Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-03 / 44. szám
Budapest, 1925 november 3. l^áriélet Nagy élénKség uralKoáiK az Egységes Községi Polgári Párt Kerületi Köreiben Egyre impozánsabb mértékben bontakozik ki a szélsőségeket elítélő, a nyugodt építőmunkát kereső fővárosi polgárság szervezkedése iaz Egységes Községi Polgári Párt zászlaja körül. Az utóbbi napok során a főváros több választókerületében is történtek nagyobb jelentőségű állásfoglalások ennek érdekében és különös figyelmet érdemel a főváros hatodik kerületi polgárságának egyre félreérthetet- lenebb demonstrációja az eddig ott dívott jelszavas politika túlkapásai ellen. A Terézvárosi Egységes Polgári Kör (IX. kerület) kedden este ismerkedési estélyt rendezett az új Terézkörúti helyiségeiben, ahol ez alkalommal többek között megjelentek: Szabó Sándor dr. egységes párti képviselő, Fűz ess ér y Zoltán dr. nyug. főispán, Farkas József dr. nyug. miniszteri tanácsos. Bakonyi Pál dr., óbudai Freudiger -Károly, Szepessy Mihály, Bárány Qyula dr., Kár mán Mór, Sehr ermann Emil dr. Kántor Béla dr., Fleischer Gyula, Fejes István, Vértes J ózsef dr., Hartman n Armand dr., Miller Sándor, Ungár Miklós, Weisz Lipót, S a 1 g ó Győző, Steiner György, K á d á r Gyula s még számosán. Füzesséry Zoltán dr. szívélyes szavakkal üdvözölte Szabó Sándor dr. nemzet- gyűlési képviselőt és a többi megjelent vendégeket. Ugyancsak ő mondta az első felköszöntőt a Kör céljainak leendő sikerére, az egyire -szaporodó tagjai harmóniájára és az egész fővárosi polgárság boldogulására. A felköszöntőre nagyhatású beszéddel reflektált Szabó Sándor dr. képviselő. ..Hangsúlyozta, hogy örömmel jött el a terézvárosi polgárság összejövetelére, mely tanúságot kíván tenni a polgárságnak a társadalom egészséges újjáépítésére, a nyugodt alkotó polgári munka lehetőségeinek megteremtésére irányuló szelleméről. Bethlen gróf miniszterelnök bizonyára nagy megelégedéssel fog tudomást szerezni a Terézváros öntudatos polgárságának józan szevezkedéséről és küzdelmei során nagy megnyugtatására fog szolgálni a polgári front látható megszilárdulása, amely a legbiztosabb támasz minden reakcióval szemben. A nagy tetszéssel fogadott szavak után még számos felköszöntő tett tanúságot a Kör fa-gjainak bizakodó és lelkes hangulatáról. Különösen nagy megértés és tetszés fogadta dr. Farkas József szavait. A Terézvárosi Polgári Párt (X—XI. kér.) okt. 28-án, este az Andrássy-úti helyiségeiben lelkes és felemelő külsőségek közt lezajló ismerkedési összejövetelt tartott, melyen többek között megjelent Bayer Antal elnök, Berky Gyula nemzetgyűlési képviselő, Dániel Tibor báró, Faragó Sámuel dr., B o d a Sándor, Halász Miklós, Török Sándor dr., Ungár Miklós, Pa May Miklós és még mások számosán. Az első íel'köszöntőt a pártkör népszerű elnöke, Bayer Antal tartotta. Nem a szavak embere — úgy mond — hanem a tetteké, mindazonáltal kénytelen kifejezést adni örömének, mikor a kerület oly sok ismert, kiváló polgárát látja együtt maga mellett, bizonyítékául annak, hogy a polgári .szervezkedés a Terézváros területén máris a legszebb eredményekkel biztat és sejteni engedi, hogy a küzdelem jutalma nem fog elmaradni. Lelkes éljenzés fogadta Bayer Antal szavait, majd Faragó Sámuel dr. emelkedett szólásra, aki hangsúlyozta, hogy a bölcs mérséklet, a viszonyoknak helyes figyelembevétele kell, hogy irányítsa a múltak veszedelmével megbirkózott polgárságot. Bizalommal kell a polgárságnak B e t h 1 e n zászlaja alá sorakozni és belekapaszkodnia erősen a zászló rúdjába, hogy a kormány elnöke mindig ott érezze maga mögött építő és konszolidáló munkájában az öntudatos, jelszavaktól irtózó polgárság támogatását. Utána Berky Gyula nemzetgyűlési képviselő szólalt föl: — Engem, aki eddig a fővárosi közéletben nem vettem részt — úgymond — az a gondolat hozott ide, hogy szeretném azt a régi Magyarországot látni, melyben az ország fővárosa erkölcsiben, kultúrában, gazdaságilag, a politikai felfogás tisztasága és érettsége tekintetében irányt szabott az egész, országnak. Tény, hogy az ország az utóbbi tíz év során igen szomorú korszakon ment keresztül, de kimondhatatlan jelentősége van annak, hogy a gyűlölködések, rombolások korszakát végre a megértő szellem, a nyugodt polgári munka lehetősége váltotta fel. Bennünket, akik Bethlen gróf mögött állunk, csak az az elv vezet, hogy a forradalom és az_ ellenforradalom után ő volt az első magyar államférfi, aki végre egy táborba hozta össze a nemzet értékes, komoly munkára vágyó elemeit. Bethlen vállalta a konszolidáció művét, a megpróbáltatások éveit, folytatta a küzdelmét itthon és a külföldön pedig becsületet és szimpátiát szerzett a magyar nemzetnek. A mi egyedüli célunk, hogy az országot és a fővárost gazdaságilag és kultúra tekintetében naggyá és hatalmassá tegyük. Tetszés és taps köszöntötte Berky Gyula szavait és utána a féljgöszöntők hosz- szú sora pecsételte meg a Terézváros békés alkotómunkára egyesült polgárainak fegyverbarátságát. * Ugyancsak okt. 28-án, csütörtökön tartotta meg az Erzsébetvárosi Egységes Párt .a zártkörű pártvacsoráját, melyen megjelent Sieg es cu József elnök és a párt számos tagja. A vacsora során S i e g e s c u elnök megemlékezett a fővárosi választásokról s ezzel kapcsolatosan komoly intelmet intézett a megválasztott tisztviselőkhöz, hogy működésükben .mindenkor a polgárság igazi érdekeit tartsák szem előtt. Telefon : 1. 14-22 &IS B.OMÉDI& Révai-ufca 18. sz. November hó 1-től minden este 1li9 órai kezdettel --------— ---------sz enzációs új műsor! Rótt és Steinhardt felléptével November 4—ll-ijj, csütörtöktől szerdáig Coruin Színház e$ Orion Színház AZ ÚJVILÁG LEÁNYA First National-Star attrakció 8 felv. Fn<57Prpn1nl< • DORIS KENYON és MILTON SILS. Huszonnyolcadik Adalbert Vígjáték 7 felv. Főszereplő GEORG SIDNEY. KAMARA MOZGÓBAN VADNYUGAT LEÁNYA Kalandorfilm 8 felv. Főszereplő: HOOT GIBSON. Botrány Paisn ieachban Filmregény 8 felv. Főszereplő: GLORIA SWANSON. M*4THAUZER ÁRPÁD Budapest. IX., üliői-úí 115b Épület- és bútorasztalos üzeme Bejárat : Ernő-utca 36.---------- Hivótelefon József 145—67. ---------KI KTA GYÖRGY mérnök és GÜMTERT JÁNOS TELEFON: Téréi 6-40 Központi fLités, szellőztetés, vízvezeték, csatornázás, fürdő-, egészségügyi- és légszesz-berendezések vállalata Budapest, V. kerület, Szabadság-tér 5. szám MAGYAR WAGGON- ES GÉPGYÁR RT, GYŐR, Telefonok: 201, 2D2, 203. BUDAPEST, V., Deák Ferenc-utca 18. Telefonok: T. 43 -00, L .979-49. Teherautók ^ Autóbuszok RÁBA 1, 3, 5 tonna hordképosségü Pótkocsik Speciátkocsik r A magyar utaknak legjobbal megfelelő autó A magyar utaknak legjobban megfelelő autó Szolid kivitel, gazdaságos Özem, előnyös árak és feltételekI Ajánlati felhívások cégünkhöz címzendők, Képviseletünk nincsen. HAUSW1RTH ÖDÖN DÍSZÍTŐFESTŐ, MftZOLÓ Telelőn: Jőzseí 23-24. Budapest, Hunyadi-utca 48. $ Fliegl Méla Ihátiagos snester | " légszesz, wzoezelék, csatornázás, R egészségügyi fiiráöberenáezések S vállalata — Telelőn : József 135-07 ^ B>uáa.peslf IX., Ferezic-Körut 18. sz. 3. SZ. \/j DELHÁB BÉLA oki. mérnök, épüó'mcster . .y BUDAPEST, VI., EÖTVÖS-U. 21. ^ Telefon - 63-40. GRÜIiWfiLD HENRIK ALAPITTATOTT 1887. TELEFON SZ. 44—18. ~ ~ ~ ~ .... H Cimfestészeti műB U D A P E S T, VII., n terme. Specialista Vilmos-császár-ut 19. = üvegtáblákban. HELLENBiAND JAMOS ÁCSMESTER Budapest, Egressy-úf 27. sz. Telefon József 92-70. JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Gördülő iaredőnyök, acéiiamezredönyök, bott- ponyvák, vászon-, szövött- és taredönyök gyára Budapest, VI., Vörösmarthy-ufca 24/B. Alapifíatoft 1886-ban. Telefon-lnterurban 23-06. Alapítalolt 1892 ozv .CZIER GUSZTAVNE épületbádogos, légszesz- és vízvezeték berendező Telefon : .7. 48-50. Telefon: Budapest, VIII., József-körút 55. HERTMANN REZSŐ Épület-, mű-, tűzhely és géplakatos. Villanyerőre berendezett moholy Budapest, VII., Wesseiényi-u. 58. Vörösmarty utcai oldalon Telefon J. 34-48. Takarék-, kávéházi-, éttermi-tűzhelyek raktáron Telefon: J. 95-78 HLATKY JÓZSEF OKL. MÉRNÖK MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA Magasépítés, út, vasút, hídépítés, vasbeton BUDAPEST Vili, JÓZSEF-KÖRÚT 77-79, I. EM. 17 Saját anyagtelep: I, FÉHÉRVÁRi-ÚT 78. Telefon: József 125-91 SZOBRÁSZ Elsőrangú gipsz- és műkőmunkák SCHMIDT ÉS KELEMEN Budapest, V., Honvéd ucca 15. Telefon: 49-02. * F< fi S* A r ? asylii elekfro- és hydro« « i k Uiircr Ldä2iü technikai vállalata | í Iroda: IV. kér., Molnár-utca 53. sz. { | Műhely és raktár: Nagytempiom-u. 28. $ * Telefon: József 61—25. * CETI?“ szabadalmazott, fűtésre ké- PP ED ÉRI# ÄI ItU ft itlLílJ szén szállítható, vasbetétes bJIdiltrílíiLyfÍH alegtaksrékosabb, legtisztább és legegyszerűbb szobafütést nyújtja Megrendelhető: a Budapesti Kerámiái Müveknél Tulajdonos : Csik József, X. kerület, Kada ucca KORNIS NÁNDOR üvegezés! vállalata Budapest, VII., Csengeri ucca 7. Telefon: József 119-97. LICHTMANN ADOLF EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK VÁLLALATA TERVEZ ES KÉSZÍT: Vízvezetéket, csatornázást, épület és mindennemű bádogos munkát. BUDAPEST, V. KÉR., SÓLYOM UCCA 20 TELEFON: T. 97-56 SCHPHH JÓZSEF EUPZ^,EETASZTAL0S Budapef, X , Ghegy-utca 41. Telefon : 124—46. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme i HARMATVIZl a Hungáriagyógyforrás szénsavval telfíelt vize Kapható mindenütt t •— Telefon: Teréz 86—76. Kondor Stíriai lemezből készült ■» lakatosáru és redőnygyár, Bud*p<,*T‘’Jf,üí: ÄT14' görredönyök, osslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. Bostwigh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészed. Alapitiatott 1896-ban. Vidékre díjmentes csomagolás. Alapiitatott 1896-ban.