Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-03 / 31. szám

7 Budapest, 1927 augusztus 3. Budapest gyásza Csernoch János hercegprímásért Abból a mélységes gyászból, amely Csernoch János hercegprimás elhunytával nemcsak a magyar katholikus társadalmat, de az egész Magyarországot és magát a humánus emberi gondolkozást érte, mél­tóképpen kivette részét Budapest székesfőváros is. Csernoch Jánosban nemcsak a magyar katholikus egyház vesztette el fejét, de eltávozott körünkből a magyar alkotmányos és társadalmi életnek egyik legkimagaslóbb alakja is, aki rendkívül súlyos idők­ben a nyugalmat, a higgadtságot, a mély emberi be­látást képviselte minden cselekedetével. De rengete­get vesztett Biulpest székesfőváros is. mert mint Ripka Ferenc főpolgármester a káptalanhoz intézett részvétiratában mondja: „Budapest gyásza a gyer­mek gyásza, aki jóságos atyját vesztette el . A hercegprimás Esztergomban végbement teme­tésén megjelent Ripka Ferenc főpolgármester, Sipőcz Jenő polgármester, a tanács képviseletében Bérezel Jenő és Vájná Ede tanácsnokok, a törvényhatósági bizottság képviseletében pedig Kakujay Károly veze­tésével egy tizenöttagú küldöttség. Budapest gyá­szát egyébként a legméltóbban az a részvétirat fe­jezi ki, amelyet Ripka Ferenc főpolgármester a tör­vényhatósági bizottság nevében az esztergomi fő­káptalanhoz intézett: — Budapest székesfőváros törvényhatósága ne­vében őszinte mély részvétemet jelentem a főtiszfe- lendő székeskáptalannak ahhoz a súlyos vesztesé­géhez, mely Istentől áldott vezérétől fosztotta meg. A megdicsőült főpásztor a magyar római katho­likus egyház vezetésében megmutatta, hogy valóban a Gondviselés küldötte volt, mert általa gyógyította az Isten azokat a sebeket, amelyek sokszor már- ve­szedelmes gyulladásba mentek át a lelkekben. Az egyház örök igazságait bölcsen és bátran mentette át az idők viharain és sem a jóravaló emberi törek­vések. sem. a hit. sem a tudomány nem fordultak hozzá hiába oltalomért. Budapest székesfőváros sokszorosan érezte en­nek a gondviselésszerü nagy léleknek áldásos műkö­dését. A világváros nyugtalan, forrongó lelkületébe vezető keze zajtalanul nyúlt és feltűnés nélkül ha­tott, irányított. A nyilvánosság nem mondhatott kö­szönetét érte, mert nem a nyilvánosság sikerei szá­mára dolgozott. Nemes lelkének titkolt munkája volt ez és aki elküldte az tudta, hogv milyen híven tel­jesíti küldetését, most már ott áll az előtt, aki el- küldötte őt és nyugodt lélekkel végzi számadását. Budapest székesfőváros törvényhatósága mélyen érzi ezt a nagv veszteséget és gyásza n gyermek gyásza, aki jóságos atyját vesztette el. A jó Isten kegvelme adjon mindnyájunknak vigasztalást és aki vezére volt az elhunytnak, az legyen a mi vezérünk továbbra is. Budapest, 1927. július 27. Ripka Ferenc dr. főpolgármester. A szerkesztőségből. Dacsó Emil felelősszerkesz­tőink távolléte -alatt a szerkesztésért Pogány Béla helyettesszerkesztő a felelős. Ripka Ferenc főpolgármester Budapesten. Dr. Ripka Ferenc főpolgármester, amikor értesült Cser­noch János bíboros-hercegprímás haláláról, megsza­kította nvári üdülését és Budapestre érkezett. Pénte­ken résztvett a hercegprímásnak Esztergomban vég­bement temetésén, majd ismét visszatért Budapestre, ahol szombaton megjelent az elhunyt bíboros lelki- iidvéért a Mátyás templomban tartott rekviemen. Ripka Ferenc főpolgármester még szombat este újra elutazott Budapestről és csak szeptember közepén foglalja el hivatalát. Baján Gyula lett a főváros hivatalos közlönyé­nek szerkesztője. A főváros hivatalos lapjának, a Fővárosi Közlönynek most megjelent száma „Szer- kesztővállozás,,-i jelent be: ,,A tanács Szentmiklóssy József dr. tanácsjegyzőt, a Fővárosi Közlöny szer­kesztői állásától ■ saját kérelmére felmentette és 99141/197—I. ^ számú határozatával a szerkesztői teendők ellátásával Baján Gyula hírlapírót bízta meg“. A hivatalos közlönynek eme számát már Baján Gyula jegyzi, mint felelős szerkesztő. Baján Gyula a magyar ujságírótársadalomnak régi, közszeretet­ben álló, tekintélyes tagja, aki a főváros ügyeivel hosszú idő óta nagv szeretettel és tudással foglal­kozik. Legutóbb mint a Nemzeti Újság fővárosi ro­vatvezetője végzett igen szép munkát és a legna­gyobb elismeréssel kell megállapítani, hogy ebben a munkájában.,, amikor Budapest nagy érdekeiről volt szó, soha nem befolyásolta sem a politika, sem más olyan szempontok, amelyek objektivitását veszélyez­tethették volna. A főváros tanácsa, amikor Baján Gyulát bízta meg a hivatalos közlöny szerkesztésé­vel, azokat a nagy érdemeket kívánta honorálni, ame­lyet kiváló újságíró kollegánk a főváros ügyeinek istápolása révén szerzett. Azok a kollegák, akik hosszú idő óta együtt dolgoznak Baján Gyulával ezen a nehéz, de minden fáradságot megérdemlő te­rületen, őszinte örömmel látják ezt a megbízatást, amellyel Baján Gyula csak ni módot és eszközöket kapott arra. hogy Budapestért és Budapest polgá­raiért tovább is eredményesen dolgozzék. Szimpá­tiával kell megemlékezni arról a munkáról is. ame­lyet Szentmiklóssy József tanács jegyző végzett a Fővárosi Közlöny szerkesztőségében. A tisztiföorvos szabadságon. Dr. Csordás Ele­mér tisztiföorvos most vette ki szabadságát és öt hétre külföldre utazott. Távollétében a tisztiföorvosi hivatalt dr. Szécsi Ernő egészségügyi tanácsos, köz­ponti tisztiorvos vezeti. Megalakult az Egységes Párt terézvárosi köz­pontja. A VI. kerület egyik legtekintélyesebb társas­köre, a Terézvárosi Polgári Kaszinó most tartotta évi rendes közgyűlését, melynek jelentőséget adott az, hogy ez alkalommal egyben megalakult az Egy­séges Párt terézvárosi központja is. Az Fgységes Párt és az Egységes Községi Polgári Párt több ve- zérférfia belépett a kaszinó vezetőségébe és innen fogják iránytani a terézvárosi szervezkedést. A köz­gyűlésen dr. Morvay Zsigmond országgyűlési kép­viselő, ny. főispán elnökölt, ki nagyhatású megnyitó- beszédében rámutatott a pártközpont megalakulásá­nak nagy politikai és társadalmi jelentőségére. Az évi jelentést dr. Mészöly Imre főtitkár terjesztette elő és megállapította, hogy a kaszinó mindenkor hű maradt nagynevű díszelnöke, Ugrón Gábor által meg­szabott irányelvekhez, a nemzeti gondolat, liberaliz­mus és polgári összetartás fejlesztéséhez. Felment- vények megadása után az új tisztikar választatott meg: díszelnökük: Ugrón Gábor ny. belügyminiszter, báró Skerlecz Iván ny. horvát bán, Káltay Tibor ny. pénzügyminiszter, Ripka Ferenc főpolgármester, dr. Kozma Jenő kormányfőtanácsos, országgyűlési kép­viselő. Elnök: Morvay Zsigmond, társelnökök: Ba- csinszky Vladimír ny. boszn. hercegovinál tartomány­főnök, Bayer Antal törv. hat. biz. tag. Totnay Kor­nél ny. államtitkár. Wild József vezérigazgató. Ügy­vezető-elnök: Schaffer Vilmos vezérigazgató, elnök- helyettesek: váraljai Boda Sándor ny. ezredes, dr. Faragó Sámuel ny. főfelügyelő, Pallai Miksa, a Ma­gyarországi Kávésok Orsz. Szöv. elnöke. Főtitkár: dr. Mészöly Imre ügyvéd; háznagyok: Földy József, Mámor Róbert. Szalay Sándor, dr. Szegő Jenő. Ügyé­szek: dr. Ney Oszkár, dr. Somogyi Arnold; pénztá­ros: dr. Fábián Lajos; ellenőrök: Révész Zoltán, Miivert Nándor. A kaszinó augusztus 3-án költözik az Andrássy út 47. sz. palota I. emeletén levő új he­lyiségeibe. Tető alá került az első kislakásos bérháztömb, amelyet a Kereskedelmi Bank épített. Vasárnap dél­után tartották meg a Lenke úti kislakásos bérház faliegyenünnepét. A főváros részéről Wossala főta­nácsos és Miiltl műegyetemi tanár, a Kereskedelmi Bank részéről Hollós Ödön igazgató és Kristinkovich főtanácsos, Münnich Aladár az épület tervező mű­építésze és Fejér és Dános az épület kivitelezői je­lentek meg az ünnepen nagyszámú munkástársaik kí­séretében. Az elhangzott beszédekben kiemelték, hogy minden gáncsoskodás ellenére a következmények azt mutatják, hogy ezen az úton a főváros olcsón és gyorsan úgy művészi, mint higiénikus szempontból elsőrendű kislakásokhoz jut s amellett nem lehet egy fíllérnyi hiteltúllépés sem. Ezután részletesen megte­kintették a hatalmas 300 kislakást magába foglaló bérháztömböt és elismerésüknek adtak kifejezést a művészi elrendezés, a célszerű és egészséges beosz­tás és szolid kivitel fölött. 'Idegosztályé iá ..................................................................................... 1UUL Á K nyíl t meg a • ár. Pajor szanatóriumftan § (Vlil., Vas-ucca 17) § 0 kedély- és idegbetegek részére, elmebetegek kizárásával. Mór- [5 fiúm- és alkohol elvonó kúrák. Vizgyógyintózot, Zander K és ortopäd gyógytermek ; elektrotherapla, diétás étté- T :m bejárók részére is.Betegfelvétel mérsékelt klinikai árakon (j Prister György Szabadalmazott Biológiai Szennyvíztisztító Berendezések Vállalata R.-t. cég most ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. A ■Halat, mely a maga szakmájában egyedül áll s eddig is úttörő munkát végzett, a véletlen érdekes összejátszása folytán éppen jubileumára kapta meg az 1000-ik munkamegbízását és pedig a székesfővá­rostól, A Balatonkenesei fővárosi tisztviselők üdülő­telepének biológiai szennyvíztisztító berendezésére 60.546 pengő összeggel. A jubiláns cég készítette el egyébként még Nagy-Magyarország összes MÁV vonalain az állomások és lakótelepek szennyvíztisz­tító berendezéseit, valamint számos nagy bánya és ipartelep hasonló munkálatait s mindenütt a legna­gyobb elismerést és megelégedést váltotta ki szak­szerű és kifogástalan munkájával. • AUplttatott 1849 Betonépítő Telefon: J. 428-25 j jllrbancsek József Jánosi ; pala-, cserép-, lemez-, facemenfópitésl ; és tetőzet Jókarbantartúsl vállalata j Iroda, műtelep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20 i A németországi nagy dijat a Nürburg-Ring pá­lyán 1927 július 17-én Merz nyerte C o n t i n e n- t a 1 abroncsokkal ellátott Mercedes-Benz jár­müvei. Győztesek a II. csoportban J űrnek né Prága, Bugát ti jármüvei, a III. csoportban U r- b a n Imre Prága, Talbot járművel, mindkettő Continental abroncsokkal) futott. Az összes csoportokban rendkívüli sebességeket értek cl és úgy technikai, mint sportszempontból a legnagyobb teljesítményt fejtettek ki. Merz óránként 102 km átlagos sebességgel futott, Werner szintén Con­tinental abronccsal ellátott Mercedes-Benz járművön, mint második az I, csoportban, a legna­gyobb kört futotta be 107 km óránkénti sebességgel, miáltal új Nürburg rekordot állított fel. Ilyen telje­sítmények Európa legnehezebb hegyi versenypályá­ján 18 körrel 509 km-en felül és 174 kanyarulattal, minden egyes körben csakis teljesen megbízható ab­roncsokkal érhetők el. Az összes győztesek Conti­nental abroncsokkal ellátott1 jármű­vekkel futottak. A GUNDEL KÁROLY VENDÉGLŐS 1. SZENT GELLÉRT SZÁLLÓ ÉTTERMEI VI. VÁROSLIGET ÁLLATKERTI VENDÉGLŐ Műbútor LANDES Alap.: 1885. Rózsa u. 72. ■■ * 1 Iroduberendezés Állandó bútorkiállítás egyszerű lakberendezésekből is.

Next

/
Thumbnails
Contents