Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-11-24 / 47. szám

Budapest, 1926 november 24. <73—7 ^OVÁFGUliííZItíP Harmincnégy milliárd betegápaiási hiányt Követel 0 Mos 0 kincstartói Ha a kormány nem fizet, a főváros peres utón fogja követelését behajtani A napokban készültek el a főváros kórházainak ^zárszámadásai 1921-től egész 1925-ig. A zár­számadásokból kiderült, hogy öt év alatt a főváros több, mint 34 miliárd koronát fizetett rá a kór­házaira. Ennek az óriási deficitnek a legnagyobb része kizárólag az államot terheli, azonban a Kor­mány még mindig elzárkózik a megtérítés elől. A kórházak évek során felgyülemlett hiányáról Édes Endre tanácsnok, •a közegészségügyi és köztisztasági ügyosztály^ ve­zetője a következő nyilatkozatot tette a ..Fővárosi Hírlap“ munkatársa előtt: — A fővárosi kórházak 1921/22., 1922/23, 1923/24. és 1924/25. évi zárószámadásai elkészültek és azokat a tanácsnak is bemutattuk. A záró­számadások eredménye szerint a fővárosi kórházak adminisztrációjánál 35 niiíliárdnál több hiány mutatkozik, a deficit legnagyobb része 1923—24—25. évekre esik. A közkórházi alap károsodása azáltal következett be, hogy az ápolási díjakat a kormány túlalacsony mértékben állapította meg a tényleges kiadásokkal szemben és hogy a valóságos ápolási díjakat a munkásbiz­tosító és betegsegélyző pénztáraknak, valamint magánosoknak nem számíthatta fel. A tanács a zárszámadások felülvizsgálása után úgy határozott, hogy a hiány fedezésére a kormányt kéri fel, mivel a túlalacsony ápolási díjak megállapításával a defi­citet is a kormány okozta. A belügyminiszter 35000. számú 1902. évi rendelete szerint a közkórházi alapnál mutatkozó hiányokat ugyan a községi alap tartozik fedezni, de ez a rendelkezés ilyen horribi­lis összegekre nem vonatkozik, mert ezzel a köz­ségi alapot ,a háztartás mérlegének veszélyeztetése nélkül megterhelni nem lehet. Ez már azért sem lehetséges, mert 1923 január 1-töl 1925 december 33-ig a községi alap 111 milliárd koronánál többet előlegezett a közkórházi alapnak. — A kórházi zárószámadásokat a közeljövőben fogja tárgyalni a közegészségi és köztisztasági bi­zottság is, azután beterjesztjük javaslatunkat a köz­gyűlés elé, hogy a törvényhatóság feliratban kérje a deficit egyösszegbeu való megtérülését a kor­mánytól. amint azt a kincstár már 1920-ban is vállalta. * Értesülésünk szerint a törvényhatósági bizott­ságban a legközelebbi közgyűlések egyikén indít­vány fog elhangzani, hogy az esetben, ha a kor­mány nem vállalja a deficit kifizetését, perelje be ^ a főváros a kincstárt és bírói úton hajtsa be liátralék- ban levő követelését. MeghosszabbíloltáK a próbaautóbuszok kisérleli járatai! A terv szerint a főváros 1ÍO kocsit fog beszerezni, amelyeknek vételára 110 milliárd koronára rúg Már több mint hat hete. hogy a főváros útvona­lain a meglevő régebbi autóbuszokon kívül kilenc új típusú kocsi fut próbaképpen és úgy a közönség, mint az érdekelt ipar élénk várakozásokkal tekint a fővárosi autobuszforgalom küszöbön álló új korszaka elé. Kérdést intéztünk az autobusz-ügy mostani ál­lására vonatkozóan Till Antalhoz, a Székesfővárosi Autóbusz­üzem ügyvezető igazgatójához, akitől a következő információkat kaptuk: — Éppen most járt le a próbaautobuszok első .30 napos megfigyelési ideje. Ez idő alatt az autóbu­szok 15 napig az Aréna-út—Apponyi-tér között levő sík útvonalon és további 15 napig az Oktogon-tér— Krisztina-tér közötti lejtős pályán végeztek utas­szállítást. Ezt az előzetes első vizsgálati időtartamot eredetileg több hónapra terveztük, de az általános- és több oldalról megnyilvánuló óhajjal számolva, utóbb mégis úgy határoztunk, hogy a kocsik próbajáratát minél inkább megrövidítjük és így alkalmat adunk a további fórumoknak arra, hogy minél gyorsabban meghozhassák döntésüket. — Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy a jelen év májusában az autóbuszüzem fejlesztésére vonatkozóan benyújtott előterjesztésemet, a közben ugyancsak megnyilvánult és mindenképpen jogosnak elismert igények figyelembevételével, jelentősen mó­dosítottam. Eredetileg ugyanis 58 új autóbusz beszer­zésére, továbbá megfelelő garázs, műhelyek és személyzeti lakások építésére tettem ja­vaslatot, ép erre a céira mintegy 60 milliárd hitel igénybevétele lett vona szükséges. Ez a koncepció öt új vona! berendezésére lett volna elegendő. Az újabban felmerült terv szerint 100—110 kocsival akarnók, persze gyorsabb tempóban, lebonyolítani a közleke­dés fejlesztésére vonatkozó programmunkat, ép ennek megfelelően további mintegy 50 miíliárdra, összesen tehát 110 milliárd koro­nára volna szükségünk, ami a főváros új kölcsönéből lenne folyósítható. Az autóbuszüzem fejlődésének az üteme tehát így vég­eredményben szoros összefüggésben van a főváros hitelkoncepciójának a megvalósulásával. — Egyébként a jelenleg; működő próbakocsik száma a közeli napokban még eggyel meg fog sza­porodni. A Tilling-Stewens angol gyár petrol-elektrik kocsija fog ugyanis speciális okokból és kü­lön engedéllyel utólag belekapcsolódni a próbajáratokba. Ez a gyár emeletes kocsival akart már regebben a próbajáratokon résztvenni, de a szállítási viszonyok folytán utóbb kénytelen volt az emeletes-karosszériát leszerelni, és ezt itten pótolják majd. Különben pedig ennél a kocsinál mechanikus fogaskerekekkel ellátott- sebességváltó helyett a motor egy villamosgenerátort hoz működésbe és az így termelt áram megfelelő ellenállások közbekapcsolásával egy elektromotor hajtására használtatik fel. Ilymódon tulajdonképpen elektromos áram hajtja a kocsit és ennek a rendszer­nek az az előnye, hogy a sebességváltás teljesen si­mán, zökkenésmentesen történik s az utazóközönség semmit sem érez belőle. — A próbakocsikat ezek után még rövidebb ideig bizonyos speciális vizsgálatnak vetjük alá s rövidesen beterjesztjük a tanács elé a véleményünket. A vizs­gálóbizottságot különben a közeli napokban még né­hány országos nevű szakértővel ki fogjuk egészíteni. Figyelemreméltónak jelzem, hogy az egyes külföldi gyárak máris megállapodtak arra nézve az egyes magyar gyárakkal, hogy a kocsik itteni előállítása minél teljesebben a magyar ipar felhasználásával történhessék. RENAULT 5 és 10 tonnás vontató traktorok; teherautók 1—3—5 fonna teher* bírással raktáron REIMAN BUDAPEST, V., VÖRÖSMARTY-TÉR 3 EINL IljfeKtT Jte Síarf-beuerék legfinomabb aromáju fajtákból össze­állítva, hozzáértőks inyencekkeveréke % k§h MäTHAUZER ÁRPÁD Épület- és bútorasztalos üzeme Bejárat —------- Hivótelefon József 145—67. Bu dapest. IX., Íillői-úí 115b Ernő-utca 36. 5b I KREfilPBL JÓZSEF épület-, mű- és szerkezet-lakatos Budapest YÜS, Sárkány-u. 11 Telefon: József 44—43 BAUES? üvÁííOlY ÉS FSA (Csókás Gusztáv utóda épület- és bútorasztalos-munkák üzeme , Budapest, I., Városmajor-utca 35. — Telefon: K. 503—93 ) g muz és YásasA □ felvonó javító és jókarbantartó vállalata □ S Budapest, V. kerület, Szüget-u. 9. szám 2 □ Telefon: Lipót 916-23 2 Húrvúnymunli&hat vállal ProcoptiTestvérek Budapest VI., Szlnnyel Werse Pál u. 30 (Ezelőtt Felsőerdősor-u.) UPOr Budapest ^ Alapíttatott 1895. Telefon : T. 105—46. Vi. kér., Vilmos császár«út 1. Anker-köz 2, Viaszosvászon. Linóleum. Gumoiiáruk. ORANIER KÁLYHÁK Magyar Radiáforgyár Rt. Budapest XfGyömről-út 76-78 MARABU központi fűtésekhez: RADIÁTOROK, KAZÁNOK CEMENTIPARI GÉPEK Szántó és Beck mérnök speciális gépgyára Tel.: J.50-88, J.90-34

Next

/
Thumbnails
Contents