Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-02-13 / 7. szám

4 Budapest, 1924 február 13. tóttá föl. akivel együtt a Rézbányái is rögtön gusz­tusossá vált. Acél menedzselése már az első napon hatalmas kiugrást eredményezett és azóta a Réz­bányái szinte rohamlépésekben halad fölfelé. Hétfőn már 280.000 koronán jegyezték. Az igazság pedig a dologban az, hogy Acél szakszerű menedzselésén kívül, a Rézbányái önmagában is megérdemli a bi­zalmat. mert belértéke jóval több a mai árfolya­mánál. Versenyfutás. A Tőzsdei Híradó műit heti számában megírtuk, hogy az Amerikai Bank addig szorongatta a többi középbamkpapirok részvényeit, mig azok fiatalabb kollegájuk lemarasz- talása fölött érzett szégyenükben, szintén nekirugasz­kodtak és most már bennt vannak az egyenesben, ahol a finishért küzdenek. Melyik lesz a győztes? Arról mostanában a tőzsdén sok vita folyik, bár meg­állapítható. hogy leszavazásnál az Amerikai Bank óriási többséget produkálna. Leginkább az Olasz­bank iparkodik előretörni, de ez az erőkifejtés több ellenséget szerez neki- mint barátot, mert az Olasz­banknak régi jó tulajdonsága, hogy amennyit előre­megy, másnap legalább annyit csúszik vissza és ev­vel a benne bízóknak csak állandó bosszúságot szerez. A tőzsdei népszerűségnek pedig ára van: a közön­ségnek alkalmat kell nyújtani a keresetre. Ezt teszi dr. Bányai Sándor és a tőzsdén ezért örvend általános szeretetnek. Az ilyen fogásokat fiatalabb kollegájától Salamon Andor is eltanulhatná. Nem szégyen, a jó pap holtig tanul, de meg a kö­zönség szeretetének megszerzése, amint az Amerikai Bank példája mutatja, üzletnek sem megvetendő be­fektetés. A Német Bank kontreminörjei a kutyaszorítóban. A Magyar-Német Bank részvényei vál­tozatlanul az érdeklődés központjában állanak. A Tőzsdei Híradó már jelentette, hogy a tőzs­dei köröknek Szász Dezső bankja iránt megnyil­vánult bizalma különösen annak tulajdonítható, hogy az intézet szokatlanul eredményes működést fejt, ami elvitathatlanul a szakszerű vezetésnek tulajdonítható, de másrészt értékesek azok a külföldi kapcsolatok is. amelyek a fokozatos fejlődés biztos alapját ve­tették meg. Szász Dezső vezérigazgatónak sikerült a svájci tőke érdeklődését az intézet iránt fölkel­teni és ez az összeköttetés rövidesen már abban fog megnyilvánulni, hogy előkelő svájci tőkések ér­dekeltséget vállalnak az intézet alaptőkéjének sza­porításánál. A részvények csaknem négyszeres ár­emelkedését azonban az is elősegítette, hogv néhány csökönyös kontreminör, közöttük Haim Jaques, nagymennyiségű fedezetlen eladással megkontremi- nálták a bank részvényeit. Az intézet vezetői erre a könnyelmű és hazárd játékra gyorsan rájöttek, mert a fedezetlen tételek sokszorosan túlszárnyalták a piacon szabadon úszó darabokat és minthogy a kutyaszorítóba került kontreminöröket kölcsöndara- bokkal nem voltak hajlandók kisegíteni, azok bianco eladásaikat kénytelenek voltak napról-napra emel­kedő árfolyamok mellett, a piacon fedezni. Az el­múlt napokban Haim Jaques is beállt a Német­bank vevői közé és minthogy a fedezési vásárlások még ezentúl is tartanak, a részvények további áremelkedése csaknem bizonyosra vehető­Kiugrott az Oía. Minden vonalon erős szilárdu- lás jellemezte a hétfői tőzsdenapot, de voltak feltű­nőbb elugrások, amelyek jóval fölülmúlták a percen- tuálisan kifejezhető általános árfolyamemelkedéseket. Ezeknek a sorozatában nem utolsó helyen érdemel megemlítést az Oía kurzusának jelentékeny előre­törése. Az Ofát a legutóbbi tőzsdenapon 630.000 ko­ronával jegyezték, hétfőn 775.000 koronáig emelke­dett, az utótőzsdén azonban realizálásokra átmene­tileg nehány ezer koronával visszacsúszott. A Tőzs­dei Híradó értesülése szerint a vállalat svájci részvényesei a hjárom frankos o'sztájékkial igen megelé- dettek, de egyébként is jó véleménnyel vannak a xészvénytársulat felől, amely a Felvidéken és Ro­mániában legutóbb igen kedvező feltételek mellett nagyobb erdőkomplexumokat vásárolt. A papiros tőzsdei menedzselését legújabban Róna Ernő in­tézi, akinek közismert szerencsés kezében rendkívül sokan bíznak és ezt is biztató jelnek tekintik, hogy az Ofa-részvények tovább is emelkedni fognak, A győri Bőripar bevezetése. A Bőripar r.-t. (Qyőr) részvényeit a Magyar általános taka­rékpénztár, amelynek ipari érdekeltségéhez tar­tozik a vállalat, hétfőn bevezette a tőzsde hivatalos forgalmába. A gyár legfőképen transmissziós gép- szij gyártásával foglalkozik, amely főcikke és amely cikk gyártásában igen jelentékeny szerepet játszik. Azonkívül mezőgazdasági cikkeket, lószerszámodat stb., továbbá mindennemű szíjgyártó-, bőrdíszmű-cik­keket, bőröndárukat, iskola- és piaci táskákat, láb­szárvédőket stb. gyárt, szóval a legkülönfélébb bőr­ipari cikkekét a kommercárutól a legfinomabb luxus­áruig. Az ipartelep Qyőr városának közepén, a Batthyány-téren fekvő, saját tulajdonát képező, tel­jesen modern épületben van elhelyezve. A részvény- társaság tulajdonát képezi ezenkívül közvetlenül a gyárépülethez csatlakozó három bérház, amelyeknek révén a Bőripari x.-t, terjeszkedési lehetősége bizto­sítva van. A gyár és tartozéképületeihez 1500 négy­szögöl a város szivében fekvő, rendkívül értékes te­rület tartozik, amely a mérlegben mindössze 658.000 koronával szerepel. A gyár 114 drb gépe a mérlegben összesen 280.000 koronával van felvéve. A gyár havi forgalma ma már túlhaladja a 300 millió koronát. A részvények iránt a bevezetés alkalmával olyan nagy mértékű érdeklődés mutatkozott, hogy a takarékpénz­tár az előterjesztett igényléseknek csiak 15 százalékát elégíthette ki. A részvényeknek árfolyamát már az első napon 30.000 koronával jegyezték és a beavatott körök a szeriöz papir további jelentékeny emelkedé­sére számitanaik, ami a következő napon, kedden be is következett, amikor a részvény 45.000 K-ig elugrott. A nemjegyzettekröl. Mikor a nemrég múltban igen elvadultak az állapotok az exota-piacon. akkor a sajtó élénken foglalkozott az ott uralkodó tartha­tatlan állapotokkal és a tőzsde igen mérvadó tekin­télyei is több ízben kinyilatkoztatták, hogy a piac kinövéseit le kell nyesni, lehetetlenné kell tenni, hogy az exota-kereskedelem sokszor kéteshiirii, vagy gyak­ran teljesen értéktelen részvényeivel kifosztogassák a jóhiszemű vásárlókat. Közben csaknem tárgyta­lanná vált a piac megreformálása, mert a tőzsde ál­talános lanyhaságában az exota-piac forgalma úgy­szólván teljesen megszűnt. Most azonban, hogy a hossz kezd fellángolni, a Szigeti Ernők. Kelemen Maircelek és a velük egy húron pendiilö többi kolle­gáik újra sürögnek az exota-piacon, újra hangra nyíl­tak ajkaik, újra kínálták közismert nonvalörjeiket. Elérkezett tehát az ideje, hogy az illetékes körök végre komolyan foglatkozanak az exota-piac megre­formálásával és gátat állítsanak a közönség kifosz­tásának. Komoly forgalom egyébként csak az ismer­tebb és értékes nemjegyzeít papírokban van. Ezek: Mobilbank 6.4,—6.6. Herendi 7—7.5, B ö hm­hord ó 2.5—3, Községi nyomda 10—11, Demecseri 18—20, Bpesti Bank 5.5—6.5. Béke a Király-autó körül. Heteken keresztül erős majorizálási harc folyt a Kiríály-autó részvé­nyeiben. A Démán és Somló cég 100.000 darabot vásárolt össze olyan ügyesen, hogv ai rész­vények állítólagos többségével rendelkező Ergon- csoport nem vette észre, hogy a többség kisiklik a kezei közül. Mikor a Démán és Somló-cég a leg­nagyobb sikerrel befejezte munkáját, kiderült, hogy megbízója az Egyesült Fővárosi Takarék- pénztár volt. amelynek ügyvezető igazgatóját, Wälder Bélát, joggal illeti meg a siker oroszlán- része. Az Ergon-csoport kénytelen volt beadni a derekát és létrejött a megegyezés,, amelynek alapján az Egyesült Fővárosi képviselőit a legközelebbi közgyűlésen beválasztják a Király-autó igazgató­ságába. Bevezetik a Pátria részvényeket. A Pátria biztositó részvényeit a közeljövőben ve­zetik be a tőzsde hivatalos forgalmába. A Pátria a Földhitelbank érdekkörébe tartozik s több milliardot érő palotája van az Erzsébet-téren. A bevezetés technikai műveleteit Halász Lajos fogja intézni. A Magyar Őstermelő rt., f. évi február hó 7-én tartotta dr. Horváth Lipót m. kir. kormányfő- tanlácsos, alelnök elnöklete alatt rendes közgyűlé­sét. Elek Gyula m. kir. gazdasági főtanácsos alel- nök, vezérigazgató kegyeletes szavakkal emlékezett meg az intézetnek érdemekben gazdag elhunyt elnö­kéről Kronberger Lipót udvari tanácsosról* és indítványára a közgyűlés az elhunyt elnök emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg. A közgyűlés az elő­terjesztett. 1923 december 31-ével lezárt mérle­get. valamint a nyereség-veszteség-számlát egyhan­gúlag elfogadta és hozzájárult az igazgatóságnak azon indítványához, hogy a kimutatott 1.144.224,930.30 ko­rona tiszta nyereségből a 6. számú szelvény 1924. évii február hó 11-től kezdődőleg 3500 koronával (350 százalék) váltassák be. A közgyűlés a lelépő igazgatósági tagokat egyhangúlag újból megválasz­totta. Az esedékes szelvények beváltási helye: Bu­dapesten, a Magyar őstermelő r.-t. főpénztára, (V., Széchenyi-utca 1. sz.) és a Magyar Általános Ta­karékpénztár főpénztára, (V., József-tér 14. sz.). A közgyűlést követő igazgatósági ülésen dr. Hor­váth Lipót m. kir. kormányfőtanácsost, a Magyar Általános Takarékpénztár alelnökvezérigazgatóját az intézet elnökévé és Elek Qyula m. kir. gazdasági főtanácsost az intézet ügyvezető alelnökévé válasz­totta. SZÁNTÓ MÓR Budapest, VI., Rózsa-u. 80. TELEFON: 174-88. Készít és raktáron tart -- mindennemű szerelvényeket. ­íxtlma Aaucftih­taípvédc ssi" aktf, taris!j,&ixhatian. 0EPÉS7.2 FELERŐSÍTI. Magyar Ólomárugyár Rt. BUDAPEST, Forgáoh-utoa 4. n Telsfoni 110-49, 102-01. Oyárt i ó'omcsöveket, lemezeket, syphonokat (bürelzárókat), forrasztóónt, csapágyfémeket. Ajánl eredeti Banctónt rudakban és tömbökben. Legmagasabb Áron vásárolt Ócska ólmot, ólomhulladékot, ólomhamut, salakot, fém­hulladékot, fémhamukat, stb. ULRICH B. BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. NA OYRAKTÁRT TAR T mindennemű csövekben éspedig: önr.-vas-, kovácsoltvas-, agyag--, angol lefolyó-, Drainage ólomcsövekben. n o rga ny­it m e z, viz-, gőz- és gáz-armalurák, borg, vas­lemez, egészségügyi berendezések GUfnmi-lemezek, GumiHi-tömlók szelepek, zsinórok, formadarabok bár­milyen célra, rajz és méret szerint. Kötszerek, betegápolási cikkek és műszerek. SCHOTTOLA ERNŐ GYÁROS ÉS NAGYKERESKEDŐNÉL, BUDAPEST VI., Vilmos esászár-út S3. Telefon: 27-67 és 79-83. Hofer István és Tsa műszaki és olaj kereskedés Telefon: 38-86. BUDAPEST Podmaniczky-utca 69. FARKASVÖLGYI-féle Villamossági és Műszaki Részv.-fársaság BUDAPEST, VI., Podmanlczky-u. 39. GYÁR: VII., Kövér Lajos-utoe 26. ssám Gyári: transformátoro- kat, magasfeszültségű készülékeket, emeltyüs kapcsolókat, biztosító­kat, szénkeféket.

Next

/
Thumbnails
Contents