsát üdvözölheti, akiknek működését a Községi Pol­gári Párt eddig is nagy elismeréssel kísérte fi­gyelemmel. Annak a reményének adott kifejezést, hogy az új tagtársak minden tekintetben magukévá teszik azt a törekvést, hogy a székesfőváros tör­vényhatóságának színvonalát minél magasabbra emeljék. Isten áldását kérte ehhez, a belépőket pedig arra kérte, hogy a párt programmját fenntartás nél­kül tegyék magukévá. Áz Egységes Községi Polgári Párt keresztény és nemzeti alapon áll és a főváros érdekeiért harcol. Reméli, hogy a most aktuális nagyfontosságú kérdésben, amikor az autonómiáról van szó, ugyancsak sikerülni fog a főváros érdeké­ben hathatósan interveniálni. Az újonnan belépett tagok részéről Gliickstahl Samu és Harrer Ferenc válaszoltak az elnök üdvöz­lésére. Gliickstahl Samu úgy a maga, mint a többi belépett tagok nevében köszönetét fejezte ki a sze­retetteljes üdvözlésért és hangoztatta, hogy a sza­badelvű csoport • mostanáig izolálva volt, azért nem tudott a főváros érdekében kellőképpen dolgozni, közreműkdöni. Mikor régebbi pártja keresni kezdte, hogy hova orientálódjék, nem is kerülhetett szóba más, mint ez a párt, amelynek élén olyan férfiak állanak, akik .programmot jelentenek és pedig fej­lődő programmot, amely eszmei alapon áll ugyan, de a napi élet változó szükségleteit is figyelembe veszi. A maga és társai nevében Ígéretet tett, hogy a párt rendelkezésére bocsátja minden erejét, hogy a főváros száz sebtől vérző lakosságán segítsenek. Szeretettel jöttek ide és köszöntik azt a szeretetet, amellyel fogadták őket. Harrer Ferenc a Bárczy-csoport nevében azt hangoztatta, hogy az ő jövetelük nem volt véletlen. Örül', hogy régi városházi barátaival fog ezentúl együtt dolgozni a főváros üdvére. A főváros legfon­tosabb programmja ezidőszerint az adminisztráció rendbehozása, hogy a főváros közönségének kíván­ságait. minél jobban kielégíthessék. Az értekezlet az elnök zárszavaival a leglelke­sebb hangulatban ért véget. öeszélyhen uan-e § [fiuirss mitonomiíjii? Gróf Bethlen István miniszterelnök, Búd és SciJovszky miniszterek, Kállay Tibor és Kozma Jenő nyilatkozatai A főváros közgyűlése egyöntetűen és méltóság- teljesen foglalt állást Budapest székesfőváros auto­nómiájának kérdésében. Ugyanakkor azonban, ami­kor mindenki a legteljesebb tiszteletben tartja a köz­gyűlés határozatát, ismerni kell azokat a rugókat is, amelyek a kormányt arra indították, hogy az ország- .gyűlés elé törvényjavaslatot terjesszen az autonó­miák háztartásának hatékonyabb ellenőrzéséről. A kormány tagjai és maga gróf Bethlen István minisz­terelnök is az elmúlt héten többízben nyilatkoztak erről a kérdésről, részben az egységespárt pártérte­kezletén, részben pedig a képviselőház egyesített pénzügyi és közgazdasági bizottságában. Gróf Bethlen István miniszterelnök elhangzott nyilatkozataiban megállapította, hogy csak arról van szó. hogy a törvényes kormány, amelyet a nép által választott parlament ellenőriz, a maga felügyeleti jogát az autonóm hatóságokkal szemben hatékonyabb formában gyakorolhassa. Azért van erre szükség, mert tények, jelenségek mutatkoznak, amelyek ezt indokolják. A főváros költségvetésében körülbelül 300 milliárd deficit mutatkozott, amelyet a főváros pót-, kereseti- és jövedelmipótadóval kí­vánt fedezni. Ehhez a pénzügyminiszter nem járult hozzá, hanem követelte, mutassák ki, hogy van-e az üzemeknek annyi jövedelme, hogy ezt a hiányt pó­tolhassák. Erre azt felelték, hogy az üzemek rész­vénytársaság formájában működnek, tőlük ilyen hoz­zájárulást kívánni nem lehet és tiltakoztak az ügy­vitelükbe való beavatkozás ellen. A tárgyalások so­rán kitűnt, hogy mégis igénybe lehet venni az üze­mek egyes jövedelmeit, amivel a kormány a főváros adózó polgárságát nagy tehertől mentette meg. Elhangzott beszédeiben kifejtette a miniszter- elnök, hogy harmóniát kell teremteni az állam és az autonómiák között. Az, aki az autonómiákat védi, el­sősorban gondolkozzék arról, hogy az adófizetők ér­dekei megvédessenek. Az autonómiák ugyanazon a téren veszik igénybe az adózók fizetőképességét, mint az állam. Vigyázni kell tehát, hogy túlzásba ne menjenek. Nincs szó itt diktatúráról, csak arról van szó, hogy a pénzügyminiszter és a belügyminiszter hatékonyabban gyakorolja azokat a jogokat, ame­lyeket a törvények biztosítanak. Scitovszky Béla belügyminiszter szerint a törvényjavaslat ellen felmerült aggályok túlzottak. A kormány a régi törvény szerint is vihe­tett keresztül változásokat az autonómiák költségve­tési tételeinek összegében. Ami az ellenőrzést illeti, ezt szükségesnek tartja nemcsak ia kormány részére, de az automómia részére is. Az ellenőrzés elve nem lehet bizalom kérdése, sőt a bizalom legbiztosabb tá­masza az ellenö(gés. Búd János pénzügyminiszter beszédei egész sorában emelte ki, hogy a javaslat egyáltalában nem sérti az autonómiát, de viszont az állami adóterhek csökkentése teljesen hiábavaló fá­radozás, ha az önkormányzatok nem járnak el ha­sonló szellemben. Kiemelte, hogy valamennyi auto­nóm testület dologi kiadásai kétszer akkorák, mint az államé. Budapest székesfőváros költségvetése az 1913. évivel szemben harmincegy százalékos emel­kedést mutat, az adminisztráció költségei száz szá­zalékkal emelkedtek és Budapest 2168 alkalmazottal többet tart el ma, mint 1913-ban. Sokat foglalkozott a pénzügyminiszter az üzemek kérdésével is. Különösen azzal, hogy a törvényja­vaslat az üzemeknél semmiféle formában sem en­gedi meg a részvénytársaságot, mert a részvénytár- I saság sok felesleges kiadáshoz vezet. A községi üze- I meket valóban közüzemekké kell tenni. A feles­leges üzemek megszüntetésével akarja a kormány az etéren tapasztalható anomáliákat megszüntetni. Az üzemek jórészét meg kell szüntetni, az életképes üze­meket pedig részesekké kell tenni a teherviselésben. Egyébként az üzemek kérdésében senki sem gondol olyan lépésekre, amelyek nem volnának igazoltak. Fontos nyilatkozatot tett egyik beszédében a pénzügyminiszter a pénzügyi ellenőr kérdésében is. OBANIER kAiVHÍK Magyar Radiátorgyár RL Budapest X,Győmről-út 76-78 MARABU központi fűtésekhez: RADIÁTOROK, KAZÁNOK CEMENTIPARI GÉPEK Szántó és Beck mérnök speciális gépgyára Tel.: J.50-88,190-34 Kijelentette, hogy ilyen pénzügyi ellenőrt csak akkor küld ki a kormány, amikor az illető önkormányzatnál nincsen rendben a pénzügyi helyzet. Kállay Tibor nagyfontosságú beszédben fejtette ki, hogy az ellen­őrzés formáját helyesli, de azért megadná a jogot az autonómiának, hogy a közigazgatási bírósághoz for­duljon, ha a kormány új tételeket állít be az autonó­mia költségvetésébe, a parlamentnek pedig ingeren- ciát biztosítana valamilyen formában arra az esetre, amikor a kormány egyes önkormányzati testületek háztartásának megvizsgálására pénzügyi ellenőrt küld ki. Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselő, az Egységes Községi Pol­gári Párt elnöke az egységespárt ülésén mondott be­szédében nagy szeretettel vette védelmébe a fővárost. Elismerte, hogy a fővárosi üzemek. így különösen az elektromos üzemek nagy jövedelmeket produkál, hangsúlyozta azonban, hogy ezeket termékeny beru­házásra fordították. Az elektromos üzem jövedelme két-három esztendő múlva esetleg a fővárosi adó­jövedelem ötven százalékát eléri és ilyen arányban tehermentesíteni fogják az adófizető polgárságot. A fővárosi autonómia szempontjából a javaslat enyhíté­sét kérte. VAGO ES KOVÁCS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Budapest, V., Wekerle Sándor-utca 4. szám. TEL f: FON: T 90—59. BERGSMANN J. JÓZSEFI épület és bútor asztalos Budapest, VII., Peterdy-u. 3. TELEFON : JÓZSEF 145—79. Speciális liftkabin és fúracsónak ké­szítés Alapíttatott 187Q. MUTTER HElHlSffl sodronyfonó ipar Budapest, ¥191., József-ufca 38. sz. Telefon: % óo—Q4. Szőrszövőde Szent-Endre STIIHil* ERNŐ SZOBRÁSZ VII, Stefánia-út 19. sz. (Víztoronynál) Készít: \gypsz, műkő dekorációkat, síremléket stb. I ÄG&Z mM ALBERT ÉS TÁRSA ........... ...................... ......... REDŐNYóYÁR Bu dapest, V. kér., Honvéd-ucca 38. Telefon: Teréz 106—4j M TWERASER KAROLY hatóságilag engedélyezett villamosvilágítási, erő­átviteli és villamisjelző berendezé i vállalata BUDAPEST, P11I„ mÁRlR UEGH 34. (Baross utca sarok) Telefon: JÓZSEF 15 3 6 Fratrlcheoich István diszíiő-íestö Budapest Vili., Dembinszky-!!. 33. Tel.: J. 72—98. Elvállal templomok épületek, lépcsőházak, kávéházak, szobafestő, díszítő és mázolási munkákat ANGSTER JÓZSEF ES FIA pCfC Orgona- és harmóniumgyár r.-t. * LviJ Készít új orgonákat művészi kivitelben. Pneumatikus átépítések. Mindennemű javítások. Új homlokzat sípok. Tisztítás, hangolás, orgonák karbantartása Harmóniumok rész etre 2,800.000 K fel jebb. Budapesti iioda: IV., Semmeiweis-u. 10. Telefon: 139-34. _______1000 új orgona.________________ 60 éves múlt. ME LOCCO PÉTER Vr!PNai Telefon: Lipót 966—52 iroda: VI., Nagyinezö-n. Bt ■ Elvállal mindennemű betonmunkát, valamint terazzó-, műkő- és lapburkolatot FIAT o vezető vilíímírkii! Nagyér Fiat Automobil R.-T. Budapest, IV. kér., Váczl-utca 12 szám Telefon 124—53 és 150—76. *4 LIPOr Utó/>a *■ Budapest ** Alapíttatott 1895. Telefon : T. 105—46. VI. kér., Vilmos császár-űt 1. Anker-köz 2. Viaszosvászon. Linóleum. Gumroiáruk.

Next

/
Thumbnails
Contents