Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-06-02 / 22. szám

Ára 5000 kor. Tizenötödik évfolyam Budapest, 1926 junius 2. 22. szám. Előfizetési árak: Egész évre 20 pengő = 250.000 kor. Fél­évre 10 pengő = 125.000 kor. ÁLLANDÓ MELLÉKLET: GAZDASÁG! HÍRLAP VÁROSI, POLITIK A! ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhiva­tal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz Postatak. csekk-számla: 40.42 Telefon: 137—15 szám Az utolsó évtized szörnyű világégésében szét- ziillött a magyar közélet is, a trianoni Magyar- ország földjének lakosságát politikai izgalmak, világ­nézeti harcok és csunya gyűlölködések szabdalták széjjel. Ez a társadalmi szétzüllüttség 1 ehet csak az óka annak, hogy az ország lakosságának nem min­den rétegét, nem minden politikai meggyőződésű tagját önti el egyforma mértékben az a fájdalmas gyász, amelyet mindenkinek éreznie kellene ebben az országban, amikor Magyarország nagy fiát, Vázsonyi Vilmost temetjük. A gyász mértékében lehetnek eltérésiek, az ország egyes társadalmi ré­tegei talán nem is tudták mindig átérezni Vázsonyi törekvéseinek nemességét, de Budapest lakossága a maga teljes egységében, megrendülve a fájdalom­tól, áll meg ennek a nagy embernek a ravatala előtt. Nem lehetnek olyan világnézeti ellentétek, nem lenetnek olyan politikai harcok, amelyek feledtetni tudnák azt, amit Budapest fejlődéséért és Budapest polgárságának jólétéért Vázsonyi Vilmo-s egész gaz­dag életén át cselekedett. Harminckét esztendővel ezelőtt lépte át a törvényhatósági bizottság küszö­béi és harminckét esztendőn át egész lelkét, egész tehetségét, minden tudását és minden munkáját Bu­dapestnek szentelte. Ám dolgozni, cselekedni lehet eredménytelenül és lehet rossz irányban is. Vázsonyi' Vilmos munkájának óriási eredményei vannak. Há­rom évtizeden át minden nagy áramlat, amely ennek a városnak fejlődését szolgálta, az ő nevével kap­csolatos. De keli-e bizonyítani azt, hogy ez az utolsó három évtized alkotásokban leggazdagabb korszaka a magyar fővárosnak? Budapest aranykorának szel­lemi vezére volt Vázsonyi Vilmos, aki mélységesen átérezte és felismerte mindazt, amire korának szük­sége volt, megtalálta az eszközöket, amelyek a pol­gárság boldogulásához vezettek és valami hatalmas lelki ösztönnel válogatta össze a város élére azokat a férfiakat, akik csodálatos produktivitással és pár­ját ritkító kezdeményező erővel vezették a főváros ügyeit. Mindezek fölött pedig Vázsonyi Vilmos a meg­testesült pesti polgár volt. Egész pfete, kis gimná- zista kora óta itt játszódott le a fővárosban, amely­nek nagyon hamarosan fórumára került. Politikája, amelyért gyönyörű’ élet-halál harcokat vívott, min­denkor Budapest politikája Amit, bár sohasem felej­tette el figyelembe venni az ország mindenekíelett 1 álló nagy érdekeit is. Még mint gyermek, pelyhedző- állu kamasz, lángolószavu vezérévé lesz az egyetemi ifjúságnak. Az ifjúsági mozgalmak, amelyéknek élén a fiatal Vázsonyi vágtat, nagy és szent magyar ügyekért harcolnak, de sohasem retrográd irányban. Ez az egyetemi ifjúság még össze tudja egyeztetni magyar érzését a haladó irányzattal és ez az ifjú­ság ugyanakkor, mikor a véderőjavaslatok ellen tüntet, már zászlajára írhatja a demokrácia Marti­novicsok óta elfelejtett szent jelszavait. Itt a magyar fővárosban írja mind népszerűbbé érő nagyszerű publicistikai alkotásait, amelyeknek V. V. jegye immár az egész országot a fiatal politi­kus csodálójává teszi. Itt zajlik le hatalmas agitá- ciója, amelyet a párbaj középkori intézménye ellen folytat, majd bekerül a törvényhatósági bizottságba és megalapítja a Demokrata Pártot. Tipikus pesti párt ez, amelyet saját képére teremt és évtizedeken át a saját lelkesedésével füt, a maga nagy össze­fogó erejével fog egybe. Hatalmas választási küz­delmei Budapest utcáit reszkettetik meg és az álta­lános választójogért való gigantikus küzdelme éve­ken át tartja lelkesedésben az egész fővárost. Frene­tikus szónoki sikerei, a védői pulpituson aratott ba­bérjai lázba hozzák a pesti utcát, amely ha meg­hallja Vázsonyi csodásán zengő, melegen muzsikás hangját, extázisbán tombol. A Lengyel—Polómyi- per, a Désy-per és újra meg újra a választójogért való küzdelem olyan sikereket hoz Vázsonyi Vilmos­nak, hogy az utcán az ember azt érzi, mintha állan­dóan vállán szeretné hordani a tömeg. A népszerűség hullámai borítják el az életét, de nem egyszer ember- feletti bátorsággal száll szembe a tömeggel, amely hetek előtt még bálványozta őt. A darabont kor­szaktól nem hajlandó elfogadni élete küzdelmének eredményét, az általános választójogot sem. A nem­zeti ellenállás vezérkarában ül és íróasztalára a tün­tető tömeg kövei, vasdarabjai és a kitört ablakok üvegcserepei hullanak. De vállalja a népszerűtlensé­get a forradalommal és az ellenforradalommal szem­ben is, mert a maga igazságát mindenkor többre be­csüli a népszerűségnél és az egyéni érvényesülésnél. Ma még hullámzik a harc, amelynek küzdői kö­zül kidőlt Vázsonyi Vilmos. Ezekben az órákban kevesen látják objektiven az ő szerepét. Akik azon­ban a mélységes gyász szomorú óráiban le tudják venni tekintetüket a harcok mezejéről, azoknak el kell ismerniük, hogy Vázsonyi Vilmos sohasem volt ü szélsőségek embere és egész életét két igen nagy érzés fűtötte. Az egyik érzés Budapest szeretető, a másik pedig sovén magyarsága. Ennek a sovén ma­gyarságnak az útja a yéderőjavaslatok tüntetéseinél kezdődik és egyenes vonalban visz át a nemzeti ellenállás vezérlő bizottságán egészen addig, amig az igazságügyminiszteri székben elkeseredett harcot indít a bolsevizmus ellen, amelynek közeledtét akikor mégcsak egyedül ő látta ebben az országban. A bresztlitovszki béke miatt elhagyja miniszteri tár­cáját is, mert ő nem ii-1 olyan kormányban, amely a bolsevistákkal békét köt. És ismét vállalja a nép­szerűtlenséget, amikor a sajtó egyes orgánumaiban a. forradalmásitás jeleit véli felfedezni. Eltaposással fenyegeti ezt a sajtót, de a szó nyomán a tömegek haragja Vázsonyi ellen fordul. Itt kezdődik azután kálváriája, kétszeres emigrációja. Az egyik a forra­dalom miatt, a másik az ellenforradalom miatt. Élete utolsó esztendeit mégis megaranyozza az a siker, amelyet a városi választásoknál ér el és a közös munkádban, a közös alkotásokban, amelyeket ellenkező világnézetű várospolitikusok társaságában is örömmel vállal, újra nagy kedvét leli. Megint a régi Vázsonyi szava zeng a közgyűlési teremben, megint az ő élcei nyomán fakadó kacagás tölti be a városház ódon folyosóit. Tekintélye megint a régi és életének utolsó hónapjaiban nagy egyéniségével a közgyűlési teremben és a bizottsági asztaloknál legelkeseredettebb ellenfeleit is meghódította és tisz­teletet gerjesztett önmaga iránt. A nekrológok óriási tömegében, amelyek erről a csodálatos életről megemlékeztek, talán Ripka Ferenc főpolgármester jellemezte legjobban, amikor azt mondta róla, hogy „a legutóbbi évtizedek törté­netében nem volt ember, aki Budapest történetébe erősebben irta volna be a nevét, mint Vázsonyi Vilmos. Budapest egyik legjelentékenyebb polgára, tudós jogász, kiváló szónok és a XX. század első negyedének döntően jellemző alakja távozott el vele.“ És hozzátehetjük: Budapest egyik jótevője és igazi nagy építőmestere volt. Egy fiatal ügyvédet városatyává választanak a Terézvárosban 1894-ben történt, hogy egy fiatal ügyvédet, Vázsonyi Vilmost váratlanul és különös körülmények között városatyává választottak a Terézvárosban. A fiatal ügyvéd nevét akkor már egészen bizarr módon, feltűnő publicistikai működése révén, erősen ismerték. De ismerték már az ifjúsági mozgalmakból is, ahol mint vezérszónok óriási sikereket aratott. A véderővita tüntetéseiben már zászlón volt a neve és később, amikor a párbajellenes mozgalomba veti bele magát, pompás temperamentumának egész ere­iével, huszonhárom éves korában az összes társa­dalmi egyesületek vele szerkesztetik meg a kép­viselőházhoz intézett memorandumot. A községi vá­lasztásokat megelőzően azután a fiatal ügyvéd egy kis belső forradalmat csinált a Terézvárosban. Tör­tént ugyanis, hogy a Terézvárosi Polgári Kör le- paktált a Terézvárosi Kaszinóval. Vázsonyi, aki a Terézvárosi Polgári Körnek volt a tagja, oppoziciót szervezett a vezetőség ellen. Élesen támadta a paktu­mot, de kisebbségben maradt és néhány hívével szecessziónak, majd megalapította a Demokrata Kört, amely a fővárosi választásokon azután ön­állóan vett részt. A Demokrata Kör azonban egyelőre csak egyetlen jelöltet tudott behozni a törvényható­sági bizottságba: Vázsonyi Vilmost. Vázsonyi a közgyűlésen haladéktalanul megindí­totta nagy küzdelmét a kispolgárok megélhetésének megkönnyítése és a nagy közüzemeknek a főváros kezelésébe való átvétele érdekében. Az éleslátásu fiatal városatya ugyanis megismerte a kisembert, aki nagyon, de nagyon rászorult a támogatásra és akiért érdemes dolgozni, akinek jövője van, aki el­hagyatott és aki hü marad ahhoz, aki dolgozik, cse­lekszik érte. Ennek a társadalmi rétegnek maradt halála utolsó órájáig legfőbb patrónusa és leglelke­sebb harcosa. Ennek a társadalmi osztálynak érde­kében kezdte meg a harcot a monopóliumok, a klikk- rendszer és a polgárság jobb megélhetése körül. Első nagy sikere a Cséri-telep községesitése volt, amely akciója révén a főváros megcsinálta hatalmas szemétgyűjtő telepét. 'Soron követte ezt a sikert az addig a Leszámítoló pénztár bérletében működő Vásárpénztárnak, majd az Elektromos Müveknek a főváros hatáskörébe való átvétele. Vázsonyit képviselővé választják Vázsonyi Vilmos az idén ülte volna meg, ha megéri az őszt, hüszonötéves képviselői jubileumát, negyedszázados politikai pályájának jelentős évfor­dulóját. 1901-ben választotta meg a Terézváros képviselőjévé Radocza Jánossal szemben,' aki már akkor meglett, régi politikus volt, de most túlélte huszonöt év előtti fiatal ellenfelét. Vázsonyi Vilmos tehát Trefort Ágost, Gorove István, Jókai Mór, Horn Ede. báró Podmaniczky Frigyes és Busbach Péter egykori kerületét örökölte. Nevezetessége en­[Vázsonyi Vilmos halála I

Next

/
Thumbnails
Contents