Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-05 / 18. szám
ikumu Iíheus Lezajlottak a közgyűlések Megnyugtató jelek a konszolidáció szempontjából — Az osztalékpolitika helyes iránya — Lassan javul a tőzsde A pengőmérlegsorozat, illetve a mérlegmegál- lapitó közgyűlések nagyjából lezáródtak, már csak az Egyesült Fővárosi Takarék, Merőn r és Izzó aranymérlege van hátra s azután ezt a nagyjelentőségű seregszemlét lefújják. Kétségtelen, hogy a magyar pénzintézetek és iparvállalatok igen nagy komolysággal és megfontoltsággal készítették el beszámolójukat arról, hogy mennyit tudtak megmenteni békevagyonukból és igyekeztek összeegyeztetni az igazságot a gyakorlati érdekekkel. Igen kevés kivétellel megnyugtató hatást gyakorolt az arany- mérleg-úradat, mert a magyar pénztőke és ipari fejlődés impozáns bizonyítékait szolgáltatta. Sajnos, a részvényesek szempontjából semmiféle aranymérleg nem nyújthat kárpótlást azért a tényért, hogy a befizetett billiárdos ielpénzekböl alig maradt meg valami és a részvények lehanyatlott kurzusát a pengőmérlegek sem javították meg egyelőre lényegesen. Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy a javulás csak lassú és fokozatos lehet és amint a Jegybanknak is hónapokra van szüksége, amig a pengőmérlegek alapos áttanulmányozása után a hitelkeretek felemeléséről dönthet, úgy a külföld bizalma is csak beható kritika után éledhet fel és jelentkezhet a tőzsdén a kereslet fokozódása jegyében. Örömmel kell megállapítani azt is, hogy az osztalékolási politika, ha mérsékelten is, de a részvényes jogos igényeit igyekszik megközelíteni és egyes papíroknál már a betét-elhelyezésnél kedvezőbb karnatoztatási lehetőségeket biztosit. Remélhetőleg mihamarabb konkrét jeleit fogjuk észlelni annak, hogy a pengőmérlegek nemcsak erkölcsi, hanem anyagi szempontból is tényezői lesznek köz- gazdasági életünk felvirágzásának és a tőzsde konszolidációjának. A fontosabb közgyűlések lefolyásáról és határozatairól az alábbiakban számolunk be: A Magyar Általános Hitelbank gróf Cziráky An- b. t. t. elnöklete alatt tartott közgyűlése jóváhagyta az intézet 1925 január 1-i megnyitó-pengőmérlegét, mely 61,803.232 pengő tiszta vagyont tiintet fel. Ebből a részvénytőkére 41,400.000 pengő (828.000, egyenkint 5 pengő n. é. részvény) és tőketartalékra 20,403.232 pengő esik. Ezenfelül a nyugdíjalap — az idei dotációval együtt — 3,120.000 pengőt tesz. A jelenleg forgalomban lévő részvényekből minden 25 darab, 9, egyenként 50 pengő névértékű részvényre fog összevonatni, olyképpen, hogy a szükséges töredékrészvények is a részvényesek rendelkezésére fognak állani. A közgyűlés egyúttal jóváhagyta az 1925. üzletév 41 milliárd korona tiszta nyereséggel záruló mérlegét és elhatározta, hogy a 35. sz. osztalékszelvény ez évi május 1-től kezdve 20.000 K-val váltassák be. A közgyűlés kimondotta a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank rt. beolvasztását, melynek üzletkörét a Hitelbank Szekszárdon létesítendő fiókja fogja átvenni. Uj tagokként beválasztattak az igazgatóságba: Lord Churston (London), Allard Pierson (Amsterdam), Max M. Warburg (Hamburg), Salamon József Tivadar és Russo Illés urak. Olcsó üzem csak a HANNOVERI CONTINENTAL pneuk és tömörabroncsok használata által érhető el Föelárusitó: WIRTH EMIL R.-T., BUDAPEST Vl.f Lázár-utca 7 Telefon 95-37 A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Weiss Fü- löp elnöklésével ápr. 30-án tartotta meg 83-ik rendes évi közgyűlését, mely az igazgatóság összes javaslatait elfogadva, elhatározta, hogy a bank felértékelt alaptőkéjét 25 millió pengőben s a tőketartalékot további 25 millió pengőben állapítja meg, nyugdij-ren- dezési tartalék címén pedig 5,882.576 pengőt és 45 fillért helyez tartalékba. Részvény-összevonás nem lesz, ellenben a forgalomban levő 2000 korona névértékű részvények 50 pengő névértéküekre lesznek átbélyegezve. Az átbélyegzés időpontját és módozatait a bank annakidején úgy a Budapesti Közlönyben, mint a lapokban közzé fogja tenni. A közgyűlés az igazgatóságba uj tagként Teleszky János v. b. t. t. urat választotta meg, kit a közgyűlést követő igazgatósági ülés egyúttal a bank alelnökévé választott. Az 1925. évre szóló osztalékszelvényeket a bank május 1-től kezdődően darabonként 50.000 koronával váltja be. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank ma báró dr. Madarassy Beck Marcell elnöklete alatt tartotta 56-ik rendes közgyűlését. A közgyűlés az igazgatóság által előterjesztett felértékelési mérleget, valamint az ezzel kapcsolatos inditványokat elfogadta. E mérleg szerint a bank alaptőkéje 8,000.000, a tőketartaléka 6,000.000 és a nyugdijtartaléka 1.200.000 pengőben állapíttatott meg, mely utóbbi tétel mellett még kerekszámban 800.000 pengőt tesz ki a nyugdíjalap vagyona. A forgalomban lévő részvények 12.5:1 arányban fognak 50 pengő névértékű részvényekre összevonatni. Ugyancsak elfogadta a közgyűlés az 1925. üzletévi mérleget, amely 12 milliárd 248,081.143.42 korona nyereséggel zárult. E nyereségből az 56. számú részvényszelvény 5000 koronával kerül beváltásra május 1-től kezdődőleg. A napirend során a közgyűlés öt év tartamára újból megválasztotta a régi igazgatóságot, valamint három év tartamára a régi felügyelőbizottságot. Uj tagként Kühnemann Pál választatott be a felügyelőbizottságba. A Magyar Általános Takarékpénztár rt. Horváth Lipót dr. elnök-vezérigazgató elnöklete alatt tartott 44. rendes közgyűlésén megállapította az intézet fel- értékelési (megnyitó) aranymérlegét, amely 10 millió 10.000 pengőt (=125.125,000.000 K) tesz ki olyképen, hogy az alaptőke 5,844.000 pengő (== 73.050,000.000 K), a tőketartalék pedig 4,166.000 pengő (= 52 milliárd 75,000.000 K) lesz. A közgyűlés megállapította továbbá, hogy egy részvény névértéke 8 pengő lesz darabonként és 25 darab régi részvény 4 darab uj 50 pengős részvényre fognak összevonni. Az 1925. üzletév nyereségét a közgyűlés 8.438,849.357.16 koronában határozta meg, miután a folyó év terhére már belsőleg a tisztviselők nyugdíjalapját 1 milliárd- dal dotálták. Az 1925. évre szóló osztalék részvényenként (a tavalyi 7500 koronával szemben) 10.000 korona, amely folyó évi május 3-tól kerül kifizetésre. A közgyűlés a felügyelő-bizottságba uj tagokul ifj. Hegedűs Sándor mérnököt, Hirsch A. Jakab nagykereskedőt, a „Bőrkereskedők Egyesülete“ elnökét, Kronberger Emil tb. konzult, gyárigazgatót és Lugos Jánost, a Trieszti Általános Biztositó Társulat igazgatóját választotta meg. A Magyar Országos Központi Takarékpénztár az igazgatósági javaslatokat változatlanul elfogadta. A kimutatott 13.4 millió pengő (167.5 milliárd K) tiszta vagyonnak fölosztására elhatározta, hogy 8 millió pengő (100 milliárd K) részvénytőkére, 5 millió pengő (62.5 milliárd K) tőketartalékra és 400.000 pengő (5 milliárd K) nyugdijtartalékra fordittassék. A régi részvények 4:1 arányban összevonattak s igy 40 pengő névértékű uj részvények kerülnek kibocsátásra. Osztalékként 12.500 K-t fizetnek. A Magyar-Olasz Bank R.-T. április 30-án tartotta meg Berzeviczy Albert dr. v. b. t. t. elnöklésével VI. rendes közgyűlését, amely az igazgatóság által bemutatott ujértékelésti megnyitó-mérleget egyhangúan elfogadta és ehhez képest az intézet uj alaptőkéjét 10,800.000 pengőben, tőketartalékát 3 millió pengőben állapította meg. E szerint a ma forgalomban lévő 5,400.000 darab részvény mindegyikére az alaptőkéből 2 pengő névérték esik. A közgyűlés egyben elhatározta, hogy 25 darab régi részvény egy uj részvénnyé vonassák össze, úgyhogy ezek után a bank alaptőkéje 216.000 darab egyenkint 50 pengő névértékű részvényből fog állni. A közgyűlés ugyancsak megszavazta az intézetnek az 1925. üzletévfe vonatkozó zárómérlegét, amely 887.392.61 pengő = 11.092,407.631.60 korona tiszta nyereséget mutat ki a tavalyi 8.004,037.530.27 koronával szemben. A tiszta nyereség felosztása iránt a közgyűlés agy határozott, hogy 8.100,000.000 korona, vagyis 5.400.000 darab részvény után a tavalyi 1000 koronával szemben részvényenként 1500 K osztalék fizettessék ki a részvényeseknek. Végül a közgyűlés megválasztotta a legközelebbi 5 év tartamára az intézet uj igazgatóságát. A részvényenkénti 1500 korona osztalék a 6. sz. szelvény bevonása ellenében ez évi május 3-tól kezdődően Budapesten, az intézet főpénztáránál, Wienben a Societe Itáliaiul di Credito- nál és Milánóban a Banca Commercialc Italiana-nál kerül kifizetésre. A Földhitelbank Részvénytársaság április 30-án tartotta elnöke, dr. Paupera Ferenc elnöklése alatt 15-ik évi rendes közgyűlését. Az elnök-vezérigazgató által előterjesztett megnyitó-mérleget a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, amely szerint a társaság kimutatott tiszta vagyona 10,005.336 pengő 73 fillért tesz ki. Az előterjesztett igazgatósági javaslat értelmében a közgyűlés elhatározta, hogy 6,500.000 pengő alaptőkére és 3,505.336 pengő 73 fillér tőketartalékra fordittassék és hogy 5 régi részvény egy uj 50 pengő névértékű részvényre vonassék össze. Egyhangúlag tudomásul vette a közgyűlés az 1925. évi zárszámadást is, amely szerint 8.780,068.731 korona 13 fillér tiszta nyereséget eredményeztek. A közgyűlés elhatározta, hogy ezen tiszta nyereségből az 1925. évi szelvények darabonként 10.000 koronával váltassanak be. A közgyűlésen dr. Szilágyi Arthur Károly udvari tanácsos és Wellisch Andor a részvényesek háláját és köszönetét tolmácsolta meleg szavakban az igazgatóságnak és különösen az elnöknek, dr. Paupera Ferencnek, az intézet 15 évi fennállása és eredményes működése alkalmából. Javaslatukra a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel jegyzőkönyvbe iktatta köszönetét dr. Paupera Ferenc nagy érdemeiért. A régi igazgatóság tagjai újból megválasztattak, uj igazgatósági tagokul megválasztattak: Richard Thomas Paris, Fuchs Endre ügyvezető-igazgató és Guhl Oszkár Zürich. A Salgótarjáni Köszénbánya Részvénytársuiat Chorin Ferenc dr. elnöklésével tartotta 58. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés megállapította úgy a fel- értékelési, mint az 1925. évről szóló mérleget és az igazgatóságnak ezekkel kapcsolatosan előterjesztett összes indítványait határozattá emelte. Ezeknek megfelelően a társulat uj alaptőkéje 27,300.000 pengőt, tőketartaléka ugyancsak 27 millió 300.000 pengőt tesz. Részvényösszevonás nem történik, úgy, hogy a társulatnak összesen 910.000 darab 30 pengő névértékű részvénye lesz forgalomban. A közgyűlés az 1925. évre megállapított mérleg alapján elhatározta továbbá, hogy az összes üzleti kiadásoknak levonása és a különböző tartalékalapoknak bőséges gyarapítása után fenmaradó K 32.852,026.250 tiszta nyereségből a tisztviselői nyugdíjalap javára 1 milliárd, a társládák nyugbérosztálya javára K 1.250,000.000, a Chorin Ferenc bányamunkások , szanatóriuma javára K 250,000.000, a Chorin Ferenc tisztviselői segélyalap javára K 250,000.000, közcélokra 300 millió és osztalékra részvényenként K 32 ezer, a forgalomban lévő 910.000 darab részvény után összesen K 29 milliárd 120,000.000 fordittassék, a fennmaradó K 682 millió 26.250 pedig az 1926. év számlájára előirassék. Az osztalék ez év május 10-ik napjától kezdve kerül kifizetésre. A Hazai Bank Részvénytársaság Wenckheim Dénes gróf v. b. t. t. elnöklete tartotta XXXI. üzletévi rendes közgyűlését. A Szécsi Pál alelnök-vezér- igazgató által előterjesztett megnyitó-mérleget a közgyűlés elfogadta. E mérleg szerint a társaság kimutatott tiszta vagyona 12 millió pengőt tesz ki és az igazgatóság javaslata értelmében a közgyűlés elhatározta, hogy ezen összegből 6 millió 400.000 pengő alaptőkére, 5,000.000 pengő tartaléktőkére és 600.000 pengő nyugdijtartalék létesítésére fordittassék és egyben 5 részvény 1 darab 40 pengő névértékű részvénnyé vonassék össze. A közgyűlés az 1925. üzletév zárszámadásait is tudomásul vette és a 8.940,194.250 korona = 715.215.54 pengőt tevő tiszta nyereségből részvényenként 8000 kor. osztalék fizetését határozta el. Az osztalékszelvények április 30-tól kezdve kerülnek a társaság pénztáránál beváltásra. Uj tagként az igazgatóságba beválasztatott Rapoch Jenő dr. ügyvivő-igazgató. Ganz és Társa Danubius gép-, vagon- és hajógyár résvénytársaság közgyűlése az igazgatóság összes javaslatait elfogadva, megállapította a megnyitó-mérleget és az 1925. évvégi zárómérleget. A szelvények május 3-tól kezdve egyenként 8 pengővel váltatnak be a Magyar Általános Hitelbanknál, illetve a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbanknál. A Magyar Általános Köszénbánya Részvénytársulat uj részvénytőkéje 48.4 millió pengő, tőketartalék 24.2 millió pengő, a társulati vagyon 72.6 millió pengő. Részvényeiket 200 pengő névértékre értékelik; a tőketartalék-számlára részvényenként 100 pengő esik. A közgyűlés egyhangúlag jóváhagyta az 1925. évi jelentést és zárószámadást, valamint a nyereség- fölosztási javaslatot. Az osztalékszelvényt 200.000 K-val váltják be. Az igazgatóság: Monod Renée (Genf) és Ranzinger Vince (Wien). Elnökké Berzeviczy Albert drt, alelnökké Bisteghi Rudolf és Vida Jenő vezérigazgatót választották. A Magyar Jelzálog-Hitelbank részvénytőkéje 2.552.000 pengő, tőketartaléka 2,552.000 pengő. A részvények 15 darabodként egy-egy részvényre vonatnak össze. A kimutatott 2.268,862.866 K 41 fillér nyereségből részvényenként 2000 K osztalékot fizet. Madarassy-Beck Gyűl» báró dr., a Jelzálog-Hitelbank elnöke már korábban közölte a bank igazgatóságával, hogy a bank reorganizációjának befejeztével a bank éléről távozni óhajt Az igazgatóság en-