Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1924-06-05 / 23. szám
4 Budapest, 1924 junius 5. Szumjea&JZißüiP A városi politikában megkezdődik a régi barátságok likvidálása Az országos és városi portikában egyaránt döntő események küszöbén állunk;— Nemcsak uj po itikal csoportosulástól, hanem a közvélemény teljes mentalitás-változását várják Professzionátus politikusok is elfojtott lélekzettel, páratlan izgalom közepette lesik, hogy mi törté mik azon a porondon, amelyet közönségesen közigazgatási bizottságnak hívnak és ahol a fővárosi választási törvény fegyverével a magyar politika legnagyobb, legfontosabb, döntő csatáját vívják. Ennek a csatatérnek ,a képe szinte óráról-órána vláltozik. ami nem is csodálni való akkor, amikor tudjuk, hogy a politikai taktikának olyan művésze, mint gróf Bethlen István, harcol egy hatalmát, létét féltő kicsi, de makacs és elszánt csoporttal. Gróf Bethlen bravúrosan dolgozik, valósággal minden váddal és szemrehányással szemben jó előre biztosítja magát, a szembenállókat valósággal orruknál fogva vezeti, úgy hogy azok minden alkalommal maguk esnek bele a csapdába. Ez a 'bravúros taktika határozottan művészi munka, de feltétlenül időt vesz igénybe. A miniszter- elnök szakíthatott volna Wolffékkal gyorsabban és radikálisabban is, ő azonban ezúttal mestermunkát akar végezni és eredményképen — mondják a politikusok — úgy kiirtja *a városházáról Wolííék uralmát, hogy annak se hire, se hamva nem maradhat. A munka teljessége és biztossága azok a célok, amelyeknek érdekében szükség van időre, szükség van taktikára. Bethlen ez,t nagyon jól tudja, de tudatában vannak ennek Wolffék is, akik a miniszter- elnök szisztematikus sülyesztő munkájának szomorú eredményét riadtan várják Természetesen miuíián azi országos politika most mélyen belekapcsolódik a városi politikába., ez utóbbinak vonatkozásaiban mindenkor erőteljesen nyilatkozik meg: .a nagy-politika. Mégis bizonyos az, hogy gróf Bethlen István uj politikájának ouver- turjeként a városi liberális párt zászlóbontását ielölte ki. amelynek junius legelején kell megtörténnie. Kétségtelen tehát, hogy úgy az országos, mint a városi politika terén a legfontosabb események küszöbén állunk. Ezeket az eseményeket talán a következőkben jelölhetnénk meg: 1. Wolff, Csilié ry, Buday és Petro v á c z kiválása a Keresztény Gazdasági Pártból. 2. A V i c z i án-csoport (Viczián István, Putnoky Móric, F á y Gyula, P a t ay Tibor) csoport részvételét kombinálják bele. 3. A G ö m b ö s—F r i e d r i c h—E c k h a r d t- féle fajvédő csoport pár talaki t'ási törekvései, amelyekbe a Wolf f-csoport és a Viczián- csoport résztvételét kombinálják bele. . 4. Gróf Bethlen István fáradozásai a fővárosi liberális középpárt megalakítása körül. Rassayék, Ugronék, Bárczyék megnyerése ennek a tervnek a számára, ami egészen uj, liberális színezetet adna úgy a városi, mint az országos guvernementális politikának. 5. A demokraták állásfoglalása, abban az- irányban, hogy hajlandók-e a tőlük jobboldalon levő Bethlen-féle középpárttal, avagy a töliik balra álló szociáldemokratákkal kooperálni. 6. A szociáldemokraták döntése arról, hogy mely oldalon keresnek szövetségeseket. Mindezek nagy feladatok, amelyeknek megoldása sok időt vesz igénybe, a legelső teendő azonban a mai lehetetlenné vált helyzetnek a likvidálása, a régi barátokkal való szakítás. aminek szinte a legközelebbi napokban be kell következnie. Bizonyos, hogy a dolgok sokkal inkább előrehaladtak már. mint azt az események mutatják. Amíg egyrészt Wolff Károly és a. |f aj védők állandóan tárgyalásban 'állanak egymással; ugyanakkor gróf Bethlen Istvánnak is igen fontos tanácshozásai voltak már a. liberális vezérekkel és nem lehetetlen, hogy a legközelebbi hetekben, amikor a helyz.et tisztázása már tovább nem lesz halogatható, igen nagy meglepetésekre fogunk virradni. Ennek a meglepetésnek pedig egyik sarkpontja az lesz, hogy Wolff Károly teljesen hadsereg nélkül marad, a ntá- s;ik pedig, hogy az egész magyar közélet mentalitását meg fogja változtatni az a kialakulás, amely a budapesti városi politikában ,a legrövidebb időn belül esedékes. » 9 • Olvasóinkhoz. A zivatar, amely a Sővárosbaji hétfőn délután dühöngött, a Fővárosi Hirla p-ot előáliitó Révai-nyomdában is üzemzavart okozott, ami lapunk megjelenését 24 órával késleltette. A szerkesztőség. A Dömötör-íéle és a Rakovszky-féle novella. A fővárosi választójogi javaslat bizottsági vitája hosszú idő óta a legélénkebb politikai események közé tartozik. Heves viták, nagy szónoklások, miniszteri felszólalások, paktumok és leszavaztatások szinte egymást érik. Eszünkbe kell hogy jusson egy máslki fővárosi novella tárgyalása, amely a kurzusnak az elejére: esik. Akkor Dömötör Mihály volt a belügyminiszter és olyan javaslatot terjesztett elő, amely a kurzusnak igazán szája jze szerint való volt. Ebbew a javaslatban nyilatkozott ímeg a demokráciának és az emberi jogegyenlőségnek az a páratlan jelensége1, hogy a legkisebb és a legnagyobb kerületek egyenlő számú mandátumot kaptak a közgyűlésen, természetesen, mert a legkisebb kerületekben bizott leginkább a kormány. Égbekiáltó, hajmeresztő igazságtalanságok voltak ezek, amelyeket az akkori úgynevezett kereszténypárt zajos tapssal fogadott, mig a parlament másik felét kitevő kisgazdák, mélységes hallgatásba merültek. Nehány szál liberális képviselő iillt csak akkor a magyar parlamentben, ahonnan a szocialisták is hiányzottak még. Ez a nehány liberális Bárczy István vezetésével mindent elkövetett, de mindem szavuk a pusztában hangzott el. El nem fogadtak egyetlen: módosítást sem 'és nem volt a két hatalmas kormánypártban senki, aki belátásra intette volna a hatalmon levőket. Azaz volt egy, egyetlen egy ember és ez Rupert Rezső volt. Vidéki ügyvédből lett képviselő, se neki magának, se a választóinak semmi köze a fővárosi törvényhez. De lelkiismeretes, igazságos érzülete, becsületes törvényhozó létére mindent elkövetett a javaslat korrigálása érdekében. Nemcsak az általános vitában, de a részleteknél és minden szakasznál felszólalt, mindenhol lettek volna módosításai, amelyeket azonban) ridegen visszautasítottak, így lett törvény a Dömötör-féle novellából, amely Wolffék uralmának vetette meg alapjait. Emlékezni kell a részvétlenségnek, a nemtörődömségnek ezekre a napjaira ma. amikor az egész politikai élet kavarog, kering, viharzik és zajlik az uj, a Rakovszky-féle novella körül. Miért nem tud aludni Friedrich István? Mint minden vasárnap, ezúttal is meghozta az ünnepi hangulat a Magyar Asszonyok Pártszövetségének elmaradhatatlan gyűlését, az. elmaradhatatlan fajvédő szónokokat, közöttük pedig legelsősorban a nagynevű vezér kitöréseit. Ez a mostani vasárnap azonban különösen nevezetes, mert nyitjára kellett jönnünk annak, hogy miért nem tud aludni Friedrich István. Az a Friedrich István nem tud. aludni, akinek álmai olyan drágák valamennyiünk számára, hiszen ő volt az. aki megálmodta valamennyiünk javára a saját miniszterelnökségét. Mert ö raita kivül aztán igazán senki más nem álmodott erről a gyönyörűségről. De meg kell vallanunk, hogy igaza van Friedrich Istvánnak, ha ebben a rekkenö hőségben nem tud aludni, pláne, miután egész vasárnap délután Wolff Károly dörögte a fülébe a mag® világnézeti bombasztjait. Hát csak természetes, hogy napnyugtakor Friedrich István már kénytelen volt kinyilatkoztatni, hogy: — Egy percig sem tudnék aludni, ha nem volnék meggyőződve Wolirf Károly igazságairól. Egyszóval Friedrich István Wolff Károly igazságaival alszik el és ébred fel. Reméljük azonban, hogy ezek az igazságok csak a legújabb időben vannak ilyen kitűnő (altató hatással erre a mi remek államférfiunkra és jogforrásunkra, mert ha ez a tétel a kommunizmus előtt is állott volna, akkor Friedrich István régen elpusztul álmatlanságában. Ám volt idő, amikor Friedrich István nem tudott elaludni Károlyi Mihály, Fényes László és J ancsó Károly dicsőítése nélkül Ma Wolff Károlynál tart és reméljük, meg is marad mellette mindörökké, mert ennek az országnak a sorsa többet nyer azzal, ha Friedrich István alszik, mintha ébren van. Magyar-Német Bank rt., Demecseri Ipartelepek rí., „Ökonómia“ Mezőgazdasági és Kereskedelmi rt. Igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara mély megille- ődéssel jelenti, hogy lelkes igazgatósági tagja méltóságos csicseri OROSZ MIKLÓS cs. kir. kamarás, földbirtokos hó 1-én hosszas szenvedés után jobblétre .szenderüit. Az elhunytban legjobb barátot és egielkesebb munkatársat vesztettünk el. Emlékét kegyelettel őrizzük. ULRICH B. ]. BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ŰT 31. NAOY RAKTÁRT TART mindennemű csövekben es pedig: önt.-vas-, kovácsoltvas-, agyag-, angol lefolyó-, Drainage ólomcsövekben. H o r g a ny- lemez, víz-, gőz- és gáz-armaturák, borg, vaslemez, egészségügyi berendezések. CORD ATIC A MAGYAR UTAK IDEÁLIS PNEUJA TAURIL PNEUMATIK RT. MOZSÁR-U. 9. NYÁRI ORFEUM HERMINA-Úr 65. • • TELEFON: 15-12. LAMPO a lagjobb olasz átváltozó-művész vendégjátéka és a nagy variefe-műsor kezdete 1/s10 órakor ALLER KEPES CSALÁDI LAPJA Kívánja Ön az., „Áller Képes Családi Lapja“ cimü lapot közvetlenül az Ön b. címére küldetni minden csütörtökön? Ezen esetben kérjük, velünk b. elmét postafordultával közölni és a lap ellenértékét előre elmünkre elküldeni. 13 lappéldány ára: 75.000 korona „Aller Képes Családi Lapja“ megjelenik minden pénteken. Egyes szám ára: 6000 K ÁLLER KÉPES CSALÁDI LAPJA KIADÓHIVATAL és szerkesztőség VII., ROZSA-U. 9. TELEFON: J. 53-60.