Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-13 / 2. szám
4 A főváros közlekedési vállalatainak koncentrálása A dunai rakodópartók kiépítése Munkaalkalom szolgáltatása tekintetében igen nagyfontosságu az is, hogy a BSzKRT szintén folytatni kívánja évek óta folyamatban lévő beruházási munkálatait. A villamosivasutak, mint ismeretes, a háború és a kommíin alatt rendkívüli módon leromlottak, a BSzKRT tehát már évek előtt nagy rekonstrukciós munkába fogott. Már az elmük esztendők folyamán is igen jelentékeny összegeket fordított folyó bevételeiből ezekre a munkákra. Sok vita volt arról, helyes álláspont-e az, hogy a BSzKRT ezeket a munkálatokat folyó bevételeiből végzi és nem volna-e gazdasági és szociális szempontból helyesebb, ha beruházási kölcsönt venne fel és annak visszafizetését hosszabb időre osztaná fel. Ezt a kérdést hamarosan el kell dönteni, de kétséges nem lehet, hogy a rekonstrukciós munkálatokat folytatni kell. Ezek a munkálatok pedig Budapest iparának és munkásságának igen jelentékeny kenyeret fognak adni. Tervek vannak arról is, hogy Budapest minden néven nevezendő közlekedési eszközét, amely ezidőszerint is a főváros kezelésében van, bekapcsolnak a BSzKRT hatáskörébe. Ezek között a közlekedési üzemek között a legtöbb nem felel meg a modern kor követelményeinek. Abban a; pillanatban tehát, amikor ezek a kisüzemek beolvadnak a nagy BSzKRT-ba, kétségtelen, hogy ezeknek rekonstrukciója is meg fog kezdődni. Ezen a réven is munka és kenyér int tehát az iparnak és munkásságnak. Mind erősebb lesz az a mozgalom is, hogv Budapest utcáin a lóíogatu bérkocsikat nagy és kis automobilok váltsák fel. Akár egy vállalatnak, akár a bérkocsisoknak jutnak is majd az uj autó-taxi-rendszámok, ez mind azt jelenti, hogy az automobil-ipar a közeljövőben erős munkához fog jutni. Tervbe vette a főváros az autóbuszköziekedés reformját is. Már a legközelebbi időben próba-autóbuszok jelennek meg a budapesti utcákon, amelyek közül a főváros a legjobb típusokból kívánja beszerezni szükségleteit. Ezúttal a tanácsnak is és a bizottságoknak is elsőrendű kötelessége lesz, hogy féltékenyen őrizze a magyar és elsősorban a budapesti ipar érdekeit. A közlekedés csoportjába tartozó beruházások közé tartozik az is, hogy a főváros tervbe vette a dunai rakodópartok fokozottabb kiépítését. A gázmüvek, vízmüvek, elektromos müvek és a közvágóhídi berendezések fejlesztése és modernizálása Nagy készülődés mutatkozik a főváros üzemeiben is. Itt legelsősorban a Gázgyárról van szó. Budapest lassanként áttér ugyan a lakások elektromos fénnyel való világításra, közben azonban a gáz sokkal többet nyer az iparban és a konyhákon, mint ameny- nyit a lakásvilágításokban elveszít. A Gázgyárat valósággal ostromolják a háziasszonyok gázresókért és gáztűzhelyekért. Maguknak ezeknek a konyhai tűzhelyeknek előállítása is nagy munkát ad az iparnak, ugyanakkor azonban számolni kell azzal is, hogy két év alatt elkerülhetetlenül szükséges az ni gázgyár kiépítése. Ennek előmunkálatai már ebben az esztendőben feltétlenül megkezdődnek. Az Elektromos Müvek beruházása is természetesen attól függnek, hogy mi történik majd a villamos- centrálé ügyében. Addig is elkerülhetetlenek bizonyos kibővítések és javítások. Vannak egyébként Budapesten utcák, amelyekbe a villanyvilágítás még ma sem jutott el. Ezeknek az utcáinknak a lakásait még ebben az évben be akarták kapcsolni az elektromos hálózatba. Javítani fogják az utcák világítását is, ami mind jelentős munkát nyújt majd az iparnak. Ide kapcsolódik be az a terv is, amelyet éppen a Fővárosi Hírlap legutóbbi számában irtunk meg és ez az. hogy ki fogják világítani az utcajelzö táblákat és házszámokat. Ha azonban azt a módot választják, hogy a házszámokat és az utcajelzö táblákat sötétben világitó anyaggal vonják be, ez szintén a magyar iparnak szolgáltat munkát. Hasonlatosképen komoly kereseti alkalom lesz az ipar számára az uj utcajelző táblák elkészítése, hiszen ha a táblák zománcból készülnek, darabonként negyedmillióba fognak kerülni. A vízmüvek beruházásai szintén erősen összefüggésben vannak a villamoscentrálé megalkotásával. De ezentúl is, a káposztásmegyeri telep termelő részének kibővítése elkerülhetetlenül szükséges. Budapest vízellátásának javítását célozza, hogy a Hungáriáidon nagyobbméretü csőfektetést hajtanak végre, amelynek révén a Váci-úti főcsöböl való közvetlen vízellátás megoldódik. A közélelmezés megjavítása érdekében a főváros a központi vásárcsarnok rakodóját és áruhelyéit a vágóállatvásárok és közvágóhidak berendezéseit is nagyban fejleszteni kívánja. Kulturális és szociális építkezések A főváros kulturigényeit is csak azon az áron lehet kielégíteni, hogy a főváros építkezik és beszerzi azokat az eszközöket, amelyeket részben a lakosság kulturális szükségleteinek, részben pedig egészségügyi követelményeinek kielégítésére szükségesek. Elsősorban itt, az iskolák épitése esik erősen latba. A főváros valamennyi kerülete kap egy-egy uj iskolát, amelyeknek létesítésére a tanács 117 milliárdot irányzott elő. Óvodákat, napközi otthonokat, bölcsődéket terveznek. Szociális szempontból rendkívül fontos az árvaházak rendbehozatala. Ezen a téren azt tervezik, hogy az Alföldi-utcai fiókszegényházra egy emeletet húznak, ami által 240 uj férőhelyet teremtenek a szegényembereknek. Aktuális a kórházak beruházási programmja Az egészségügy érdekében a főváros sok mindent szándékozik cselekedni. Itt azután az építőiparon kivid számos más iparág is munkához jut, hiszen a kórházak felszerelése rengeteg mindenfélét igényel. Elsősorban a meglévő kórházak tatarozását tűzte ki célul a főváros és egyszersmind azt is munkaprogramm- •ába iktatta, hogy ezeket a kórházakat a kor követelményeinek és a modern higiéna feltételeinek megfelelően lássa el a szükségesekkel. Legközelebb átépítik azonban az egyesitett Szent László kórháznak a Gel- lért kórházra eső részét, hogy abból modern kórház lehessen. A legsürgősebb munkák ezenkívül a Szent László kórház konyhájának kibővítése, a Szent János kórház fekvőcsarnokának kiépítése, a tüdőbeteggondozók számának szaporítása, a kórházélelmezés javítására a kórházaknak termos-késziilékekkel való ellátása. A közegészségügy céljait szolgálja az is. hogy a főváros szemétégető kemencét szándékozik építtetni. Mindezek után pedig nem mond le a főváros régi nagy kórházi programmjáról sem, amely azonban, miután körülbelül felbillió koronába kerülne, hamarosan meg nem valósítható. De ha meglesz, akkor uj óriási kórházak épülnek a Külső Kerepesi-uton és az Angyal- földi-uton, valamint a Margit-kórházat is 'kibővítik. Uszóstadion, hullámfürdő és egyebek Az 1926. esztendő szülöttje lesz az uszóstadion is, amelyet nem a főváros épit ugyan, de mégis csak azok közé a munkálatok közé tartozik, amelyek a főváros jóvoltából jutnak a magyar iparnak. Most már kétségtelen, hogy az uszóstadion a Császár-fürdőben létesül. Az ügy mai állása az, hogy az Irgalmasrend, mint a Császár-fürdő tulajdonosa, hajlandó megépítem a stadionszerii nagy uszodát, ehhez azonban azt kéri. hogy a főváros az úgynevezett városszabályo'- zási vonalba beleeső hat méteres tcriiletsávot engedje at. A tanács és a bizottságok már hozzájárultak ennek a sávnak ideiglenes átengedéséhez, mert a fürdőnek, amennyiben a^ nagy úszómedencét megépítik, strand létesítése céljából szüksége van erre a területre. A kikötés azonban az, hogy a stadionnak a nemzetközi uszóversenyig el kell készülnie. Ezzel az uszóstadion és a balparti uszoda problémáját végre sikerült kettévágni^ A Császár-fürdő megfelelő átalakításának többé semmi sem állja útját, az uszóversenyek lebonyolításának helye tehát adva van. A főváros ezzel szemben méig a tavasz előtt hozzáfog a Széchenyi-fürdővel kapcsolatos balparti uszoda építéséhez és erre már legközelebb nyilvános pályázatot ir ki. Budapest fejlesztésének és idegenforgalmának érdekében talán legtöbbet cselekszik Bérezel Jenő dr. tanácsnok, aki évröl-évre egy-egy ui intézménnyel igyekszik Budapestet tényleg fürdővárossá alakítani. Ennek a célnak szolgálatában áll az uszóstadion is, de hasonlatosképen nagyon eredményesen fogja emelni Budapest idegenforgalmát az, hogv a városgazdaságiügyosztály tavaszra tervezi a Gellért-fürdő Kemenes- utcai kerti részén szenzációsnak ígérkező hullámfürdő megépítését. A Fővárosi H i r 1 a p már megemlékezett erről a tervről, amelynek értelmében egy hullám-verő készülék segítségével tiz perces hullámokat fognak produkálni a nyitott fürdőben. Ugyancsak nagy munkákat végeztet Berczell tanácsnok a Gellért-hegy tövében elterülő Kerkápoly- Bodor-féle telken, amelyet hosszú harc után sajátított ki a főváros. Nemsokára meghirdetik a nyilvános pályázatot arra vonatkozólag, hogy ezt a dombos területet művészi módon képezzék ki. Modernizálják a Rudas-fürdőt is, amelyre két uj emeletsort építenek. Kibővítik a Széchenyi-fürdő férfi népfürdőit és a Nádor-kertben olcsó, melegvizes ■strandfürdőt létesítenek. A városgazdasági ügyosztály építkezik azonkívül a Vigadóban is. amelyet világvárosi nivóra akarnak emelni. Az akusztika javításához az építőipar kap munkát. míg a berendezéshez egyéb iparágak, különösen a szőnyegipar kap erős megrendeléseket. Az Állatkertben az egzotikus madarak kapnak telelőt és építenek azonkívül rmmkáslakásökat is. Budapest, 1926 január 13. Ha mindez a jövő évben megvalósul, akkor Budapest ipara messze a költségvetés számadatain túl fog keresni a főváros jóvoltából. Ez valószínű; is, mert hiszen az itt felsoroltakban benne vannak az üzemek beruházkodásai is. Kétségtelen, hogy ezekután Budapest iparosai a legnagyobb reménységgel a városháza felé tekinthetnek. SZÓRAKOZÁS — A Vígszínház e hetének nagy eseménye a Brassbound kapitány megtérése szombati bemutatója, amelyet a legnagyobb érdeklődés előz meg. A premierig, minden este a Hat szerep keres egy szerzőt, Pirandello világhírű szinjátéka kerül ismétlésre. Vasárnap délután: Úriemberek mérsékelt helyárakkal. — Terezina hete a Fővárosi Operettszinház e hete is. Minden este Strauss Oszkár szenzációs operettjét játsszák Lédák Sárival a címszerepben. Honthy Hanna, Halmay. Tolnay. Ujváry és Zátony lépnek fel a többi főszerepekben. Vasárnap délután játsszák Pet- ráss Sári és Honthy Hanna felléptével. i K A Itt A !i A Január 14 Äz üldözött leány » hőszereplők: Doris Kenyon, Lloyd Hughes Mi van eladó iSÄÄ Főszereplő: JACKIE COGGAN Előadások: 1 a5, >/47, 8 és 10 órakor. Uosvav Rózsi az Audrássy-uti Színházban. Ilosvay Rózsi, az Andrássy-uti Színház közkedvelt nagy művésznője, szabadságáról hazaérkezett és már fel is lép Bródv Sándor Mátyás király házasit című színmüvének női főszerepében és magánszámában. Ilosvay Rózsin kivid a példátlanul nagysikerű műsorban fellépnek még: Medgyaszay Vilma. Kiss Ferenc, Kökény Ilona, Dajbukált Ilona, Vaszary Piroska, Bo- ross Géza, Békeífy László. Kabos Gyula, Bársony István, Radó Sándor, Ihász Lajos, Fekete Pál stb. Corvin Színház rí ni "mi apa——n— m———gaa——j-gMá—— Január 14-töl AZ ÜLDÖZÖTT LEÁNY Filmregény 8 felvonásban Főszereplők: DORIS KENYON és LLOYD HUGHES A ZÖLDSZEMÜ SZÖRNYETEG Filmregény 8(elvonásban Főszereplők: MARY PRÉVOST és MONTE BLUE Előadások kezdete az ünnepnapokon 4, B/46, i/28, 5/210, hétk ‘U&, V48, J/4IO. — Nemzeti Színház. Szerda-: Macbeth (ui betanulással). Csütörtök. A hid. Péntek: Zenebohócok. Szombat: A házasságok az égben köttetnek. Vasárnap délután: A hid; este: Zenebohócok. —- Vígszínház. Szerda, csütörtök, péntek: Hat szerep keres egy szerzőt. Szombat: Brassbound kapitány megtérése (először). Vasárnap délután: Úriemberek; este; Brassbound kapitány megtérése. Prolongálva Robin Hood Főszerepben: Douglas Fairbanks Eredeti kísérő zene Orion Színház Orion film- Városi Színház. Szerda: A zsidónő (Schwartz Vera és Jadlowker Hermann vendégíelléptével). Csütörtök; Ezer év (jótékonycélu díszelőadás). Péntek: Az ártatlan özvegy. Szombat; Ezer év (jótékonycélu díszelőadás). Vasárnap délután: Marica grófnő; este: A portiéi néma. — Renaissance-Szinház. Szerda, csütörtök: Riviera. Péntek: Marika. Szofbat: Riviera. Vasárnap délután: Marika; este: Riviera. — Fővárosi Operettszinház. Egész héten minden este: Terezina. — Andrássy-uti Színház. Egész- héten minden este: Mátyás király házasít (Kiss Ferenc, Ághy Erzsi). Szá- rasság, Prémvadászat, A jósnő, a búvár és a villany- feliró. Küldöttség a folyosón. Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap, fényfürdők és egyéb gyógytényezők.