Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-06-03 / 22. szám
Budapest, 1925 juntos 3. • ••• Olvasóinkhoz! A Fővárosi Hírlap megindulása óta Budapest nagyságáért, szépségéért és boldogságáért küzdött. Ez a küzdelem az utolsó öt évben kíméletlen harccá élesedett azzal a rendszerrel szemben, amely hozzá- nemértéssel, rosszakarattal és gyűlölettel kormányozta a fővárost. A gyűlölet szellemét ledöntötte polcáról a főváros közönsége és ezzel a halálos ítélettel kifejezte azt a határozott akaratát, hogy a főváros törvényhatóságában megint az alkotó munka hevítse a lelkeket. Hisszük, hogy a régi és uj bizottsági tagok respektálni fogják ezt az akaratot. Hisszük, hogy az újak és régiek átérzik a kötelességet, amelyet a mandátummal vállaltak. Budapest ezer sebből vérzik és az egyetlen kötelesség a sebek gyógyítása. Szeretet és megértés a gyógyítás eszközei s mi ebben a gyógyításban akarunk segítségére lenni mindazoknak, akik a végronilástól szeretnék megmenteni Budapestet. A jókkal a jóért küzdünk és ehhez a küzdelemhez kérjük Budapest minden igaz barátjának támogatását. * A Fővárosi Hírlap előfizetési ára: Egész évre ................ 150.000 korona Fé l évre ...................... 75.000 „ Bárczy István és a főváros külföldi kölcsönének rendezése. A főváros külföldi kölcsöneinek rendezését j n n i n s 30-i, g végleg el kell intézni. Ismeretes, hogy a kormány Bárczy Istvánt delegálta arra, hogy ezekben a tárgyalásokban részt- vegyen. Bárczy István volt főpolgármester kedden megjelent Sipőcz polgármesternél és kijelentette, hogy a megváltozott politikai helyzetre való tekintettel a régi formában nem vállalhatja a megbízatást, minthogy lehetetlen, hogy a külföldi kölcsönök rendezésére kiküldött bizottságban kizárólag W o 1 f f - - p á r t i tagok vegyenek részt. Ebbe a bizottságba ugyanis Wolff Károlyt, Joa- novics Pált, Platthy Györgyöt és Ernszt Sándort küldötte ki annakidején a Wolff-párt. Bárczy véleménye szerint ebbe a bizottságba az uj közgyűlés viszonyainak megfelelő embereket kell küldeni. Az uj bizottságnak újra le kell tárgyalnia a külföldi kölcsön rendezésére vonatkozó javaslatokat. Ha ezek: mind megtörténtek, akkor hajlandó Bárczy István kiutazni Svájcba és ott megálapodásokat kötni. Sipőcz polgármester tudomásul vette Bárczy bejelentéseit. Belátta, hogy a volt főpolgármester érvelése minden tekintetben helyes és jogosult, úgy hogy ebben az irányban meg fogja tenni az intézkedéseket és sürgősen megalakítja az uj^ bizottságot. Egry Sándor főmérnök előadása a makadám- utak portalanításáról. Május 21-én volt a városi és községi mérnökök vándorgyűlése Szombathelyen. A vándorgyüllélsi napi rendjének etgyik legérdekesebb és legjelentősebb programmpontja a makadámj-utak és terek portalanítása volt. Érről a kérdésről tartott igen érdekes és tudományosain mlegalapozott előadást Egry Sándor nyug. fővárosi! (főmérnök. Az előadó ismertette a portalanítás eddigi eljárását és annak eredménytelenségét, feltárta az okokat, amelyek a cél elérését idáig hátráltatták, majd rátért az ujabbi kísérletiekre és ismertette azokat az üdvös eredményeket, amelyeket az uj eljárással Bécsben és más világvárosokbian elérték. Egry szakszerűen foglalMIRA GYÓGYVIZÉVEL KARLSBADI KÚRÁK orvosi előírás szerint az Erzsébet-téren Urhányi cégnél „MIRA“ KÖZP. IRODÁJA : V., HOLD-UTCA 1. TEL. 147-03. kozott azzal az uj olaj portalan! tó anyaggal, amely megszünteti mindazokat a hátrányokat, amelyek miatt a régebbi eljárási nem vezetett a kívánt célra Az uj ásvániyolajprepartáum, melyet az utakon locsolókocsikkal terítenek 'Szét, magát az úttestet konzerválja, amennyiben teljesen belesz ivódik az úttest anyagába és megakadályozza a porképzödést. A másfelé leiért eredmények, amelyeket Egry felsorolt, meggyőzték a vándorgyűlés, tagjait arról, hogy itt valóban oly eljárásról vám szó, amely az úttestek portalanítását a legnagyobb biztossággal garantálja, anélkül, hogy érleztetné azokat a kellemetlen kö- vetkezémyeket, melyekkel a régebbi módszer járt és amelyek miaitt ezzel a rendszerrel szakítani i* kellett mindenütt. Balló Alfréd, a köztisztasági hivatal kitűnő igazgatója, már szintén régebb idő óta tanulmányozza az utaknak olajjal történő portalanításának kérdését. Előterjesztésére a tanács el is határozta, hogy próbaképen 500.000 négyzetméteres ttiakadam-uton kipróbálja az Egry Sándor által ismertetett olajpreparátumot, amelyből körülbelül öt vagont meg is rendeltek. A szállításban nyolc budapesti cég: a Magyar Olaj- és Vegyiipar rt., a Magyar Petroleumipar rt., Schwarcz Rudolf és mások vesznek részt. Megalakult az Egységes Községi Polgári Párt. A fővárosi választáson Ripka Ferenc kormánybiztos köré csoportosult pártok bizottsági tagjai a héten tartották alakuló gyűlésüket az egységes párt Esz- terházy-utcai helyiségében. Az ülésen elhatározták, hogy az uj párt az Egységes Községi Polgári Párt nevet veszi fel és a tisztikart a következőképen állították össze: elnök Kozma Jenő dr., alelnökök G a á r Vilmos dr. és B e c s e y Antal, jegyző Scheuer Róbert. Az uj községi pártnak hivatalos helyisége az egységes párt Eszterházy- utcai helyiségében van. A főváros hősi halált halt alkalmazottainak emlékezete. A főváro's közigazgatási! alkalmazottainak hősi halottal emlékére a főváros tanácsa az uj városháza lépcsőházábani két hatalmas márványtáblát emeltetett, amelyen megörökítették a 228 hő,si halált halt tisztviselő és alkalmazott nevét. Az emléktáblák ünnepélyes leleplezése szombaton délelőtt volt. Megjelentek: Ripka Ferenc kormánybiztos, Sipo ez Jenő polgárim,ester,. Folkuisházy Lajos és Buzáth Jánios alpolgármesterek, a főváros tanácsa teljes, számban és képviseltette magát a rendőrség, valamint a városparancsnokság. Az ünnep ideje alatt a Belváros templomainak valamjennyi harangja zúgott. Az ünnepséget a fővárosi énekkar nyitotta meg a Himnusszal, majidi Lob may er Jenő tanácsnok, az elnöki ügyosztály vezetője kérte fel Sipőcz Jenő dr. polgármestert az emlékművek leleplezésére. A polgármester méltatta a székesfővárosi alkalmazottak hősi halottainak emlékét, beszéde közben lehullott a lepel az emléktáblákról, majd a fővárosi énekkar Dohnányi Hazám remélj cimü művét adta elő. Wurmb Elemér a fővárosi alkalmazottak nevében fogadalmat tett, hogy a hősök emlékét kegyelettel őrizni fogják. Megállapították a kerületi választmányok tagjainak névsorát, A fővárosi választás okom a törvény- hatósági bizottság tagjaival egyidejűleg a, kerületi választmányokat isi megválasztották. Az I. kerületben a kerületi választmányba a blokk részéről 7 tagot, a Ripka-párit jelöltjei közül 5-öt, a Wolff-pártból 12-őt választottak meg a kerületi válsztmányba. II. kerület: blokk: 8, Ripka-párt 4. Wolff-párt 12 tag. III. kerület: blokk 12, Ripka-párt 3, Wolff-párt 9 tag. IV. kerület: blokk 8. Ripka-párt 5, Wolff-párt 11 tag. V. kerület: blokk 13, Szabadelvű párt 5, Wolff-párt 6 tag. VI. kerület: blokk 17, Ripka-párt 0, Wolff-párt 5. VII. kér.: bloíkik 15, Szabadelvű p. 1, Ripka-párt 1, Wolff-párt 7 tag. VIII. kertilet: blokk 12, Ripka-párt 2, Wolff-párt 9 tag. IX. kerület: blokk 11, Ripka-párt 2. Wolff-párt 11 tag. X. kerület: blokk 12, Ripka- párt 2, Wolff-párt 11. Ugrón Gábor lett a liberális pártok elnöke. Az Egyesült Lipótvárosi Polgári Körben a Fővárosi Szabadelvű Párt megválasztott törvényhatósági bizottsági tagjai értekezletet tartottak, amelyen jelen voltak Sándor Pál, U g- r o n Gábor, dr. Bódy Tivadar, dr. G 1 ü c k s t h a 1 Samu, Nagy Andor, Stern Sándor és N e s s i Gyula. A jelenlévők egyhangúlag Ugrón Gábort választották meg elnökké. Példátlanul álló eset az ásványvizek történetében az a nagyarányú fogyasztás, amelynek a „Mlra“-vizek örvendenek, de magyarázható, mert főalkatrésze a glaubersó, amely annak idején a „csodasó“ büszke jelzőt kapta, melyet semmiféle más orvosság ki nem vívott magának. 5 TŐZSDEI HÍRADÓ TŐZSDEI HÍRADÓ külön mellékletünk helyszűke miatt e számunkból kimaradt. Az Anker megszüntette az összeköttetést Purébl ur hitelintézetével. A Fővárosi Hírlap heteken át a legkíméletlenebbül kritizálta azt a rendszert, amely a Budapesti Kisiparosok Hitelintézeténél uralkodik és a kritikák kapcsán rámutatott arra a furcsaságra, hogy az intézet minden kiutalt kölcsönre hitelbiztosítást köt az Anker- n é 1. Ezt a hitelbiztosítást teljesen fölöslegesnek tartottuk, mert hiszen az intézet csak két jó kezes garantálására adja ki a kölcsönt, arról nem is szólva, hogy maga a hitelt élvező adós is rendszerint elég biztosítékot nyújt a kölcsönre. így hát nyilvánvaló, hogy a hitelbiztosítás nem való egyébre, mint a kölcsön megdrágítására, miután a hitelintézet 4.8%-ot számit fel az adósnak hitelbiztosítás címén. Kritikánkkal célt értünk: az Anker biztositó egy nyilatkozatában kijelenti, hogy ezután nem fogad el hitelbiztosítási ügyleteket a kisiparosok hitelintézetétől. Amikor ezt a sikerünket elkönyveljük, felvetjük a kérdést: olcsóbb lesz-e ezután 4.8%-kal a kölcsön a kisiparosok hitelintézeténél, vagy felszámitja-e továbbra is az intézet ezt a költséget, holott az Anker beszüntette a hitelbiztosítást. Magyarán szólva: szedi-e a hitel- intézet tovább is a 4.8%-ot az adóstól, amikor az intézet már nem fizeti be azt a biztositó pénztárába? És ha eddig 24 százalékot szedtek a kisiparostól, vájjon ezutáni csaJk 19.2%-ot issednek tőle? Még le se irtuk a kérdést, amikor már meg is hozták a választ. Egy kétmilliós kölcsön díjjegyzékét mutatták be, amelyet május 29-én állítottak ki a hitelintézetnél. A kölcsön három hónapra szól és a díjjegyzék a következő tételeket tartalmazza: Kamat ................................ 65.000 korona Kezelési dij ..................... 28.000 Hiányszavatossági dij . . . 24.000 Költség ................................ 40.000 Tu dakozódási dij .... 50.000 (Prolongációnál! A hitel megszavazásánál már egyszer felszámították.) Levéldij . .................................5,000 ös szesen . 212.000 korona. Ez a 212.000 korona 42%-nak felel meg s tekintettel arra, hogy ennek előtte a kamatok csak 24 százalékra rúgtak, Purébl Győző ur hitelszövetkezete nemcsak hogy nem adja olcsóbban a hitelt, de csaknem" száz percenttel megdrágította azt, amióta az Anker nem köt hitelbiztosítási ügyleteket. Az Anker május 30-ára mondta fel a biztosítást, de Pu- réb! ur intézete a május 29-én prolongált kölcsön díjjegyzékében mégis három hónapra számítja fel a hiányszavatossági dijat, íme, a hitelszövetkezet tehát még abból is hasznot húz, hogy most már nem fizet az Ankernek hiány- szavatossági dijakat. Ennek az eljárásnak jellemzésére alig találunk szavakat. Purébl ur, aki ezt a szolid rendszert meghonosította, most már a tanügyi osztály élén áll. De jaj a főváros közoktatásának, ha Purébl ur itt is abban a szellemben dolgozik, mint ahogyan a közgazdasági osztály élén dolgozott. Mert aki a lelkiismeretével össze tud egyeztetni 42 százalékos kamatot, annak furcsa fogalmai lehetnek a morálról. De a tanügyi osztályban nem szabad meghonosodni az efféle morálnak, mert ennek aligha lenne jó hatása közoktatásunkra. Megugrott egy forradalmár. Vannak forradalmárok, akik szörnyen véres szájuak és készek a barrikádokra menni, amig semmi kilátás arra, hogy a barrikádokat elkészítik. Vannak forradalmárok, akik mindennap felkínálják életüket, de csak addig, amig senki sincs, akinek az életük kellene. És vannak gyáriparosok, akik életüket és vérüket áldoznák a forgalmi adó reformjáért, de csak addig, amig semmi kilátás arra, hogy igen hangos frázisokkal a reformot meg lehet valósítani. Szúr day Róbert, a Textilgyárosok Szövetségének elnöke, a forradalmároknak ebből a fajtájából való. Amig szó sem lehetett arról, hogy a kormány reformálja a forgalmi adó rendszerét, Szurday Róbert a reformot követelte és áldozatokra való hajlandóságát hirdette. Most aztán a reform kérdése néhány lépéssel előbbre jutott és Szurday Róbert megijedt a saját forradalmi- ságától. Ah, ráismerünk a nagy adakozóra, aki egy könnyelmű pillanatban azt mondotta, hogy pénztárSietschel és Henneberg R.-T. Práter-ntca 12. szám. — Telefon : József 23-18. Központi fűtések, szellőzések, szárítók. Vízvezetéki, csatornázási fürdő- és városi vízművek Csatornázások, derítők, szivattyútelepek. Füstgázok és fáradtgőz hasznosítása.