Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-12 / 19. szám
2 Budapest, 1926 május 12. zSwGxSWZSZ’ időben is megvoltak. A legfontosabb feltétel: olcsó és hosszú lejáratú jelzálog kölcsön azonban hiányzik. Mindaddig, amíg a kérdés ezen a vonalon rendezve nincsen, nagyobbarányu niagánépitö tevékenység lehetősége teljesen kizártnak tekinthető. — De nem várható jelentősebb eredmény a közhatóságok tevékenységétől sem; legalább is az eddig követett eljárás nem biztat sok eredménnyel. Az elmúlt esztendőben lehetett ugyan arról beszélni, hogy az állam és a város, általában közhatóságok vegyék át a magántőke szerepét és építsenek, ha keil, áldozatok árán is. Mert minden áldozatot megér az, ha a közgazdasági élet megmozdul, ha nem kell munkanélküli segélyekről és inségakciókról beszélni; mert elvégre ezek is áldozatok, de hatásaikban demoralizálók. Viszont azonban be kell látnunk, hogy a közhatóságok eddigi épitő tevékenységéből rendszert csinálni nem lehet. Elvégre az amugyis keservesen befolyó hatósági bevételek nem elegendők és nem is arra valók, hogy azokat építkezés céljaira lekössük és iinmobilizáljuk. Elég gondot okoz a mai viszonyok között az, hogy az államnak és városoknak háztartásait egyensúlyban tudjuk tartani: a teherviselést ily beruházások céljából fokozni tisztára képtelenség — A megoldást tehát a körülmények egybevetéséből másutt kell keresni. Építsen a magántőke: az, állam és város pedig teremtsék meg az e célra szükséges előfeltételeket, úgy, amint azt például a németek is megcsinálták. Igaz, hogy ez az eljárás is áldozatokat igémmel a közhatóság részéről, de ezek az áldozatok aránytalanul kisebbek, sőt nagyrészben vissza is térülnek. Amig az olcsó jelzálogkölcsönök ideje el nem érkezik, a közhatóságoknak kell vállalniok a kamatterheknek azt a részét, amellyel a magántőke a beruházás lukrativitásának biztosítása céljából tehermentesítendő. A dolog egyáltalában nem novum. Bajorország az építési tőke 56%-át meghaladó kölcsönt nyújt az építeni akaróknak 1% kamat és 1% törlesztés mellett; Poroszország 65% tőkehozzájárulást nyújt 1— 3% kamat és 1% amortizáció mellett, stb. Erre a megoldásra mutatott rá részletességgel az az emlékirat is, amelyet az építőipari érdekeltség e tárgyban a miniszterelnök elé terjesztett. — Az én javaslatom ezt az elgondolást a székesfőváros speciális viszonyai szempontjából kimé- lyiteni törekszik. A fővárosnak a város különböző helyein igen sok és nagy telke van; Kőbányán, Ó-hegyen, a Maglódi-ut mentén, Angyalföldön, a Krausz—Mayer-íéle telektömb, a Zuglóban az Andrássy-féle koplekszurn, a Tabán, stb., óriási érkeket képviselnek és ma teljesen kamatozatlanul heverő vagyontételei a városnak. Helyes épitőpoliti- kával e városi telkeken a magántevékenységnek bőséges területe kínálkoznék íakástermelésre. Adja a város e telkeket 90 évre a mindenkori telekérték 4—5%-a ellenében örökbérletbe; és vállaljon a telkein épülő lakásépítkezések tőkeszükségleteiért és az esetleges kamatkülönbözetekért garanciát. Nyúljon elsősorban azoknak a törekvéseknek a hóna alá, amelyek célja társasházak (szövetkezeti házak) formájában családi otthont létesíteni. Nagy meglepetéssel győződtem meg arról, hogy úgy a középosztály, mint a munkás-társadalom részéről is igen sokan kapcsolódnának bele az ily építkezésbe, a reájuk eső építési tőkének 20—40% erejéig való szolgáltatásával. — Ez a kérdés úgy közgazdasági, mint szociális kihatásainál fogva is megérdemli, hogy úgy a társasház törvény bizonyos kiegészítésével, valamint a főváros részéről alkotandó szabályrendelettel e törekvések törvényes kereteit megcsináljuk és e törekvések érdekében az állam és a város a vállalandó kamatdifferenciák erejéig áldozatot hozzon. Könnyű kimutatni, hogy minden évi 1 millió korona ily kamat garanciával 25 millió értékű építkezéshez adhatná meg a hatóság a pénzügyi lehetőséget. Ez pedig a főváros évi budgetjének kb. 1%-a és az állam költségvetésének alig Vo%-a. Nos tehát, ha az állam és a főváros költségvetésének csak 1—1%-a erejéig vállalná a kamatkülönbözet terheit, nyilvánvaló, hogy ezáltal évi 120—150 millió ar. K értékű építkezésre adná meg a lehetőséget. Pedig ez a különbözet végeredményben alig jelentene áldozatot, mert hiszen a főváros telkei után jelentkező jövedelmen felül a keresettel járó nagy fogyasztás ho- zadékai bőven kompenzálnák az áldozatokat. DELAHAJE 4 hengeres, HUPMOBILE 4 és 8 hengeres automobilok, SALMSON a világ leggyorsabb kiskocsija és LATIL a világ legjobb teheraulója Kapható: autókereskedelmi ____ részvénytársaság BUDAPEST, V., Dorottya-utca 7. (Hitelbank-palota.) I VELOX Döniö elhatározás előtt a gyöngyösi lignit-bánya sorsa A Fővárosi Hírlap számára irta: HECSET ANTAL Az európai szénkrizis hullámai súlyosan érintették hazai szénbányászatunkat is. A helyzet súlyát elsősorban a 'kisebb höértékü szenet produkáló bányaüzemek érzik. Részben azért, mert a szén termelése ezeknél rendszerint viszonylag többe kerül, részben pedig mert kevésbbé bírják a szállítási költségeket. Ezek a körülmények éreztették hatásukat a gyöngyösi szénbányában is, amely néhány évi eléggé kedvező üzem után a folyó évben már deficites termelésnek néz elébe. A bánya sorsa legközebbröl kétségtelenül Gyöngyös városát érinti. Az elmúlt néhány 'esztendei üzemidő alatt a bánya munkabérekben kb. 10 milliárd koronát, terragiu- mokban pedig kb. % milliárd koronát fizetett ki az odavaló munkáskezéknek, illetve földtulajdonosoknak. De nem közömbös a bánya sorsa a főváros szempontjából sem. amely a bánya-részvénytársaság részvényeinek nagyobb felét bírja és az üzletben közel másfél milliárdos érdekeltséget vállalt. Sürgősen tisztázni kellett tehát a kérdést, hogy mi történjen a bányaüzemmel. Evégből a tanács Csupor József és Borvendég Ferenc tanácsnokok vezetése mellett a törvényhatóság hat tagjából álló (Joanovich Pál, Harrer Ferenc, Schimanek Emil, Bánóczy László, Karch Kristóf és Becsey Antal) bizottságot küldött a helyszínére, az üzem kereskedelmi és technikai viszonyainak megvizsgálására és a Gyöngyös-városi érdekeltség közreműködésével a helyzet tisztázására. Nem óhajtok elébe vágni a bizottság előterjesztendő javaslatának, csupán néhány fontosabb számadatra óhajtok rámutatni és a bánya sorsát illetőleg a magam elgondolását vázolni. A bányatársaság tulajdonában levő szén-jogositványök ezidőszerint kb. 3600 katasztrális holdra terjednek ki és a geológusok megállapítása szerint ezekben a számba- vehető, könnyen kitermelhető lignit-rétegekben kb. 40 millió métermázsa szénvagyon fekszik. A talajvíz alatti, mélyebb szinten fekvő rétegek kitermelése már körülményesebb. Mindenesetre tisztázandó, hogy a mélyebb szinti termelés rentábilis lehet-e, vagy sem? A bá,uya napi 50 vaggon lignit- termelésre van ezidőszerint berendezve. Ily igénybevétel mellett a bánya tulajdonát képező, könnyen hozzáférhető lignit-készlet 20—25 esztendőre lenne elegendő. De bizonyos az is. hogy e szénvagyon a bányajogok kiterjesztésével és uj rétegek feltárásával megtöbbszörözhető. Annyi az eddigi geológiai körülményekből bizonyosan megállapítható, hogy Gyöngyöstől nyugatra és keletre is a lignitbányászás- nak igen nagy terjeszkedési lehetőségei vannak. A lignit maga mint tüzelőanyag 2000—2500 kalória höértékü, gyenge tüzelőszer. Nagy hátránya az 50—60% nedvességtartalom. Előnye, hogy relative olcsón bányászható, legalább is a száraz felső rétegekben; termelése robbantással történhetik és kevés ducoló fát igényel (pedig a bányafa jelentős tétele a szénbányászatnak). Mióta a főváros a részvénytöbbség tulajdonosa lett, igyekezett a lignit részére saját intézményei körében minél szélesebb elhelyezést biztosítani. Az elmúlt években a székesfőváros iskoláiban, néhány kórházában, stb alakíttatott át tüzelőberendezéseket lignit tüzelésre. Meg keli jegyeznem, hogy a lignit-tüzelés gazdaságosan csak e célra szerkesztett tüzelöszerkezetekkel történhetik. Annyi bizonyos, hogy a nagyobb üzemek (pl. vízmű) idegenkedéssel fogadták a lignit-tüzelésre való áttérést; egyfelől a tiizelőszerkezetek költséges átalakítása miatt, másfelől az ily tüzelések kétségtelenül körülményesebb kezelése miatt. Az is bizonyos, hogy a lignit-tüzelés a mai szénkonjunktura mellett a kedvezőbb fekvésű és jobb minőségű szenek versenyét alig-alig birja. Gyöngyös környékének fogyasztása ezidőszerint nem számottevő, napi 9—10 vagonra értékelhető. Ezeknek a körülményeknek szükségszerű következménye volt, hogy az évi 15.000 vágón teljesítőképességű bánya évi termelése 5000—5500 vagonra sülyedt; ami viszont érthetővé teszi azt, hogy a termelés költségei a csökkent termelés folytán éppen a legélesebb verseny idején emelkedtek. A bánya sorsát eldöntő elhatározás nem könnyű dolog. Beszüntetni az üzemet hiba lenne: a leállás egyfelől a munkanélküliség fokozását, másfelől a bányában levő értékek és eddigi be- ruhzások elkótya-vetyélését jelentené. Folytatni pedig az üzemet az eddigi programra szerint, deficitet jelent. Eszerint mindkét megoldás áldozattal jár. Hogy melyik a súlyosabb és következményeiben mélyrehatóbb, —■ ezt kell éppen eldöntenünk. De e szembenálló kérdések mérlegelésébe bele kell vetnünk egy újabb gondolatot is. Nekünk ennek a szénbányának az ügyét nem csupán iránt öncélú üzleti vállalkozás kérdését kell elemeznünk. A problémát a főváros energiagazdálkodásának messzebb- láttó perspektiváfába kell beállítanunk és az üzemi gazdálkodás szemszögéből kell eldöntenünk. A főváros energiagazdálkodását az elérhető legnagyobb ökonómia elvén kell berendeznünk; ez pedig csak a legmodernebb berendezésű, nagy centrálék utján lehetséges. És itt nemcsak a főváros saját nagy üzemeire gondolok, hanem azokra a fővárosban és környékén letelepült ipar-telepekre és gyárakra is, amelyek olcsó energiával való ellátása és fogyasztásuk fejlesztése a fővárosnak és iparnak, sőt az egész országnak egyetemes érdeke. Nyíltan beszélek! A fővárosnak arra kell törekednie, hogy a főváros területén és környékén szükséges elektromos áramot a lektökéletesebb berendezésekkel maga állítsa elő és lehetőleg kizárólag maga lássa el az összes ily irányú szükségleteket. Erre a célra oly módon kell berendezkednie, hogy magár mindenféle oly esélytől függetlenítse, amely a termelés folytonosságában, vagy a termelési költségek árhullámzásában zavart idézhetne elő. Ebből a szempontból múlhatatlanul szükséges, hogy a helyi centrálékon és az azokra támaszkodó bányavállalatokon kívül az energiatermelés részére egyéb bázisokat is teremtsünk. Az egidk lehetőség délnyugat felé, a Várapalotára tervezett centráléban kínálkozik, a másik az északnyugati irányban fekvő és a főváros érdekeltségéhez tartozó gyöngyösi szénbányában létesítendő erőközpont lehetne. Ebből a szemszögből kell mérlegelni elhatározásunkat és kell megvizsgálnunk a kínálkozó lehetőségeket akkor, amidőn a főváros gyöngyösi szénbányájának sorsáról döntünk. LEMMEL FERENC, BUDAPEST Vili, JÓZSEF-UTCA n. SZ. TELEFON : JÓZSEF 141-51. Épület- és diszműbádogos, légszesz- és vízvezeték-berendező- Autogeiser javításokban specialista. POSSELTGYULA FELVONÓGYÁR BUDAPEST, V., GÉZA- UTCA 7. TELEFON: L. SS2-49, L. @72-69. frflegjeBenft a ww FŐVÁROSI ÉVKÖNYV az 1926-ik évre a hivatalok, intézetek és üzemek hivatalos címtárával. Az Évkönyv nélkülöxhetsilen mindazok számára, akik a törvényhatóság élesének Irányításában részt- vasznok, va-y a fővárossal hivatalos' és üzleti összeköttetésben állanak. A 451 cldalas Évkönyv a FŐVÁROSI HÍRLAP kiadóhivatalában (VI., 8z v-utca 18. szám alatt) kapható és telefonon (137-15) is megrendelhető. A könyv áras 150.000 korona. Széchenyi Gyógyfürdő Ä a modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljárások- hoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjától könnven megközelíthető. ■D C HAC M AGÁNTAN FOLT AH Mr IvValv VW Budapest, VII., Dohány-utca 84. M— Telefon: József 124-47. Előkészít polgári 4« középiskolai magánrtzagákra, érettségire __________________ ER DÉLYI udvari fény_____képész MUINTÉZETE IV ., SEMMEL WEIS-UTCA 2.
