Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-26 / 4. szám
Budapest, 1927 január 26. 7 A főváros összes pártjai együtt autonómiát meg az „Az autonómia védelmében a főváros bizottság ülésén az Egységes Hónapok óta izgatja a községpolitikai körök véleményét az a törvényjavaslat, amelyet Búd János pénzügyminiszter terjesztett elő a nemzetgyűlés bezárása előtt és amelynek egyik legíontosabb része a helyhatóságok háztartásának hatékonyabb ellenőrzése. A főváros jogügyi bizottsága hétfőn este foglalkozott ezzel a törvényjavaslattal, amely az összes pártok megállapítása szerint erősen érinti Budapest székesfőváros autonómiáját. Budapest székesfőváros törvényhatósági életének régi, tiszteletreméltó tradíciója nyilvánult meg akkor, amikor a jogügyi bizottság hétfői ülésén a főváros összes pártjai összefogtak az autonómia védelmében. Az autonómia megvédése érdekében szólalt fel az Egységes Községi Polgári Párttól kezdve egészen a szociáldemokratákig minden párt szónoka. Sajnálattal kellett azonban nélkülözni a demokraták felszólalását, mert az ülésen a demokratavárt egyetlen tagja sem volt jelen. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a párt sem vonja ki magát akkor, amikor a főváros autonómiájáról van szó és minden valószínűség szerint sietve deklarálják a pártnak az autonómia védelmében való részvételét. A főváros tudvalevőleg, mikor a törvénytervezet nyilvánosságra került, Szabó Imre főügyészt bízta meg a kormányhoz intézendő felirat megalkotásával. Ezt a feliratot tárgyalta a tanács előterjesztésében hétfőn a jogügyi bizottság, amelynek minden tagja a legteljesebb elismeréssel nyimindig együtt járt“ — mondta a jogügyi Községi Polgári Párt szónoka latkozott Szabó Imre főügyész nagyszerű jogi munkájáról. Maga dr. Papp József, az Ügyvédi Kamara elnöke, a kiváló jogász is a legmelegebb szavakkal honorálta a tiszti főügyész kiváló munkáját. Az Ügyvédi Kamara elnöke különben nagy tetszés mellett fejtette ki, hogy a kormánynak az önkormányzat rendelkezésével szemben volt jóváhagyási, sőt megsemmisítési joga is, de sohasem volt rendelkezési joga. Ez a törvényjavaslat volna az első, amely ilyesmit akarna a kormánynak adni. A szocialisták szónoka, dr. Kiss Jenő és a Wolff- párt szónoka, dr. Ambrus Gyula, éles beszédben védték az autonómiát, majd az Egységes Községi Polgári Párt nevében Baranszky Gyula bizottsági tag rövid deklarációt olvasott fel. Pártja nevében kijelentette, hogy az autonómia védelmében az Egységes Községi Polgári Párt is hajlandó állási foglalni és mindenben aláírta a többi pártok szónokainak fejtegetését. Nemcsak a történelmi időkben volt fontos — mondotta Baranszky — az autonómia, de különösen fontos ma, amikor nem tudjuk, hogy mi lesz, kik jönnek és kik fognak nekünk parancsolni. Az autonómia védelmében a főváros mindig előljárt, kell, hogy elől járjon most is. Ezekután a bizottság egyhangúlag elfogadta a tanács javaslatát és elhatározta, hogy permanens üléseket fog tartani az autonómia védelmében. Telefon: J. 95-78 HLATKY JÓZSEF OKL. MÉRNÖK MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA Magasépítés, út, vasút, hídépítés, vasbeton BUDAPEST VIII, JÓZSEF-KÖRÚT 77-79, !. EM. 17 Saját anyagtelep: I, FEHÉRVÁRI-ÚT 78. Telefon: József 125-91 Titokzatos homily fedi o próhomitohuszokról készült szakoélemény! Oktalan amerikázás az autóbuszüzem fejlesztése körül — Miért késik az átkelési forgalom rendezése ? — A főváros közlekedésügyét minden vonalom sürgősen reformálni keil A főváros autóbuszüzeme az 1927. esztendő közeledtével kecsegtetően szép programmal kápráztatta eű Budapest közönségét. Ez a közönség, amely közlekedési kérdésekre igen nagy súlyt helyez, boldog megnyugvással vette tudomásul, hogy 1927- ben megkezdődik a nagy autobuszprogramm végrehajtása és pár esztendőn belül Budapest uccáin nyüzsögni fognak a szebbnél szebb és kellemesebbnél kellemesebb autóbuszok. Addig iis meleg szimpátiával (kíséri a közönség a próbaauiobuszoK vendég- szereplését és az ucoa közönsége boldogan találgatja, hogy melyik autobusztípus lesz majd a — tauglich. És valóban elérkeztünk a kiválasztás végső időpontjához. A főváros közlekedési bizottsága külső, elfogulatlan mérnökszakértőket küldött ki, hogy véleményt mondjanak a próbaautobuszok alkalmasságáról és különösen orról, hogy a budapesti speciális viszonyoknak melyik típus felel meg legjobban. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a szakértő bizottság már el is készült jelentésével, amely huszonnégy nyomtatott oldal terjedelmű, mindent felölelő alapos tanulmány. A jelentést a szakértők már át is nyújtották Ripka Ferenc főpolgármesternek és Sipőcz Jenő dr. polgármesternek. A közönség azonban, amely — mint említettük — példátlan érdeklődéssel viseltetik az autóbusztípus kérdésének eldöntése iránt, semmit sem fog megtudni. Hiába várta a nyilvánosság, hogy a szakértők véleményéről tájékoztatni fogják, ez nem történt meg. A szakértő bizottság jelentését mélységes titoknak nyilvánították, amelyhez a nyilvánosságnak semmi köze. Budapest közönsége kétségkívül tiltakozik ia-z ellen, hogy kiskorú gyanánt kezeljék és tisztán akarja látni, hogy a megbízott szakértők miként vélekednek ennek a nagyon fontos közlekedési eszköznek a megrendeléséről. Általában a közönség már türelmetlenül sürgeti az autobuszprogramm megvalósítását és nem elégszik meg azzal, hogy titkos és titokzatos szakértői jelentések készüljenek. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás és szellőző berendezések szerelése. Lakatosáruk és kovácsoltvas szíjkerekek gyártása. OHONCI HUGÓ mérnök egészségügy!, műszaki berendezések gyára Budapest, VI., Fóthy-út 19. Telefon: L. 908-76. R I DÖSEN HENRIK és TARSA | asztalosmunkák gyára, Budapest g VI., Hegedűs Sándor-utca 26. tje Telelou : Teréz 97—77 |4 1 NACHT gyula : lakatosárugyára I Budapest Vili, Köris-utea lO.Tel,: J, 48-15 K» VT t&H <£? ff* fij E &í B3MC íkS S'* elektrotechnikai 63 O & rá & ÍS S«* J1 ír El 5"€ 3« műszaki vállalat Budapast, VtI.,Wassa1ényi-u. 9. Telefon: József 92-38. Tervez és épít: Községi, uradalmi, valamint magánjellegű magas és alacsony feszültségű elektromos telepeket és vezeték hálózatokat. Készít: Villamosvilágítás, jelző csengő és házitelefon berenle- zéseket, kastélyok, villák, bórházak, valamint magán lakásokban. a....».. .I ............'ll . .............................................. .......... I I- MM OR ANIERJCALVHAK Magyar Radiátorgyár Rt. Budapest X, Gyömről-út 76-78 MARABU központi fűtésekhez: RADIÁTOROK, KAZÁNOK cementipari gepek Szántó és Beck mérnök speciális gépgyára Tel. . J.50-88, J. 90-34 Müller aszfaSosáru gyára BUDAPEST, VII., RÓHA-USCA 31. sz. Telefon : J. 81—58. KADA MARTON-—... ,, , ,— !X., Rákos ucca 13. sz. :: epu.eita^aios Szigeiváry ucca 24/b I“ Telefon : J. 95-15 BudcipBSti Telefon: J. 95-1» Vas- és Fémipari Termelő Szövetkezet Ml., um II inCTP«m„|i» 11,1,1,'fma«»™—»*"** Épület-, műlakatos és vasszerkezeti gyér és tömegcikkek gyártása Budapest, VII. k®?., Szugló-uica 13. szám TETŐFEDÉST minden anyaggal vállal és karbantart DOBAI JÁNOS m. kir udvari szállító Budapest, IX., Ráday-utca 24. szám. Telefon : József 15-16. Alapítva 1860-ban [)V ^ A VV RFí A ópülel és diszműK I JA V 7 bádogos, légszesz és vizvezetékszerelő üzeme Budapest, Vili., József-u.79. TíELEFON J. 24-56. [íUKHSZ KHLVHHK H [iggSQBBHK, L ü K A S Z LAJOS Vi., TERÉZ-KÖRUT 22. TELEFON: 103—47. ASCHENBRENNER JANOS ÁCSMESTER BUDAPEST,V&3.. RÓNA-UTCA 41. SZ. Telep: VII., Hajtsár-út 133. SZ. g £ERg és YÁ&SA g □ lel vonó j a v í Só és ]ókarbantartó vállalata □ 9 Budapest, V. k rülst, Sziget-u. 9. szám H p f e elán : S-ipót 816-23 p VOZARYPÁL KL. GÉPÉSZMÉRNÖK \ Budapest, Vili., Hunyadi-u. 37, TELEFON: J. 73-34. I Villamosvilágítási, erőátviteli és gyengeáramú berendezéseket. Dynamók és mótorok javítását tekercselését. Gép- és épületlakatos munkákat. FIAT i rezei (Äiniiffi Magyar Fiat Automobil R.-T. Budapest, IV. kér., Váczl-utca t2 szám Telefon 124—53 és 150—76. VÁGÓ M. MÁRTON *zesz csatornázási berendező, épület- és diszmübádogos VI., Gyár ueoa 2. Telefon : Lipit 984-44. DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester BUDAPEST, VI., EÖTVÖS-U. 21. Telefon: 63-40. Budapest lakossága autóbuszon akar utazni, és pedig minél előbb. Sajnos, ezzel szemben azt látjuk, -hogy a városházán nem tekintik valami sürgősnek az autóbusz- kérdés megoldását és az amerikázásnak ugyanazon oldalára terelődött az autobuszkérdés is, amely amerikázás a múlt esztendőben megfosztotta a budapesti közönséget egy másik fontos közlekedési eszköztől, a MFTR propellereitől. A tél végefelé közeledünk és a városházán immár második esztendőben nem tudják, vagy nem akarják megoldani az átkelési forgalom igen egyszerű problémáját. Ügy érezzük, mintha az autóbusz dolgában is ugyanez a késedelmeskedés jelentkeznék a városházán. Pedig a magyar ipar, amelynek egyedül szabad részesedni az autobuszmegrendelésekből, türelmetlenül várja már, hogy munkához jusson és türelmetlenül várják a munkások is, akik ezáltal foglalkozást és kenyeret kapnának. Különben is a Franciaországból hazatérőben levő munkások között egész raja van az olyanoknak, akik a francia főváros legelsőrangú automobil, vagy autóbuszgyártó üzemeiben dolgoztak és így elsőrendű szakmunkások. Szinte kapva kellene kapni azon, hogy a főváros autobuszmegrendeléseinél ezeket a nagyszerű szakmunkásokat felhasználják. De mindenekfölött mégis csak a közlekedés érdeke a legfontosabb. Olyan városban, ahol rendkívül forgalmas útvonalakon nincsen villamosközlekedés, ott elsőrendű fontosságú az autobuszforga- lom minél nagyobb kiterjesztése. Emellett azonban — amiről az lautobuszüzem nagy programmja is megfeledkezett — Budapest környéke is várva várja már az auíobuszforgalom megindítását. Csak a minap, ,a pénzügyi bizottság ülése után fejlődött ki a bizottsági tagok között egy beszélgetés, amelyben az a vélemény jutott kifejezésre, hogy Európában nincsen egyetlen nagyvárosnak sem szebb környéke, mint Budapestnek, de ez a gyönyörű hegyvidék, amely a fővárost körülveszi, valósággal megközelíthetetlen. Végre is nem mindenki turistái, hogy szöges cipővel, nagy bottal és ruck- zakkal felszerelve induljon neki a budai hegyek között való üdülésnek. Ha a főváros olcsó és jó autobuszközlekedést biztosít a kiránduló helyek számára, akkor ezek a helyek a legrövidebb időn belül páratlan módon fellendülnek és életrekapnak.