Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-11-25 / 47. szám
2 Budapest, 1925 november 25. Propaganda az elszakított országrészek lakóinak idetereiése érdekeljen Bánó Oezsd nyilatkozata az Idegenforgalmi szövetaág működéséről Az Egyesült Államok diplomáciai utón meghívták Magyarországot arra világkiáLlitásra, amelyet az Egyesült Államok rendeznek Filadelfiában. A magyar kormány a meghívást pártolóan terjesztette a főváros tanácsa elé. A pénzügyi bizottság pénteki ülésén foglalkozott a meghívással. A megejtett költségszámítások szerint ezerkétszázmillió papirkoro- nába kerülne, ha Magyarország megfelelő módon képviseltetné magát a kiállításon. Ebből a költségből hatszázmillió a fővárosi terhelné. A pénzügyi bizottság ülésén V á z s o n y i Vilmos ellenezte a kiállításon való kép vi s el-t et-ést, mire a bizottság úgy döntött, hogy a főváros nem vesz külön részt a fiiadelfiai világkiáíiitáson. Ez a döntés első látszatra azt a benyomást keld, mintha Vázsonyi Vilmos felszólalásával hatszázmilhó papirkoronát mentettek volna meg a fővárosnak Ezzel szemben a valóság az, hogy a főváros idegenforgalmának oly súlyos veszteségeket okoztak, amelyeket talán évtizedesmunkával se lehet jóvátenni. Ez a döntés annál sajnálatra méltóbb, mert homlok- egyenest ellenkezik azzal a propagandával, amelyet Budapest lelkes barátai, élükön Ripka Ferenc főpolgármesterrel, az idegenforgalom érdekében kifejtenek. Ez a propaganda belevitte a közönség tudatába, hogy Budapest gazdasági és kulturális fejlődése szorosan összefügg az idegenforgalom emelésével. És ez valóban igy is van. A fiiadelfiai világkiállításon a világ minden népe megfordul és nem tudunk jobb alkalmat elképzelni Budapest és az ország természeti szépségeinek, fürdőinek, gyógyforrásainak megismertetésére, mint a fiiadelfiai világkiállítást. Ismerve a pénzügyi bizottság döntésének és a fiiadelfiai kiállításnak jelentőségét, megkérdeztük Bánó Dezső kormányfőtanácsost, az Idegenforgalmi propaganda szövetség egyik legagilisabb vezérét és vezetőjét, hogy milyen stádiumban van ma az idegenforgalmi propaganda és hogyan képzeli jóvá tenni a pénzügyi bizottság döntésének hátrányos következményeit. E kérdésekről és a velük összefüggő egyéb körülményekről BÁNÓ DEZSŐ a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának. — Legutóbb a Fővárosi Kereskedők Egyesülete tartott az O m k é v e 1 karöltve igen látogatott gyűlést a régi Saskör nagytermében, ahol dr. J a k a b László igazgató főorvossal, a szövetség egyik leglelkesebb vezetőjével együtt informáltuk a nagyszámban megjelent kereskedőket. Minden tekintetben örvendetes megértéssel fogadták előadásainkat és szinte váratlanul nagyarányú és igen nívós vita indult meg az idegenforgalmi problémákról. Érezték a budapesti kereskedők, amint dr. Jakab László kifejtette, hogy itt a kenyerükről is szó van, hogy exisztenciájuk jelentékeny darabját biztosíthatja az az eredmény, amely az Idegenforgalmi Szövetség messzeágazó agitáoiójától várható. — Komoly, előzetes ígéretül szolgál az Idegen- forgalmi Szövetség vezetőinek díszes névsora: Dr. Némethy Károly belső titkos tanácsos, aki a magyar gazdasági és közgazdasági életben olyan előkelő szerepet visz, renkivűl nagy elfoglaltsága ellenére, szívesen vállalta és szakadatlanul végzi is az elnöki teendőket. A kegyelmes urnák asszisztálnak, mint elnöktársuk: Tasnády Szűcs András h. államtitkár, Máv. elnökhelyettes, dr. Vá mossy Zoltán egyetemi tanár, dr. Szabó Sándor volt tiszti főorvos, Glück Frigyes kormányfőtanácsos és dr. Ó v á r y Ferenc, a Balaton Szövetség alel- nöke. Alelnökei: Bársony Oszkár az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt. vezérigazgatója, B á n- 1 a k y Géza, a Gellért-fürdő és szálló vezérigazgatója, dr. Jakab László, a Liget- és Park-szanatórium igazgató-főorvosa, dr. Tausz Béla, a Gizella- telep igazgató-főorvosa, P a 1 k o v i c s Ede kor- mányfötainácsos és csekély személyem; az előadói tisztet Z'ilahy Dezső a székesfővárosi idegenforgalmi hivatal igazgatója, dr. Stein Sándor a Royall- szálló igazgatója, dr. Miklós Elemér ny. miniszteri osztálytanácsos, Kurcz Béla a Gellért-szálló igazgatója, dr. Gáldy Nándor államvasuti főfelügyelő és F e 1 b e r Lipót, a Mira gyógyforrás vezérigazgatója vállalták. — A Szövetség megalakulása óta minden idegen- forgalmi megnyilvánulásban résztvesz, nagy r é- s z ti k e t irányítja és intenziven támogatja. Legutóbb résztvett a KávésipartársuLat kongresszusán is, ahol közreműködésével a Buda- I pestre érkező tagok részére 50%-os vasúti kedvezményt eszközölt ki és a Szövetség kötelékébe tartozó elsőrangú szállodákban 50.000 koronáért helyezte el a nagyszámban Budapestre érkezett kon- gresszistákat. A Szövetség megalakítására elsősorban a fürdők, ásványvíz-források, gyógyintézetek, közlekedési vállalatok, idegenforgalmi-, utazási és meneíjegyirodák, szállodások, vendéglősök és kávésok fogtak össze és igy jött létre a Magyar Idegenforgalmi Érdekeltségek Szövetsége. — A Szövetség három részre osztotta feladatát. Először is Csonka-Magyarország és főképen Budapest természeti szépségeit, gyógykincseit, gazdasági értékeit és kulturtényezőit akarja erősen propagálni, hogy a lakosság a hazai értékeket, amelyekről az itt megforduló idegenek a legnagyobb elragadtatás hangján szólnak — megismerje, megbecsülje és kihasználja, tehát a belföldi vándorforgalom fokozódjék. Másodszor — ez különösen nugj/je- lentőségü — propagandát fogunk csinálni az elszakított országrészek nyolcmilliónyi embertömegének idetereiése érdekében, mert ügyes akció^ mellett onnan számíthatunk a legnagyobb támogatásra, tekintve, -hogy ők a mi kultúránkat szívták magukba és lelkűkben még mindig testvéreink maradtak, akik csak a régi nexust élesztik fel akkor; ha ügyvédhez, orvoshoz, kereskedőhöz Budapestre jönnek. Harmadik fontos célunk a külföldiek idetereiése, amellyel egyben jóvá akarja tenni illetékeseknek azt a mulasztását, hogy sem itthon, sem külföldi képviseleteink utján országunk érdekében semmiféle hatásos propagandát nem csináltak. Hogy milyen jelentős anyagi előnyök adódhatnak az idegenforgalom megteremtéséből, talán részleteznem sem kell, csak egyszerűen rá kell mutatnom azokra az országokra, amelyekben az állam legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom. Hiszen a mi ragyogó szép fővárosunk sok .gyógyforrásával, budai oldalának természetes szépségével és egyéb értékeivel egyenesen predesztinálva van az idegenforgalomra. —- Szövetségünk most abban az irányban is munkálkodik, hogy külföldön és idehaza folytatott propagandája mellett a fővárosi különböző testületeket és intézményeket sorozatos ismertető előadások, felolvasások, kiállítások, kongresszusok és újszerű speciális ünnepségek megtartására ösztönözze s úgy Budapest, mint egész- Csonka-Magyarország nevezetességeit, természeti, történelmi és művészeti kincseit a lakosság minél szélesebb körében megismertesse. Igazán előnyös utazási alkalmakat is óhajt a szövetség teremteni. Már konkrét eredményeket, ért el a közlekedő vállalatoknál. — Budapest idegenforgalmát igy véljük kialakíthatónak és azok a különféle vállalatok, és testületek, amelyek a Szövetségben tömörültek, még áldozatok árán is közre fognak működni abban az irányban, hogy tervünket keresztülvihessiik. Különféle nyomtatványokat, térképeket, könyveket fogunk kiadni, illetve kiadatni propagálás céljából és elhelyezésüket a Szövetség kebelébe tartozó szállodások, vendéglősök, kávésok, fürdőhelyek és közlekedővállalatok utján, illetve közvetítésével fogjuk elhelyezni. — Elsősorban a fővárosnak s lakosságának érdeke az idegenforgalom föllendülése és hiszem, hogy a Fővárosi Hírlap, — amely megalakulásunk első percétől szimpátiával kiséri munkánkat, — nemsokára jelentős, konkrét eredményekről adhat számot. Kemény Géza Azt hiszem, öreg-utcának. Csillag-utcának és Győri-utcának hívták azt a három széles falusi utcát, ahol a primitiv bástyákkal körülvett kaitholikus szent- egyház tövében meghúzódott a szerény községháza és mellette a még szerényebb szatócsbolt. A szatócs- boítból egv évtizeddel előbb indult el a fiú az élet nagy utiára, mint a jegyzői lakból. A Kleinkisassz- nyok mindig áhítattal beszéltek a bátyjukról és én még nagyobb áhítattal hallottam. Az egyetem, Pest, a városházi iroda, mind oly szép és oly tüneményes volt egy kis falusi gyerek számára. Ha jól emlékszem. Ilonkának hívták a legidősebb Klein-kisasz- szonyt. aki egyben a szatócsbolt egyik sarkában a község postáját is kezelte. Iskolába menet, mindennap betértem hozzá, hogy ;a rektornak elvigyem az ócska napilapot, amelynek első oldalát kínos képek díszítették. Ilyenkor mindig a Géza került szóba. Hiszen abban az időben sokkal veszedelmesebb volt az antiszemitizmus, mint mlai. Akkor csöndes és öntudatlan volt ez a méreg. Lent, mélyen a dzsentri lelkében élt és tudattalanul előtért mindig, amikor zsidókról voit szó. Ezek az emberek nem beszéltek, nem zsidóztak, nem szónokoltak, ezek megvetették a zsidót és ahol lehetett, ütöttek rajta. Csak a magyar parasztnak volt a feje tiszta. A magyar paraszt mindig ragaszkodott a zsidóhoz, jóltevőjének tartotta, aki kicsi bajaiban olcsón — hiszen neki is élni kellett — kisegítette. Ebben a világban nagy dolog volt az ott a kis faluban, amikor azt hallottuk, hogy a Gézának milyen sikerei vannak. Sikerei az egyetemen, majd azután a városházán. Sok-sok idő múlt el, már másfél évitzede újságíró voltam, amikor először kezdtem Budapest kommunális ügyeivel foglalkozni. Még ha akartam volna is, ia Kemény Géza szobáját nem lehetett kikerülni. A kis falusi szatócsbolt szülöttje a budapesti városházának egyik legtiszteltebb, legtehetségesebb alakja vol/t. Én a tiszteletet, a megbecsülést onnan, a postáskisaszszony rendetlen asztala mellől hoztam magammal. Kevesen, nagyon kevesen tudták, hogy honnan jött Kemény Géza. Kevesen méltányolhatták /azt, hogy milyen küzdelmek árán került magas pozíciójába. Nem tudták róla. hogy véres verejtékkel, éjjelt nappallá tevő munkával kellett megszereznie az életet és tudást, melyet a főváros hasznára fordított. Amikor ő bekerült iá; tanácsba, már az emléke is elmosódott azoknak az időknek, amikor a vidéki ember ösz- szecsapta a kezét, hogy milyen nagy dolog az. tehetséggel és az egyéniség erejével leverni az álliberalizmus köpenye alá rejtett, vérré vált antiszemitizmust. itt Pesten talán nem látták, nem érezték már az emberek ezt annyira, mint éreztük mi, odahaza a. postáskisasszonnyal, odahaza, ahol csak a dzsentri mentalitását ismertük. Kemény Géza mindennel megküzdött. A tehetsége olyan kivételes volt. hogy folyton emelkednie kellett. Nem lehetett akadálya vallása sem. amely — valljuk be — a pesti városházán is akadály volt még akkor, amikor az ő karrierje megindult. És mégsem volt csodái, hogy a kis falusi szatócsbolt szülötte eljutott egészen odáig, hogy beülhetett Budapest tanácsába. Nem volt csoda, mert az egész városháza tudta róla, hogy Budapest adminisztrációját nála jobban senki nem ismeri. Elismert közigazgatási zseni volt. A le.gkorrektebb, a legpuritánabb emberek egyike, aki kellemes egyéniségével, mérhetetlen munkabírásával és szorgalmával mindenki tiszteletét meghódította. De volt még egv egészen rendkívüli és a bürokratikus nevelésben mindig elhervadó tulajdonsága: az, hogy ragyogó magyar stiliszta volt. A dunántúli kis magyar falu levegőjében edződött meg a stílusa és nem tudott megromlani, nem engedte megromlani a hivatalszobák dohos illatában sem. Gyönyörűség volt, egy-egy aktáját, egy-egy előterjesztését, egy-egy jelentését ejolvasní. Az egész nagy városházán!, ameíy maga egy város, egyedül az ő tolla volt iaz. amely száműzte a bürokrácia magyartalanságait, aki úgy irt, mint beszélt, aki ugv irt, mint egy magyiar iró. Pályájának delelöpontjára 1918-ban ért el, amikor tanácsnok-főjegyzővé választották. Soha nála alkalmasabb egyéniség nem kerülhetett erre a helyre, ahol a város pennáját kellett avatott kézzel kezelni. A bolsevizmus alatt az elsők közé tartozott, akiket kiűztek a városházáról. A szovjet bukása után boldogan foglalta el helyét, de csak rövid ideig dolgozhatott, mert a kurzus .kibuktatta. Nem törődtek vele, hogy az adminisztráció egyik legerősebb oszlopát döntik ki az épület alól; zsidó volt, mennie kellett. Később a Lloyd-bankhoz szerződtették magas állással és bizonyára ’több fizetéssel, mint amennyi a városházán volt. Kemény Gézát azonban nem érdekelték az anyagiak, egész leikével visszavágyott a városházára. mert érezte, tudta, hogy sok erő és tehetség van benne dolgozni ezért a városért, amelyet a maga romlatlan, vidéki leikével úgy megszeretett. Sehol nem találta helyét, sehol nem érezte jól magát, semmi munka nem volt elég neki, kimzóan érezte, hogy vele mérhetetlen igazságtalanság történt. Ha találkoztam vele az utcán, vagy az Otthon-körben, ahova nagyon szeretett eljárni, többé nem a kis falusi szatócsboltról beszéltünk, most mindig csak egy kérdése volt: mi újság a városházán? Egyszer elvették a kenyerét, mert zsidó volt és mert más politikai hitvallása volt, mint azoknak, akik uralomra kerültek. Másodszor csaknem az életével fizetett meg világnézetéért. Szenvedő hőse, áldozata letit ö is az Erzsébetvárosi Kör bombájának. A gyilkos szilánk sánta lábát érté. hónapokig nyomta az ágyat, mig végre valahogy rendbejött az egészségével. Az egészsége helyreállt, de a lelkinyugalma soha többé. Olthatatlan szerelemmel vágyódott vissza a városházára, dolgozni, produkálni, szépet alkotni akart. Ebben a nagy, emésztő vágyban élt és valahogy úgy képzelem, hogy ennek a nagy emésztő vágynak egy keserű órájában érte a hirtelen halál. Neki már nem fáj, de mi keserű fájdalommal érezzük: borzasztó igazságtalanság történt, Kemény Géza előbb ment el. mintsem elégtételt lehetett volna neki szolgáltatni. Pogány Béla.
