Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-07-20 / 29. szám

Budapest, 1927 július 20. 9 A szerkesztőségből. Dacsó Emil, lapunk felelős -Szerkesztője megkezdte nyári szabadságát és né­hány heti tartózkodásra külföldre utazott. Távollé­tében a szerkesztésért Pogány Béla helyettes-szer­kesztő felelős. Szent István hete. A Szent István ünnepi hét társadalmi nagybizottsága teljes erővel kezdte meg azokat az előmunkálatokat, amelyek révén az idei Szent István-Hét fokozott sikerét biztosítani reméli. A nagybizottság munkája egyébként mindenütt a leg­nagyobb érdeklődést váltja ki. Az első nagyfontos­ságú előkészítő lépés az, hogy a nagybizottság máris megszerezte a kormány, 'illetve az állam­vasút hozzájárulását ahhoz, hogy a Szent István Hét közönsége az utat az idén is kedvezményes vas­úti jeggyel tehesse meg Budapestre és vissza. Befe­jezett dolog már az is, hogy az üzletek záróráját meghosszabbítják, de felfüggesztik a vendéglők zár­óráját is. Előrehaladott tárgyalások folynak arról is, hogy a főváros uccáit és középületeit, a Gellért-hegy és a dunai hidak kontúrjait ünnepélyesen kivilá­gítsák. Mindezek azonban egyelőre nagyrészt sab­lonos intézkedések, amelyek nem hivatottak arra, hogy Ripka Ferenc főpolgármester nagy gondolatát teljes mértékben megvalósítsák. Ez a készülődés nem elegendő ahhoz, hogy a Szent István-Hét hasonlít­ható legyen azokhoz a világhírű ünnepségekhez, amelyeket Bécsben, Beyruthban, Salzburgban, vagy Münchenben minden esztendőben rendezni szoktak. Különösen nagyfontosságú volna, ha a bizottság mi­nél előbb és minél nagyobb erővel magához kapcsol­ná a magyar művészeti élet legkiválóbb vezéreit. hogy Szent István hete alkalmából a magyar művé­szet. a magyar kultúra mellett tehessünk fényes ta­núbizonyságot. Sokat beszélnek arról is, hogy amíg a Nemzeti Színház a Szent István-Hét alkalmával legnagyobbsikerű hazafias irányú darabjait eleveníti föl. addig az Operaház egyáltalán nem nyitja meg kapuit, pedig a Szent István-Hét egész természete olyan, hogy itt a magyar zenének is ki hellene venni a részét a magyar kultúra nagy fölvonulásában. Az idő különben is sürget, túl vagyunk július második felén is és éppen hogy csak egy hónapunk van hátra. Ezt az időt most már alaposan ki kell használni, hacsak ismét nem akarunk megelégedni a Szent István-Hét félsikerével. Ma már bő tapasztalatok ál­lanak előttünk és így szégyen lenne, ha az idén nem tudnánk megkapót. nagyszerűt. és az idegene­ket állandóan vonzót produkálni. A Magyar Általános Hitelbank igazgatóságának legutóbbi ülésén báró Kornfeld Pál helyettes vezér- igazgató közölte azt az elhatározását, hogy ügyve­zető igazgatói, illetve vezérigazgató helyettesi meg­bízásától visszalép. Az igazgatóság ezt az elhatá­rozást, melyet báró Kornfeld Pál ez idő szerint mieg- másíthatatlannak jelölt meg, legnagyobb sajnálattal és csak mint ideiglenest vette tudomásul és sikerült báró Kornfeld Pált megnyerni arra, hogy nemcsak a Hitelbank és az érdekkörébe tartozó társaságok igazgatóságában és végrehajtó-bizottságában viselt tagságait tartsa meg. hanem egyidejűleg mint „administrates délégué“ fontos különleges misszió­kat is ellásson, melyeket a végrehajtó-bizottság reá­ruházott. Csöndes a városháza. A városháza szünete tu­lajdonképpen ezen a héten kezdődött meg és ezzel tartós csönd borult Budapest kommunális életére. A héten már mindössze csak a közigazgatási bi­zottság tartotta meg rendes havi ülését, azonkívül a Széchényi-fürdő építkezésére felügyelő bizottság tartott ülést és helyszíni szemlét. Szükség volt erre azért, mert a nyár folyamán az építkezéseknek folytatódnioik kell. A vakációzok között van maga Sipöcz Jenő dr. polgármester is. aki szerdán utazott el Szlovák Pál dr. tanácsjegyző, polgármesteri tit­kár kíséretében. A polgármester hatheti üdülésének legnagyobb részét a Balaton mellett tölti és távol­létében Folkusházy Lajois alpolgármester helyette­síti. Szabadságon van azonkívül a tanácsnokok első csoportja: Purébl Győző, Borvendég Ferenc, Né- methy Béla és Solty Lajos. Miután az idén a tanács­nokok nem hatheti, hanem csak ötheti szabadságot kaptak, a tanácsnokok első csoportja augusztus 15-én tér vissza hivatalába. Augusztus 15-től szep­tember 20-ig Bérezel Jenő, Édes Endre. Vájná Ede, Lobmayer Jenő, Liber Endre tanácsnokok és Rum- bach Dezső helyettes tanácsnok veszik ki nyári szabadságukat. Ugyancsak most van szabadságon dr. lllyefalvy Lajos, a Statisztikai Hivatal igazgatója is. A városházán tehát csak a sablónmunka. folyik ez- időszerint és különös élénkséget csak a pénzügyi ügyosztály mutat, ahol Lamotte Károly tanácsnok a napokban vette át az irányítást. Lamotte tanácsnok­nak a pénzügyi ügyosztály élén való megjelenését általában úgy tekintik, hogy a főváros pénzügyi ve­zetésében teljesen új rendszer következik. A nyári szünetben különben Lamotte tanácsnok és mun­katársai az 1928. évi költségvetés összeállításá­val vannak elfoglalva. Másik, nagyfontosságú mun­kája lesz a nyáron Lamotte tanácsnoknak a beru­házó programúi átdolgozása. Ismeretes . ugyanis, hogy végeredményben a főváros egymillió dohánál kevesebb kölcsönt vett fel. mint amennyiről a ta­nács által kidolgozott és a közgyűlés által elfoga­dott beruházó programúi szólott. A pénzügyi ügy­osztály dolga, hogy ezt az egymillió dollárt a be­ruházó programúiból törölje, természetesen nem úgy, mint az utóbbi időben szokássá vált — az illetékes ügyosztályok tudta és megkérdezése nélkül. IL'ICICCS UKyiSbáUUyUK HIUiu ----­®S KBZ8aZiSH®38a£33í ■ 3ES352i2E®3ES5S5a Idegosztály * rV______________^— - -nwirTTTiTfirr­N n yílt meg a to 5 dr. Paior sznnnt6rlumbnn a S (Vili., Vas-ucca 17) (« 131 kedély- és idegbetegek részére, elmebetegek kizárásával. Mór- Nj fiúm- és alkohol elvonó kúrák. VlzgyógyIntézet, Zander és ortopäd gyógytermek ; alektrotherapla, diétás ette- y. rom bejárók részére is.Betegfelvetel mérsékelt klinikai árakon M ■ 233SSSZ3SS35ZKSSS22fcK A Ferencvárosi egységespárt nagy lelkesedéssel ál-elnökévé választotta Salzmann Aurél miniszteri számvevőségi tanácsost, aki a párt fejlesztése körül különös érdemeket szerzett. I Alsplttatott 1849 Betonépítő Telefon: J. 428 25 i Urbancsek József János • pala-, cserép-, lem®*-, tacementépítésl és tetőzet Jókarbantartási vállalata j Iroda, mütelep é* raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20 Nagy látványosság lesz a vas- és reklámkiállí­tás. Amíg a vas- és gépipari kiállítás ezen hatal­mas iparág legutóbbi fejlődésének -eredményeit reprezentálja, a reklám kiállítás módot ad az iparnak és kereskedelemnek a legszélesebb körű propagandára. Igazi célja azonban, hogy Magyar- országon még igen fejletlen állapotban lévő reklám ügynek lökést adjon. Eltekintve oktató jellegétől, nagy mozgalmas, gazdag látványosság lesz ez a kiállítás, mely nagy tömegeket fog megmozgatni annál is 'inkább, mert mindkét kiállítás beleesik Szent István hetébe. A helyelőjegyzésekkel most már sietni kell azoknak, akik még részt akarnak venni. Tájékoztatással szolgál a kiállítási iroda: V., Vadász ucca 31. Műbütor Rózsa u. 72. LANDES Alap.: 1885, irodnberendezís I. Állandó búíorkiállítás egyszerű lakberendezésekből is. HÄUSWIRTH ÖDÖN DÍSZÍTŐFESTŐ, MÁZOLÓ Telelőn: Jdisel 323-24. Budapest, YllL, Hunyadi ucca 48. ) RUTGERS GUXDO fatelítő és faburkolati vállalat BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 j telelőn: József 410—51 A SIMON BÉLA Telefon : József 373—84 Autókarosszéria, kocsi­gyártó és autórugó üzeme Budapest, Vili, kerület, l-ökk Szilárd ucca 11. szám. RIPPEL játéküzlete a legrégibb Budapesten £ Deák Ferenc ucca 12 FIAT ti vezető vilíSmírKo! Magyar Fiat Automobil S3.-T. Budapest, IV. kér., Váczi-ucca 12. szám Telefon: T. 124-53 ós 150-76. A művészei, technika és magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a Spolarich-étterem söröző BUDAPEST IV. KÉR., FERENCIEK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha ! A legszebb kávéház pedig a Spolarich - kávéház BUDAPEST, VIII. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 37—39. kén i|át sülő- és cukrászipari üzem. j Exoresso kávé Esténként cigányzene. Saját sülő- és MARABU ÉS f)RANIER Magyar Badiatorgyár R.-T. mrmmanxzmmmnmmtawmmwMKi TaasoBntsB^msmamaaBiBSi Budapest, X, GyÖHirÖÍ-Út 76/78, G Ő KÁLYHÁK Telefon: J, 390-34. J, 350—88. Y T O N Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, légszesz, hűtő és szellőztető berendezések Erdélyi Gábor és Társa, Budapest VII, Amerikai-üt 2b. Alapítási év: 1910. Telefon : Józsel 334-37. GUNDEL KÁROLY VENDÉGLŐS I. SZENT GELLERT SZÁLLÓ ÉTTERMEI VI. VÁROSLIGET ÁLLATKERTI VENDÉGLŐ Elektromos világítási és motorikus berendezések tervezés« és szerelése. Szerelési anya- _ _ _ - _ *°“* *** "" Gábriel Antal oki. gépészmérnök elektrotechnikai vállalata Budapest, Vili., Német-u. 43 .Tel.: J. 414-14 Fayence falburkolást és padlóburkolást keramit, mozaik és cementlapokból a legjutányosabban kivitelez KOCH ÉS SZILÁGYI építőipari vállalat Budapest, Vi. kér., Andrássy út 67. szám. Telefon : Lipót 978-73, Teréz 290-78. TOMPÉ KAROLY ÁCSTELEP, ÉPÍTÉSI ANYAGKERESKEDÉSE építési anyagok gyári áron kaphatók Telefon: J. 318-03. LIKTOR FERENC testő ós mázoló Vili., József-kőrút 77-79. Elvállalja lakások,dísztermek, templomok,egyesületek, stb. festését s mázolását linkrustautánzatokban specialista._________Telefon : József 349—83. Ho tel Aladár Budapest, I , Fehérvári-út 12. telefon: i. 382-32 épületfa, asztalosfa, mindennemű deszka, faragott fa, léc és fournór raktár KÖRÖSI SÁNDOR asztalosárugyára J BUDAPEST,; VII, Lőcsei-u. 81-83 DUNAKAVICSOT és DUNAHOMOKOT ben és kocsifuvarban FLEISCHMANN ANTAL dunakotrási és gőzhajózási váUalat Budapest, Károly-körut 17,1/20 Telefon: József 465-62 és 465-63, BUDAPESTI RAKODÓIRÓL Alapítva: 1896 KORVIN LAJOS épOletfs kereskedő BUDAPEST IX. kér., 8orok8árl-ót 88. ez. Telefon: József 319—25 [ PESTERZSÉBET Szabótelep. Nagy Sindor-u. 122 Paoslrtateu^í^ Szalay Sándor, ácsmester VI. kér., RöppentyO-ucca 43. ez. Fáy-noca sarok. Telefonhívó L. 903—15. Telep: VI. Röppsntyü-u. 86. Barna Márton «Sä8 Ttktüzhelykészitő — Autogénhegesztés BUDAPEST, VIII., SZERDAHELYI-UTCA 3. SZ. Telifon • Alapítást év 1875 • Telefon GODRA SÁNDOR és FIA RÉZMŰVES ÜZEME Szesz- éa vegyészeti gyárberendező vállalat] BUDAPEST, IX , GRÓF HALLER UCCA Uj telefonszámunk: József 878—43 ENGELHARDT FERENC bányavállalkozó és útépítő Szállít saját bányáiból meszet, cyclop, alap, fal­és zúzott köret. TÉLEFON J. 622-89 HL, PACSIRTAMEZŐ UCCA 16. „EMPTIO“ IPARI ÉS KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, VI. KERÜLET, EÖTVÖS UCCA 29. SZÁM Vegyi-, építő- és burkolóanyagok. Telefon; Teréz 149-34. 2 Telefon : J. 381-17. MAKOVSKY FERENC Fülőp Szász-Coburg Góthai herceg ő Idr. Fensége uradalmi építésze Budapest, VII., Abonyf ucca 4. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents