Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-17 / 7. szám
jMmßo&lifKMr9 Budapest, 1926 február 17. Gyűjtés az iskolákban. A főváros közoktatásügyi bizottsága hétfőn este dr. P u r é b 1 Győző tanácsnok elnöklete alatt ülést tartott, amelyen az idei közoktatásügyi költségvetést tárgyalták. A költségvetés szerint a kiadások összesen 555.3 milliárdot, a bevételek 36.9 milliárdot tesznek ki. A deficit tehát 518.4 m i 1- 1 i á r d. 200 millió koronát költ a város tankönyvvásárlásra. Megtudjuk a költségvetésből, hogy iskolaépítésre 140 mililárdot, tatarozásra 3 milliárdot, iskolaegészségügyre 8.9 milliárdot és nyugdíjra 49 milliárdot költ a főváros. A bizottság a költségvetést elfogadta. Szóváteíték, hogy bár az iskolákban mindenféle gyűjtést eltiltottak, a vasutcai kereskedelmi iskolában a tanári kar mégis gyűjtést rendezett a TESz részére, amely gyűjtés eddig 486.000 koronát eredményezett. Purébl tanácsnok megígérte, hogy a gyűjtés dolgában elrendeli a vizsgálatot. Szóba került az is, hogy a főváros ABC-könyv Írására hirdetett pályázatot és a pályázónak a pályamunka mellé 100 aranykoronát kell mellékelni bírálati honoráriumképpen. Ez helytelen megterhelése a pályázóknak. Purébl tanácsnok megígérte, hogy valamiképpen majd segíteni próbál a dolgon. Pártközi értekezlet a főpolgármesternél. R i p k a Ferenc dr. főpolgármesternél hétfőn délben párt- értekezlet volt, amelyen az e hó 24-iki közgyűlés fontosabb tárgyait, ‘valamint a státusrendezés kérdését beszélték meg. Az értekezleten ott voltak: Kozma Jenő dr., Wolff Károly, B a rács Marcel dr., G1 ii c k s t h a 1 Samu dr., Pey er Károly és S z i- Oágyi Lajos. Leszállítják a gáz és villany árát, de nincs benne köszönet. Az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek egyes adatok a Gázgyár és az Elektromos Művek 1926. évi költségvetéséből, amellyel eddig még a világítási bizottság sem foglalkozott. A két költségvetésről megjelent közlések szerint a főváros mindkét nagyüzeme bizonyos- fokú egységárleszállitásra határozta el magát. Ez az egységárleszállitás azonban nem jelent különös köny- nyebbséget a főváros lakosságának. A gáz ára ugyanis az eddigi 2550 papirkorona egységár helyett 2500 korona lesz, vagyis az árcsökkenés köbméterenként 50 papirkoronát tesz ki. A villanynál a mérséklés valamivel nagyobb, 10 százalék lesz. Ez az olcsóbbodás azonban —- valljuk be — meglehetősen problematikus értékű. A gázgyár ugyanis maga is bevallja, hogy az árleszállítást mindössze azért csinálja, mert a papirkoronáról a pengőre való átszámítás igy könnyebb lesz. Ezzel szemben az elektromos áram egységárának leszállítása tulajdonképpen nemzeti ajándék a kávésok, vendéglősök és nagy üzlettulajdonosok számára, a szegény kis háztartások azonban, ' amelyek eddig is alig tudták a magas villanyárakat fizetni, ezentúl is a régi tarifa szerint kapják szám- J Iáikat. Illetékes helyen egyébként kijelentették, hogy Vétkezik önmaga ellen, aki nem törődik a főváros ügyével. A Fővárosi Hírlap Budapest érdekeinek a harcosa. Ezt a harcot segíti diadalra, aki a Fővárosi Hírlapot előfizetésével erősíti. a két világítási üzem más javaslattal nem tudott jönni, a közgyűlésnek azonban, ha akarja, módja lesz más formában lehetővé tenni az árleszállítást. A tizenkettes bizottságot máris élénken foglalkoztatja ez a kérdés, mert kétségtelen, hogy a két világítási üzem nagyobb engedményeket és nagyobb árleszállítást is tudna a közönség számára biztosítani, de akkor kétséges, hogy a főváros háztartásának fedezéséhez hozzá tudnak-e járulni azzal a 120 milliárddal, amelyet igy be fognak szolgáltatni. A másik fontos elintézendő problémája a közel jövőnek a gáz- és vil- lanyszámlá.k után fizetendő surtax kérdése. Mint ismeretes, a szocialisták még Ostendében kikötötték, hogy a külföldi hitelezőkkel való uj megegyezés után ennek a surtaxnak terheit leveszik a fogyasztóközönség válláról. Azóta azonban erősen gondolkodóba kellett esni afelett, hogy ez lehetséges-e, mert ebben az esetben a város igen jelentős jövedelemtől esik el. Ennek a problémának az eldöntése is a legközelebbi hetek egyik legsúlyosabb feladata. A Beszkárnál befejezik a vizsgálatot. A Beszkár ügyvitelének felülvizsgálására kiküldött bizottság hétfőn délben Ugrón Gábor elnöklete alatt ülést tartott. Értesülésünk szerint a bizottság még e hét folyamán befejezi munkáját és azután elkészíti jelentését a közgyűlés, valamint a nyilvánosság számára is. Uj kőnyomatos napilap. R a d ó Richard kollégánk Fővárosi Tudósitó címen laptudósitó kőnyomatos napilapot indított, amelynek első számát hétfőn este kapták meg a szerkesztőségek. A könyo- matos társadalmi, törvényszéki és gazdasági tudósításokat fog közölni, de nagy súlyt helyez a fővárosi hírszolgálatra, amely téren különösen eredményes működést fejthet ki, mert Radó Richard egyik legalaposabb ismerője a városi adminisztrációnak és a városházán a legjobb összeköttetésekkel rendelkezik. Szerkesztőségét Radó kiváló újságírókból választotta össze, akiknek élén Bethlen Pál nagyrabe- csült kollégánk áll. Kiváló orvosok Coffelnt rendelnek • gyomor- és bélzavaroknál, valamint szív- és idegmegbetegedéseknél. A coffein legjobb alakja tiszta, hamisítatlan, erős babkávé. Meinl Gyula. A fíirdetővállalat uj igazgatóhelyettese. A polgár- mester megbízta Lam of te Ernő íőszámtanácsost a Hirdetővállalatnál az igazgatóhelyettesi tennivalók ellátásával. Lamotte Ernő a főváros számvevőségi osztályának egyik legkiválóbb. elsőrendű szakiképzett főtisztviselője, akinek működése ajjőváros Hirdetővállalatának nagy előnyére fog szolgálni. Kétségtelen, hogy ennek a nagyfontosságu intézménynek élére Lamotte Ernőben olyan férfiú kerül, akinek kereskedelmi és adminisztrációs tudása újabb, szép eredményeket fog hozni. Paksy Béla meghalt. A héten meghalt Paksy Béla gyógyszerész, akinek neve hosszú időn át állott vonatkozásban a székesfőváros belső életével. Paksy Béla több cikluson át volt országgyűlési képviselője az Erzsébetvárosnak és a törvényhatósági 'bizottságba is az Erzsébetváros küldötte be. Mint törvényhatósági bizottsági tag, élénk részt vett a főváros közügyeiben és nagy szeretettel viseltetett Budapesttel szemben. A megboldogult évtizedeken át volt elnöke a Budapesti Gyógyszerészek Testületének és alelnöke a Magyarországi Gyógyszerészek Egyesületének. Élénk trásadalmi életet is élt és számos közjótékonysági egyesületben vett részt. Paksy Béla 7 évet élt és Nyíregyházán halt meg, ahol nagy részvét mellett temették el. SZÓRAKOZÁS Vígszínház e hetét is a Nagytakarítás, Lonsdale nagyszerű szinjátéka dominálja. Egy este (csütörtök) a Brassbound kapitány megtérésének. A hét többi napján a Nagytakarítás szerepel a műsoron. Vasárnap délután: Hat szerep keres egy szerzőa. A Fővárosi Operettszinház e hete a legváltozatosabb színházi műsort nyújtja. A játékrend legutóbbi nagysikerű operettjei körül két estén, és pedig csütörtökön és vasárnap a Gésákat adják Honthy Hanna és Somogyi Erzsi vendégfelléptével. Szerdán Péchy Erzsit látja újból vendégül a Fővárosi Operettszinház a Nótás kapitány hercegnőjében. A hét két estéjén, pénteken és szombaton a bécsi Burgtheater kiváló együttese vendégszerepei a színházban. Első este a Tageszeiten der Liebe, Dario Nicodemi hires vigjá- téka kerül színre Rosa Albach Retty, Fred Hennings felléptével. A második nap Bernhard Shaw hires művét, a Candidát játsszák, a főszerepekben Else Wohlgemuth, Rosa Albach Retty, Marr, Mayerhofer, Eich- berger és Lohner felléptével. Mindkét előadás a Burgheater eredeti szereposztásában kerül színre. A vendégjátékokra és a hét többi előadásaira rendes helyárak mellett árusítja a pénztár a jegyeket. CORVIN Sz INHÁZ Február 18—24-ig Feb:uár 18-24 ig Egy perc 12 előtt Egy újságíró kalandjai 8 felvonásba!! Főszereplő: Luciano Albernni (^tar-film) Az utolsó bravúr Vígjáték 8 felvonásban Főszereplő : Jonny Hines Előadások kezdete az ünnepnapokon >/j4, V26, i/a8, VjlO, héik. 5, V48, 'VŐ, csütörtökön VaA 9 Nemzeti Színház. Szerda: A Gyurkovics lányok. Csütörtök: Süt a nap. Péntek: Zenebohócok: Szombat: A cigány (Rózsahegyi Kálmán jubileuma.). Vasárnap délután: A hid; este: Ahol unatkoznak. Hétfő: A cigány. Kedd: A hid. Vigszinház. Szerda: péntek, szombat, vasárnap este: Nagytakarítás. Csütörtök: Brassbound kapitány megtérése. Vasárnap délután: Hat szerep keres egy szerzőt. KAMARA Február 18—24-ig Február 18—24-ig Egy perc 12 előtt Egy újságíró kaland ai 8 fel órásban Főszereplő: Luciano Alberíinl (Star-film) Az utolsó bravúr Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő : Jo ny Hines Előadások kezdete az ünnepnapokon */44, 5. 8/47, 1 29, 10, hétköznapokon 4, 6, 8, 10 órakor Renalssance-Szinház. Szerda, csütörtök, szombat, vasárnap este: Csitri. Péntek, vasárnap délután: Marika. Szenzációs uj műsor RÓTT és STEINHARDT színházában AKIS KOMÉDIÁBAN Kezdete 8 órakor. 1 elefon: 14-22. Városi Színház. Szombat, vasárnap: Cigányhangverseny és 1000 év. Szerda: Bohémélet (Teiko Kiwa vendégfelléptével). Csütörtök: A hajdúk hadnagya. Péntek: Traviata (Caspir Mercedés vendégfellépte), Szombat délután: Babszem Jankó (gyermekelöadás). Vasárnap délután: Parasztbecsület és Bajazzók. Fővárosi Operett-Szíuház. Szerda: A nótás kapitány. Csütörtök, vasárnap: A gésák. Péntek Tageszeiten der Liebe (A bécsi Burgszinház vendégjátéka). Szombat: Candida (A bécsi Burgszinház vendégjátéka). Vasárnap délután: Terezina. Royal Apolló 1 elefon: József 118—94. Oriac (Titkok éjszakája) 8 felv. Fősz : Conrad Veid Az élő bosszú 7 felv. Fősz. : To M x Paramount vi ágfi m MADAME SANS GÉNÉ Előadások : hétköznap 5, V48, V210. Andrásy-uti Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Családban marad; Csipje meg a feleségem; Huncut a biróné; A néma asszony; Kenyeres!; tréfák, magánszámok. Széchenyi Gyógyfürdő a modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljárások- hoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjától könnven megközelíthető. Tel.: J. 30-45 SCHUTZ EDE Tel.: J. 30-45 épület-, mü- és vasszerkezet lakatos Budapest, VII. kér., Thcköly>ut 23. szám. Ajánlom épitési célokra szolgáló kovácsolt vastérgyak szállítását, készítek lépcső- és' erkélyrácsokat, kapukat, kert és sirkeriléseket saját terv vagy beküldött minta után. Továbbá kovácsolt vasszerkezeteket, ablakvázakat készítek. Gummi»1 emezek, Gummi«* ömlők szelepek, zsinórok, forniadarabokbár- m ilyen célra, rajz és méret szerint. Kötszerek, betegápolási cikkek és műszerek. SCHOTTOLA ERNŐ GYÁROS ÉS NAGYKERESKEDŐNÉL, BUDAPEST VI., Vilmos csészér-ú! 53. Telefon: 27-67 és 79-b3. FISCHER ÉS HARTMANN! MÁZOLÓMESTEREK ÉS FESTÉKKERESKEDŐK ITELEFON: József 101-30BUDAPEST IV., KÉPIRÓ-U. 3.1 WORTHINGTON SZfVATTYUGÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, V., VÁCI-ÜT 4. TELEFON: 22—10. Szivattyúk minden célra. Vizhütőtornyok JAHODA KÁROLY Újpest, Baross u. 84-86. Telefonszámok: 1'5-82. 203-38. Transformáforok Szénkefék. Motorok Farkasvölgyi-fe!e Villamossági és Míísz ki R.-T, Budapest, VI., Podmaniczky»utca 35. TEuEFON : 77—39, 147—75, József 95-10. Í Kiváló minőségben béröntést váltói I a Wörner J. és Társa Gépgyár R.-T. ■ vasöntödéje Budapest, V., Vácí-ut 48. CORDATIC a tökéletes autópneu Főelárusitás: Budapest, VI., Mozsár-u. 9. 7SOLDOS MAGANTANFOLYAM Budapest, VII., DohAay-utca 84. Telefon: Jéneí 124-47. EókéeeKpolcáriáe kósáptekolei wegAnTtgegáYre, éretteágtre