Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-08-25 / 34. szám

8 Budapest, 1926 augusztus 25. Autóbusz. A közlekedési bizottság legutóbbi ülé­sén Scheuer Róbert bizottsági tag indítványozta, hogy utasítsák az autóbusz-üzemi albizottságot az autóbusz-üzem igazgatósága által elkészített Pro­gramm sürgős letárgyalására, amiről bárom héten belül tegyenek jelentest a közlekedési bizottságnak, hogy így aztán a tervbevett útvonalak rendbehozha- tók legyenek. Scheuer indítványát annak idején a közlekedési bizottság egyhangúan magáévá tette, de ennél több mai napig nem is történt. Az autóbusz- programra mindegyre csak késik, s azt még az al­bizottság sem tárgyalta le, a háromhetes határidő betartásáról tehát szó sem lehet. Pedig Scheuer Ró­bert megállapításai igen megszívlelendők és. jó volna, ha az okos szó nem az ügyosztályok temetőjében oszladoznék szét. Teljesen igaz, hogy az új autóbusz- programm előkészítésénél, az üzem kibővítésének előmunkálatainál, az új kocsitípusok, megrendelésénél is sürgősebb az utak k é r d é s e. Mert rossz uta­kon a legjobb kocsival sem lehet közlekedni. Sürgő­sen meg kell tehát állapítani, mely útvonalakról van szó, hol akarják az új járatokat megindítani, hogy idejekorán elkészüljenek a jó útburkolások. Itt említ­jük meg, hogy az angol gyár t m á n y ú próba­autóbusz már útban van Budapest felé. A hatalmas kocsit Hamburgban hajózták ki és most Németorszá­gon és Ausztrián át tengelyen fut Budapest felé. A kocsi több ezer kilométeres út után valószínűen a jövő hét elején érkezik meg a fővárosba. Bádogosmunkák Vízvezeték FAEEÄS ISOR Budapesti, VHL kér., Nap-utca fO Telefon: József 38—51. Jubilál az Erzsébet-kilátótorooy. A jánoshegyi Erzsébet-kilátótornyot Glück Frigyes kezdemé­nyezésére 1902-ben a Szállodások Nemzetközi Egye­sülete építette abból az alkalomból, hogy a világ szállodásai ebben az esztendőben Budapesten tar­tották világgonkresszusukat. Szeptember végén új­ból Budapestre jönnek a Világ minden tájáról a nagy hoteltulajdonosok, akik természetszerűen meg akar­ják látogatni az immár negyedszázados jubileuma felé közeledő Erzsébet-kilátótornyot. A kongresszus előkészítő bizottsága most azzal a kérelemmel for­dult a főváros tanácsához, engedje meg nekik, hogy a jubiláns látogatás emlékére az Erzsébet-kilátó- torony falába márványtáblát illeszthessenek be. Az emléktábla fehér márványból készül és a szállodások látogatását magyar és francia szöveggel örökítik meg. í Dr! PH3OR SZHTlHTÓRluin ! | és vizsYósymTézec i | Budapest, Vili. ker„ Vas iicca 17. szám. § Belheíegek, sebészeii és ideg­betegek részére. Testegyenészetl (ortQopüdia) és Tcnnderiniézet, uroló­gia és klinikailag vezeteti idegosztály t Sertésvásárcsarnok épül a Ferencvárosban. A ferencvárosi sertésvásár kibővítése, illetőleg az ez­zel kapcsolatos építkezésre a közgyűlés megszava­zott 7Vi milliádot és a közélelmezési ügyosztály nem késlekedett egy percet sem, hiszen a sertésvá­sártéren vígan folyik már a munka és novemberre kész lesz az új csarnok. Cáfolata a bizonyos hírek­nek, melyek szerint differenciák voltak, vagy van­nak az érdekeltségek közt a tekintetben, csarnok évüljön-e, vagy szállások? Hát csarnok épül, de nem azért, mert a csarnokpárt győzött, hanem, mert csak arra van szükség, mert mindjárt elejétől fogva ezt akartak. Ellentét, vagy differencia tehát nincs, nincs, ami az építést késleltesse, aminthogy — ismételjük — az nernJs késik és az épület — a csarnoképület — még az idén, novemberben meg is lesz. X Alapíttatott 1849 Betonépítő Telefon: J. 128-25 | Urbapscásk József Jánost pala-, cserép-, lemez-, facementépitési * és tetőzet ]ókarbantartási vállalata % iroda, mütelep és raktár: Budapest, Vil., Amerikai-út 20 | A fővárosi szanatóriumok legmodernebbül be­rendezett intézete a dr. Pajor Szanatórium; a nyári idényben vas-utcai vízgyógyintézetben tel­jes ellátást és vízkúrát nyújt napi 160.000 koronáért az intézet magánklinikai osztályán. Ä 'Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Ejnil. Kiadja; FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. ÍNvomdaigazgató: Sziklai Pál.) EGYEDI JENŐ Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, szellőztetés. Légszesz-, épület- és diszműbádogosmunkák vállalata. Budapest, V., Koráll-utca 10. sz. Telefon: Lipót 971-60. EÜTGERS GUIDO f j fatelítő és faburkolati vállalat ; BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 • Telefon: József 110—51 \ LU jj Fayence, kőpadló fi : éstüzheBycsempét szállít, vállai, javít ! j Balog Ferenc ésTársa ? | Budapest IV,Deák-tér 3. Telefon: 131-80 \ Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Thermálfiirdők, külön szénsavas, iszap, fenyfurdők és egyéb gyógyíényezők. HORVÁTH LUKÁCS És FIA épület- és bútor asztalosmunkák gyára Budapest, TELEFON: JÓZSEF 92—IS. _______VII., Hungária-körut 206. VA GO M. MARI ON zási berendező, épület- és diszműbádogos Budapest, VI., Gyár uoca 2.________________Telefon : Lipót 984-44. POSSELTGYULA FELVONÓGYÁR BUDAPEST, V., GÉZA-UTCA 7. TELEFON: L. 912-49, L. 972-69. 5 Führer I aQvlÓ e,ekír°- és hydro* I I 1 laiirer technikai vállalata i ♦ Rlirlíinpcf Iroda: IV. kér., Molnár-utca S3, sz. ’ ♦ Műhely és raktár: Nagytemplom-u. 28. | Telefon: József 61—25. Erményi MsiéíjI VIII.. Üilöi-út 70. és ÍXV Viola-u. 47. Épület- és diszműbádogos, egészségügyi be­rendezési vállalat. Telefon: József 2-52, PINTÉnJÓZSEF asztalosmunkák, gyára Budapest, VII. kér., Zugló ucca 6. Telefon : József 94-63. Dftüllfül I áf'Ylíí elekfrotachnikai és műszaki vállalata rUUlUy LMj&IU Budapest, Vili. kér., Losonci-utca 3. sz.-Távbeszélő: József 101-76 Önálló villamostelepek tervezése és építése. Költségvetések és tervezések megkeresésre. ÁM0N ANTAL és FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és betonépítési vállalkozók. Földmunka. ------ Vágányfektetés. ------ Mészkőbánya. VS 5I., Futó-utca 10. Telefon: József 3*35. ICZIKORNYAI GYULA j | BUDAPEST, VII., KERTÉSZ-UTCA 23. TELEFON; J. 116-64 | Egyed ¥ános éPülff-> ™ü; és ^ szerkezet-lakatos Specialista: cukrász-,pék-, hentes- és vendéglő-berendezésekben Budapest, VI., Szondy-u. 44-jb. Alapíttatott igoi Cégfujajdonos WEIDEMANN RONDÁD CDeldemann és Társa Budapest, Vili., Gólya-utca 7. Telefon ; József 75-04 Központi fűtések, szellőztetések, bádogos, lógszesz-, vizvezetókberendezósl vállalat és műszaki Iroda. Csak eredeti „KRISTÁLY’ VIZET IGYUNK Szent Lukácsíürdö Rt. „Kristály“ Kutvállaiata !IL, Zsigmond-utca 25—27. Telefon 43-90. CSUDÁIK a tökéletes autópneu Főelárusitás: Budapest, VI., Mczsár*u. 9. 1 Arabéi; Ferenc gépészmérnök gépműhelye 1 I Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint « ♦ automobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gép- X $ alkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk X j dugattyugyürük, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és f j csigakerekek készítése. X | Budapest, Vili., Gólya-utca 8. sz. — Telefon: Józsel 88-82. | [huttereR ós™KÓSAI I épület- és diszműbádogos, egészségügyi berendezési vállalat | ; Budapest, IV. kér., Magyar ucca 42—44. sz. | ” Telefon: József 152—23. Telefon: József 152—28, * Budapest székesfőváros Szent Gellert szállója a gyógyfürdővel közvetlen kapcsolatban. Elsőrangú családi szálló. A szálló vendégei a gyógyíényezők használatánál 25 százalék engedményben részesülnek Díjtalan auíóközlekedés a szálló és az Apponyi-tér között. BUDAPESTI ECSET-, HESZELŐ- ES KEFEG9ÄR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Vili., Mária-u. 46. Telefun: J. 106-97. MüpatiSckészitések, Linoleum, Beton és Extricli aljzat munkálatait eszközli SCHRAUB ISTVÁN padlóburkoló mester Budapest, V., Vadász-utca 32. Telefon: Teréz 105-46 ifi- He3fesssteÉn Károly kövező- és útépítő vállalkozó Budapest, VI., Jász-utca 77. Telefon : Lipót 913-64 Elvállal: útépítést, csatorna- és földmunkákat Költségvetés díjmentes GYŐRFFY ISTVÁN műpaia-, cserép- és kátránylemezfedésl vállalkozó Telefon: József 4—05. Iroda: VIII., óriás-utca 11. G TELEFON: József 15-29 ESŐ 11. HÁtlEOR BUDAPEST, UII.I1PÄR-U.! Központi fűtés Vízvezeték :: Épiiletbádögos | IKIirály Lajos épület- és mülakatosmester Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 41. OBENDORFER JÓZSEF ÉS FIAI épitési vállalkozók okleveles mérnök, kövezőmesterek ■ Út- és vasút­építés, Csatornázás, vasbeton-építkezés, kövezőmunkák Vili., Ludoviceum-utca 18. Telefon: József 84-65 Tornaszerek, szabadalmi iskolapa­* dók ás bútorok gyára Lopos Gyula, Budapest III. kér., Bócsi-út 85. sz. Telefon: 113-44. I IVTHD CCDLfcJP SZOBAFESTŐ és MÁZOLÓ Lift 1 Üli rtntPIU Budapest,7111.,József-kőrat77-79. Tel,J.49'83 ■ Kószlt minden e szakmába vágó munkákat. —— 10 tonnás Chenard & Walcker tehervontató-traktor Vezér­50 °io megtakarítás teherautóval szemben — Kívánatra üzemben bemutatjuk — Kérjen ajánlatot képviselet: Róka és Társa automobil rt. Budapest, V, Csanádl-u. 3. Telefon: L. 906-09, 916-17

Next

/
Thumbnails
Contents