Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-19 / 3. szám
4 Budapest, 1927 január 19. Gépek a köztisztaságügy szolgálatában irta: Balló Álfréd székesfővárosi köztisztasági igazgató Amióta az automobil a város uccáin megjelent és mindjobban kiszorítja a lovak által vontatott jármüveket, egészen más képet ölt a városi köztisztasági szolgálat lebonyolítása. A régi jó időkben, amikor még kizárólag ló- üzemű járművekkel bonyolították le a forgalmat, megszokott képe volt a városoknak a szegény ucca- seprő, többnyire toprongyos öregember, aki már más munkára nem volt alkalmas és pipával a szájában nagy lelkinyugalommal söpörte lapátiára az ucca szemetét. Az automobil megjelenése szükségessé tette először is eme szegény öreg uccaseprök eltávolítását, mert helyettük fiatalabb, fürgébb munká- erőt kellett e szolgálat ellátására alkalmazni. Az öregemberek ugyanis az állandóan gyorsuló forgalom közepette folytonos életveszélyben lebegtek, aminek következtében köztük sok volt a baleset. Amióta az automobil még jobban elterjedt annyira, hogy egyes nagy külföldi metropolisokban már majdnem teljesen kiszorította a lóüzemü jármüveket, ezekre a fiatalabb, fürgébb uccaseprőkre sincs többé szükség, mert hisz ezeknek a főmunkájuk, a napközben keletkezett lótrágya összegyűjtéséből állott. Tényleg Berlinben, Londonban és Párisban napközben már alig látni uccaseprőt dolgozni. Az uccákat az éj folyamán automobil üzemü seprőgépekkel sepriik fel és e gépek annyira tökéletesedtek, hogy azok egyidőben locsolnak, söpörnek és az összesöpört szemetet nyomban fel is szedik. E gépeknek óriási teljesítőképességük van. 50—60 jobb munkás sem tudná azt kézierővel elvégzem, amit egy ilyen gép tud teljesíteni. Éjjelenként Budapest uccáin is látjuk a motoros seprőgépeket dolgozni, de ezek csak locsolnak és söpörnek, az általuk összesöpört szemetet még nem tudják felszedni; ez a munka még kézierővel történik. Nemsokára azonban Budapesten is meg fog jelenni a legújabb rendszerű seprőgép, mely a szemetet is felszedi. Elmúltak az idők is, amikor az uccák locsolását lassan kocogó lovak által vontatott locsolókocsikkal végezték. Ezeket is teljesen kiszorítja az automobil. 15 évvel ezelőtt Budapesten még csak olyan, ló által vontatott locsolókocsikat láttunk, amelyek 900 liter vizet vittek magukkal, csak 4 méter széles sávot tudtak lelocsolni és úgyszólván lépésben jártak. Ma már ezeket csak itt-ott a budai hegyvidéken látjuk üzemben. Helyükbe jött az automobil, mely egy- | szerre 3500 liter vizet visz magával, 8 méter széles útsávot önt le és 20 km-es óránkénti sebességgel halad. Egy ilyen automobil annyi munkát végez, mint 12 régi típusú lovaskocsi. De ez is már elavult szerszám, mert itt a Krupp-féle óriás locsológép, MEINL KÁVÉ „Mágnáskeverék“ erőteljes aromájú, válogatott minőségekből összeállítva. — Különösen alkalmas törökkávé készítésére. „ 2 P 88 fill. FIAT o vezeti világitM Magyar Fiat Automobil R.-T. :: Budapest, IV. ker.t Vóczl-uttca 12 szám | Telefon 124—53 és 150—76. ............................................-——-............ „M AROMENT“ hézagmentes asbestpadlő Marik és Társa Budapest, VII., Amerikai-út 36. Telefon : J. 96—83. amelyet az idén nyáron az Andrássy-úton állítottunk üzembe. Ennek a monstrumnak hat kereke van, egyszerre 9200 liter vizet tud felvenni és lehet vele tetszés szerint 2 méterről egészen 25 méter széles sávban öntözni. Ez a gép viszont 4 régebbi típusú automobil-öntözőgép munkáját végzi el. Csodálatos tény, hogy ezek a hatalmas automobil-öntözőkocsik ritkábban locsolják le a járókelőket, mint a régi lovas locsolókocsik. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a gépek szerkezete sokkal tökéletesebb és intelligensebb, betanított szakmunkások kezelik. A hóekézés, mely nemrégen még szintén ló- tizemben történt, ugyancsak automobiljzálva lett. Ugyanazt az automobilt, mely nyáron az uccákat locsolja, télen a hóekézésre használják fel. A hóekét egyszerűen eléje szerelik, de ezek a hóekék másként vannak szerkesztve, mint a régi lóüzemü hóeke. Tekintettel arra, hogy ez sokkal nagyobb sebességgel halad, az eke lapátjait úgy kellett megsz^rkez- teni, hogy azok minden, a földről kiálló akadályon automatikusan átugorjanak, nehogy az akadály deformálja, vagy eltörje őket. Ez a magyar Sclilick- gycir találmánya, mely az egész külföld érdeklődését felkeltette. Kiszorul a ló a szemétuvarozásnál is. Az az idő is nemsokára el fog múlni, amikor kora reggelenként a szemetes ember hangos csengetyűszóval zavarja fel a város lakosságának nyugalmát. Minden házba egységes típusú, elzárható fedéllel bíró, szemétgyűjtő tartányokat állítanak fel. Ezekbe a tartányokba a ház lakói tetszés szerinti időben hordhatják le a lakásukban keletkezett szemetet és hulladékot. Nem úgy, mint ma, amikor meghatározott időben csen- getyű jelre a lakóknak, vagy vicéknek kell az uccára vinni a szemetet az ugyanakkor ott megjelent primitív szerkezetű lovas szemeteskocsihoz. Az új rendszer mellett a szemetet e célra .készült automobil üzemű szemeteskocsikban fuvarozzák. E kocsik szerkezete olyan, hogy a házaknál levő gyüjtő- tartányok tartalmát fényes nappal, a legnagyobb forgalom közepette, a közönség molesztálása nélkül, por- és bűzmentesen, — úgy mint, ahogy a levél- szekrényekből a leveleket veszik ki — lehet beléjük átüríteni A tartányokat a házakból az üzem emberei hozzák a kocsikhoz és viszik vissza a házakba. Ezen új rendszer mellett a háziszemét összegyűjtése megszűnt undorító műveletnek lenni. Mivel a kezelő- személyzet és az eszközök külső része sohasem érintkezik a szeméttel, úgy az emberek, mint az eszközök állandóan tiszták. A kölni szemétfuvarozó automobilok elefántcsont-színre vannak fényezve és aki nem tudja, hogy milyen célra szolgálnak, az azt hiszi róluk, hogy valamelyik cukrász üzleti kocsija. Komplikált gépek egész tömegét használja ezenfelül a köztisztasági szolgálat a többi. ágazatánál is. Nagyszabású, tökéletesen dolgozó daruk szolgálnak a szemetes-automobilok kiürítésére. Komplikált gyárberendezésiekben és külön e célra épült telepeken, hatalmas rostákon át szitálják ki a szemetet. Elektromágnesek mechanikai úton választják ki a szemétből a vasat. Szellemesen megszerkesztett berendezések szívják ki belőle a papírt. A már teljesen hasznavehetetlen maradványokat külön e célra szerkesztett hatalmas kemencékben égetik el, mely kemencék adagolása és salakozása automatikusan történik. Az elégetésből nyert hővel kazánokban gőzt fejlesztenek és e gőzből .gőzturbinák és generátorok segélyével elektromos áramot állítanak elő. A salakot zúzógépekkel felaprítják és vagy házépítésre alkalmas téglákat, vagy útburkolati anyagot készítenek belőle. A rostálás alkalmával nyert finom szemét nagy olvasztó kemecékbe kerül, amelyek szerkezete hasonló a vasolvasztó kemencékéhez. Ezekben a kemencékben a finom szemetet mésszel és más vegyi anyagokkal keverve igen magas hőfokon megolvasztják. Az olvasztás folytán keletkezett izzó lávát formákba öntik és útburkolati köveket készítenek belőle, egy mesterséges bazaltot, mely alig különbözik a természetes bazalttól. Elképzelhető, hogy ezen sokféle gépberendezés jókarbantartásához hatalmas műhelyek kellenek. E műhelyek viszont a legkülönbözőbb és legmodernebb munkagépekkel vannak felszerelve. Gép. gép tehát mindenütt, ahol még rövid idővel azelőtt csak igen kevés és igen primitív gép működött és ennek következménye az is, hogy a köztisztasági üzemeknél alkalmazott személyzet, tisztviselők és munkások egyaránt más képzettséggel kell, hogy bírjanak, mint azelőtt. Ma már lassacskán több szakképzett munkást alkalmaz egy nagy város köztisztasági intézménye, mint amennyi tanulatlan segédmunkást. Egy köz- tisztasági tisztviselőtől nem kívántunk azelőtt magasabb kvalifikációt, ma már gépészmérnöknek, vagy legalább is felsőbb gépészeti ipariskolát végzettnek kell lennie. A gép tehát meghódította a közszolgáltatások ezen üzemágát is. PRÄMIER KÁLYHÁK Magyar Radiátorgyár Rt. Budapest X, Gyömről-út 76-78 MARABU központi fűtésekhez s RADIÁTOROK, KAZÁNOK CEMENTIPARI GEPEK Szántó és Beck mérnök speciális gépgyáraiéi.: J.50-88,190-34 VÁGÓ ÉS KOVÁCS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Budapest, V., Wekerle Sándor-uica 4. azám. TELEFON: T. 90-59. BERGSMANN épület és bútor asztalos Budapest, VII., Peterdy-u. 3. TELEFON : JÓZSEF 145—79. J. JÓZSEF Speciális liftkabin és túracsónak készítés Alapittatott 1879. HOTTER HERMANN sodronyfonó ipar Budapest, Vili., József-utca 38. sz. Telefon: f. óo—94.. Szőrszövőde Szent-Endre 8RADÁGS ISTVÁN Nyirfaseprő nagykereskedő és tuvaros Budapest, VI, Peíneházy-u. 63. Telefonhívó: L ipát 915—46. I HAJDÚ TESTVÉREK fr?R?E0“RP" ! ; Egézségiigyi berendezéssek vállalata I BUD APES, Vili., BA ROSS UCCA 103. j i Bejárat a Kemény Zsigmond ucsából. * Telefon: J. 28-03. i STEBNER ERNŐ ~ SZOBRÁSZ VII, Sfefánia-úf 19. sz. (Víztoronynál) Készít: I gypsz, műkő dekorációkat, síremléket stb. M Budai ALBERT ÉS TÁRSA jest, V. kér., Honvéd-ucca 38. Telefon: Teréz 106 _43 TWERASER KAROLY hatóságilag engedélyezett villamosvilágítási, erőátviteli és villamosjelző berendezési vállalata BUDHPEST, Vili., II1HR1H USCH 34. (Baross ucca sarok) Telefon: JÓZSEF 15 — 3 6. Frotriciieuich István diszítö-festö Budapest Vili., Dembinszky-u. 33. Tel.: J. 72—98. Elvállal templomok épületek, lépcsőházak, kávéházak, szobafestő, diszitő és mázolási munkákat ANGSTER JÓZSEF ES FIA pÉpe Orgona- és harmóniumgyár r.-t. I Készít új orgonákat művészi kivitelben. Pneumatikus átépítések. Mindennemű javítások. Új homlokzat sípok. Tisztítás, hangolás, orgonák karbantartása Harmóniumok részletre 2,800.000 K feljebb. Budapesti iroda: IV., Semmeltveis-u. 10. Telefon: 139-34. _______1000 új orgona.__________________60 éves múlt. ________ Vi llanyüzemi nagy gummijávitó és vulkanizáló vállalat, g u m m i á r u raktár SINAYBERGER SÁNDOR Budapest, VI. Rózsa u. 51-53. Tel.T. 158-11 Barna Márton lakatos és szab. takaréktüzhelygyár — Autogén hegesztés BUDAPEST, VIII, Szerdahelyi-utca 3. Telefon Alapítási év 1875 Telefon Szívós László ácsmester IX, ÜIIöi-üt 63. Telep : VI, Angryalföldi-u. 8. Telefon: ]. 150-20. Készít egyszerű és speciális ácsmunkákat, tetőemelésf. {HUTTERER,,és>,KÓSA * épület- és dlszműbádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV. kér., Magyar ucca 42—44. sz. Budapaet Székesfőváros Ásványvíz Üzeme i HARMATVIZl a Hungária'gyóg'tfforrás szénsavval telített vize Kapható mindenütt! Telefon : Teréz 86-76. Grandits Gyula ok/, építész és építőmester Budapest, /., Horthy Miklós-út 16. Telep : VI., Lomb ucca 37. 3 HORVÁTH LUKÁCS és FIA MUti- és bHtorosztalosmunhd* gyára Budapest. TRI EFON; JÓZSEF 92—48. T/f., Hungária-Mrut 3M.