Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-06 / 1. szám

8 Budapest, 1926 január 6. Le kell törni a textilkartell diktatúráját A kozszállitásoknál összejátszanak a textilgyárak Közgazdasági körökben egyre többet foglalkoz­nak azokkal az anomáliákkal, amelyeket a textil­gyárosok akciói miagukban rejtenek ék amelyek vég­eredményben Szurday Róbert diktatúráját akar­jak intézményesen biztosítani. A Szövetség égisze alatt lappangva működő kar­tell megállapodott abban, hogy a közszállitásökon előzetes megbeszélés alapján egységes árakat fog produkálni, amiivei megsérti az árlejtési törvény rendelkezé­seit és lehetetlenné teszi a szabad versenyt. Ez a manőver már érvényesült >az uj.abb árlejtéseknél, anélkül, hogy az illetékes hatóságok ennek a takti­kának veszedelmes és káros voltát felismerték volna és megtették volna a szükséges lépéseket a kartell urai ellen. A kartell nem elégszik meg azzal, hogy magas vámvédelmet biztosított magának a külföl­di verseny ellen, hanem a belföldi viszonylatban is olyan horribilis árakat diktál, amelyek kétszere­sen indokolatlanok akkor, amikor a Goldberger- gyár megkezdte a munkabérek leszállítását. Ha a kartell vezetői nem törődnek a szociális szempontokkal és nem elégszenek meg azokkal a példátlan titkos nyereségekkel, amelyeket holding társulataikkal az infláció éveiben szereztek, akkor az államhatalom kötelessége, hogy a bérek leszorításán kívül az árak leszorítására kényszerítse Szurdayékat. Az árlejtéseknél csak egy vezető szempont lehet: az olcsóság kérdése. A kereskedelmi minisz­térium felülvizsgálati osztályának a legerélyesebben kell fellépnie avégből, hogy a kartell meg ne hiúsítsa a konkurrenciát, miután az ország adófizető polgárai sinylik meg, ha a csendőrség, a Máv. vagy a posta szállításainál három-négy nagy vállalat kénye-kedve szerint srófolja fel az árakat. Meg kell szüntetni azt a rendszert is, hogy a kauciós kötelezetts_ég dacára u. n. „megbízható“ cégek kapják a megrendeléseket, bár sokkal olcsóbb ajánlatok is vannak. Tessék fel­emelni a kauciót, de tessék kiküszöbölni a „megbíz­hatósági“ rendszert, amelynek sem alapja, sem ér­telme nincs! A kozszállitásoknál be kell tartani a szabályokat, ki kell zárni az összejátszás lehetőségét, meg kell semmisíteni a vitatható eseteket és rá kell térni az utóajánlati rendszerre, amelynek révén a hatóságoknak módjuk nyílik a köz­vetlen érintkezésre, a felekkel való alkura és a leg­előnyösebb szállítási feltételek biztosítására. A textilkartell uralmának megdöntésére pedig csak egy mód kínálkozik: a kormány engedje meg a külföldi válla­latok letelepedését. Nem baj, ha egyes konjunktura-alakulatok megbuk­nak, mert a verseny olcsóbb árakat és jobb termelést fog előidézni és a Kartellen kívülálló gyárak az egész vonalon hasznos közgazdasági missziót fognak teljesíteni. Tessék megadni a cseh és lengyel gyáraknak az 1907. III. tc.-ben biztosított kedvezményeket, a tiz évi adómentességet, a gépek vámmentes behozatalát és az előirt anyagi bonifi- kációkat és akkor a textildiktatura bukásával az olcsó és jó termelés fog felülkerekedni. Nagy elbocsátások a bécsi intézeteknél. Január elsején a bécsi bankok újból vagy 350 tisztvise­lőnek, köztük számos igazgatónak mondtak fel. Tekintettel arra, hogy még mindig öt nagy bécsi pénzintézet van, amelynek a tisztvi­selői létszáma meghaladja a legnépesebb magyar bankét és köztük a Wiener Bankvereinek a redukció után is több mint 3000 alkal­mazottja van, a bécsi létszámapasztási folyamat alig jutott el még nyugvópontra. Magyar-orosz gazdasági tárgyalások folynak. Legutóbb Gratz Gusztáv dr. Bécsben a szovjet ottani gazdasági megbízottjával kezdett tárgyaláso­kat a magyar-orosz összeköttetések újabb kiépítése érdekében azon az alapon, amelyen dr. S e b e ő k Dezső Berlinben már előzőleg tanácskozásokat foly­tatott. Az összeköttetés megteremtésének egy ne­hézsége van: a magyar érdekeltek a kor­ín ány 25%-o s garanciáját aka r j á k bizto­sítani, amibe a magyar kormánykörök nem akar­nak belemenni. VÁLLALKOZÁS Beérkezeti ajánlatok A II.. Reíekrutca, Budakeszi-út, Julia-utca, Pa- saréti-út, és Rókushegyi-út között volt „Drasche“- féle Ingatlanon végzendő tömegmozgósitási munká­latokra hirdetett versenytárgyalásra ajánlatot nyúj­tottak be: Roheim Alfréd 1.235,100.000, Klein Zsig- mond 902,752.000, Berényi Ignác 1.333,653.000, Szent- gály és Acsódy 847,600.000, Heller és Majrovics 983 millió, Klauber és Vajda 889,900.000, Csengery és Pallay 644,350.000, Hollós Ferenc 992,850.000. Mód Lajos 1.299,850.000, Ámon Antal és Fiai 739,950.000, Hlatky és Staud 1.215,750.000, László és Blum 988 millió 700.000, Schaffer Antal 857,500.000 Kolin és Tö­rök 758,700.000, Tőke György 1.511,400.000, Vajda Béla, 687,080.000, Palace rt. 790,426.000, Országos Központi Hitelszövetkezet 868,100.000, Baján és Bik- falvy 1.455,490.000, Hirsch Mihály rt. 763, 300.000 K. Döntés e héten lesz. Versenytárgyalási döntések A III.. Határ-utcai összekötő csatorna, III., Lajos- utca és Pacsirtamező-utcai főgyűjtők közötti meg­építésére hirdetett közmunkákat a nyilvános ver­senytárgyalás során Sándor Ödön cég kapta 33 millió 936.900 koronáért, mint legkedvezőbb ajánlattevő. A főváros tanácsa most hozta hivatalosan nyil­vánosságra, hogy a hat városi bérház építési mun­kálatait mely vállalkozók, milyen összegért nyerték el. E szerint A Budaörsi-út és a Csend-utca sarkán épülő bér­ház A. pavillonját Várnai Alajos és Molnár István építik 2.311,000.000, a C. pavillont Paulheim és Wel- ninger, a D. pavillont Hert Imre, a B. pavillont Kasz- teli Kont és Társa építik 2.525,650.000 koronáért. A Váci-út és a Mura-utca sarkán épülő bérház A. pavillonját Kapuszta Gusztáv építi 2.621, 860.000, a C. pavillont Schener János 2.749, 580.000, a D. pa­villont Szentgyörgyi Gyula 3.117,000.000 koronáért. A Váci-út és a Gyöngyösi-út sarkán épülő vá­rosi ház A. pavillonját Delmár Béla építi 2.337,000.000 a B. pavillont Benedek Dezső 4.931,000.000, a C. pa­villont Kellermenn és Singer 2.541.000.000 koronáért. A Mester-utca és a Dandár-utca sarkán épülő bérhaz munkálatait Rottis.ch János végzi 4 580 000 000 koronáért. A Simor-utca és a Villám-utca sarkán épülő bér­haz építését Vogl és Weidlinger végzi 8.300,093 000 koronáért. Az Ullői-út és a Ceglédi-út sarkán épülő ház A paviIlonját Sturm Károly építi 2.601,629.000, a B pavillont Vágó és Kovács 2.446,136.000 koronáért. Uj kiírások A főváros tanácsa nyilvános írásbeli verseny- tárgyalást hirdet 19.400 m3 bazalt zúzott kő. 18.200 m3 trablt zúzott kő és 3650 m3 zúzott mészkő szállí­tására. Ajánlatok benyújtásának határideje január 26-án, kedd déli 12 óra. Bánatpénz az ajánlati összeg 2%-a. Hirdetés, Budapest Székesfőváros Elektromos Müvei: A Tutaj-utca 5. szám alatt levő raktártelepén tá­rolt 2 darab használt, Láng L. gépgyár által 1907. év­ben épített Rieder-tolattyus, fekvő, egyenként mint­egy 65 HP teljesítő képességű, egyhengeres (henger­hossz 840 mm, furat 230 mm, lökethossz 600 mm, fordulatszám 115 percenként) gőzgépet (cca 65 q súly­ban) a hozzátartozó, egyenként 2 drb kondenzátorral (egyenként cca 14 q súlyban) és csővezetékkel üzem- átállitás miatt Írásbeli alapján eladni kívánja. Az értékesítendő gőzgépek a tárolási helyen te­kinthetők meg; a részletes leírás (V., Váci-út 72—74., I. em 42. szám alatt) az ajánlattevők rendelkezésére áll, ahol a megtekintésre engedély kapható. Az ajánlattevő tartozik ajánlatának egységárait számmal, betűvel kiírva, világosan, félre nem magya­rázható szöveggel leírni. Az eladásra kerülő gőzgépek és tartozékai a je­lenlegi raktározási színhelyen bocsáttatnak rendel­kezésre, ahonnan azokat ajánlattevő saját költségén elszállítani tartozik. Az ajánlattevő telepen levő iparvágányt az el­szállításnál igénybe veheti. Szabályszerűen kiállított, kettős, lepecsételt bo­rítékba helyezett ajánlatokat 1926 január 10-én dél­előtt 10 óráig kell Budapest Székesfőváros Elektro­mos Művei Igazgatóságának (V., Váci-űt 72!—74., I. 38. dr. Bárdi Lajos titkár ur kezeihez) „Ajánlat hasz­nált gőzgépek és tartozékai vásárlására.“ Később beadott vagy beérkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe. Az ajánlattevők tartoznak ajánlatukkal egyide­jűleg 2,000.000 korona óvadékot az Elektromos Mü­vek főpénztáránál letétbe helyezni és ajánlatukkal a végleges döntésig kötelezettségben maradni. Az Elektromos Művek Igazgatósága fentartja magának a jogot, hogy az ajánlatok közül, az aján­lott árakra való tekintet nélkül, szabadon választ­hasson, vagy amennyiben az ajánlatokat kielégítő­nek nem találná, az anyagok eladása tekintetében másként intézkedhessék. Budapest, 1926 január hó 2. Budapest Székesfőváros Elektromos Müvei Igazgatósága. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Társszerkesztő: dr. Kósa Miklós. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest. V., Ügynök-utca 8. szám. (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.) stumpf testvérek Kocsigyára AMON ANTAL és FIAI kövezőmesterek, út-, osatorna- és betonépítési vállalkozók. Földmunka. ----- vágányfektetés. ----- Mészkőbánya. Vi li., Futó-utca 10. Telefon: József 3-85. HAVERLAND ANTALI m kir. szab. emelőgép, felvond és vasszerkezetek gyára Budapest, Vili., Nap-u. 22. el. : J. 29-G6. RUFF MIKSA FASZÉMNA6YKERESKEDÚ Iroda és raktár: X., Józsefvárosi pályaudvar, Kőbányaí-uti oldal, VI. és VII. kapuszám. Ti, u. ... ,« Retorta- és erdei boksa bükkfaszenet min­SleTOn : JOZSGl ll^íö. denkor a legolcsóbb napiárban szállit. Gummi-lernezek, Gumiül-tömlők szelepek, zsinórok, formadarabokbár- mjlyen célra, rajz és méret szerint. Kötszerek, betegápolási cikkek és műszerek. SCHOTTOLA ERNŐ GYÁROS ÉS NAGYKERESKEDŐNÉL, BUDAPEST VI., Vilmos császár-úf 53. Telefon: 27-67 és 79-S5. CORDATIC a tökéletes autópneu Főelárusitás: Budapest, VI., Mozsár-u. 9.

Next

/
Thumbnails
Contents