Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-16 / 50. szám
7 Budapest, 1925 december 16. totviw Hiiilu» SZERKESZTI: Dr. KOSA MIKLÓS Miért harcol Krausz Simon ? Hic Nova, hic sa/ta! Egy csomó cikk és válaszcikk után végre 'kibújt a szeg a zsákból: Krausz Simon legutóbbi írásában őszintén bevallotta, hogy elsősorban a Nova részvénydcflációjára gondol, amikor elméletét gyakorlatilag meg akarja valósítani. Kétségtelen tény, hogy Krausz Simon az Égisz-nél, illetve az Égisz felvásárlására alakult szindikátusnál be tudta igazolni azt, hogy eladott vagyonrészek ellenértékéből fel lehet vásárolni e.gy részvénypakettet és fel lehet javítani egy papír kurzusát, valamint meg lehet semmisíteni, vagy össze lehet vonni a részvényeket. Amikor ez a tranzakció lebonyolitódott, egy tekintélyes bécsi közgazdasági lap, a Börse, osztrák bankkörökből eredő levelet publikált, amely szerint az Égisz esete Ausztriában elképzelhetetlen, .mert nem a részvényeseik, hanem az alkalmi szindikátus érdekeit szolgálja. A Börse ki is számította, hogy mit kereshetett ezen az akción a Krausz Simon-féle szindikátus és mit vesztett az Égisz részvényese. Aligha vitatható, hogy a Nova egyes vagyontárgyainak eladása és a kapcsolatos részvényfelvásárlás szintén elsősorban a szindikátusnak jelentene tetemes hasznot, amelynek — a részvénytársasági törvény folytán — feltétlenül közbe kell iktatódnia a részvényes és a részvénytársaság közé. Érthető, hogy Krausz Simont ambicionálja ez a feladat, még érthetőbb azonban, hogy a Nova igazgatósága nem hajlandó eladni házait, még azért sem, hogy az árfolyamlapon magasabb kurzus szerepeljen^ és hogy a részvényesek is pénzt kapjanak részvényeikért. A Nova ügye kétségkívül spekulációs üzletté alakulna át Krausz Simon elgondolásában és a vagyontárgyak sikeres, vagy kevésbé sikeres likvidációjának esélyei nem érnek fel azzal a kockázattal, amelyet egy olyan tőzsdei manőver jelenthet, amely mögött a közönség — joggal vagy^ jog nélkül — a vállalat vezetőinek egyéni üzletét látná. Weisz Étilöp néhány hónap előtt meglehetős gorombán elvágta az útját Krausz Simon felvásárló törekvésének, amikor hivatalos kommünikében adatta ki, hogy a Nova nem vonja össze és nem semmisiti meg részvényeit. Krausz Simonnak, aki egyik cikkében azt fejtette ki, hogy nem részvényeket, hanem vállalatokat szokott vásárolni, erre csak egy csattanós felelete lehetett volna : megszerezni a Nova részvénytöbbségét és keresztül vinni a maga akaratát és elméletét az igazgatóságban és a közgyűlésen. Krausz Simon nem ezt az utat választotta, hanem — beszüntette vásárlásait a Novában. Ezek után Krausz Simonnak,' aki vállalatokat vesz, nem pedig részvényeket, bele kell törődnie abba, hogy a Novánái azok diszponáljanak, akik a többség felett rendelkeznek. A magunk részéről nem állítjuk, hogy Weisz Éíi- löpnek mindig és mindenben igaza van, de azt hisz- sziik, hogy semmiesetre sem kényszerítené rá a maga akaratát a Nova igazgatóságára, ha erre nem volna módja. Ennél fogva arra kell kérnünk Krausz Simont, amire egy ízben már utaltunk: szerezzen olyan tőkét, amellyel megszerezheti a Nova többségét és biztosíthatjuk róla, hogy Weisz Fiilöp, mint kisebbségi részvényes, nem fogja arrogálni a többség jogait . . . Kik maradtak ki a biztositó-kartelből ? Tudvalevő, hogy a biztosítási kartelegyezmény hosszas tárgyalások után létrejött és a tisztességtelen verseny kizárását — legalább elvben — biztosította. Információnk szerint a kartelt nem irta alá a Frankfurti, az Unió gazda- biztosító és a Mentor, főleg azért, mert nincs pozitív jelentőségük. A Frankfurti abszolúte nem működik, .a Mentor ■és az Unió igen csekély tevékenységet fejt ki. Épp ezért csak helyeselni lehet, ha a komoly biztosítók nem voltak hajlandók az élőhalottakkal együttműködni. Viszont úgy találjuk, hogy még mindig van 5—6 tagja a kartelnek, akik nem odavalók s akiket a kartel tekintélye fog a megszűnéstől idei-g- óráig megóvni. A közönség érdeke szempontjából tehát a kartel azért is káros, mert nem disztingvál a teljesen megbízható és a részben megbízhatatlan társaságok között. Ez a kulantéria annál veszélyesebb, mert a gyengébb társulatok igyekezni fognak, valószínűleg nem sikertelenül, a kartelegyezmény megszegésére hogy egyáltalán ügyfeleket tudjanak szerezni. Fel kell emelni a Dunagőzhajózási partbérleti dijait Egyik közeli városi közgyűlés dönt a kérdésben A napokban jelent meg a Dunagőzhajózási Társaság 1924. évi mérlege, amely igen kedvező adatokat tartalmaz a társaság üzleteredményei felől. A- társaság jelentékeny bevételei kapcsán különös aktualitást nyer az egyik közeli törvényhatósági közgyűlésen napirendre kerülő paftbérletj dij- probléma. A bizottsági tagok többsége ugyanis azon a nézeten van, hogy a Folyamhajózási Társasággal szemben, amely kifejezetten magyar társaság, erélyesen érvényesíteni kell azt az elvet, amelyet Éber Antal hangoztatott és amely most vált aktuálissá. A Folyamhajózási iránt kötelező méltányosság egyáltalán nem indokolt a Egy tözsdetanácsos nehézségei a gabonatőzsdén. Az utóbbi napokban különféle hírek voltak elterjedve arról; hogy a gabonatőzsdén inzolvenciák volnának kilátásban. Értesülésünk szerint a nehézségek közül csak egy jöhet számba, amely éppen egy ismert tőzsdetanácsossal kapcsolatos, akinek gabonakereskedelmi részvénytársaságánál' balul sikerült spekulációk történtek. Értesülésünk szerint ezeket a nehézségeket barátságos utón rendezni fogják. Nincs megoldva a hitelkamat kérdése. Létre- jött a . megállapodás harminc budapesti pénzintézet között a kondició-kartel tekintetében, .anélkül, hogy a kérdés valójában megoldódott volna. Az aláíró intézetek ugyanis n em vonták be a megáll a- ,podásba a váltóleszámítolást üzletet. Már pedig a szabad kéz biztosításánál, bármilyen helyes is. a közönség ki van téve annak, hogy a Dunagöz hajózásival szemben, amely kimondottan osztrák vállalat és Magyarországon csak ü g y nö k s é g e t tart fen n. Épp ezért valószínű, hogy a közgyűlés ragaszkodni fog ahhoz, hogy a Folyamhajózási partdijának változatlanul hagyásával, a Dunagőzhajózási járandósá- gát 100%-kal felemeljék. Itt említjük meg, hogy hir szerint a társaság magyarországi • ügynökségénél a jogügyi osztály élére dr. Bacsinszky Vladimir nyug. Máv. üzletvezetőt, Vas Ferencnek, a magyarországi vezérügynöknek vejét nevezik ki, aki Miskolcon fejtett ki annakidején emlékezetes jogászi tevékenységet. licitálás nem lefelé, hanem felfelé fog irányulni. Sajnos, a betétkamat-leszállítás tekintetében sokkal nagyobb volt az egység és a publikum csak az.t látja, hogy keveset kap, de sokat fizet. Mosakodnak a biztosítók. A BlOSz. foglalkozott szombaton a' valorizációs javaslattal és emlékiratot juttatott el a pénzügyminiszterhez. A BIOSz.-ba tömörült régi intézetek természetesen elsősorban az ellen tiltakoznak, hogy a javaslat — igen helyesen .— az összes biztosítók díj tartalékait közös tömegbe egyesíti és ezzel megakadályozza azt, hogy a közben legyengült biztosítók jóhiszemű felei megkárosodjanak. Ez ellen az öreg biztosítók sietnek tiltakozni, holott csak a javaslat alapelvét szabad elfogadni. Tiltakoznak a biztosítók a fedezeti értékek valorizációjának kikapcsolása ellen és be akarnak állni az özvegyek és árvák karitativ kivételei sorába. A Kereskedelmi Bank nem vesztett a Malo- polszki cég inzolvenciáján. A zloty esésével kapcsolatban több tekintélyes lengyel cég bukott^ meg, köztük az ismert Malopolszki-bankház is Varsóban, amelynél bécsi bankokon kívül a Kereskedelmi Bank is érdekelve volt. Információnk szerint a Boden Creditanstalt sok milliárdot vesztett a cégnél, a Kereskedel m i Bank azonban óvatos üzletpolitikájánál fogva mind e u veszteség nélkül került ki a cég összeomlásából, ahol a bankot dr. Stein Emil igazgató képviselte. Majdnem 40 millió pengő a Rima aranyvagyona 5000 K osztalék — 50 pengő lesz az uj részvény Az első aranymérleg megjelent: a Rima 40 millió pengő vagyont mutat ki, tehát békebeli vagyonának majdnem a felét megmentette, ami kétségkívül tiszteletreméltó eredmény. Ezen az alapon minden Rima-részvény 250.000 p a pi r k o r o- n á t ér, tehát a mai 100.000 koronás kurzus erős átértékelést jelent. Meg kell becsülni az 5000 koronás osztalékot is akkor, amikor az Alpine egyáltalán nem tud osztalékot fizetni. A hivatalos jelentés az uj félévre jobb üzletmenetet vall be, de nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az az üzletév, amelyről beszámol, rendkívül kedvezőtlen volt, A közgyűlésen bizonyára részletesebben beszámol a vezetőség arról, miként használta fel a nagy amerikai kölcsönt és mire alapítja a jobb eredményekbe vetett hitét. A társaság az alábbi közlést1 adta ki: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatósága a folyó évi december 23-ára egybehívandó rendes évi közgyűlésnek indítványozni fogja, hogy az 1924—25. üzletévre 5000 korona osztalékot állapítson meg, a társulat különböző jóléti alapjaira egy- milliárd koronát, közjótékonysági és közművelődési célokra pedig 200 millió koronát szavazzon meg. A múlt üzletév rendkívül kedvezőtlen viszonyai az üzemek kihasználását csak kis mértékben engedték meg és az osztalék megállapítását csak rendkívüli, nem a folyó üzletvitelből származó bevételek tették lehetővé. Az ez év julius 1-ével megkezdett uj üzletév kedvezőbben alakul. Ezidőszerint az üzemek teljesítőképességük 50—60 százalékával dolgoznak. A társulat igazgatósága egyidejűleg megvizsgálta és jóváhagyta az 1925 július 1-i pengöértékben felállított megnyitómérleget. Eszerint a társulat tiszta vagyona 39.2 millió pengőt tesz ki. A megnyitó-mérleg az ajantőkét 19.6 millió pengőben és a tőketartalékot ugyanebben az összegben tünteti föl. Az igazgatóság a közgyűlés elé azzal a javaslattal lép, hogy minden 5 régi részvényt egy uj részvénnyé vonjon össze és az uj részvények névértékét 50 pengőben állapítsa meg. D- PAJOi-SANATORIUM BUDAPEST, VIII., VAS-UTCA 17. SZÁM. Felvétetnek: Bel-, ideg- és tüdőbetegek. Külön osztályok : Sebészet, nőgyógyászat, szülészet urológia és ortopédia. Nagy vizgyógyintézet. Orthopéd- és Zander-szerü gyóoytermek Diétás konyha bejárók részsre is. Magánkliiükai osztályon teljes ellátási (iij napi 140.000 K. Békebeli gazdag lesz, Ha aranysorsjegyet vesz! HÉT 14 Ili© SZÍNAK, ANY az ARANYSORSJATÉK „ HÁROM ELSŐ F ONYEREMENYE azonkívül 3 vágón búza Négy üiéses új automobil Kereszthúros zongora Motorkerékpár 5 varrógép 10 kerékpár 200 arany és ezüsttárgy Sorsjegy ára 10.000 korona Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme j| harmatvíz is a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize || Ü Kapható mindenütt! Telefon: József 112—59,