Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-05 / 40. szám
9 Budapest, 1927 október 5. Hudlapest, I., Hortfiy Klitelós-út 36 ^ íj Telefon : József 385-48 M «KP? *=**! ^w>73sm ^«1 Budapest közönsége u magyar syúripurtól l Pírja István épíléss oz autóbuszliérdés sDrsös meíoldísút Ha a magyar ipar nem segít, két éven belül nem lehet szó az autóbuszüzem fejlesztéséről — ideiglenes megoldásról sem a tanács, sem az autóbuszüzem nem tud gondoskodni — A Margitsziget rt. újabb tiz autóbuszt bocsát a közforgalom rendelkezésére Az autóbuszüzem fejlesztésével kapcsolatban kihirdetett versenytárgyalás határideje pénteken délben tizenkét órakor járt le. amikorra összesen tizenöt ajánlat érkezett be. Be kell vallani, hogy a pályázat eredménye nagyon gyenge. Eljutottunk mégis odáig, hogy Budapest közlekedésének az autóbuszforgalom nagyarányú emelésével való kiegészítése immár a megvalósulás stádiumába jutott. Hogy idáig is eljutottunk, abban különösen nagy érdeme van Kozma Jenőnek és Scheuer Róbertnek, tehát az Egységes Községi Polgári Pártnak, mert ez a párt volt az, amely az autóbuszközlekedés fejlesztése érdekében a legerőteljesebb akciót fejtette ki és az Egységes Községi Polgári Párt indítványára határozta el a főváros közgyűlése, hogy a beruházási programban megállapított ötven autóbusz helyett száz autóbuszt kíván beszerezni és forgalomba állítani. Az autóbuszközlekedés fejlesztésének azonban még ma is nagyon súlyos akadályai vannak. Ezek között az akadályok között legelsősorban szerepel a magyar iparnak, ha nem is fejletlensége, ele felkészületlensége. Erre vall az a megdöbbenés, amely a közlekedési bizottságban az ajánlatok felbontásakor erőt vett. Mindenki megdöbbent azon, hogy a komolyan számbavehető magyar gyárak ajánlataikban kivétel nélkül tizenkét-tizennégy hónapot jelöltek meg, mint legrövidebb időpontot, amikorra az autóbuszok szállítását megkezdhetik. A főváros ezek szerint, tehát csak egy év. illetve tizennégy hónap után kapná meg az első kocsikat és kétségkívül újabb esztendő telne el. amíg valamennyi kocsi befutna a Thököly-úti új garázsba. Ez természetes is, mert a magyar gyáripar alig-alig van berendezkedve autógyártásra és az egyes ajánlattevő vállalatck majd csak ia főváros esetlegels megbízásának kézhezvétele után kezdenék meg a gyártáshoz szükséges eszközök beszerzését. BSzKRT-párti tanács Sajnos, a beérkezett ajánlatok közül nem sok válogatni való van. Aligha lehet kétséges, hogy a tizenöt ajánlat közül tulajdonképpen csak hárommal kell a legnagyobb komolysággal számolni. Ez a három ajánlattevő a következő: a Magyar Állami Gépgyár, a Magyar Általános Gépgyár, a Ganz-Danubius együttes ajánlata: a Fegyver és Gépgyár (Renault-licenciával); a győri Magyar Vágón és Gépgyár rt. Meg kell még jegyezni, hogy a tizenöt ajánlat közül csak tizenkettő volt konkrét ajánlat. Két külföldi gyár és három hazai cég vállalkozott komplett kocsik szállítására, a többiek legnagyobbrésze csupán kocsiszekrényt ajánlanak. Egy kisebb üzem alvázak gyártására is vállalkozik. Különösen a határidő kérdése az, amely nagyon kesernyés hangulatot váltott ki minden oldalon, legfőképpen azonban abban a budapesti közönségben, amely az autóbuszok tömeges megindulását nagyon türelmetlenül várja. A magyar iparnak tehát súlyos kötelességei vannak annál is inkább, mert minden tényező és maga a nagyközönség is erőteljesen kitart amellett az elv mellett, hogy az autóbuszokat, akármilyen megerőltetésbe kerüljön is, a magyar iparnak kell szállítania. A hazai iparnak tehát minden erőfeszítést el kell követnie, sőt ha kell meg kell erőltetnie magát, hogy minél előbb teljesítse a reá várakozó szép, de nehéz feladatot és hogy a főváros ne legyen kénytelen iobb meggyőződése és érzelmei ellenére a külföldi gyáriparhoz fordulni. Szerény véleményünk szerint van még egy tényező, amely az autóbuszok ügyében nagyon nehézkesen szerepel. Ez a tényező pedig a f öv áros tanácsa, amelynek soraiban Emeletráépítés rulás nélkül. berházakaf, családi házakat zájárulással, kedvező fizetési fel- fJOlVJ A IVIFMTIIÍ A Budapest, IV, Irányi tételekkel érit az P'Vllrt líLl« 1 u. 21.Tel. :J. 415-91 KÖZ ÖNTI FÜiE)EK és eg szségügyi berendezések vilialata SZtPESSY SÁNDOR UTÓDA sZ£PE SY GYULA okleveles m rnők. Budapest, VII, A'ionyi-u 25 : e'efon J. 380 H0 még mindig bőven akadnak a BSzKRT- pártiak. Budapest közönsége rokonszenvesen látja, ha a főváros tanácsa a főváros üzemeinek sorsát szivén viseli. Rendben van tehát az is, ha a főváros a BSzKRT érdeikeit szemelőtt tartja-. Túlzásba menni azonban nem szabad, mert be kell vallani és be kell látni a tanácsnak is, hogy a villamosforgalom ma már nem tudja kielégíteni Budapest lakosságának j közlekedési igényeit. A túlzsúfolt BSzKR I kocsik nem járhatnak egymás sarkában és így gondoskodni kell arról, hogy a közönségnek más közlekedési eszközök is. rendelkezésére álljanak. Ebben a tekintetben a főváros tanácsa nagyon jól tenné, ha elolvasná a Fővárosi Hírlap legutóbbi számában az Ereky Károly tollából megjelent cikket, amely kimutatja, hogy milyen hatalmas erővel veri London villamos forgalmát az autóbuszforgalom. Uj időknek megyünk elébe, amely új idők autótaxival cserélik fel a bérkocsikat és amely új időkben a villamosforgalom maradi eszköz lesz az autóbusz mellett. Budapest közönsége ezt már mélyen érzi és csak a tanács .az, amely valami idejétmúlt szerelemmel csüng a BSzKRT-on és nem mutat jóindulatot az autóbusz ügye iránt. I Végül megemlítjük még azt a jó helyről származó értesülésünket, hogy a Margitsziget r.-t. a ma már átengedett négy darab autóbuszon kívül rövidesen még újabb 8—10 autóbuszt bocsát az autóbuszüzem rendelkezésére. Ezekkel az autóbuszokkal a város különböző pontjait fogják a szigettel összekapcsolni, végeredményben azonban mégis a közbeeső városrészek és útvonalak közlekedését javítják meg. A tizenöt ajánlat Alább felsoroljuk azt a tizenöt ajánlatot, amely a főváros autóbuszpályázatára beérkezett. Az ajánlatokat most vizsgálja át az autóbuszüzem igazgatósága és október végén, tehát három hét múlva készíti el azt a javaslatot. amelynek alapján az albizottság dönteni fog. Az albizottság után nyomban a közlekedési bizottság, majd a közgyűlés elé kerül a kérdés, úgyhogy november 1-ére minden körülmények között végső döntésre lehet számítani és akkor a tanács formálisan megrendelheti a kijelölt gyáraknál a kocsikat és megkötheti Melük a szállításra vonatkozó szerződést. A beérkezett tizenöt ajánlat egyébként itt következik: 1. Árnóczky és Társa autókarosszéria és kocsigyár Budapest, .tiz darab negyven személyes nagy és tiz darab 30 személyes kis tipusu karosszériára tett ajánlatot. A nagy típus egységára 13.500 pengő, a kisebb típusé 9000 pengő. A szállítást a megrendeléstől számítva 70 nap múlva kezdené meg és azután 28, illetve 16 napon belül szállítaná fokozatosan a kocsiszekrényeket. 2. A Fejes motor, lemez és gépgyár rt.: alvázak szállítására ajánlkozik. Hatvan darab negyven-harminc személyt befogadó alvázat hajlandók építeni 26.440 pengős egységárban, gumival együtt. Pneumatik nélkül 22.950 pengő az egységár. Amennyiben a főváros hatvannál kevesebbet rendelne, úgy 50, 40, 30, illetve 20 kocsi rendelésénél 2—15% felárt számít. Az első kész alvázat a megrendeléstől számított nyolc hónap múlva szállítja, utána havonként hat darabot készítene. A 3. ajánlattévő Misura Mihály kocsigyáros Budapest: aki 20 dr’b. egyforma tipusu karosszériát hajlandó szállítani. A szállítást a megrendeléstől számított négy hónap múlva kezdené meg és azután havonta három darabot. Az ötvein férőhelyes karosz- széria egységára 15.660 pengő, a 40 férőhelyesé 13.280, a 30 férőhelyesé 10.820 pengő. Negyven darab megrendelése esetén 5%, hatvan darab rendelésénél 7% engedményt hajlandó nyújtani, viszont ha húsznál kevesebb rendelést kapna, minimum tíz darabnál az egységárhoz 6% felárat számít. 4. Ney és Róna kocsigyártó cég negyven darab 40 személyes. 40 drb. 50 személyes és 20 drb. 30 személyes karosszéria szállítására ajánlkozik. A 40 személyes egységára darabonként 13.957 P„ az 50 személyesé 15.870 P, a 30 személyesé 12.678. A szál(Folytatás a 10-ik oldalon.) Kálmán Adolf £££££$ Budapest, VII.t Dohány ucca 84 (Almás*/ucca oldal ám) Telefon i József 444—82 I MISURA MIHÁLY 1 (Autómotorok és alráaak Javítás*) TELEFONSZÄM i JÓZSEF 825—01. tS KOCSIGYÁR BUDAPEST. Vin., óriás-u. 6-410. fllexi ts UlilynriK imlrmti es villamossági «minim Budapest VI, Szondy ucca 20. Telefon : T. 9-92 és T. 9-93 Í TB Mindenféle villamossági cik- .. ... .... , , kék eladása nagyban és DlSCO Világítóteste* ^ kicsinyben — Elvállal mindenSchunk & Ebe gyártmányú szénkefék nemű villamossági szerelést IV ISCHER ANTAL F szobrász Budapest, VI., Hungária-körút 38/d J Vitéz HANTAY ES GALA VITS «Jjg» elektrotechnikai vállalat Budapest, Vfll.. Szlflony-uooa 34. — Telefon: J. 373—59. SCHULLER JANOS festő-, mázoló- és fényező m. BUDAPEST, I. KERÜLET, LEJTŐ-ÚT 11 Műhely és anyagraktár: I., Alkotás-u. Telefon : T. 227—02 18 SZEGŐ TESTVÉREK zsák-, ponyva- és zsinegkereskedők Szállít különleges vízhatlan gummi csizmát, munkás keztyüt, kötényt és köpenyt. Budapest, V., Akadémia-u. 11. Telefon: T. 135—57 Telefon- blvó! .. 148-48 S KOVfleS OSZKÁR BTí 148-48 BÁD0Q0S-NE8TER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJEBUDAPEST, IX., OYEP-PTOA 66. BZÁM. ozv. Biberál Józsefné AlaplBuT*pisVTben' pala- és cserépfedő-mester II., Ostrom-ucca 14. szám. ■•••■•«■■■■■■•■«■a HUTTERER és KÓSA épület- és diszmübádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV. kér., Magyar-ucca 42-44 sx. Telefon, József 452—23. Telefon i József 452—23. inwiroMmwn..rom.ni.M.ii Telefon : József 368—24 Czigler János vörösrézáru- és vegyiipari gépgyáros Kórházak felszerelése. Vörösréz- edények és készülékek, vörösrézmosóüstök készítése és ónozása. Aluminium-hegesztés. BUDAPEST, V II. kér., Koszorú ucca 12 FIAT a vezető világmárka Magyar Fiat Automobil rt. Budapest, IV, Váczi-u. 12 Telefon T. 124-53 és 150-76 / á£GL ALFRED építőmester, építési vállalkozó traasK*™»™—----—---- VII. kér., Komócsy-ucca 33/b KÖ VEZŐ,VlESTtR ÚTÉPÍ fÉSI VÁLLALATA Budapest, X. kér. Beötliy-ucca 2. Telefon • József 318—62 Váüai: útburkolást, kövezést és minden e szakmába váeó munkát Díjmemes köl senvetés