Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-05-27 / 21. szám
Budapest, 1925 május 27. 3 Átszervezték a tanácsi ügyosztályokat és azoknak vezetését. Zilahi Kiss Jenő, Till Antal és Schöberl Fereinc nyugdíjazása, valamint a tizenhat ügyosztálynak tlizeiwkettőre történt összevonása köveik:z- iében átszervezték az ügyosztályokat és azoknak vezetésével Sipöcz Jenő polgáiirmestor a kövjet- kclzöket bízta meg: Az I. (elnöki) Lobmayer Jenő dir., II- (középitési) Orczy Qyula, III. (város- rendészeti és magánépitészeti) Bar ezen Gyula, IV. (közjogi, katonai és illetőségi) Bukovszky Viktor, V. (közigazgatási és közlekedési) Városi Gyula d.r., VI. (pénzügyi) Csupor József, VII. (közoktatási) Purébl Győző dr.. VIII. (közéjeim e>- zésl) V.ajna Ede, IX.(közjótékonysági, szociálpolitikai) Liber Endre, X. (közegészségügyi és köz- tisztasági) Édes Ede, XI- (városgazdasági) Belezel Jenő dir., XII,. (világítási és vízvezetéki) Borvendég Ferenc. A polgármester egyben az alpolgármesterek hatáskörét is szabályozta és Folkusházy Lajos alpolgármestert biztiai imieg az I., III.. V., VI., VIII. és IX.. B u z á t h János dr. alpolgármestert pedig a II., IV-, VII.., IX., X. és XH-ik ügyosztályok felülvizsgálásával. A Budai dalárda diadalutja Olaszországban, Két hete lesz, hogy a Budai dalárda az Academia di Santa Cecilia meghívására hangversenykörutra ment Olaszország nagyobb városaiba. A dalárdát megelőzte jó hire és az olasz városokban azzal a tisztelettel és szeretettel fogadták a magyar dalosokat, amelyet azok más külföldi városokban kivívott sikerekkel méltán megérdemeltek. Dalosaink első állomása Velence volt. Itt a hangversenyt a Fenice-szinházban tartották. A közönség lelkesen iinepelte a dalosokat és több számot megismételtetett velük. Velence után Bologna következett, ahol a Teatro Communale-ban folyt le a hangverseny, még pedig igen nagy sikerrel. Bolognából Rómába, innen Nápolyba utaznak dalosaink. Az olasz lapok igen nagy elismeréssel írnak a hangversenyekről s az eddig beérkezett lapokból a következő szemelvényeket közöljük: Gazzetta di Venezia: A Budai dalárda (magyar énekesek társaságának) hangversenye, régi kedves ismerősei a velencei közönségnek, válogatott közönséget gyűjtött a Fenice-szinházba. Az eredmény teljes és megérdemelt volt. II Gaz- zettino: A Budai dalárda hangversenye teljes és rokonszenves sikerrel járt. Különösen S z e g h ő mester aratott nagy tapsokat. II R e s t o del C a r 1 i n o : Bologna szenvedélyes zenekedvelői nagy számban jelentek meg a Budai dalárda által megtartott hangversenyen. Mi, kiknek alkalmunk volt hallani & Budai dalárdát, egyhangúlag kiáltjuk: evviva! Mielőtt visszatérnétek szép, édes, nagy hazátokba, énekeljetek még egyszer Bolognában. A mi meghatottságunkra, ellenértékűi felajánljuk soha el nem múló emlékezésünket. L’A venire d’Ita- 1 i a; Emlékezetes előadás volt az, amelyet a Budai dalárda tartott. Az egész műsort lelkesen megtapsolták. Nagyon ünnepelték S z e g h ő mestert, akinek néhány szerzeményét is előadták. ötvenedik jubiláns közgyűlésére készül a Kló- tild Szeretetház Egyesület. A Klotild Szeretet- ház Egyesület vasárnap délelőtt tartotta meg 49. közgyűlését. Az elnöklő R i p k a Ferenc kormánybiztos megnyitó beszéde után Szabó Árpád főtitkár tett jelentést, amelyben kiemelte, hogy az 50 éves fennállásának megünneplésére készülő Szeretetház 109 növendéke közül 70-en vannak a hadiárvák, Ruffy Pál ny. államtitkár elmondotta, hogy az egyesület virágzását Ripka Ferenc működésének megkezdésétől kell számítani, mert <a kormánybiztos 10 esztendőn keresztül mindig szerető apja volt az árváknak. Ripka Ferenc záróbeszédében rámutatott arra, hogy a szerencsétlen magyar hazának 8 millió lakosa szintén hadiárvának tekinthető és ezt a 8 millió hadiárvát a Klotild Szeretetház növendékeihez hasonlóan meg lehetne menteni, ha az embereknek szivében a megértés lenne úrrá és birná összefogásra az embereket. A közgyűlés a kormánybiztos éltetésével ért véget. Közgazdasági közlemények TŐZSDEI HÍRADÓ állandó mellékletünk helyszűke miatt e számunkból kimaradt. A Magyar Cukoripar Részvénytársaság közgyűlése atz osztalékot 120.000 koronában állapította meg, mely május 20-tól kerül kifizetésre. Az igazgatóságba uj tagként Kornfeld Pál báró választatott meg. A Ganz—Danubius osztaléka. A Ganz és Társ a—D anubius Gép-, Vágón- és Hajógyár R)t. igazgatósága úgy 'határozott, hogy a junius 4-ére egybehívott közgyűlésen részvényen- kint 120.000 korona osztalék kifizetését fogja javasolni. A Magyar Parautipar Rt. közgyűlésén elhatároztatott, hogy részvényenként 15.000 korona (múlt évben 3000 K) osztalékot fizet az emlult 1924. üzletévre. Az esedékes szelvényeket junius 2-tól váltja be. Az igazgatóságba beválasztattak: Kovács Géza és Ullmann György báró. Az igazgatóság elnökéül Kovács Gézát, alelnökökül Szurday Róbertét és Cavallar Ágoston dr.-t választották meg. Kik jártak jól a töredékszavazatokkal Hogy jutottak Wolffék és a szabadelvűek két-két mandátumhoz A lajstromos szavazás melllett igen érdekes és fontos szerepet játszanak az úgynevezett töredék- szavazatok. Mint ismeretes, egyes kerületekben á szavazatok számáréi kell osztani a mandátumok számával, hogy ilyenformán, meg lehessen állapítani, hogy melyik párt hány mandátumot nyelrtí' el. Az osztásnál azonban rendesen fennmarad egy bizonyos szánni szavazat és igy ia még feininmaráció mandátumot, vagy mandáHiumokat azok a pártok kapják, amelyeknél a maradók a legnagyobb. Érdekes számítást végeztünk abban az irányban), hogy igazságosan kapták-e (mejrt a jogosságod kétségbevonni nem lehet) az egyes pártok a töredékszavazatok alapján a mandátumokat Ezt olyanformán kíséreltük megállapítani, hogy a főváros huszonkét választókerületében leadott összes szavazatokból hoztuk ki az egyes pártok mandátumkompetenciáját. Ez a számítás a következő: A főváros huszonkét kerületében leadtak 219736 ér vénye |s szavazatot, eniely számot, ha elosztjuk a mandátumok számával, a 250-ej. akkor osztószámként 878-at kapunk. Ezzel a számmal kell most: imár elosztani az egyes pártoknak az egész városban kapott szavazatainak számát, és ekkor azt tapasztaljuk, hogy bizonyos maradék mellett az egyeis pártoknak a következő mandátumszámuk lett volna: Demokratikus Blokk 130 344 töredékszavazat Wolffék 88 482 Ripka-párt 23 145 Szabadelvű Párt 5 665 Ez összesen 246 mandá tűm lenne és igy a töredékszavazatok alapján elosztásra kerül még négy mandátum, amelyeket a töredékszavazatok szerint a következő sorrendben kapnák íme lg az egyes pártok: 1- Szabadelvű párt, 2. Wolff-párt, 3. Demokratikus blokk, 4. Ripkiai-párt. Ha 'ílehát az egész városban leadott szavazatok arányában és nem kerületenként állapították volna rnc|g a mandátumok számát, akkor a mandátumok, megoszlása az egyes pártok között a következő leba volna: Demokratikus Blokk ... 131 Wolff-párt ................................89 Rip ka-párt ...........................24 és Sza badelvű Párt .................. 6. Ezek szerint ebben az esetben Wolffék és asza- szabadelvüek két-két mandátummal kaplak többet, mini) amennyi jutott volna nekik, ha az egész városban leadott szavazatok alapján számítják ki a kompetenciát. Ezzel szemben a blokk károgni, a Ripka- párt pedig egy mandátummal járt rosszul azáltal, hogy a mandátumokat kerületienként osztották el. Me|g lehet állapítani, hogy az erőviszonyokon ez sem változhatott volna lényegesen, de az igazságot mindenesetre némileg jobban megközeliteitte volna. Purébl Győző a tanügyi osztály élén A kurzus a régi szellemet akarja megmenteni Tanitói deputációk jöttek, mentek és követelték, hogy Zilahi-Kiss Jenő és Schöberl Ferenc hagyassanak meg azokban a pozíciókban, amelyeket betöltötték. A küldöttségjárásnak nem volt eredménye: Zilahi-Kiss Jenő és Schöberl Ferenc elhagyták helyüket. A tanügyi osztály élére Peréül Győzőt állították s ime, megtörtént a csoda, hogy a tanítók és tanárok nem zúgolódnak Zilahi-Kiss Jenő és Schöberl távozása miatt. A rekompenzáció, amelyet Purébl tanácsnok személyében kaptak, teljesen kielégíti őket, ami nem is csoda, mert hiszen a haldokló kurzus Zilahi-Kiss Jenő és Schöberl urak szellemét rögzítette meg a tanügyi osztályban, amikor Purébl tanácsnokot bízta meg az osztály ) vezetésével. Csak a személyek változtak tehát, de a szellem marad — egyelőre — a régi. Hisszük, hogy nem sokáig és reméljük, hogy az uj szellem beköszöntésekor a fővárosnak ama tanitói és tanárai, akik oly konokul ragaszkodtak Zilahi-Kiss Jenő és Schöberl személyéhez, deputációba alakulva sietnek majd üdvözölni a tanügyi osztálynak azt a, vezetőjét, akit - a megváltozott idők állítanak az osztály élére. E pillanatban talán már igen kevés jelentősége van annak, hogy Purébl Győző ur a tanügyi osztályba tette át működését. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az ügyosztály uj vezetője kényelmetlenül érzi ott magát és lelohadt reményekkel néz jövője elé. A darabont idők alatt történt, hogy G e g u s s Gusztáv királyi főügyészt kinevezték igazságügyi miniszterré. Az uj miniszter kihallgatásra jelentkezett, letette az esküt, műre azonban elhagyta a bécsi Burgot, már meg is kapta a felmentést, mert mialatt az esküt letette, létrejött a megegyezés Fejérváry Géza báró miniszterelnök és a koalíció között. Purébl Győző ur is éppen csak hogy a Ferenc József-kabátot öltötte magára, amelyben uj hivatalát elfoglalta. Mire a kabátot levetette, már hirét vehette, hogy' a kurzusnak befellegzett a városházán, óh, van még igazsági És ez az igazság nem engedi, hogy Purébl Győző üljön abba a székbe, amelyből Budapest nagy polgármesterei kerültek ki. És nem tűri ez az igazság azt sem, hogy valaki soká örvendhessen hivatalának, amelyet a 1 e g a g y a- furtabb kimódolásokkal szereztek meg neki politikai elvbarátai. A leépítési Programm szerint két tanácsost és egy alpolgármestert kellett nyugdíjba küldeni. Hogy Purébl urat megmentsék, Till tanácsnokot, a közlekedési ügyosztály vezetőjét arra bírták, hogy nyugdijaztassa magát és ezért az önfeláldozásért kárpótolni fogják az autobusz-üzem vezérigazgatói állásával. Till tanácsnok állta az alkut: kérte a nyugdíjazását és bevonult az autobusz-vállalathoz vezérigazgatónak. Ennek a taktikázásnak komikuma mindenki előtt nyilvánvaló, aki tudja, hogy az 'autobusz-üzem mindössze egy tucat autóbusszal rendelkezik s hogy ezt az egy tucat autóbuszt most már három igazgató igazgatja. De van a három igazgatón kívül egy fél tucat főfelügyelője és felügyelője, úgy, hogy egy-egy kocsivezető megrokkanása, vagy megbetegedése esetén, igazgatókkal vagy főfelügyelőkkel lehet az autobusz- forgalmat lebonyolítani, ha ugyan az ilyen alsóbbrendű munka nem ellenkezik az urak önérzetével. Hisszük, hogy nem ellenkezik, mert ha az urak önérzete lenyeli azt, hogy hárman is vezérigazgassanak egy iyen kis vállalatot és hárman vegyenek fel nagyszerű fizetéseket igen kicsi teljesítményekért, akkor az önérzetük talán abban sem talál kivetni valót, hogy odaüljenek a kormánykerék mellé, vagy jegyeket osztogassanak az utasoknak. A mai gazdálkodás nyomorúságos voltát mi sem teszi szembeötlőbbé, mint az autobusz-üzem és a régi omnibusz-üzem egymás mellé állításai. A régi omnibusz-üzem 180 kocsival rendelkezett. És a 180 kocsit egy lovászmesterrel eligaz- g a 11 a 11 a dr, G a 11 e i n; a fuvartelep akkori igazgatója, akinek hatáskörébe az omnibusz-vállalat is tartozott, 180 kocsinak elég volt egy lovászmester és egy tucat autóbusznak immáron három igazgatója van. Mi lesz itt, hová szaporodnak aiz igazgatók, ha az autóparkot még három autóval kiegészitikl No de ne keseregjünk. Purébl Győző megtartatott a városnak és ez minden áldozatot megér. Mert Purébl távozása még súlyosabb áldozatokkal járt volna: az ő zsenialitásának pótlására sokkal több személyt kellett volna beállítani. Mert mindenki pótolható a városházán, csak Purébl Győző pótolhatatlan. Gyorsjáratú teherautomobilok Meiropol-Garage Budapest, Lehel-utca 25. sz. Telefonszámo'í : 112-23, 24, 26, 27 B f 1 ANGOL MOTORKERÉKPÁR \ fül VEZÉRKÉPVISELET: ___ f 9 Autó-Palota „Késmárkyás Illés“ Ke dvező fizetési feltételek. BUDAPEST, DOHÁNY-UTCA ÉS S1P-U. SAROK Kiváló minőségben béröntést uffllol a Wörner J. és Társa Gépgyár R.-T. vasöntó’déje Budapest, V., Váci-ut 48. | /CHLICK-NICHOL/ONI S GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR RÉSZV.-TÁRSASÁG 5 Gyár és irodák: Budapest, VI., Váczl-út 45-47. szóm. ' • ' Gyártmányai: Diesel-motorok, szivógázmotorok gőzgépek, gőzkazánok, hütő-jéggyári és vágóhid berendezések, turbina és körforgószivattyuk, hidak és tetőszerkezetek, emelőgépek és daruk, vasúti kocsik (waggonok), gazdasági gépek.