Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-25 / 34. szám
Budapst, 1926 augusztus 25. jfxsmjzosiíiizMP 3 Körséta a városházán Kombinációk a polgármesteri állásra — Liberális szellem a városházán — Nem kapott patikajogot, mert — rokona Woiff Károlynak Sipőcz Jenő polgármester a héten hazaérkezett szabadságáról és Szent István napja után újból átvette a város ügyeinek vezetését. Egyelőre azonban a tanácsnak még több tagja van szabadságon és a, törvényhatósági élet megkezdését sem lehet előbbre várni, mint szeptember közepére. Valószínűleg akkor fog hazaérkezni üdüléséről Ripka Ferenc főpolgármester is. A városházán tehát csak a folyó ügyeket intézik és az egyes ügyosztályok készülődnek az őszi munkára, előkészítvén azt az anyagot, amely a törvényhatósági bizottságnak ad elsősorban munkát. A várospolitika azonban egyelőre teljesen pihen. Pihen a polgármesteri kérdés megoldása is, amelyről pedig a napi sajtóban — nyilván egyéb anyag híján — bőven jelennek meg kombinációk. A legsűrűbben emlegetett nevek, mint polgármesterjelölteké: Ripka Ferenc főpolgármester, Bárczy István, Sipőcz Jenő és Márkus Jenő. Természetesen minden sajtóorgánum a' maga pártállása szerint kombinál. Ezekkel a kombinációkkal szemben tény az, hogy a polgármesterkérdésben ebben a pillanatban a lehető legteljesebb szélcsend van. Amíg Ripka Ferenc főpolgármester a pártok vezetőivel ennek a kérdésnek megnyugtató elintézése iránt meg nem kezdi a tárgyalásokat, addig nem is igen lehet változás. A pártok természetszerűen emlegetik a maguk jelöltjeit, polgármestert választani azonban csak a pártok közös megegyezésével és a város polgárságának teljes megnyugtatásával lehet. A polgármesterkérdés dolgában egyébként, amikor Ripka Ferenc főpolgármester a napokban Budapesten járt, a sajtó képviselői kérdésekkel ostromolták meg. A főpolgármester mindössze ennyit válaszolt: — Most szabadságomat töltöm, csak időközönként látogatok fel Budapestre. A polgármesterkérdésről senkivel sem tanácskoztam, erre vonatkozóan a tárgyalások csak szeptemberben indulnak meg, amikor a pártélet újból megkezdődik. * Szent István hete a legteljesebb bizonyítéka volt annak, hogy Magyarországon igenis helyreállt a társadalmi és felekezeti béke. Gróf Bethlen István kormányának és eme kormányzat szellemének mérhetetlen érdemei vannak ebben a tekintetben. Ezt a kormányzatot képviseli a városházán Ripka Ferenc főpolgármester, aki elsősorban is a városházi pártok között tudott létrehozni olyan együttműködést, amilyenre a községi választások előtt legkevésbé sem lehetett számítani. Az a gyűlölködés, amely az elmúlt esztendőkben a városházán felütötte fejét, teljesen a múlté. Budapest lakosságában talán előbb meg volt a készség a felekezeti türelmetlenség megszüntetésére, mint azokban, akiket a város ügyeinek vezetésére kiküldött. Ripka Ferenc főpolgármester volt az, aki a városházi pártok vezetőit meggyőzte arról, hogy Budapest népe sem osztály harcokat, sem felekezeti villongásokat, sem társadalmi ellentéteket nem hajlandó tovább tíirni. Budapest polgárságának akarata érvényesült csak a közgyűlési teremben és a városházi hivatalokban, amikor itt is, amott is annak a nemes liberalizmusnak a szelleme jelentkezett, amely nemes liberalizmus az első pillanattól kezdve Ripka Ferenc programja volt. Igazán nem akarunk hímet varrni belőle senki számára és nem is tartjuk történelmi jelentőségűnek az esetet, de mint érdemes és jellemző epizódot feljegyezzük azt, ami a legutóbbi rabbibeiktatás körül történt. A múlt héten ugyanis nagyszabású ünnepség keretében iktatta be a pesti izraelita hitközség dr. Fischer Benjámin rabbit, akit dr. Adler Illés főrabbi utódjául választottak meg. Az ünnepség résztvevői nagy lelkesedéssel hallgatták végig, amikor az elnök felolvasta Ripka Ferenc főpolgármester üdvözlő táviratát. Rendkívül jó benyomást keltett, amikor Józan Miklós unitárius püspök emelkedett szólásra és kifejtette, hogy a zsidó épúgy megtalálja istenét a keresztény templomban, mint a keresztény a zsidó templomban. A felekezeti béke helyreállásának eme ritka szép megnyilatkozásai után a főváros tanácsa nevében dr. Haviing Károly tanácsos adta át a főváros tanácsának üdvözletét. A kurzus óta, úgy tudjuk, ez az első eset, amikor a főváros tanácsa zsidó felekezeti ünnepen hivatalosan képviselteti magát. Talán nem mellékes körülmény és megnyugtatásul, örömül szolgál, hogy a főváros tanácsának, amikor a főrabbit üdvözlő határozat megszületett, élén az a Folkusházy Lajos alpolgármester állott, mint helyettes polgármester, akit éveken át mint a kurzus legerősebb exponensét szoktak emlegetni. Folkusházy ezúttal bebizonyította, hogy felül tud emelkedni a pártpolitikán és. úgy tudja vezetni a város ügyeit, hogy a városnak minden polgárát, vallásra és osztályra való különbség nélkül egyenlőnek tekint. A főváros tanácsának ez a spontán elhatározása azt jelenti, hogy Budapest hivatalos kormányzata kiemelkedett a kurzuspolitika igazságtalanságaiból és győzedelmeskedett az a nemes liberalizmus, amelynek szellemét Ripka Ferenc főpolgármester hozta vissza a városházára. * Patikaengedélyekért állandóan nagy harc folyik Budapesten. Akinek gyógyszertára van, az természetszerűen tiltakozik az ellen, hogy mások is engedélyt kapjanak. Azok viszont, akik megszerezték a gyógyszerészi oklevelet, törekszenek arra, hogy engedélyhez is jussanak és önállósíthassák magukat, nehogy egész életen át, mint mások alkalmazottainak kelljen dolgozniok. A kormány most újabb hat patikaengedélyt adott és egészen természetes, hogy az engedélyek megadása előtt és után nagy izgalommal tárgyalták ezt a kérdést. A sajtóban különösen sokat írta}: arról, hogy gyógyszertárnyitási _ engedélyt kért németprónai Wolff Dezső, a kormányzósági gyógyszertár volt vezetője, aki történetesen Wolff Károlynak közeli rokona. Az ellenzéki sajtó úgy állította be a dolgot, mintha már németprónai Wolff Dezső patikaengedélye befejezett dolog lett volna. A mindenáron való ellenzékiség elképzelhetetlenné tette, hogy Wolff Károly közeli rokona ne jusson patikajoghoz. Most azonban, hogy az új engedélyesek névsora megjelent, hiába keresik a jogot nyertek között németprónai Wolff Dezső nevét. A kormány nem adott patikajogot Wolff Károly rokonának. Bevalljuk, nem tartottuk volna visszaélésnek, ha történetesen Wolff Károly egyik rokona is patikajogot kap. Hiszen lehetetlen az, hogy a közéletben, a politikában szereplő egyéniségek rokonai csak azért essenek el olyan jogoktól, vagy engedélyektől, amelyet más polgárok feltűnés nélkül megkaphatnak, ha arra érdemesek, mert történetesen rokonai valakinek, aki a politikában is szerepel. Biztos tudomásunk van például arról, hogy németprónai Wolff Dezső igen súlyos sérelmének látja, hogy nem kapta meg a patikajogot. Azt mondja ugyanis, hogy ő is éppen olyan egyszerű alkalmazott a kormányzóságon, mint más valamelyik magánszemély gyógyszer- tárában. Sőt azt is mondja, hogy B-listás alkalmazott. Nem tudjuk és nem kutatjuk, hogy tényleg ilyen súlyos sérelem esett-e németprónai Wolff Dezsőn, de ennek a kis esetnek a tanulsága kétségki- , vül az, hogy a mindenáron való ellenzékieskedés néha elgaloppozza magát. Wolff Károly rokonáról el sem tudták képzelni, hogy ha kér, ne kapjon patikajogot. Pedig, íme, megtörtént az, amit elképzelhetetlennek tartottak. Forróvíz-rétegre a Gellértfüráőáríészi fúrásánál Miár az iáén termális melegvízzel fii tils. a Gellert-szállót Néhány héttel ezelőtt megemlékeztünk B e c s e y Antal mérnök, fővárosi bizottsági tagnak arról a korszakalkotó tervéről, amely Budapest alatt, a föld mélyében elterülő óriási forróvíz-medence kitermelésével akarja Nagy-Budapest fűtési, főzési és fürdő-problémáját megoldani, de nagy szerepet szán a természetes forróvíznek az ipar bizonyos ágazataiban is. Ugyancsak beszámoltunk arról is. hogy B ecs e y tervei nyomán a Gellért-fürdő mellett, a Gellért-hegy lábánál június végén már megkezdték annak az artézikútnak a fúrását, amelynek thermál- vizével a Gellért-szállót és a fürdőt fűteni akarják. A nyolcadik hete tartó fúrási muníkálatok eddigi eredménye iránt érdeklődtünk a kút fúrását végző Zsigmondy Béla mérnök-vállalkozó cégnél, ahol B a u er főmérnök, a munkálatok egyik vezetője, a következőkről tájékoztatott bennünket: — A Gellért-fürdő mellett tervbevett artézikút munkálatai zavartalanul folynak, dacára, hogy az acélfúró most már hetek óta a legkeményebb d o 1 o mi t-s z a r u k ő rétegekben dolgozik. Jelenleg 25 méter mélységben van a fúró és máris melegvizet ért. A kút mostani vize 37 fokos; ez a hőfok azonban a méli^ség növekedésével arányosan emelkedni fog. 50—60 méteres mélységre szándékozunk lefúrni, ahol remélhetőleg 60—70 fokos vizet nyerünk, ami a kívánalmakat teljes mértékben ki is fogja elégíteni. — A fúrás alatt levő kőzet a legnagyobb ke- ménységüek egyike, mégis reméljük, hogy szeptember végére, októbef elejére a fúrás, — amely éjjelnappal folyik — elkészül, úgyhogy már a télen thermális forróvízzel lesz fűthető a Gellért-szálló- épület egész komplexuma. — A forróvizű kút üzembehelyezésével közel 400 vágón magyarszenet fog a főváros, Continental tömörabroncs oda való, Hol a legsúlyosabb teher szállítandó ! Coniinoní illetve a Géllé r-f ii r d ő megtakarítani, mert teljesen ingyen kapja a fűtőanyagot. | — A mostani fúrás remélhetően csak kiinduló I pontja a további munkálatoknak, amelyek Budla- 1 pest forróvíz-kincsét fogják felszínre hozni és a lakosság szolgálatába állítani. A perspektíva tényleg szédületes. Tessék elképzelni, hogy Nagy-Budapest másfélmilliós lakossága ingyenes energiával, a föld mélyéből előtörő forróvízzel fűt, főz, mos, fürdik. Becsey és más szakértők szerint ugyanis ez az ingyenes Jiizelő itt bugyborékol a lábunk alatt és rendelkezésre áll, csak le kell érte nyúlni, aránylag olcsó és könnyen megvalósítható eszközökkel. TUtiGSRAN Gyári jelünkkel ellátott ffi fejhallgató minden készüléknek vevőképességét fokozza. M R 2, 3, 6 MR 4—41 M R 5—SÍ Tungsram-vacuumcsö vek bármilyen rendszerű kapcsolásnál torzításmentes, hangerős' és tiszta vételt adnak. Kapható mindenütt! EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁG! RT. ÚJPEST KOZMA PÁL ácsmester és építőiparos :: Budapest, VII., őv-utca 183. Telefonhívó: ]. 96-21 HANTOS TESTVÉREK R.-T. FESTŐ-, MÁZOLÓ- ÉS TAPETTÁZÓ - IPAR ÜZEME DUDAPEST, Ví., HORN EDE-UTCA 5. SZ. TELEFON LIPŐT 994—51. -------------------- TELEFON LIPÓT 985—23«