Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-19 / 42. szám

Budapest, 1927 október 19. 5 Tervek a Gellértfürdő és szálló jövedelmezőségének fokozására Berendezik a dietétikus étkezőt — Megnyílnak a szénsavas és sósfiiidök — Télen is üzemben lesz a hullámfürdő A főváros egyik legnagyobbszerübb és világ­szerte elismert, nemzetközi viszonylatban is első­rendű mintaintézménye, Budapest egyik büszkesége, a Szent Gellért-gyógyiirdő és szálló az évröl-évre benyújtott költségvetések és zárószámadások szerint feltűnően keveset jövedelmez. Szóvátette ezt a pénz­ügyi bizottságban Éber Antal is. A kétszáz szobás szálloda állandóan zsúfolva van, nagyrészt külföl­diekkel és a jelentkezők, a 'Szobarendelők jelentékeny százalékát kénytelen az igazgatóság igen sokszor a többi nagy dunaiparti ihoteleknek átengedni. A gyógy­fürdő látogatottsága napról-napra emelkedik. Az in­tézmény jövedelmezősége tehát mindenképpen bizto­sítottnak látszik. Csodálatos, de mindenesetre furcsa ezekután, hogy a nagy bevételek mellett a kimutatott jöve­delem közepes, polgári szálloda mértékét is alig éri el. A jövő évi költségelőirányzat szerint is csupán 149.000 pengő lesz a jövedelmezőség, az idei költség- vetés pedig mindössze 147.000 pengőt tüntetett fel mint üzleti felesleget, amely egyúttal hozzájárulás a községi háztartáshoz. A Fővárosi Hírlap munkatársa a Gellért-fürdő vi­szonyaival alaposan ismerős helyen érdeklődött a feltűnő eredmény okai iránt és így illetékes forrásból az alábbi magyarázatot kapta: — Elsősorban ismeretesek azok a nehézségek, amelyek mindjárt az építkezés megkezdésekor mu­tatkoztak. A főváros a háború kitörése ellenére, óriási erőfeszítéssel folytatta az építkezést és be is fejeztette, A megváltozott gazdasági viszonyok azonban természetesen felborították az összes szá­mításokat. Eredetileg 1907-ben 2.710.795 koronát szánt a törvényhatóság az építkezésre. 1909-ben, amikor a tervek elkészültek, már 5,150.000 korona volt előirányozva az építkezésre és berendezésre. 1911-ben már a főmunkák vállalatba adásánál kitűnt, hogy a vállalati összegek a feltüntetett előirányza­tot messze meghaladják. 1912 júniusában készültek el a végleges tervek és a költségvetések, amelyek­ből kitűnt, hogy a szükséges összköltségek 10,863.000 koro- ' nára növekedtek. 1913-ban; indult meg az építkezés; aiz óriási terje­delmű épületet a háború kitörése félig kész állapot­ban érte. A hihetetlen drágulás és az anyaghiány miatt a terveket újból és újból át kellett dolgozni, de a főváros minden erőfeszítéssel mégis folytatta az építkezést, amelyet sikerült be is fejezni. Csak­hogy az eredetileg kontemplált összeg helyett a fő­város a végelszámolás szerint 19,769.406 aranykoro­nát fizetett ki. — A fürdő és a szálló még mindig érzi egyrészt a túllkiadásck hatását, másrészt a háború miatt az építkezést nem az eredeti tervek szerint hajtották végre és elmaradt sok minden, ami a jövedelmezősé­get fokozta volna. Nem épült meg például a terjedel­mes népürdö, a szabadfürdő és még több olyan be­rendezés, amely a bevételeket nagyban fokozta volna. A legutóbbi időig az volt a helyzet, hogy a szálloda korlátolt befogadóképessége és a nvári fürdőidény kihasználásának a hiánya miatt nem tűnt ki kellő­képen a fürdő iövedelmezősége. — Ez a helyzet azonban megváltozott. December 1-én megnyitjuk a szálló új szár­KLOSE U. F. FELU0HDG9AR BUDAPEST, V., VISEGRÁDI-UCCA 64. SZ. ttr MINDENNEMŰ FELVONÓK I * I Alapíttatott 1888 évben UH JUO Budapest, IX., Üllől-út lO. Festö> és mázoló Műhely mester VII ., Horánszky-ucca 10 TOMI nyát, 80 egy- és kétágyas, egész újszerűén berendezett kitűnő szobával. megnyílik az új Zander-intézct. készen áll már a pompás, atrakciószámba menő hullámfürdő, rövide­sen üzembe helyezzük a szénsavas, sós ülőfürdő­ket és ezekkel gazdagítjuk az intézmény gyógy- tényezőit. Az épület jobbszárnyában egyelőre hat ilyen fürdő lesz. — Jelentékenyen fokozza majd a gyógyszálló jelentőségét az is, hogy a legrövidebb idő alatt felállítjuk és megnyit­juk a dietétikai osztályt. amelyet külön szakorvos fog vezetni. Eddig nem volt a gyógyszállónak diétás konyhája. Az új ven­déglőst azonban szerződésben köteleztük erre. Cu­korbetegek, gyomorbajosok kezelésén kívül módot nyújt a gyógyfürdő és szálló orvosi vezetősége az összes diétás táplálások rendelésére, a dietätikus gyógymódok alkalmazására. — A felügyelő bizottság legutóbbi ülésén nagy örömmel értesült a hullámfürdő eddigi nagy látoga­tottságáról. Az új szabadfürdő csak a szezon után, szeptemberben volt tényleg üzemben, de a rövid idő alatt is több mint 10.000-en látogatták. A hullámfürdő egymaga igen jelentékeny jövedelmet fog biztosítani. — Mint igen érdekes újítást említhetem meg azt a tervet, amely szerint szó van arról, hogy a hullámfürdő télen át is nyitva marad. — Sportemberek és a szállót nagyszámban fel­kereső idegenek máris igen nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadták ezt az ötletet, amely meg­valósulás esetén idegenforgalmi szempontból is igen érdekes és Európaszerte egyedülálló újítás lesz. A medence vízellátásáról bőségesen gondoskodik az újjonnan fúrt 300 méteres artézi-forrás, amely ontja magából a 45 fokos forró vizet. Ezt a thermál vizet még le is kell hűteni, hogy használhassuk. Ha a hullámfürdő télen át való nyitvatartása megvalósul­hat, természetesen gondoskodni fogunk megfelelő melegedő, le­dörzsölő helyiségekről és egyéb szükséges berendezésekről is. Kérdezősködtünk aziránt is, mennyire haladt a thermál-vízzeil való fűtés tervének megvalósulása. Tudvalevő ugyanis, hogy tavaly tavasszal egy mély­fúrást kezdtek meg a Gellérthegy_iábánál azzal a cél­zattal, hogy a mesterséges therma 75 fokos vízével fogják fűteni a szálló és a fürdő egész komplexumát és ezzel közel 500 vágón szenet takarítanak meg. — A mélyfúrást — hangzott a válasz — abba kellett hagyni, mert elfogyott a pénz és a munkálatok folytatására egyelőre fedezetet nem kapunk. Az ed­digi munka azonban máris eredményes. Még 300 mé­terre sem fúrtak le a rendkívül kemény sziklaréteg­ben, de így is 45 fok meleg vízforrást találtak, amely nagy bőségben fakad. Ezzel a vízzel tápláljuk elsősorban a hullámuszcdát és '•■a mosóműhelyeket. — Végül a szálló bevételeit fokozzuk a tervbevett minimális szobabér emelésével is. Ma a legdrágább egyágyas szoba ára is oly alacsony, hogy más szál­lodában egy közepes szobát sem kapni érte. Az új árak arányban lesznek a többi első­rendű hotelek szobaáraival. — Nem szabad feledni, hogy a Qellért gyógy­fürdő és szálló luxus intézmény, amellyel a külföld előtt reprezentálunk. Mindennek a legtökéletesebb­nek, a legjobbnak kell lenni. Magától értetődik, hogy így többe kerül a fenntartás, mintha egyedül az üzleti haszon fokozása volna cél. — Egyebekben bizonyosra vehető, hogy a szálló és fürdő lukrativ volta, jövedelmezősége ha­marosan emelkedik és évröl-évre fokozódni fog. MAGYAR WAGGON- ES GÉPGYÁR RT. GYŐR, Ttl«ttn*k: 201, 202, 203. RÁBA BUDAPEST, V., Deák Ferenc-utca 18. Telefónok : T. 43—00, l .979 -49. 1, 3, 5 fonna hordképessógii Teherautók i Autóbuszok A magyar utaknak legjobban megfeleld auté Pótkocsik Speciáikocsik ^ A magyar utaknak legjobban megfelelő autó Szolid kivitel, gazdaságos Özem, előnyös árak és feltételekI Ajánlati felhívások cégünkhöz olmzendők, Képviseletünk nincsen. M akovsky FERENC I Budapest, VII, Abonyi-u.4. Fülőp Szász-Coburg Góthai herceg Ő királyi Fensége uradalmi építésze TELEFON: J. 381-17 BOGDANY Budapest, VI, Izabella u 79 és Társa, Központi fűtés, vízvezeték és egészség- ügyi berendezések — Telefon: Teréz 203 88 „EMPTIO“ IPARI ÉS KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, VI. KERÜLET, EÖTVÖS UCCA 29. SZÁM Vegyi-, építő- és burkolóanyagok. Telefon: Teréz 149-84. RIEDER OTTÓ villamos Alapitatotti 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányi u. 20 Telefon: J. 452-37 berendezési vállalat mű­szaki Intézet, elektrotechnikai és rádió cikkek raktára Aranyeremmel kitüntetve I Aranyéremmel kitüntetve I FILL ÉS BARTUSKA laboratórium felszerelési és üvegtechnikai ipar Budapest, I., Horthy Miklós-út 65. Tel.: J. 335-10 ÁBRÁNYI FERENC épület-és díszmübádogus, légszesz és vízvezeték berendező Budapest, VIII., József ucca 31. Telefon: „József“ 325—71 Telefon: „József“ 325—71 FISCHER niGMüND épület fa kereskedő láda-, tömegcikkek- és famegmunkáló gyára Gyár : X , Asztalos Sándor-u, 5 Bérmunkát vállal Mindennemű ipari gépek »nksterü Javítását, uj alkatrészek készítését olcsón vállalja, mérnök iátogatása díjmentes Jakab és Hegedűs gépgyár r.-t. Budapest, V„ Gsanádi-ucca 3. (Váci-út 36) Telefon: L. 906-08.

Next

/
Thumbnails
Contents