Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-12-24 / 51-52. szám

Budapest, 1924 december 24. 5 Woiffék a választói névjegyzékek miatt ellenzékbe szorulnak A kulisszák mögött megkezdődött a liberális politika és a reakció élet-halál harca R i p k a Ferejnc kormánybiztos nyilatkozik ma a Fővárosi H i r lap-ban 'és ebben a nyilatkozatban megjelöli az eljövendő 1925-ik esztendő legnagyobb esejményét: a bökés, alkotó munkára alkalmas uj tör­vényhatósági bizottság összeillését. A célnak ilyetén módon való megjelölésében — igen helyesein — nin­csen semmi politikum. Mégis egészein világos, hogy milyen irányzat az, amely egyedül képes hozni azt a békés, nyugodt fejlődést, amejly a súlyos időkben is megmaradt a budapesti polgárság ideáljának. A libe­ralizmus győzelme fogja kivetni előnyös pozíciójából a Tejakcióit, amely öt év előtt legerősebb várává avatta a városházát. De egyéb jelek is vannak, hogy az uj esztendő a budapesti községi választá­sok jegyében indul el. Ma már van uj választási törvény, amelyen a karácsony előtti hét elvégezite| iaf szükséges apró kor- reíkiturát is, amelyet egy zavaros parlamenti szavazás csúsztatott bele annak idején. A Fővárosi Hír­lap megira már legilletékesebb helyen szerzett in­formáció alapján, hogy a budapesti községi választá­sokat május eledén ejtik meg. Ezt aiz információnkat teljesen megerősíti az ia< tény, hogy a városházán máris megkezdődik a válasz­sok előkészítése. Ennek az előkészítésnek lejgelső etapja, hogy R i p k a Ferenc kormánybiztos váratlanul összehívta a közgyiiléspótló tanácsülést és annaíkl napirendjére a szavazókörzetejk -uj beosztását tűzte ki. Ez a reform pedig abban fog állam, hogy az eddig 410 szavazókör- zetet mintegy kétszázra akarják redukálni, aminek talán takarékossági okai vannak, de ejgyben meg­okolja ezt az is, hogy a választók száma a legutóbbi nemzetgyűlési választás választóinak számával szem­ben jelentékenyen leapadt. Ezek után ia következő legközelebbi lépésnek a Wolff-féle választói névjegyzék igazságtalanságainak kiküszöbölése lenne. A belügyminiszter ennek elinté­zését egy egyszakaszos törvényjavaslat (keretében kí­vánja eszközölni, amelyet február hó elsejéig kellene a nemzetgyűlésnek megszavazni. Ennek a javaslatnak benyújtásához és tárgyalásához nagy regényeket fűz­nek politikai körökben. A javaslat ugyanis nemcsak a névjegyzék lehetetlen, otromba igazságtalanságait hivatott megszüntetni, de egyben azt várják, hogy ennek a javaslatnak tárgyalása során sike­rülni fog Wolffékat ellenzékbe szorítani. A névjegyzékek ügye volt az, amely megadta az apropót a liberális politikusoknak a Fővárosi Szabadelvű Pár t-bam való összckovácsolódásra. Emlékezetes, hogy Heinrich, R assay, Ugrón és Bárcziy együttesen követelték annak idején az igazságtalanságok kiküszöbölését. A megállapodás az volt, hogy a javaslat huszadik) szakaszánál Heimn r i c h Fe)renc módosítását fogadja el a nemzetgyűlés. Éppen a belügyminiszterrel tárgyaltak a liberális po­litikusok, amikor az ülésteremben váratlanul megsza­vazták a huszadik szakaszt anélkül, hogy H ej i.nur ich Ferenc megtehette volna módosító indítványát. A korrigálásnál először arra gondoltak, hogy azt a tizedik szakasz korrektúrájának mintájára szintén kormányzói vétóval intézik el. Igen megszívlelni való okok miatt azonban le kellett mondani erről a terv­ről és igy vetődött fel az egyszakaszos törvény gondolata. A belügyminiszter legújabban ismét megnyugtatta a libejrális politikusokat, hogy az egyszakaszos javas­latot megcsinálja és kellő időben letárgyalhatja a nemzetgyűléssel. Érdekes megemlíteni, hogy Rakov- szky Iván belügyminiszter ennek a javaslatnak ne|m tulajdonit különös jelentőséget, mert az a véleménye), hogy az legfejlebb pár száz szavazónak utólagos fel­vételét, vagy kihagyását fogja eredményezni. A libe­rális politikusok véleménye az, hogy ez a belügymi­niszteri számítás nagyon pesszimisztikus, ment a Wolff Károly nevéhez fűződő névjejgyzék hemzseg a hibáktól és az igazságtalanságoktól. De még ha be­válna is iái miniszter számítása, akkor is a liberális politikusok számára a kiigazítás kérdése, az egysza­kaszos javaslat megszavazása a legfontosabb presz­tízskérdés. De az egyszakaszos javaslat meg nem szava­zása viszont Woiffék számára presztízs-kér­dés. Máris hire jár, hogy a nemzetgyűlés, keresztény ellenzéke), de a kormányt-támogató Wolff-párt is nagy vitára készül, szóval mindazok, akik a községi vá­lasztáson Wolff Károly lobogója alatt kivannak fel­vonulni és részt venni. Ezeknek a számára erkölcsi lehetetlenség az egyszakaszos javaslat megszavazása, hiszen az nem jelentene mást, mint, hogy ők maguk is pálcát törnek ama mód felett, ahogy a választói névjegyzékeit összeállították, A kormány akaratával szembehelyezkedő párt pedig nem választhat más utat, mint hogy ellenizékbe vonul. A liberális politikusok számára pedig mi sem le­hat természetesebb ilyenformán, mint az egyszaka­szos javaslat benyújtásának forszirozása, mert ennek a politikai életben a kaotikus helyzet tisztulását kell meghozni. A kulisszák mögött tehát máris megkezdődött a liberális politika és a Tejakció élet-halál harca. Nem kell a gazdagokat irigyelni * Rosszak a gazdasági viszonyok, bizony, rosszul megy mindenkinek, bizony még a gazdagoknak, sőt a tőzsdéteknek és sibereknek is. De hát a hajdani világban, úgy másjfél évvel ezelőtt, amikor még jól ment teszem a tőzsdéteknek, akkor sem ment ám i nekik olyan túl jól, mint ahogy a naiv szegények el­képzelik. Áh! Tagadhatatlan, hogy akkor agyon- nyenték magukat. Nyerni ugyan jó, de „agyon- nyerni magát“, —- ez már rossz, 'ez kész! ve­szedelem; már magában a kifejezésben, hogy azt mondja „agyonny ormi“, ebben az agyon-ban benne van a halál, a pusztulás, a baj. Agyon­nyerte magát, — ez maga kérem már olyan, mintha azt mondanám: agyonzuzta magát. Túlzás nélkül. Mert tessék csak elképzlelni, hogy egy ilyen tőzsdebizományos ugy másfél évvel (ezelőtt tele volt azzal ,a rettentő sok pénzzel. Juj, még beszélni sem jó róla! Hogy milyen nehéz volt ezieknek az élete! Hogy hány járt például szerencsétlenül a szie- telemben! Az ilyen szerencsétlen tőzsdést, aki agyon- nryerte magát, valósággal ellepték a nők. Még csak elképzelni is rossz! És az a sok nő, az a sok érdek­nélküli disztingvált nő mind, de mind szerelmes létt a szerencsétlen tőzsdésbe. És ezi nem is csoda Mert hát mi a szerielem? A szerelem, Nagy Lajos társa­dalomtudós szerint, az a mélységes érzés, amely egy nő lelkét eltölti, ha rettentő sok pén,zlt lát. Egy gyenge női lélek és egy ilyen rettentő sok pénz, mi­helyt egymást megpillantják, abban a minutumban Dollárgőg Ebben aj lerongyolt, rosszvalutáju Európában cso­dás nimbusza van a dollárnak. Az emberek össze­súgnak, ha látnak valakit, akinek dollárja viain. Tíszí- teletitel néznek föl hozzá és áhítattal ejtik ki a nevét. A dollár varázsán át látják aiz embert, aki nem több és nem kevesebb a szemükben, mint az élő dollár. Minden ilyen érzés vetületi jelenség. A szeretet, mondja Weininger, szintén ilyen vetületi folyamat: másokban csak azt szeretjük, amik mi magunk is lenni szeretnénk és nem, mégsem lehetünk legészen. A tisztelettel, csodálattal és áhítattal ugyanígy va­gyunk: szeretnék, ha mi is milliárdosok lehetnénk, szeretnék, ha annyi dollárunk lenne, amennyi ahhoz kellene, hogy olyan gazdagok legyünk, mint ők. És a Henry Ford „Életem és művem“ című könyve ugy néz a könyvesbolt kirakatából az emberre, mintha elárulná annak a titkát, hogy hogyan lehetünk mi is olyan gazdagok, mint az amerikai autógyáros. És ki nem akar dollármilliárdos lenni? És ezért mondják nálunk Európában, hogy ez a könyv lesz az embe­riség uj bibliája. Nem tudom, nagyon olvasott könyv-e még mindig a biblia, tehát nem állapíthatom meg, hogy talál-e a hasonlat. De tudom, hogy bib­liának már csak azért sem válik bie ez ai könyv, mert meg vagyon írva az evangéliumban, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átjutni, mint egy gazdagnak — bibliát írni. Ugy emlékszem, Edward Carnegie megírta, tíz évvel ezelőtt a Siker Evangéliumát. E 10 év alatt láz amerikai irók se produkáltak nagyjelentőségű mü­veket. Ez lehet mentsége Fordnak, de egy amjerikai milliárdos legyen önérzetes és ne védekezzék ame­rikai írókkal. Az önérzeteskedés különben is igen jól illik Ford egyéniségéhez. Mert aki könyvének ezt a önérzetes címet .adta: „Etetem és művem“, az ne érje be azizal, hogy a maga egész életét, mint használati utasitást kínálja1 oda mindazoknak, akik milliárdokat akarnak szerezni. Ha Ford azt hiszi, hogy mindenki milliárdossá tehet, aki pontról-pontriaj lemásolja az ő életét, ezzel csiak amellett tjesz tanúságot, hogy mennyire nem: tartja egyéni értéknek a meggazda­godás művészetét. Pedig a mjeggazdagodás egészen az egyéni kva­litások ösiszjátélkának a{z eredménye. A szerencse is beleszól ebbe a játékba, de a szerlencse csak ott nem rontja az öisszjátékot, ahol a kvalitások harmo­nikusan illeszkednek egymába. És itt éri majd a csa­lódás azokat, lakik azt hiszik, hogy Foríd könyvében megtalálják azokat a varázsszavakba amelyektől megnyílnak a sziklák és zsebbe kívánkoznak az el­ázott kincsek. A nagyapám nyulgereznákkal keres­kedett. Tíz krajcárért vett egy gereznát és eladta húszért. A húsz krajcáron két másikat vetit és eladta negyvenért. Mikor meghalt, nagy vagyont hagyott az apámra, aki folytatta a gereznakereskedést. Vett és eladott úgy, amint azt az apjától látta. Lemásolta az üzleteskedést és mégis belebukott. A nagyapám „élete: és müve“ csak méretekben különbözött Ford ur életétől és autógyárától. Olcsón beszerezni és j haszonnal eladni —■ ez a lényege, tengelye és alapja mindkét vállakózásnak. Hogy ez olyan nagy mű lenne? Aki ezt nagypa értékeli, annál érthetetlen, hogy hogyan tudta megvalósítani. Nem, a Ford e,z|er autó napi termése1 nem oly nagy mű, hogy ama, mint valamely márványalapra ráállithassia a saját már­ványszobrát. Korszakalkotó, forradalmi esemény csak az első autó megjelenése volt. Az ezredik és tízezre­dik már semmi más, mint a vállakozószellem diadala aiz- alkotó szeltem fölött. Zseni csak azt első autó fel­találója volt és az nem irt könyvet életéről és művé­ről. El is feledték őt azóta 'és Ford urat ugyanez a sons érné pár évtized múltán, ha ismerné ,aiz. utókor hálátlanságát és e hálátlanság tudatában nem sietett volna még életében mlegénekelni a saját dicsőségét. Az emberek mindig meghódoltak a siker előtt. Hogy mi a siker? Carnegie megpróbálta összefoglalni a siker motívumait. Lépésről-lépésre követte mun­kálkodásának minidén fázisát és amit a Siker Evan­géliumában a siker titkairól közöl az emberiséggel, mégsem egyéb, mint az élet felszínén úszó jelensé­gek és ősiem én yek bürokratikus összefoglalása. Nagy sikerei voltaik és maga sem tudja, hogy mi a siker és minek köszönhette azt. Minden megfigyelés|e azt az impressziót kelti, hogy ő volt a siker eszköze: a siker irányította öt és n)em ő a sikert. Es ezért hiábavalók aiz ilyen evangéliumok és bibliák. Okulni, tanulni nem lehet belőlük éls az ember legjobb eset­ben is csak annyit tud meg, hogy mi a története a nagy vagyonok keletkezésének. Henry Ford-tól se tudunk meg többet. És ez a történetem nem sokat, él­és azonfelül nem is érdekes. Minden vagyon az em­beri munkaerő kíméletlen kihasználásából ered és a vagyon dimenziói azon múlnak, hogy ebben a kihasz­nálásban ki volt kíméletlenebb és ki volt ügyesebb. Mi,ebben a szép, imponáló és csodálatraméltó? Ügyes emberek százezrével futkosnak körülöttünk. És ha az ügyesség tiszteletrjeméltó, mennyivel mélyebbre kell hajolnunk egy traipézművész előtt, aki harminc méter magasban a feje búbján forog és a produkálás be­fejezte után egy szerény meghajlással elhagyja a porondot. Az ügyesség a legtöbbször csak a tanulé­konyság eredője. És amióta odáig vittük, hogy az elefántot megtanítják táncolni és tányérozni, az em­beri ügyesség elveszítette azt a jogát, hogy mást is követeljen tőlünk, mint egy nagylelkű tapsot. Ada­kozó kedvünkben ezt megkaphiatja tőlünk, de köte­lezve még erre se vagyunk. Henry Ford műve iskola­példája az ügyességnek. Ha mégis a zseniket meg­illető csodálattal bámulnak fel hozzá,, ez ia bámulat nem neki, de a dollárjainak szól. A dollár ma az (egyetlen álló értékű valuta és Henry Ford értéke csaik addig lesz tartós, migt a dollár árfolyama vál­tozatlan. És a világ bámulata ezért jut neki és nem az európai nagyiparosoknak, nem is szóival Európa nagy íróiról és művészeiről, akik szintén alkottak egyet-mást anélkül, hogy életüket és müvjeikett egy prepotens gesztusu szoborral tették volna halhatat­lanná. Lynkeusz.

Next

/
Thumbnails
Contents