Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-13 / 2. szám
2 • 90 Furcsa kívánságok merültek fel a középitési bizottság legutóbbi ülésén. Ámulva hallgattuk Becsey Antal bizottsági tagnak azt a kívánságát, hogy egy igen fontos építkezésnél, amelyet a főváros iniciativájára végeznek, a főváros szakembereit is hallgassák meg, nehogy az építkezésnél a városszépészeti szempontok mel- löztetésben részesüljenek. Lipták Pál viszont azt az óhajtását fejezte ki, hogy az építkezésnél művészeket alkalmazzanak. Egy szociáldemokrata bizottsági tag pedig arról beszélt, hogy a stadionban —■ mert hiszen ennek építéséről volt szó, — a munkás sportegyesületek tagjai a többi sportegyesületek tagjaival egyenlő kedvezményeket kapjanak. Még megértjük, hogy a szociáldemokratáik ilyen kívánságokat fejeznek ki, mert a múlt ellen kétségtelenül lehetnek némi panaszaik. Ma azonban ők is tudhatják, hogy a városházán már más világot élünk és ott, ahol kedvezményekről van szó, a munkásságról megfeledkezni nem szabad. Erre a közgyűlés minden pártja hitet tett akkor, amikor a demokráciát hirdette. Nincs joga és nincs módja egyetlen pártnak sem, hogy a szavát megszegje, annál is inkább, mert a munkások egészségére nemcsak a munkásoknak, de a munkaadóknak is szükségük van. De meglepett az a kívánság, hogy az építkezéseknél művészi és városépítési szempontok figyelembevételét kérték, Ha sokat gondolkozunk azonban, ezt is 'megértjük, mert eszünkbe jut, hogy tiz éven át Budapesten nem építkeztek és amikor Budapest újra építeni akar, járnia kell tanulni, mint a kis gyereknek, \ Hire fás* hogy a tanács ama tagjait, akik még nem méltóségos urak, szintén korniáinyfőtanácsosokká fogják kinevezni. Tény ciz, hogy a tárnics tagjai között még igen sokan megérdemlik, hogy kiváló munkásságukat elismerjék. Meg aztán az egyöntetűség is szép és a korral is haladni kell, hogy az ötven év előtti tekintetes tanácsból, most méltóságos tanács legyen. Ám Budapest lakosságának az a kívánsága, hogy legyen ei a tanács akár tekintetes, akár méltóságos, legyen a tekintetesek, vagy méltóságosok gyülekezete, de minden esetre ez legyen a város bölcseinek kollégiuma. A községi éleSmiszerüzemet újabban erősen kritizálják egyes bizottságokban. Különféle kifogásaik vannak, de csodálatosképpen mindig csak azoknak, akik maguk is élelmiszerekkel kereskednek és igy igen természetesen súlyos konkurrcnciát látnak az élelmiszerüzem működésében. Elfelejtik a jóurak, hogy hiszen éppen ez a cél és a demokrácia korszakában, a demokrácia cégére alatt igazán komikusán fest, mikor egyesek meglobogtatják a demokrácia lobogóját és a lobogó alól harsányan kiáltják, hogy meg kell szüntetni a fővárosnak azt az üzemét, amely a népet olcsóbban élelmezi, mint a mészárosok és hentesek. Azután még valamit szeretnénk ezeknek az uraknak a ügyeimébe ajánlani. Látogassák meg ezt az üzemet, tekintsenek ott körül és úgy fognak járni, mint a néhai jó Usetty Ferenc, aki szegény azzal az indulattal ment ki az élelmiszerüzembe, hogy no most egy zsidó üzemigazgatóval kevesebbje lesz a fővárosnak. Amikor pedig annak rendje és módja szerint elbucsuzkodott, az üzem kapujában maga kérte az emlékkönyvet, amelybe nálánál melegebb sorokat kevesen írtak. A vége pedig az leit « dolognak, hogy a kurzus legszebb virágzáséinak napjaiban — vezérigazgatóvá nevezték ki ama Reich Samu igazgatót. Az ilyen csoda még a demokrata bizottsági tag urakkal is megtörténhetik. jfxwazo®iliJZMP Budapest, 1926 január 13. Fel kell emelni a dunai partbéreket Az emelésben elsősorban az Osztrák Dunagőzhajózási Társaságot kell részeltetni — Nevetségesen csekély a malmok partdija is A dunahajózási társaságok e hó 4-én és 5-én bizalmas értekezletet tartottak Budapesten, amelyen elhatározták, hogy tarifáikat március I-töl jórészben felemelik. A társaságodnak ezt az elhatározását a kereskedelem és ipar érthető megdöbbenéssel fogadja, mert újabb árdrágítás első hullámát látja benne. Kétségtelen tény, hogy ha a tarifák felemelése valóra válik, végeredményben a fogyasztóközönség újabb megterhelését és a kereskedelmi forgalom újabb el- lanyhulását fogja eredményezni. Különösen érdekelheti ez a terv a fővárost, miután december 31-ig kellett partterületeket igényelniük a hajózási társaságoknak, amelyek a dunai rakodópartokon működnek. A főváros 1925-ben közel negyven hajózási vállalatnak, malomnak, építőipari vállalatnak, csónakosegyletnek stb. engedett át területet a Dunaparton és ebből összesen csak 240,000 aranykorona bért húzott. Annak idején Eber Antal élesen mutatott rá a főváros közgyűlésén arra, hogy hatalmas hajózási vállalatok és malmok nevetségesen csekély dijakat fizetnek és a főváros lényeges bevételi forrástól esik el. Vitán felül áll, hogy az 1926. évre a régi dijak fenn nem tarthatók és elsősorban azokat’ a vállalatokat kell megfelelően megterhelni, amelyek a magyar közgazdasági élet szempontjából nem értékesek. Ebből a szempontból különösen a Bunagőzhajózási társasággal szemben kell a dijakat legalább 400—500 százalékkal emelni. Miután ez az osztrák vállalat egész adminisztrációján és üzletvitelét osztrák érdekék szerint irányi US', sőt azzal a tervvel foglalkozik, hogy jelenlegi magyarországi vezérügynökét, a kitűnő és érdemes Vas Ferencet egy osztrák igazgatóval váltatja fel. Ezzel a társulattal szemben nincs kíméletnek helye, hanem olyan partdijat kell vele szemben megállapítani, amely számbaveszi a márciusban életbeléptetendő uj, drágább tarifákat és azt a nagy üzleti hasznot, amelyet a társaság központi mérlegében a magyar üzletág jelent. A Dunagözhajózásinak egyedül; kell legalább 240.000 aranykorona partdijat fizetnie és a többi érdekeltek együtt szintén elbírják ugyanezt az összeget, úgyhogy a tavalyi partdijat feltétlenül meg kell duplázni az 1926. esztendőre. Nem szabad a közgyűlésnek arról sem megfeledkeznie, hogy a malmok p a r t d i j.a is teljesen jelentéktelen és amikor a Viktória és társai százmilliárdos nyereségeket dugnak el mérlegeikben, akkor nem lehet 1000—2000 aranykorona partdijat szedni tőlük. Reméljük, hogy a közgyűlés a D u ma gő z h a j ó z ás i és a malmok partdiját megfelelően revideálja és a fővárosnak illő jövedelemtöbbletet biztosit. Még az Mm ötven autóbuszt helyeznek forgalomba Mielőtt sa kocsik beszerzésére reeitizetközi versenytárgyalást hirdetnek, a főváros próbakocsikkal kísérletezik Már érik a gyümölcse annak a harcnak, amelyet a Fővárosi Hírlap kezdeményezett, amikor a Laurin-Klemen t-féle autóbusz megvételéről tárgyalt a főváros közlekedési bizottsága. Harcunk nem irányult személyek, gyárak vagy cégek ellen. Minden törekvésünk az volt, ihogy a közszáMitásoknál megvédelmezziik a főváros érdekeit, amit csak úgy véltünk elérni, hogy versenytárgyalások kiírását követeltük minden olyan esetben, amikor nagyobb arányú beruházásokról van szó. Ez a követelésünk megértésre talált. A fővárosi közlekedési bizottság éppen a Laurin- Klement-féle autóbusz-affér kapcsán utasította a tanácsot, hogy a jövőben nemzetközi versenytárgyalások kiírásával szerezze be azokat a szükségleteket, amelyeket az autóbusz- park fejlesztésére célravezetőnek tart. A közlekedési bizottság határozata értelmében jár el a tanács,' amikor az autóbusz-tizemet utasította, hogy több világhírű autógyárat szólítson fel arra, hogy bocsássanak egy-egy próbakocsit a főváros rendelkezésére s ha a próbajáratok ideje lejárt, a szerzett tapasztalatok felhasználásával a legmegfelelőbb kocsitipusra nemzetközi versenytárgyalást hirdessenek. Az autóbusz-üzem 1926-ban ugyanis öt ven kocsit akar beszerezni, még pedig olyképen, hogy ebből a beruházásból a magyar ipar is megkapja >az őt megillető részt. Hogy a beruházásnak ezt a részét hogyan fogják megoldani, erre nézve még nincs kész terv, de valószínűnek látszik, hogy a versenyben győztes autógyárakat kötelezni fogják, hogy a megrendelt autóbuszok egy részét magyarországi gyárakban készíttessék el. Reméljük, a tanács itt sem téveszti szem elöl a főváros érdekeit és munkához segíti a szenvedő magyar ipart. Ez a közel jövőre tartozik, de mi már most szükségesnek tartjuk, hogy a magyar iparra felhívjuk azok figyelmét, akik nemsokára abban a helyzetben lesznek, hogy ily messzeható gazdasági kérdésben érvényesíthetik szavazatukat. A helyzet egyelőre az, hogy néhány nap múlva megkezdi próbautazásait a fővárosban a németországi gaggenheimi Benz-gyárban készüít Benz-autobusz. A gyár a főváros felszólítására állítja be a forgalomba kocsiját és ezzel megcáfolta azt aí feltevést, hogy külföldi gyárak nem lesznek .arra kaphatók, hogy próbakocsikat bocsássanak a főváros rendelkezésére. Bizonyos, hogy néhány nap múlva megérkeznek Budapestre a többi gyárak próbakocsijai is és ezzel u j korszak kezdődik a főváros közlekedési viszonyaiban. A Benz- féle autóbuszról csak annyit, hogy negyven ülőhelyre van berendezve, kiállítása igen fényes, kényelem szempontjából pedig a legmagasabb igényeket is kielégíti. Budapest utcáin ma [mindössze tiz autóbusz bonyolítja le a forgalmat azokon a vonalakon, amelyeken nem járnak villamoskocsik. Ez a tiz kocsi egy csöpp a tenger vizében és alig érezteti hatását a friizériákra, amelyek a főváros közlekedésében mutatkoznak. Ezek a mizériák a főváros sajátos viszonyaiban és nem csupán a közlekedési üzemekben rejlenek. Az egymillió lelket számláló Budapest háromszor akkora területen terpeszkedik el, mint a négymillió lakossal biró Berlin. A város legszélső pontjai felé tehát nem lehet a villamosvonalakat kiépíteni, mert túlságosan nagy költségekkel jár; nem lehet különösen ott, ahol a természeti viszonyok nem kedvezők, mint például a budai hegyvidékeken. De nem lehet a villamoshálózatot már azért sem fejleszteni, mert Budapest keskeny, zeg-zugos utcái erre nem alkalmasak. Nem maradt tehát más hátra, mint a világ legmodernebb közlekedési eszközéhez nyúlni és autobusz- szal bonyolítani le a forgalmat azokban az utcákban és városrészekben, amelyek más forgalmi eszközökkel meg nem közelíthetők. Európa világvárosainak .sokkal fejlettebb villamoshálózatuk van, mint Budapestnek, de még mindig bőséges tere jut az autóbusznak is. Sőt minden jel oda mutat, hogy a közeljövő Ib e n az autóbusz kiszorít minden más közlekedési eszközt, mert az a felbecsülhetetlen előnye van, ho.gTy nem igényel vágányokat s ezzel aztán nem is foglalja le teljesen az úttestet a maga számára. Éppen ezért ikivánatos annak eldöntése, vájjon nem lenne-e gazdaságosabb, ha a jövőben autóbusz-közlekedést rendszeresítenének mindama vonalakon, ahol a villamosközlekedés bevezetését tervezik. Meinl-iidvé MAGÁNTANFOLYAM ÜVLI/V J Budapest, VII., Dohány-utc* 84. Telefon: József 124-47. Előkészít polgári és középiskolái magánriz8KAkra, érettségire