Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-02-13 / 7. szám

Tizenharmadik évfolyam

Budapest, 1924 február 13.

7. szám.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 20.000 korona. Félévre 10.000 kor. Állandó melléklet: TŐZSDEI HÍRADÓ

VÁROSI; POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁG! HETILAP

FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL

Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon: 137—15. szám

Apostolok és pogányák

állanak szemben egymással a budapesti községi választásokon. Természetesen, ők az apostolok és mi vagyunk valamennyien — liberálisok, demokraták és szocialistták — a pogányok. így mondta ezt el Wolff Károly ur Topcirczer néni asszonyregimentje előtt, ök az apostolok, mi a pogányok, az ő feleségeik a magyar nagyasszonyok, a Madonnák és a mi feleségeink ,,Szálik, akik utcai életet élnek.“ És mindebből Wolff Károly ur, a frázisok utolérhetetlen vezére, azt a tanulságot vonta le, hogy ők n e m gyűlölködnek.

Talán fölösleges is volna több szót vesztegetni ezekre a korlátolt, sötét, gyilkos-szándékú átkozó- dásoknai. Hiszen a kommunizmus bukása óta megszoktuk stereotip ismétlődésüket. Ezek az urak és hölgyek azok, akik a demokratákra azt mondták, hogy ök csinálták a kommunizmust, a liberálisokra, hogy ök lopták el az ország és a főváros vagyonát és ezért vagyunk ma nyomorban, a zsidókra, hogy ők ütik ki a keresztény ember kezéből az utolsó falat kenyeret is és végül a legkeresztényebb keresztényekre is, hogy álkeresztények, akik rosszabbak a zsidóknál. A korlátoltsággal szemben nincsenek harci eszközök, a korlátoltságot nem lehet böl- cseségre változtatni, annak egyediilvaló sorsa, hogy önmagát pusztítsa el.

Ma mégis felelnünk keli a W'olff-Toperczer tábor szitkozódásaira, mert nagyon is könnyűvé teszi ezt az a körülmény, hogy ugyanazon a napon egy másik gyűlés is volt Budapesten és ezen a másik gyűlésen másképen hangzottak a kereszténység soha el nem évülő igéi. Ezen a gyűlésen Heinrich Ferenc beszélt, akit a főváros liberális lakosságának csak egy része tekint vezérének, de akitől senki még nem tagadhatja, hogy hatalmas budapesti patrícius család tagja, hogy ezerszeresen jogosultabb Budapest népe nevében beszélni, mint amaz indigónak, akik míáról-holnapra felütötték itt a fejüket, akik úgy viselkednek, mintha a magyar fővárosnak ök lennének Romulusai és Remusai.

Nos, Heinrich Ferenc úgy beszélt, mintha vasárnap délelőtt válaszolt volna azokra a beszédekre, amelyeket Wolff és társai ugyanazon vasárnap délután mondottak el a város másik negyedében. — Bevalljuk, nem nehéz feladat, mert nem kell prófétának lenni annak, aki ma előre akar válaszolni Wolff Károly holnapi beszédére. Hiszen a szónokiás eme nagymestere holnap is azt iogja mondani, amit tegnap mondott és három év múlva is azt fogja harsogni, ha ugyan addigra teljesen el nem tűnik a részvétlenség ködében, amit három év előtt meny- dörgött.

Heinrich Ferenc mérsékletéhez, szordinós hangjához kell menekülnünk, amikor a wolfíi, ernszti és a közbeszólói megállapításokat le kell torkolnunk. Csodálatos ugyanis, hogy amig Wolff ur azt harsogja, hogy ök nem gyűlölködtek, csak szerettek: addig Heinrich Ferenc állandóan azt hangoztatja, hogy a városházáról a gyülölséget örökre száműzni kell. El kell hinnünk a mérsékelt Heinrichnck, hogy valaki mégis csak gyűlölködött a városházán. De vájjon ki lehetett az? Csak nem Wolff Károly? Sokkal lesujtóbbakat is mondott azonban a budapesti patríciusok kiváló vezére: „Olyan polgárokat akarunk látni a városházán, akiknek tiszta látását a szélsőségek nem homályositotíák el. Mindenféle ba- sáskodást, főlényeskedést és terrort ki fogunk zárni a községi életből. Mi nem üldözéssel, nem r.yug- dijbaklildésekkel kezdjük uralmunkat. Igenis, likvidálni kell a forradalmat és becsületes, békességes atmoszférát kell teremtenünk az egész közéletben.“

Ezek nagyon érdekes megállapítások. Hát csakugyan szélsőséges lett volna az a Wolff, .aki apostolnak nevezi önmagát? Hűt mégis igaz, hogy ba- sáskodtak és terrorizáltak, hogy üldöztek és nyugdíjaztak? Hát csakugyan forradalmárok voltak?

Ezt ma nem egy szocialista vezér, nem destruktiv és nem zsidó férfiú )állapította meg, hanem a

A Fővárosi Hírlap más helyén ismertetjük az eredményeit annak a beszélgetésnek, amelyet gróf Bethlen István miniszterelnök a választójogi javaslatról folytatott B ár c z y Istvánnal, Rassay Károllyal, Ugrón Gáborral és V á- zsonyi Vilmossal.

Érdekes kürülf.ekinteiii az egyes pártokon, hogy milyen hatást keltett ez a tárgyalás, mert ez a hatás fogja megmutatni, milyen éles lesz az a harc, amely a nemzetgyűlésen a Rakovszky-féle javaslattal szemben kialakul.

Általában azt mondhatjuk, hogy

az ellenzék által elért módosítások jelentékenyek, de mégsem keltenek általános megnyugvást.

Ellenkezőleg, a nemzetgyűlés csaknem összes pártjai a javaslatnak uj formájával is elégedetlenek és éles harcot hirdetnek ellene.

De lássuk sorra a pártokat:

Wolff Károly pártja

az engedmények miatt vau felháborodva és már többen kijelentették ezen a fronton, hogy a javaslat ellen a mai formájában a legkíméletlenebb harcot fogják megindítani. Nem szabad azonban ezeket a kijelentéseket készpénznek venni, mert érzik a párton, hogy ősi szokás szerint műfelháborodással dolgozik. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy máris csillapítani igyekszenek önmagukat, mondván, hogy a párt ragaszkodni fog eddigi állásfoglalásához, mindazonáltal nem tételezhető fel, hogy ez a körülmény veszélyeztetné a pártnak a kormányhoz való eddigi viszonyát. Szóval le fogják nyelni...

A liberálisok,

akik közé ma már nemcsak Heinrichéket, de Báirczyt és Ugront is számítani kell, nem úgy látják a helyzetet, mintha sikerült volna elérni az ideális megoldást és mintha a kormány javaslata most már azonos lenne azzal, amit az első tárgyalások alkalmával ök követeltek és amit nekik akkor meg is ígértek. Ezen az oldalon mégis örvendetesnek mondják az eredményeket és igazolva látják, hogy Bethlen okosan és tisztességesen akarja megoldani ezeket a kérdéseket.

Vázsonyiék és Rassayék,

egyszóval a demokratikus polgári pártok nem kicsinyük le az elért eredményeket, de nem is taksálják nagyra azokat. Elejétől fogva nem reménykedtek abban, hogy a javaslatot a miniszterelnökkel való megbeszélésen annyira át lehet majd gyúrni, hogy azt ellenvetés nélkül akár meg is szavazhatták volna. Még ezt a javaslatot sem helyeslik és nem is fogadják el. De sikerült — mint mondják — néhány olyan szégyenfoltot kitörölni a javaslatból, amelyek — ha bent maradnak — a választásokban sem vehettek volna részt és szükségszerűen abnormális politikai ha*c következett volna be.

legmérsékeltebb magyar politikusok egyike, akin mi állandóan, élete minden fázisában ott láttuk a konzervativizmus tiszteletreméltó tógáját, sőt ott láttuk a keresztenységnek nemcsak szimbólumát, de lényegét is ennek a férfiúnak egész viselkedésében.

És mégis ö a pogány, Wolff Károly pedig az apostol.

A szociáldemokraták

álláspontját meglehetősen körvonalozza már az a tény, hogy nem mentek el a megbeszélésne, amelyre pedig gróf Bethlen István miniszterelnöktől meghívást kaptak. De lekicsinylik a szocialisták az elért eredményeket js és azt mondják, hogy ezek az engedmények semmi mást nem jelentenek, minthogy a kormány visszatér az eredeti javaslathoz. Kárhoztatják a domicilium elvét is és a kinevezett tagok számának csökkentését sem tartják elegendőnek, hanem ennek az egész intézménynek a törlését kívánják. Ezért a legélesebb harcot hirdetik a javaslat ellen.

Ülésezik a közgyűlés-pótló

1 Közjogi harc után siralmas mfísor

Szomorú és kínos vajúdás után szerdán délután mégis csak összeül a „közgyűlés-pótló“, amely körül heteken át .tartó nagy közjogi harcok fejlődtek ki. Az első közgyűlés-pótlót, amelyen a kormánybiztos először jelent meg. meg kellett tartani; de a második közgyűlés-pótló megszületése körül a tanács sikeres amerikázást fejtett ki.

Az ürügy az volt, hogy nincs tárgysorozat és inkább vállalták azt az ódiumot, hogy nem dolgoznak a városházán, semhogy sz^mbeszálltak volna Wolffék akaratával, akik az amerikázásnak nyilván értelmi szerzői. De tovább már nem húzódhatott a dolog és megjelent a biztató híradás, hogy Budapest székes- főváros törvényhatósági bizottsága hatáskörében tanácsülést tartanak február hó 13-ikán. délután öt órakor.

És mintha csak be akarták volna bizonyítani hogy nem érdemes közgyűlés-pótlót tartani, olyan siralmasan, unalmas műsort állítottak össze.

Ha mégis akad ebben az altató tárgysorozatban egy és más, ami figyelmet érdemel, akkor csak az újabb áremelkedésekről lehet szó, amelyek ismét bőven sorakoznak fel.

Szerdán tehát a következőket fogják emelni:

1. a városi vámokat;

2. a vigalmi adót;

3. az ebtartási és ebvizsgálati dijakat;

4. az állati nyersterményekről, valamint az élő és. leölt baromfiról szóló egészségi és származási igazolványok dijait;

5. az állategészségügyi-telepen szedett dijakat;

6. az építési engedély-dijakat és a mérnöki eljárási dijakat.

Egy szuszra épen elegendő. Folytatása a következő közgyűlés-pótlón nyilván következni fog.

Egyéb érdekessége azután nem is igen lesz a közgyűlés-pótlónak, hacsak műsoron kívüli szám nem jelentkezik. Egyetlen pontja van a tárgysorozatnak, amely nagyobb figyelmet érdemel és ez Csupor József pénzügyi tanácsnok előterjesztése az 1921. évi költségvetéssel szemben felmerült tulkiadásokról és azoknak fedezetéről. Csak épen följegyezzük, hogy ezeknek a tulkiadásoknak az összege 158,804.403 korona, amivel szemben a fedezetül szolgáló bevételi többlet 102,698.132 korona, s igy a rulkiadás 56,106.271 korona, . , . . • h

A Rakovszky-javaslat vesszőfutása

Senki sincs megelégedve a módosításokkal, amelyek jelentékenyek, de nem keltenek megnyugvást