Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1924-03-12 / 11. szám
Tizenharmadik évfolyam Ara 800 kor. Budapest, 1924 március 12 1. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 40.000 korona. Félévre 20.000 kor. Állandó melléklet: TŐZSDEI HÍRADÓ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon: 137—15. szám Bethlen kisérletettett az egysÉQes polgárit ront mega lakitására A hang Bethlené, de a kéz Wolff Károlyé — Bárczy, Ugrón, Rassay „kormány-közeibe“ jutottak? — Heinrich Ferenc és Ernst ünnepük Bethlent, Wolff pedig távollétével tüntet Hozsánna Néked oagy férfiú a- magasztos pillanatban, amikor átléped újra a városháza küszöbét, ahol rövid pár év alatt tüneményes karrieredet megfutottad, .azt a karriert, amelyet magad is csak mámoros fejjel mertél néha megálmodni. Igenis ünnepelni kell ebből az alkalomból Zilahi Kiss Jenő alpolgármester urat, akit arra kérünk, ne gondolja^ hogy most mi ellenfelei megragadjuk aiz alkalmat és gúnyosan köszöntjük őt, amikor — mint a hivatalos kommüniké mondja — a megrágalmazott minisztert férfiasán megkövette, a minisztertől szóban és Írásban bocsánatot kért. Mi igenis férfias cselekedetnek tartjuk azt, amire most szánta el magát az alpolgármester ur. Igenis ez volt Zilahi Kiss Jenő első férfias cselekedete, amelyet még soknak, nagyon soknak kell követnie. Nem tételezhetjük föl, hogy Zilahi Kiss Jenő a ,,hermafrodita“-plakát aláírásának büntető- és fegyelmi következményeitől riadt volna vissza, amikor meghátrált. Ennek a józanság ébredésének kell lennie. Csak aj magábaszáll'ás, a belátás, az észretérés játszhatott szerepet ennél a nem kellemes, de annál tiszteié íreméltóbb lépésnél. Mert könnyű volt alákanya- rtani nevét egy szájaskodó, lármás, hencegő, szemtelen és utcai hangú rágalmazó plakát alá. Sokkal nehezebb bevallani, hogy ostobaságot cselekedtünk, hogy magas és előkelő hivatalunk dacára, belesodródtunk a legelsőbbrendii demagógok korcsmái horogét ésébe. Mi hiszünk az emberek megjavulásában, hiszünk abban, hogy a leghevesebb temperamentum is meg- íékeződik, ha kitombolta magát, vagy ha — megégette már a kezét. Miért ne hinnénk el, hogy Zilahi Kiss Jenő alpolgármester is eljutott most élete legújabb nagy fordulópontjához? Hiszünk benne, hogy ama rövid időt, amiig, a mai redszer e magas méltóságában meg tudja őt tartani, alaposan ki fogja használni és expiálni fogja mindazt, amit négy esztendő alatt elkövetett. Még éppen elég ideje van arra, hogy néhány hónap alatt, amig helyén maradhat, kiszedje szivünkből mindazt a fullánkot, .amelyet a kommunizmus bukása óta ellenforradalmi érdemek szerzésére belénk szúrt. Nem fogjuk elfelejteni neki ezeket az ellenforradalmi érdemeket soha, mert ezek nem szájaskodó plakátok aláírásából állottak, hanem exisiztenciák letöréséből és gyermekeink mentalitásának megfertőzéséből. Elfelejteni nem fogjuk az ellenforradalmi érdemeket, de férfias megbánás enyhítheti szivünkben az elkeseredést, amelyet — megvalljuk — valamennyien, akik nem középkori módon gondolkozunk, mélyen és ma még kiirthatatlannak vélt módon érzünk vele szemben. Mi szeretnénk őt békében távozni látni. Szeretnénk, ha néhány hónap múlva, mint nyugalmazott alpolgármester szégyenkezés nélkül sétálhatna végig Budapest utcáin és azt mondhatná: minden cselekedetemért vezekeltem, minden lelket kiengeszteltem. Szálljon magába az alpolgármester ur. Vessen, számot a lehetőségekkel, amint hogy biztosan számot vetett akkor is, amikor a kultuszminisztertől való férfias bocsánatkérésre szánta el magát. Kérdezze meg önmagát: mire és kikre számíthat még? Szá- mithat-e Wolffék és Csilléryék hálájára? Lehet-e az Ö hálájukból egyetlenegyszer is krumplilevest ebédelni? Vagy számithat-e arra a támogatásra, amelyben ébredő „bajtársai“, akiknek uralma ma már szintén valósággal órák kérdése, részesítették? Hiszen az ébredő-demagógia ma már őbenne is csak árulót, álkeresztényt — és mit tudjuk mi az ö terminológiájukat — mi mindent lát. A Sorházi-utcával nem lehet tréfálni; a Sörház-utca egyelőre még nem kér férfiasán bocsánatot. Ott azt kiálhják feléje: Jóéjszakát Zilahi Kiss alpolgármester! A városházi politikában minden csendes. Egészen nyíltan látható most a törekvés, hogy elsősorban az országos politika vezérelveivel kell tisztába jönni és ezek a vezérelvek majd legelsősorban a fővárosi politikában kerülnek alkalmazásra. Különösen érdekes jelenség az a bravúros munka, amelyet gróf Beth- 1 e n István, az uj politikájához szükséges mentalitás- átesztergályozása körül teljeisit. A kaposvári beszédben hallottuk gróf Bethlen István által először hirdetni a demokráciát, amelyet azelőtt mereven megtagadott. Külföldi politikai ígéretei, vagy lekötöttségei azonban — amelyek minden tagadás ellenére is kell hogy legyenek — nyílegyenesen megszabják az irányt, amelyen haladnia- kell. Legkevésbbé sem tartozunk gróf Bethlen István pártjához, de el kell ismernünk, hogy a miniszter- elnök nagy pszichológus és ,a pszichológiának legnehezebb fajtájával, a tömeg-pszichologíával is tisztában van. Ki hitte volna pár esztendő előtt, az akkori ellen- forradalmi jelszavakkal fertőzött levegőben, hogy nem is olyan sokára, egy fejedelmi családból származó miniszterelnök azt fogja hirdetni, hogy végének kell szakadnia a felső tízezer osztályúi almának. Meg kell azonban állapítanunk, hogy gróf Bethlennek e héten mondott pohárköszöntője egyenesen Budapest polgárságához intézett felhívás, amely többször hangoztatja a társadalmi és felekezeti különbség-nélküliség el Kétségtelen, hogy ennek a beszédnek jelentősége van a községi politikában és éppen ezért, ideiktatjuk szó- S'zerint való szövegben ezt a passzusát: — Gyakran szememre veítik, h 1 n t a politikát követek, hogy jobbra is tekintek, balra is -tekintek, s amikor balra nézek, akkor a jobboldalt igyekeznek ellenem fellázítani, Imikor jobbra néztem, azt mondták, hogy a Beth- lein-korínány a baloldallal akar szembeszállni és reakciós vizeken evez. Semmiféléi ilyen vacilálás az én politikámon nem volt. Politikám azon alapul, hogy minden becsületes ember, aki azokat az alapelveket követi, melyeket kifejtettem, azt igenis részeltessem a magam részéről ne csak a hatalomban, de a politikai életben való részvétel minden formájában. Nézzünk csak körül magunk meliert, nem vesszük-e észre, hogy szükség van erre, nem vesszük-e észre elsősorban ebben a fővárosban magában, hogy szükség van arra, hogy a polgári társadalom végre kezet fogjon szemben azokkal a szubverziv mozgalmakkal, melyek ma még látszólag csendesek, de a polgári társadalom vállain keresztül akarnak hatalomra jutni, hogy aztán közös akarattal gyűrjék le. Erre van szükség a® általános politikában. Konstatálni kell: a miniszterelnöki szózat célt tévesztett, mert hiába beszél egy politikus a felső tízezer osizályuralmának megszűntéről, amikor -a konklúziókat ism-ét csak Wolffék szellemében vonja le. A szubverziv mozgatnak alatt ugyanis Bethlen csak forradalmi mozgolódást, körrfmunisia törekvéseket érthetett, amit a demokratikus politikusok, de miaguk a .szocialisták is erőteljesen tagadnak. Az egységes liberális polgári front megalkotása Budapest polgárságának legszebb álma lenne, de Bethlen sem tud egységes liberális polgári frontot csinálni, ha Wolff Károly argumentumaival invitálja a politikuskat. Lehet, hogy a politikai csiszolásnak és esztergályozásnak abban a mesteri munkájában, amelyet gróf Bethlen István folytat, ezek az elválasztó élek és sarkok is lekopnak majd; ma azonban a polgári front egységét ,,-a vörös rém“-fői való félelem jelszavaival nem lehet többé megalapozni. Tény azonban, hogy gróf Bethlen ezzel az ügyes taktikával máris nagy nyereségekre tud rámutatni. így elsősorban említeni kell, hogy az a Heinrich Ferenc, aki ujesztendei beszédében igen ellenzéki húrokat pengetett, ezúttal nagy melegséggel köszöntötte gróf B e t h 1 e n Istvánt, amiből a budapesti polgárság arra szeretne következtetni, hogy Heinrich Ferencnek reménye van a fővárosi választói jog terén felállított követeléseinek honorálására. Ugyancsak mind többet és többet beszélnek Ugrón Gábornak, Bárczy Istvánnak és Rassay Károlynak a kormánypolitikához való közeledéséről. Ez azonban optikai csalódás, merttj nem ezek a politikusok közelednek a kormányhoz, hanem ellenkezően, éppen a kormánypolitika közeledik az ő esztendőkön át változatlanul hirdetett politikájukhoz. Ha azonban Rassay Károly — hogy úgy mondjuk — kormány-közeibe jutott, akkor ez azt is jelenti, hogy ebben a pozícióban osztozik V á- zsonyi Vilmos és a nemzeti demokrata-párt is, mert Rassay ma tökéletesen egy plattformon áll velük addig is, míg a pártba bevonul és átveszi annak vezetését. Egyelőre azonban rendszerváltozásról nincsen szó, csak annak mélyreható előmunkálatai folynak. Ennek bizonyítéka az, hogy úgy Rassay Károly, minit Vázsonyi Vilmos a közeli napokban Olaszországba utaznak egészségük helyreállítása céljából. Feltűnést keltett különben és sokan jó jelnek mondják, hogy a Bethlen-vacsorán sem Wolff Károly, sem belső hívei nem vettek részt; de annál tüntetőbb módon vonult feli a párt másik, mérsékeltebb frakciója, a Huszár-Ernszt-csoport, amelynek nevében Ernszt Sándor fogadott örök hűséget a koirmányelnöknek. Komoly forrásból azonban azit halljuk, hogy Wolffék távolmaradásának egyelőire semmi jelentőséget nem szabad tulajdonítani. Wolffék, ismert taktikájuk szerint, előbb kivárják a dolgok alakulását és azoknak ismerete után fognak álláspontjukról határozni. Ellenzéki körökben különben nagy izgalmat kelt, hogy többé nem is beszélnek kormánykörökben a fővárosi választó-novelláról. Mintha elsülyedt volna az egész javaslat és odajutott volna, ahol a rendtörvényjavaslat és a Nagy Emil-féle büntetőnovella lelték dicstelen halálukat. Maga Rakovszky Iván belügyminiszter sem tud ma már egyebet tenni, mint kegyelettel emlékezik vissza javaslatára, amelyről csak annyit tud mondani, hogy a pénzügyi javaslatok mindennél előbbrevalók. A belügyminiszter azonban meg akarja kísérelni, hogy valamiképen közbevetőleg letángyal- ta-ssa azt az egyszakaszos, úgynevezett felhatalmazási javaslatot, amelyben a törvényhatósági ex-lex idejére kér a nemzetgyűléstől felhatalmazást.
