Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-07 / 36. szám
4 Budapest, 1927 szeptember 7. Korszakalkotó újítás az útburkolás terén A hideg úton történő aszfaltozás óriási előnyei — Dr. Bálint Imre vezér- I igazgató nyilatkozata Az ország gazdasági talpraállásának tudvalévőén az egyik legfontosabb és legsürgősebb követelménye, hogy az országutak és hatósági közlekedési utak. a modern forgalmi viszonyokhoz képest megfelelően kiépüljenek és az államkincstár minél mérsékeltebb megterhelésével, minden ízében használhátó ■úthálózat álljon a mindegyre fejlődő gazdasági élet rendelkezésére. Igen örvendetes ebből a szempontból, hogy újabban egyre tekintélyesebb összegek sorakoznak fel az állami és hatósági költségvetésekben a meglevő úthálózat konzerválása és fejlesztése érdekében. így aztán végre remélnünk lehet, hogy a közeljövőben a sokáig elhanyagolt és fejlődésében erősen visszamaradt közúti hálózatunk mindenképen simulni fog a legújabb kor követelményeihez és a nyugati államok nívójához. A közutak rekonstrukciós és fejlesztési munkálatai szempontjából igen fontos, hogy a makadám- utak. melyeknek élettartama alig több két-kétésfél évnél, fokozatosan oly burkolási és fedőanvagot kapjanak, melyek egjmészt jóval meghosszabbítják az utak élettartamát, másrészt pedig képessé teszik az utakat ama messze felfokozott igények kielégítésére, amiket a modern közlekedés támaszt. Ebből a szempontból rendkívül nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk ama útépítési, illetve útkonzerváló technikának, ami „hideg aszfaltozási eljárás" néven újabban egyre nagyobb jelentőségre emelkedik az utak építésénél és rendbehozatalánál. Az új útépítési technika jövője és jelentősége tekintetében az alábbi igen érdekes és szakszerű információt nyertük dr. Bálint Imrétől, a Magyar Olaj- és Vegyipari Rt. vezérigazgatójától, akihez erre nézve kérdést intéztünk: — A saját szabadalmunk szerint előállított „Movolit“ nevű hideg aszfaltanyag felhasználásával a teljesen használhatatlanná vált makadámutakat olymódon vagyunk képesek rekonstruálni, hogy az egyéb eddigi metódusokhoz képest hasonlíthatatlanul nagvobb élettartamú és a modern közlekedési viszonyokhoz ideálisan alkalmazkodó útfelületeket nyerhetünk. A meleg aszfaltozással szemben ennek az új technikának az előnye elsősorban az, hogy jóval olcsóbb annál, továbbá az útfelület sokkal rugalmasabb. az időjárási viszonyokkal szemben jóval ellenáll óbb és érdes felülete folytán nedves állapotban nem okoz az autóknál és egyéb jármüveknél oly végzetessé válható megcsuszamlási alkalmakat, mint a sima, meleg aszfalt. Mindehhez járul még. hogv teljesen pormentes, és így egészségi szempontból is szinte ideális útfedő anyag. További óriási előnye a meleg aszfalttal szemben, hogy míg ez csak költséges betonalapra fektethető fel, addig a hideg aszfalt bármelv elhasznált makadámalapzatra is könnyen rá vihető. — A kivitelezés egyik formája a felületi kezelés. melvnél a meglévő makadám-utat mozaikszerűen letisztítják, utána hideg aszfalttal bevonják, megfelelő zúzalékkal lehengerelik, ami után teljesen sima aszfaltterület támad. Az eljárás egy másik módja az átitatás. Ennél rendszerint az új terítésű vagy újonnan kavicsolandó makadámutak jönnek tekintetbe. A kaviccsal szárazon lehengerelt útterületet hideg aszfalttal itatják át teljes rétegében és utána megfelelő zúzalékkal lehengerelik. Erre a rétegre még egy felületű bevonás jön hideg aszfalttal, valamint hengerelt zúzalékkal. Az így megépített út főként a nagy forgalmat igénylő közlekedés számára alkalmas és élettartama 10—75 év. Egy további eljárás a keverés. Itt az útépítésre felhasznált kavicsanyag és töltőanyag a hideg aszfalttal külön keverőgépek felhasz- nálásval keverődik el és ez a konglomerátum kerül az úttestre és ilymódon lesz lehengerelve. Az ilyen utak a legerősebb forgalom mellett is legalább 20—25 évi élettartammal bírnak. — Hangsúlyoznom kell, hogy a hideg aszfalt eljárással kezelt utak fenntartási költségei viszonylag igen mérsékeltek, szemben a makadámutak hasonló kiadásaival. — Ami a hidegen aszfaltozott utak jövőjét illeti, utalnom kell arra, hogy a nyugati államokban már szinte mindenütt fokozatosan áttértek a hideg aszfalt burkolatú utakra. Éppen e módszer rendkívül gazdaságossága, tartóssága és különleges ellenállóképessége folytán. Nálunk is bizonyára már a közeljövőben megfelelő előnyös tapasztalatokkal fognak rendelkezni erre nézve és pedig úgy a városi, mint az országúti forgalomban. VI \ . szigetelő £5 tetőEedői/áiialat Kerek E. Budapest Will. kér,. aüzseS-kürút e&. Celetonszám: a. ft&a-Sl. — Még csak annyit kívánok megjegyezni, hogy legutóbb a vezetésem alatt álló Magyar Olaj- és Vegyipari Rt. a kereskedelmi minisztérium megbízásából Tihanyban a Biológiai intézet és József főherceg kastélya között tevő útszakaszon, több mint 12.000 négyzetméter terjedelemben próbamunkát végzett a saját gyárában előállított és szabadalmazott „Movolit“ hideg aszfalttal és a hivatalos körök a legnagyobb megelégedéssel és elismeréssel nyilatkoztak e teljesítményünkről. Annál is inkább jelentőségteljesnek kell tartanunk az itt megkezdett munkálatainkat, mert a kormány tudvalévőén tervbe vette, hogy a főbb közlekedési útvonalakat teljesen a legmodernebb közlekedési követelmények szerint rekonstruálni fogja. — Ugyancsak próbamunkát végeztünk legutóbb hidegaszfalt burkolással a Szentlőrinc felé vezető országúton. illetőleg a Waiss és Freytag Rt. által kivitelezett betonúton és pedig a hivatalos körök legnagyobb elismerése mellett. Mindezeken felül újabban a székesfőváros részéről több ily próbaútszakasznak hideg aszfalttal leendő kivitelezésére kaptunk megbízást és hasonló munkálatot kivitelezünk több magyar városon kívül Sopron számára is. Meg vagyunk róla győződve, hogy az ország útépítési, kon- zerválási és átépítési programjában mindenképpen megfelelő szerep fog jutni e nagyjövőjű és felette gazdaságos útkezelési technikának. 1119.359/1927.—V. tan. számhoz. Póthirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa az 1927. évi jú- ni’ls hó 29-én 65.853/1927.—V. tan. szám alatt 100 úi autóbusz szállítására közzétett versenytárgyalási hirdetménynek a szállítandó kocsi típusokra vonatkozó pontját, valamint a szállítási feltételek általános részének 3. és 7. §-ait a következőképen egészíti ki, illetve módosítja: 1. A versenytárgyaláson a szállítási feltételek 3. S-ában felsorolt négy típuson felül más hasonló egyenértékű típussal is Tehet oávázni. 2. Az ajánlatok benyújtásának és a versenytárgyalásnak eredetileg 1927. évi augusztus hó 27. naoiára kitűzött határidejét hatályon kívül helyezi s helyette 1927. évi szeptember hó 30. napjának déli 12 óráját állapítja meg. 3. A szállítási feltételek általános rész 7. §-ának második bekezdését a tanács hatályon kívül helyezi és ezzel szemben a 3. §. 9-ik pontjában foglaltakat tartja érvényben. Budapesten, 1927. élví augusztus hó 18-án. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a székesfővárosi isko- 'ák részére szükséges 500 darab „Sógor“ rendszerű kétüléses iskolapad beszerzésére. A vonatkozó költségvetési kib’ás nyomtatványai, rajzai és a szükséges felvilágosítások a székesfőváros gazdasági hivatalánál VIII., Doiogház-utca 3. sz. alatt kaphatók. Az ajánlatok 1927. szeptember 23-án (pénteken) délelőtt 10 óráig a tanácsi VII. iigyoszály (II. emelet 222.) szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon ugyanott 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Elkésve érkező ajánlatok figyelembe nein vétetnek és fel sem fognak bontatni. Budapest, 1927. augusztus 26-án. A székesfőváros tanácsa. Reiniscí} és Wofpl oki. mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VII., István-út ói. szám. Telefon: József 380—6». ■IEGL ALFRÉD építőmester, építési vállalkozó VII. kér., Komócsy-ucca 33/b MAUTNER és TAKSA Budapest, X., Liget ucca 37 TELEFON; J. 314-79 TERVEZ ES KÉSZÍT; Központi fűtés és szellőztetés, központi melegvíztermelő-, vízvezeték-, fürdőszoba-, klozet-, csatornázási- és egészségügyi berendezéseket, szivattyú-, szenyvíztisztitó-berendezése- ket, épületbádogos munkákat. LIFT9 HAVERLAND ANTAL “ 1 B B ■ Budapest Vili, Nap ucca 22. T.: J. 329-66 KORNFELD ABMIN bádogos-mester, vízműberendezési vállalkozó, tömegcikkek gyártása BUDAPEST, IZABELLA UCCA 39 Telefonhivó : József 344-56. RIEDER OTTÓ villamos Alapitatott: 1826. A. B. C. tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányl-u. 20 Telefon: J. 452-37 berendezési vállalat műszaki intézet, elektrotechnikai és rádió cikkek raktára HAMVAS ÉS TAKSA okú gm. Budapest, V., Katona József uooa 31 (Hollán ucca sarok)-------------------------- Telefon: L. 921-02. -------------------------er átorok vétele, el- ásl és csengőjelző érjen költségvetést. Zubovics Rezső és Jakab 1. ÉPÜLET ÉS MŰBÚTOR ASZTALOSOK Budapest, VII, Thököly-út 65. (Stefánla-ít mellett) Telefon- hfvó: J. 148-48 KOVflgS OSZKáR BÁDOGOS-MESTER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJETelefon- hívó i I. 148-48 BUDAPEST, IX., QYEP-UTOA 88, SZÁK. S C ti U S T E R LAJOS V elektrotechnikus-műszerész villamosberendezési vállalata A Hud ipest, II., Fd ucoa 49 — Telefon: L. 969 —81. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás és szellőző berendezések szerelése. Lakatosáruk és kovácsoltvas szljkerekek gyártása. OHONCI HUGÓíJémök egészségügyi, műszaki berendezések gyára Budapest, VI., Fóthy-út 19. Telefon: L. 908-76. R KRISCH FEKETE JÁNOS tetőfedő Telefoni J. 43441. Budapest, L, Karóiba»« 1«