Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-01-30 / 5. szám

6 Budapest, 1924 január 30. és igen nagy érdekei fűződnek ahhoz, hogy a főváros gazdálkodása rendben menjen. Hogy mást ne is em litsíink. legelső sorban vonatkozik ez a külföldi tar­tozásokra, amelyekért a trianoni szerződés értelmé­ben az államnak kell garanciát vállalnia. De ott van az .alkalmazottak fizetése, a betegápolási pénzeknek az állammal való elszámolása és sok minden más. Egészen csalhatatlanul kiderül ebből, hogy Ters- tyánszky masa sem bízik Wolffék gazdálkodásában és .nem bízik a Wolffék által szaturált tanácséban sem. Terstyánszky közigazgatási szakember, aki csak sejti azt. hogy itt igazi pénzügyi szakember közremü- toödés’ére van szükség; de ott van Ereky Károly, aki a maga pompás gazdasági tudásával már régen rámutatott a laikus pénzügyi és gazdasági igazga­tásra, amely a Városházán uralkodik. Erekv úgy a keresztény községi pártban, mint a bizottságokban, de a közgyűlési teremben is számos beszédben bebizo­nyította ezt. Végeredményben, amikor már semmi foganatját sem látta intő szavának. Erekv Károly ki­lépett a pártból, hogy az ellenzék padjairól ostorozza a városháza cél, irány és tudás nélkül való gazdasági vezetését. Erekv Károly azóta is állandóan, de légió­ként a Fővárosi Hirlap hasábjain állandóan sürgette az üzemek elszámolását és gazdálkodásuk­nak szakértőkkel való fölülvizsgúlását. Mindez síi­ket fülekre talált, de annál nagyobb elégtétel az Ereky Károlynak. hogy Terstyánszky Kálmán kormánybiztos alig kéthetes szemlélődése után telje­sen az ő álláspontjára helyezkedett. A belügyminiszter koncessziói. Az elmúlt héten a nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága három nap alatt letárgyalta általánosságban a fővárosi községi választói jogról szóló törvényjavaslatot. A harmadik nap Rakov.szky Iván belügyminiszteré volt, aki beszédének elején kijelentette, hogv nem zárkózik el a m ó d o s i t á s o k tó 1. És ez valóban ki is derült. A miniszter csakugyan nem zárkózott el a mó­dosításoktól, ha ezt szélső jobboldali po­litikusok kérték, természetesen a me.guk szája. ize szerint. Egyébként csak dodonai kijelentéseket tett a miniszter. Egyetlen pont, ahol teljes megelége­désünkkel találkozik a miniszter beszéde és ez a pont a nők passzív választójogának megadása. Ezt azon­ban a fajvédők épp úgy követelték, mint a demokra­ták. Ezt mindenki követelte. Nem ejtette el a minisz­ter a kommunális főrendek intézményét és a hatéves domiciliumot, amelyeknek elejtését liberális részről kívánták. Ravaszul nyilatkozott a domicilium kérdé­sében. Nem azt mondta, hogy nem ejti el a hat­év e s domiciliumot. hanem úgy formulázta meg mon­danivalóját, hogy nem fogadja el a tízéves ’domiciliumot. Ebből pontosan kiderül, hogy a fajvé­dőknek azért kellett követelni a t i z é ve­sét, hogya hatéveset meglehessen men­teni. Buday Dezső egyenes kívánságára elejtette a miniszter a lelkészek bizottsági tagságát és he­lyettük a kerületi elöljárókat ülteti be a közgyűlési terembe. Nagyon érdekes jelenség ez, mert azt mu­tatja, hogy az antiszemiták inkább a saját lelkészeiket is elejtik, csakhogy a zsidó pap ne lehes­sen városatya-. Nem ragaszkodik a miniszter a huszonkét kerületben való választáshoz, tekintettel arra, hogy Wolffék közigazgatási keriiletekint sze­retnének választani. Persze ugv, hogy minden ke­rületnek egyenlő számú mandátuma legyen. Ez ellen azonban az ellenzék elkeseredett erővel fog majd küz­deni. A legdodonaibb kijelentése a miniszternek azon­ban az, amely a jelölők leszavazottnak tekintéséről szól. Kijelentette, hogy „belemegy olyan megoldásba, amely biztosítja ugyan az ajánlás konkrét megtörtén­tét, azonban lehetetlenné teszi:, hogy a jelölések fo­lyamán a titkosságot kijátsszák.“ Ebbe a nyilatko­zatba minden belefér. Csak az ia kérdés, hogyan fogja a miniszter ezt az ígéretét beváltani és magyarázni majd ia részletes tárgyalásnál. Ha tényleg -sikerül a titkosság kijátszását kizárni, akkor ez azl egyetlen komoly eredménye a bizottsági tárgyalásoknak. Szaszovszky tanácsnok halála. Fiatalon, munka­bírásának teljességében, akkor, amikor az élet küz­delmei, ha nem is anyagiakban, de erkölcsiekben ka­matozni kezdenek, akkor ment el közülünk Sza­szovszky József tanácsnok-főjegyző, az elnöki ügyosztály érdemes vezetője. A kurzus ültette a ma­gas polcra, de egyéni jótulajdonságai, lelkének ne­messége nem engedték túlzásokba menni. A város­háza és Budapest polgársága sokat veszített ennek a szorgalmas, derék fötisztviselőnek a halálával. A háziasszonynak most van a legtöbb gondja. Nincs főzelék, nincs gyümölcs, a cukor, liszt, tojás drága. A takarékos háziasszony a- legközelebbi Meinl-üzletbe siet, hogy legfinomabb Meinl-jamot és gyümölcsízt, kompotot. makarónit, levestésztát és főzelékkonzervet -a legolcsóbb napi áron vásároljon. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: a .FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Révai-Nyomda Budapest, V. kér., Ügynök-utca 8. sz. (Nvomdaiffaigató: Salklal Pál.t S Z ÓRÁK rr £a ä s ŐRI ZOLTÁN A Mézeskalács előadásai minden este megújuló sikerrel folynak a Király-Színházban. Ernőd Tamás, Szirmai Albert daljátéka a héten is minden este szinre kerül Petráss Sárival, Honthy Hannával, T. Halmy Margittal. Simon Marosával. Kiss Ferenccel. Gózon- nal. Párkaival, Latabárral, id. Ihásszal. Szegheövel, Kelemennel és Ras-kóval -a főszerepekben. Vasárnap délután János vitéz, szombaton. Boldogasszonv nap­ján délután A bajadér kerül szinre. 3 órakor, mér­sékelt helyárakkial. A Holdvilág. Szenes Béla ui vigiátéka. melv biz­tos szemmel meglátott pesti alakjaival és ötletes dialó­gusaival élénk tetszést váltott ki a közönségből, a hé- iten négyszer szerepel a Magyar-Szinház műsorán: szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap este, mindannyiszor Csortossal. Tárnáival, Z. Molnárral, ifj. Ihásszal, Kertésszel, Pécsi Blankával. Vaszarv Pi­roskával. Oláh Böskével a főszerepekben. Pénteken Molnár Ferenc Égi és földi szerelem cimü szinjátéka kerül szinre. Vasárnap délután a mulatságos- Kis lord. szombaton délután Fodor László elmés vigjátéka, Na- varrai Margit kerül szinre, 3 órakor, mérsékelt hely- árakkal. Francia újdonság a Pompadourról. A párisi Mé- nestret, a legrégibb és legtekintélyesebb folyóiratok egyike, elragadtatással emlékezik meg a Pompadour budapesti előadásáról. Különösen Fedák Sári alakítá­sát és a tüneményes kiállítást magasztalja. A Pom­padour tölti be a Fővárosi Operettszinház esti mű­sorát. Vasárnap délutáni a Három gráciá-t adják. A Vígszínház e hetének irodalmi és művészi eseménye A leláncolt ember lesz. A műsor különben igy alakul: Szerda: A leláncolt ember. Csütörtök dél­után: Hiibele Balázs; este: A leláncolt ember. Pén­tek: Szabóky Zsigmond Rafael. Szombat délután A ki­rály; este: Kabaré-est. Vasárnap délelőtt: Irodalmi matiné (Violiaine); délután: Kabaré; este: A leláncolt ember. Az esti előadásoki fél-nyolc órakor kezdődnek, csak a Kabaré-estéket kezdik félkilenckor. A Belvárosi-Színház újdonságát. Bus Fekete Lász­ló „Mihályné két lánya“ cimü vigjátékát szerdán, csü­törtökön. szom-batoni és vasárnap este játsszák. Fey- ' deau mulatságos vigjátékát, „Nem csalom meg az I uramat“ pénteken ismétlik meg. A pénteki előadás 1 az elmés vígjátéknak huszonötödik előadása lesz. Szombaton délután a „Kékszakáll nyolcadik felesége" kerül szinre. Vasárnap délután „A nagy bariton“-nak lesz a huszonötödik előadása A Kamarában: Kincs, ami nincs, fősze­replő Huszár Károly és a Három pofon. 4- 6, 8, 10 órakor. A Blaha Lujza-Szlnház kitűnő újdonságai, Strauss Oszkár A balga szűz cimü operettje, a hét minden estéjéi* szín rekerül. Somogyi Nusi. Har- imath Hilda. Rozsnyai Ilona. László, Tamás. Dénes Oszkár, Szirmai, Tihanyi, Borotss László és Rótt fel­felléptével. Vasárnap délután a mulatságos Ró- zsalány-t adják Somogyi Nusi, Vaálv Ilona. Boross Géza és Abonyi felléptével, szombat délután Rajna— Czobor romantikus operettjét, a Szépasszony kocsisát adják három órakor, mérsékelt helyárakkal. VASÖNTVÉNYEK POPPER ÉS SZÁNTÓ VASÖNTÖDE és GÉPGYÁR Budapest, VI., Moh ács-utca 8. Telefen: 111-47. APOLLÓ-SZÍN HÁZ------------------ «1 m —■■"■■■■------------------­FO RRAI RÓZSI és SARKADI ALADÁR VENDÉGFELLÉPTÉVEL PFEFFERNÉ ÉS TSA SZŐKE SZAKÁLL felléptével, a betiltott és újra engedélyezett Vili. ALBERT K"» mozgókép-Oíffton [Ä, Január 31-töl-fabruár 7-ig>. TÖRVÉNY ÉS ASSZONY Amerikai regény 7 fc v. Főszerepben : Botty Compson SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! Max Linder pazar burleszt vigiátéka 5 felv. ANGOL HÍRADÓ___ El őadások 4, 6, 8 és 10 órakor kezdődnek TABARIN vni., RÁKÓCZI ÚT 63. SZ. TELEFON: JÓZSEF 2!—16. Nagy nemzetközi NŐI BOXMÉRKÖZÉSEK Budapest bajnokságáért, továbbá világvárosi tánc és varieté műsor. STEINER SLV1I MŰVÉSZZENEKARA Kezdete pont fél 10 órakor. Elsőrendű meleg konyha. VI.,fiévai-utca 18. KIS KOMÉDIA Telefonsz.: 14-22. Rótt és Steinhardt felléptével Az új januári tnűaor. Az éjjeli portás és Oer Spitzer und sein Kind. Kezdete pontban 8 órakor. Reszelő- és csavaráru- nagykereskedő BUDAPEST NEPSZINHÄZ-U. 40. TELEFON: József 56-46 József 138-09 József 62-84 Magyar Ólomárugyár Rt BUDAPEST, Forgáoh-utc* 4. » Telelőm 110-48, 102-Ot. Oyört I Ólomcsövekot, lemezeket, syphonokat (büzelzArókat) forrasztóónt, csapágrfémeket. Ajánl eredeti Bancaónt ruaakban és tömbökben. Legmagasabb áron vásárol: Ócska ólmot, ólomhulladékot, ólomhamut, salakot fém- huUadékot, fémhamukat, stb. ' VILÁGHÍRŰ GUTMANN-FÉLE ELSZAKÍTHATATLAN munkaruhák, libériák, szövetruhák. GUTMANN J. ÉS TÁRSA, Rákóczl-üt 16. GummÍ-1 emezek, Gummí-törnlök szelepek, zsinórokjformadarabokbár- milyen célra, rajz és méret szerint. Kötszerek, betegápolás! cikkek és műszerek. SCHOTTOLA ERNŐ GYÁROS ÉS NAGYKERESKEDŐNÉL, BUDAPEST VI., Vilmos császár-út 53. Telefon: 27-67 és 79-83. Schwarz Sándor és Tsa MAGYAR KÁLYHAIPAR BUDAPEST, V., BÁTHORY-UTCA 20. TELEFON: 162-14. MEíOINGER FOLYTONÉGŐ- ÉS CHAMOTTE.KÁLYHÁK Törött géprészek, repedt vagy kimart kazánok elektromos és aisfogén- hegeszlése. Uj berendezések gyár­tása ! — Feleinket az uj eljárásra betanítjuk. LAKOS ÉS SZÉKELY GÉPGYÁR Budapest,VI.,Béke-tér 3. Telefon: 80-87. és 132-18. OETL ANTAL VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR ». T. Budapest, X., Asztalos Séndor-út 9. s:. TELEFON: József 8 32. és József 8-31. Gyártmányai: Mindennemű vasöntvények s »ját és idegen minták után, transzmissziók, mindennemű gépek és géprészek, hidak, épület- és egyéb vasszer­kezetek, pálma- és növényházak központi fűtés- berendezéssel, melegágyi ablakok. Szállít raktárról: Öntöttvas mér egsúlyokat 50 dkg.-tói 20 kg.-ic, öntöttvas szónvasalókat öntöttvasiüzrácso- kat, tüzhelylemezeket, répavágógépeket, szólőzuzókat, ö. v. csöveket stb MAGYAR RÉZHENGERMÜVEK R. T. ezelőtt Chaudolr G. óe Társa Sürgönyeim : RÉZHENGERMÜVEI. „CHAUD0IR“ eíefon-szám: 19—22. 44-88. BUDAPEST,V.,VIZAFOGÓ 1460 199-99. Készítenek : TOzszekróny, vörösréz-, sárgaréz-, tombak- és bronz- lome/.eket, tárcsákat, rudakat, csöveket, huzalt, „Chaudoir* jelű Vermorel-rendszerű permetezőket és hozzávaló alkatrészeket, valamint vörösréz üstöket.

Next

/
Thumbnails
Contents