Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-25 / 34. szám
A budapesti városházán az utolsó esztendőben határozottan egészséges szociálpolitikai irány bontakozik ki. Azoknak a szociálpolitikai alkotásoknak sorában, amelyek a mai nehéz pénzviszonyok között lehetségesek, igen elsőrendű szerepet tölt be az a törekvés, hogy Budapest lakosságából mindenki, aki egész esztendőben súlyos és egészségölő munkát végez, kivehesse részét a nyári pihenésből. Természetesen ez csak az ideális cél volna. Egyelőre a fővárosnak meg kell elégednie azzal, hogy a nyaralás és üdülés áldásaiban részben a saját alkalmazottait, részben pedig azokat a szegénysorsú gyermekeket részesítse, akiknek egészsége a mai súlyos helyzetben a legnagyobb mértékben rászorul az üdülésre. Most a nyár végével érdemes rövid szemlét tartani afelett, hogy miképpen sikerült a főváros nya- raltatási akciója. Ezen a téren elsősorban a fővárosi tisztviselők nyaraltatására kell rámutatnunk. Ezen a héten volt ugyanis záró ünnepe a főváros balatonkenesei üdülőtelepének. Az ünnepségen a főváros tanácsát L a m o 11 e Károly tanácsnok-főjegyző képviselte, de több, mint kétszázan utaztak le az ünnepségre a fővárosi tisztviselők és azok hozzátartozói. Érdemes ebből az alkalomból beszámolni arról, hogy a balatonkenesei üdülőtelepet 1923-ban létesítette a fővárosi tisztviselők segélyalapja. A modern berendezésű, gyönyörű üdülőtelepen nyolcvan szoba, kettőszáz férőhellyel áll az üdülésre szoruló fővárosi tisztviselők rendelkezésére. A balatonkenesei üdülőtelepre, amely a Balatonmenti hasonló intézmények között a legszebb, három-négy hétre utalják be, igen méltányos díjazás mellett a főváros tisztviselőit. Az idén már több, mint ezren részesültek a balatonkenesei üdülőtelep jótéteményeiben. Egyelőre azonban csak a főidényt zárták le és így az egész fürdőidény alatt közei kétezren fogják igénybe venni az üdülőtelepet, amelyet a tervek szerint jövőre még egy új szállodateleppe! fognak kibővíteni. . _ ,,_,. ,; ,■„, A gyermeknyaraltatási akció nagy sikeréről már megemlékezett a Fővárosi Hírlap és kellően méltatta dr. Purébl Győző tanügyi tanácsnoknak e téren kifejtett érdemes munkáját. Az idén ugyanis hatezer gyermek nyaralt Budapest székesfőváros jóvoltából. Nagyon szép szám ez akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az osztrák főváros az elmúlt esztendőben az • összes iskolásgyermekek egynegyedét, harmincötezer gyermeket küldött üdülésre. A haladásunk azonban mégis óriási, mert az elmúlt esztendőben csak hétszáz, ebben az esztendőben pedig hatezer gyermek közöl 3600 fővárosi gyermeket vállalt az ország kétszáznyolc községe. A kétszáznyolc községben a község előkelői, az elöljárók, a lelkészek, a tanítók és az orvosok ügyeltek fel Budapest gyermekeire. A hatezer nyaralógyermek közül a további kétezernégyszáz itt a budai hegyek aljában, a perifériák iskoláiban volt elhelyezve. A főváros tizenhat iskolát bocsátott rendelkezésre és nyolcszázötven millió költséggel nyaraltatta ezeket a gyermekeket, a leggondosabb felügyelet és a legkitűnőbb táplálékok mellett. Gondoskodott azonban a főváros az árvák nyaraltatásáróf is, amely sikerült akció Liber Endre tanácsnok érdemeit öregbíti. Az idei nyáron a főváros ismét négy-négy heti üdülésben részesítette az árvaházak összes növendékeit. A fiúárvák, valamint a leányárvák kisebb csoportokban nyaraltak. A fiúárvák a főváros fonyódi árvaházi üdülőtelepén voltak elhelyezve hetvenes csoportokban, összesen háromszázan. A leányárvák Balatonlellén voltak elhelyezve két bérelt villában, ötvenes csoportokban, összesen százan. A fonyódi üdülőtelep kibővítését egyébként most fejezték be, úgyhogy jövőre már száz gyermeket lehet az intézetben egyszerre elhelyezni. Sajnos, FIAT i vezető viltignM! Magyar Fiat Automobil R.-T. Budapest, IV. kér., Váczi-uftca 12 szám Telefon 124—53 és 150—76. Hőrvőnvmunkákot vállal ProcoptiTestvérek Budapest VI., Szlnnyel üeree Pál u. 30 (Ezelőtt Felsőerdősor-u.) 1 egy szomorú hírről is be kell számolnunk. A főváros már régebb idő óta üdülőtelepet tartott fenn a szabolcsmegyei Balsa tanyán. A fővárosnak ezt az akcióját erőteljesen támogatta Hoff er Kunó és felesége, gróf Dessewffy Ilona, akinek birtokán volt az üdülőtelep Ezen az üdülőtelepen egész éven át üdültették tizenötös csoportokban az erre szoruló gyengébb szervezetű fővárosi árvákat, egy fővárosi tanító felügyelete alatt. Ez az üdülőtelep, fájdalom, október 1-én végleg megszűnik, mert a vendéglátó földbirtokos gazdaságát feloszlatja. Hofier Kunó és felesége, gróf Dessewffy Ilona azonban ígéretet tettek a fővárosnak, hogy amennyiben új birtokukon megfelelő helyet találnak, a fővárosi árvák számára másutt fogják felállítani az üdülőtelepet. Versenytárgyalási hirdetés Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a III. kér., Kiskorona-u. 16. számú iskola emeletráépítésével kapcsolatosan szükséges 1. terazzó és lapburkolat-, 2. amerikai és hajópadló- és 3. linoleumburkolat-munkákra. . A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai munlkanemenkint 50.000 (ötvenezer) K-ért kaphatók 1926 augusztus 16-tól kezdve délelőtt 11—1 órák között a középítési ügyosztály III. errL_342. számú szobájában. Bánatpénz gyanánt a pályázók az -ajánlati ösz- szeg 2 (kettő) százalékát kötelesek készpénzben, takarékpénztári betétkönyvben, vagy óv-adékképes értékpapírokban letenni -a számvevőség VI. ügyosztályában (III. em. 372.) való előzetes számfejtés alapján a központi pénztárnál (I. em. 120.) a fővárosnál e tekintetben fennálló szabályok szerint. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. A főváros tanácsa fen- tartja magának ia jogot, hogy az ajánlatok közül az árakra való tekintet nélkül szubudoji választhasson s hogy az egyes elosztható munkanemeket több vállalkozó között megoszthassa, illetve tetszése szerint egyik ajánlattevő ajánlatát sem fogadja el s újabb pályázatot tartson. Az ajánlatok 1926 szeptember 1-én (szerdán) délelőtt 11 óráig a tanácsi II. (középítési) ügyosztály III. em. 342. számú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanott 12 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Elkésve beérkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek és fel sem fognak bontatni. Pályázni csakis a kiadott hivatalos nyomtatványokon lehet. A pályázaton csakis budapesti székhellyel bíró vállalkozók vehetnek részt. Budapest, 1926 augusztus 10-én. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetés Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a Királyi Pál-utca, Egyetem-tér és Képíró-utca közti szakasza kövezőmunkálataira, gyalog- és kocsiút aszfaltozására. A szabályszerűen kiállított és lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat 1926 szeptember 7-én délelőtt 11 óráig kell a tanácsi II. (középítési) ügyosztály vezetőjénél vagy helyettesénél (IV., Központi városháza, II. em. 279 ajtószám) benyújtani. Bánatpénzül a kövező élőmunkánál 400.000, a gyalogút-asz-faltozásnál 1,200.000, a kocsiút-aszfal- tozásnál 3,500.000 koronát kell a versenytárgyalást megelőzően a főváros központi pénztárában a munka megnevezése nélkül, a hirdetményre való hivatkozással letenni és az erről szóló eredeti letéti nyugtát az ajánlathoz kell csatolni. A bánatpénzt készpénzben, vagy a főváros készpénzeinek elhelyezésére alkalmasnak elfogadott pénzintézetek takarékpénztári könyvecskéiben, állampapírokban, fővárosi kölcsön- kötvényekben, vagy fővárosi pénzintézetek zálogleveleiben kell letenni. A versenytárgyalás 1926 szeptember 7-4« (kedden) d. e. 11 órakor lesz a Központi városháza. II. em. 279. számú helyiségében és azon az ajánlattevők vagy igazolt meghatalmazottait jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. A főváros tanácsa fentartja magának ia jogot, -hogy az ajánlatok közül az ajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson. Budapest, 1926 augusztus 21. A székesfőváros tanácsa. Minden építési vállalkozás í Minden építőanyag eladása és épitőhelyre szállítása vágón- és luvartételekben, nagy engedmény és kedvező fizetési feltételek mellett. kölcsönzése MARJALAKY BENŐ BUDAPEST Telefon bejelentve Központi iroda: IV., Váol-utoa 44 — Telep, anyageladási Iroda Vili., Illóa-utoa 30 Budapest, 1926 augusztus 25. KIKTA GYÖRGY mérnök és GÜNTERT JÁNOS TELEFON: Teréz 6-40 Központi fűtés, szellőztetés, vízvezeték, csatornázás, fürdő-, egészségügyi- és légszesz-berendezések vállalata Budapest, V. kerület, Szabadság-tér 5. szám Klauber és Vajda mérnökválíalKozók V, Bafaton-utca 2 Bányakavics- és kőszállítások, út- és csatornaépírkezések Falkárpit, linkruszta, linóleum és stukolin menyezetek raktára. Nagy választék modern finom kárpitokban SÜDFELD SÁMUEL UTÓDA SÖDFELD GYULA, BUDAPEST Telefon l’9>34, V., Mária Valória-utca IO. Lumpéi Épület-, mű- és szerkezet lakatos BUDAPEST, V., Bálvány-utca 14. Telefon: 133-15. Telefon : J. 95-15 EÍLI{jcipBSlÍ Telefon : J. 95-15 Vas- és Fémipari Termelő Szövetkezet i— Épület-, műlakatos és vasszerkezeli gyár és tömegcikkek gyártása Budapest, VII. kér., Szugló-ufca 13. szám műszaki vállalat Budapest, VII.,Wesseiényi-u. 9. Telefon: József 92-38. Tervez és épít: Községi, uradalmi, valamint magán jellegű magas és alacsony feszültségű elektromos telepeket és vezeték hálózatokat. Készít: ViUamosvilágítás, jelző csengő és házitelefon berendezéseket, kastélyok, villák, bérházak, valamint magán lakásokban. jBEZfiK SVŐRSy és FIHj HSZTHIiOSmunKHK SVÁRH • ! BUDAPEST, VII., B6HMI. 11. (saját ház) \ | TELEFON: JÓZSEF 72-19. SZ. j STERN És "RO BUDAPEST V., BÄTH0RY IKCA 19. • TELEFONHIVŐ 30-57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGÉN-HEGESZTÉS. IICT FELVONÓ IPAR Hfli I Handlovits és Horváth Budapest, Vili,, Szentkirályi-ufca 35. Telefon: J. 56-06----------------1,1 l Zúzán Béla Budapest ] díszlet-, cím- és szobafestő különlegességi mázoló osztálya | Telep: X., Füzér-u. 10. Iroda: M ;rtinovics-tér 4/b j| TELEFON: JÓZSI F 60 06. fi BAUER KAROLY ÉS FIA (Csókás Gusztáv épület- és bútorasztalos-munlcák üzeme Budapest, I, Városmajor-utca 35. — Telefon: T. 123—93. ) 12 II f T I A f 7 I rí elekfrotechaikai és miszaki vállalat fU&I LHaUU BUDAPEST, VII!., BÉKÉS UCCA1. SZ. **' (Omni* Mozgóval szemben) ------ Telefon: József 1—54. ! E lektromos világítás, mótorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelés adagok és éijők raktáron. MARTINI JÓZSEF ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOSÁRUGYÁR BUDAPEST, VII., ZUGLÓ, HAJTSÁR-ÚT 16. _______TELEFON: JÓZSEF 90-52.-----------ZÖ LD JÓZSEF Iroda: V., Árpád-utca 8. — Telefon: 162-13. Gyár : VI., Szt. László-út 4-b. (Hungária-út sarok). Készít és raktáron tart mindenféle gőz-, viz- és egyéb tariályo- kat, melegvíz boilereket. BáCogos és szerelőknek összes lak'.tts mnnkákai készíti — Autogénhsgesités-, vágás. — Kérjen ajánlatot. SZÉKELY LAJOS épület- és diszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, egészségügyi- és csatornázási berendező BUDAPEST, VI., FELSÖERDÖSOR 12. $Z. Telefonhivó: T. 60. Rózsai Káimán épület- és miibútorasztalos ; VII., Gizella-út 53—55. Saját ház Telefon: József 92—47. [ Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval teliíetl vize = Kapható mindenütt! Telefon: lózsef 112—59. |§ Méreteiben hatalmasan fejlődik a főváros nyaraltatási akciója Gondoskodás a tisztviselők, mindkétrendbeii iskolás gyermekek és az árvák nyári üdüléséről