Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-09-01 / 35. szám
Budapest, 1926 szeptember 1. Ünneprontók Az utolsó idegen, az utolsó vidéki látogató is összecsomagolt már és elhagyta Budapestet, ahol a Szent István Hetet kétségkívül 'igen kellemes szórakozás közepette töltötte el. Ezzel az idei esztendőre le is záródhatnának a Szent István Hét aktái. Elkönyvelhettünk volna szép és becsületes sikert és följegyezhettük volna magunknak, hogy jövő esztendőre hogyan kell még jobban, még ki- tünőbben, még praktikusabban megrendezni ezt a nagy nemzeti ünnepet. Ezzel ellentétben a kicsinyes kifogások és alantas támadások egész légiója indult meg. Talán éppen azok, akik pár nappal előbb még a legbüszkébbek voltak a Szent István Hét sikerére, most egyszerre frontot változtatnak és a kritika mérgezett nyilait kezdik lövöldözni. Mert hiszen a kritika nem ártana, a kritika mindig csak használt, mert nem lehet semmit olyan jól csinálni, hogy jobban ne lehetne. A jóindulatú kritikát a Szent István Hét gondolatának felvetői és megvalósítói kétségkívül hálás köszönettel is fogadnák. Volt is részük benne és valószínű, hogy az idei tapasztalatok és az idei jóindulatú kritikák alapján a jövő esztendei Szent István Hét talán még nagyobb sikert fog hozni. De egy kicsit különös, hogy valósággal sorakozót fújnak azok a kritikusok, akik a kákán is csomót keresnek, akik az apró hibákat bűnökké fújják fel, a véletlent szándékosnak tüntetik fel. Nem keressük az okokat, amelyek ezt a rosszindulatú kritikát életre hívják. De el kell mondani mégis, hogy az ünneprontással határos az, ami itt történik. Szeretnénk, ha azokat, akik az idő rövidsége mellett és a rendelkezésre álló szerény eszközök kihasználásával a lehető legjobban megrendezték a Szent István Hetet, ezek az alantas támadások nem kedvtelenítenék el. Az idei Szent István Hét jelentős sikert hozott, de még több reményt arra, hogy talán már a jövő esztendőben a siker maximumát lehet biztosítani. Gazdasági Hírlap című állandó mellékletünk helyszűke miatt e számunkból kimaradt. Tatarozzák az új városházát. A város parlamentjének székházában, ahol a főpolgármesteri hivatal is székel, nagyszabású tatarozási munkálatok folynak. A restaurálás munkája iránt érdeklődtünk Halász József főigazgatónál, a városi épületek gondnokánál, aki az alábbiakban tájékoztatott bennünket: — Az új városháza belső falfestményeit 43 év előtt és azóta sem restaurálták. Most már azonban tovább várni nem lehetet, mert a falfestéseket főleg a gázcsövek mentén képződött salétrom elmálasz- totta, de általában lekopott, elhalványult a pompás reneszánsz stílusban készült fal, amelynek terveit — úgy tudom — Steindl tanár, az épület alkotója maga készítette. A dús aranyozásé, bíbortónusú festmények és gyönyörű mennyezetek restaurátorát leg- megfontoltabban kellett kiválasztanunk. Végre is Hauswírlh Ödönt, a neves iparművészt és restaurátort bíztuk meg a munkálatokkal, aki a budavári koronázó Mátyás-ternplom falfestéseit is restaurálta. A falakat a legpontosabb rajzok után újítják meg, s minBádogosmunkék Vízvezeték FARKAS IZOR Budapest, VHI. kér., Nap-utca fO Telefon : József 36—51. den ecsetvonás a legnagyobb gonddat történik. A restaurálás több mint 350 millió koronájába kerül a városnak. A festéssel egyidejűén teljesen kicseréltük az új városháza világítását is, főleg a folyosókét és a közgyűlési teremét. A közgyűlési terem gázviíágítá- sát annakidején csak ideiglenesen alakították át villanyra, úgyhogy most ennél is alapos munkát kellett végezni. A két óriási rézcsillárt levettük, kitisztogattuk, s a gázégőket teljesen villanyra cseréltük ki. Egy-egy csilláron 150 villamoskörte van, úgyhogy most, az elnöki emelvény kandeláberein kívül, 300 égő világítja a termet. A közgyűlési terem padsorait is kijavítottuk, a csapóülőkék felszerelésére azonban az idén nem kerülhetett a sor, mert rövid volt a nyári szünet. Rendbehoztuk a közgyűlési termet környező helyiségeket is: a társalgókat, ruhatárakat, s különösen nagy átalakításon megy át a biiffé. A büffé- nek azt a szobáját, amelyben a kiszolgálás történik, jelentékenyen megnagyobbítjuk. A munkálatok már befejezésükhöz közelednek és mire megnyílik az új ülésszak, az új városháza már díszes köntösben várja a városatyákat. J RÜTGERS GUIDO j j fatelítő óa faburkolati vállalat j ! BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 ; f felelőn: József 110—51 Dr. PH30R SZHnaTÖRIUm és vizsyOsvmTézec Budapest, Vili, kér,, Vas ucca 17. szám. Belbctegelc. sebészeti és idegbeteged részére. Tesfegyenészell (ori&opcidia) és Zanderintézet, urológia és kllnikailag vezetett idegosztály Alapíttatott 1849 Telefon: J. 128-25 Betonépítő ajr&aracsek József János pala . cserép-, ísmez-, facemaníépStési és tetőzet jókarOantartési vállalata Iroda, müteíep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20 Molnár István építész ^ Budapest, I., Horthy Miklós-út 36. sz. Telefon: József 85-48 HORVÁTH LUKÁCS És FIA épület- és bútor asztalosmunkák gyára Bsídapes/, TELEFON; JÓZSEF 92—48. ____VII., Hungária-körut 206. ff l MÁJER GÁSPÁR épületüvegezési- és képkeretezési vállalata, üveg- és porcellánkereskedő Budapest, IX., Ferenc-körut 19-21. Telefon: J. 33-95 Czlgler János vörösrázáru- és vegyipari gépgyáros Kórházak és laboratóriumok feiszerelése. Vörösrézedények és készülékek, vörösrézmosóüstök készítése és ónozása. Alumínium-hegesztés. Budapest, Vsää. kér., Koszorú-utca 12. sz. Telefon: József 68—24. LAftfMEL FERENC, BUDAPEST Vili, JÓZSEF-UTCA i7. SZ. TELEFON : JÓZSEF 141-31. Épület- és diszműbádogos, légszesz- és vizvezeték-berendezö. Autogeiser javításokban specialista. Egyed ^fános éPüleit _ u szerke. Sp ecialista: cukrász-,pék-, hentes- és vendéglő-berendezésekben Budapest, VI., Szondy-u. 44tb. Alapíttatott igoi mu- es szerkezet-laka tos S ZEKER GYULA épület- és diszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészségügyi berendező vállalata IX., BOKRÉTA-UTCA 23. Telefonhivó: J. 41-71 Kirschenbaum Gusztáv Fia pala-, cserépfedési és tető jókarbantartási vállalat Budapest ,VIII, i^ezerédy- tea 10. Telefon: József 21-33 KISZELY GÉZA festő-mázoló VII., Dembinsky-uica 43. Telefonhívó: József 14—91 Dobó István épülef-műlakatos és vasszerkezeti gyár Budapest, VII. kerület, Franczia-úl 45. szám Alapifva 1885 RICHTER ISTVÁN Disz-, templom-, szobafestő és mázoló f VII., Dembmszky»utca 11. sz. | ASCHEN BRÉMÁI ER JANOS ÁCSMESTER BUDAPEST,VSI.. RÓNA-UTCA 41. SZ. Telep: VII., Hajtsár-út 133. SZ. A MAGMA LOUAREGULE! 1926 szeptember hó 4, 5, lt, 12, 18. 19. 25 és 26-án. Budapesten lóversenyt rendez. A versenyek kezdete d. u. 3 óra. Napijegyek: I. hely 100.000 K, II. hely 40.000 K, III. hely 15.000 K, napi páholy 4 személyre 600.000 K, páholyülés 150.000 K. a külön fogadási helyre (Bookmakerek körébe) napijegy 200.000 K. Villamosközlekedés az I. és II. helyhez a 26, 29 és 36-os kocsikkal, a III. helyhez a 24 és 38-as kocsikkal és a B. H. É. vasúttal a -keleti pályaudvartól. Autó- taxi a város minden részéről. Vendéglő és totalisateur minden helyen. MINKOVITS, MODERN CIMFESTÓ Budapest, I., Horthy Miklós-út 14. Főüzem: Vili., VIG-UTCA 24. SZ. Telefon: József 85GOLDBERGER és RÓNAI oklevél, gépészmérnök műszaki Irodája Budapest, I., Fehétvári-ut 21. sz. Telefon: József 60-46 Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezések vállalata I Fliegl Béla bádogos mester | ^ légszesz, vizvezetéle, csatornázás, K egészségügyi fürdöberendezések ja vállalata — Telefon : József 135-07 W M Budapest, l'K., Férenc-hörut 18. sx. i REiCHEHBDRG JENŐ vasszerkezetek gyára Speciális fazonvasablakck. vasajtók, vasszerkezetek, diszrácsok és kapuk Budapest, VI. kér., Szabolcs-utca 6. szám Telefon : Teréz 52—10. Klekner Lászloné fíSSStti Budapest X., Bánya-utca 6. — Telefon: J. 18 — 51. Ia ZONGORÁK DEHMAL-nál VII., Rákóczi-ut 18. szám. Előnyös fizetési feltételek. Kölcsönzés, hangolás, javítás. Telefon: József 121-04 TO ÁSÓ PÁL,,.»—,» épitésa, építőmester Telefon : 66-64. ■ CD ■ C3 ■ o ■ CD a O ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD B 0 Telefon: Q oJ *‘-40 OHolHay Mátyás 5 q épület- és műlakatos q ■ Budapest, Vili., Gólya-utca 23 ■ etCDBCDBCDBCDBCDBOBCDBCDBOBOBoli Műpadlókészitések, Linoleum, Beton és Extrich aljzat munkálatait eszközli SCHRAUB ISTVÁN padlóburkoló mester Budapest, V., Vadász-utca 32. Telefon: Teráz 105-46 I llfTílR ECOCUP SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ LIM un renenu Budapest.fill.,József-köruí77-79. Tel.J.49-83------ Készít minden e szakmába vágó munkákat. —— DI CK APÁM özvegye épület-, mű- és vasszerkezetlakatos ipartelepe BUDAPEST, VII., MEXIKÓI-UT 6. Saját ház. A Ferenc József lovassági laktanyával szemben. Elválla'ok épület-, és műlakatos-munkákat, vasszerkezetek készítését. — Költségvetéssel és tervekkel készséggel szolgálok. KOZMAl PÁL ácsmester és építőiparos :: Budapest, VII,, Őv-utca 183. Telefonhivó: J. 96-21 HÁZÁN TETŐT ha semmi egyebet, de a meg kell javítani. — Régi zsindelytetöket lebontják és Eternit avagy más választott palával, vagy pedig cseb& KNAPPOVICS és KEPPICH pala- és cseréptetőfedők VII., Bem-utca 11. Telefon : J. 72-19 Régi tetők alapos, gondos és lelkiismeretes javítása, átfedése — Évi Jőkarbantartás. VÁGÓ M. MÁMON EÍSSdíf: zási berendező, épület- és diszműbádogos ( BAUER KAROLY ÉS FtA (Csókás Gusztáv utóda) épület- és bútorasztalos-munkák üzeme Budapest, I, Városmajor-utca 35. — Telefon: T. 123—93. THOLT ISTVÁN oki. mernék Budapest, II., Donáli-u. 26. Telefon: L. 905-25 Vízvezeték, központi fűtés, csatornázás, derítő telepek ) ^ Vízfütések ISfcw Gőzfűtések Bau. Légfűtések IMk Kaloriferek Kályhák Kandallók Lemezárúgyár részvénytársaság Fűtési- és kályhaosztálya Hrauda Károly igazgató Városi Iroda: V„ Fáik Mfksa-utca 20. Telefon: Llpét 986 07