Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-06-05 / 23. szám

2 Budapest, 1924 jimius 5. A mag, amelyből az uj pártalakulás kisarjadhat, mindenesetre megvaa. Ugyanakkor Wolff Károly ellenakciót kezdett és összeüli dr. Sipőcz Jenő polgármesterrel és Zilahi Kiss Jenő alpolgármesterrel, akikkel elhatározta, hogy aláírási iveket bocsát ki, amelyeken híveitől bizalmi nyilatkozatot kíván. Az ivek meg is szület­tek és megkezdték azoknak körözését is; de nagy csalódások jelentkeztek, mert Wolíf Károly leghívebb hívei is idegenül fogadták a gondolatot, hogy abban a pilla­natban kötelezzék el magukat a bukott vezér mellé, amikor egészen uj és kecsegtető per­spektívák kezdenek megnyílni. Aláírás azonban mégis akadt jó egynéhány, mert vannak 'még, akik a vezér mellett kitartanak. Így alá­írásra hajlandók voltak többek között V a s e k Ernő, O remu sz Ödön, Biber Jenő és mások. De meg­fogyatkozott Wolff alvezéreinek száma is. Megmaradt azonban mellette Csilléri András és J o a n n o - vich Pál, akiknek mind a kettőnek lista-vezető­séget igent a választásra. Csilléri amúgy sem kell Bethlenéknek, annál nehezebben határozta el magát azonban Joannovich, akinek sanszai lehettek arra is, hogy az uj rezsimben is szerephez juthat. El­tűnik azonban az alvezérek sorából Budai Dezső, aki mégis csak elhatározta, hogy be fog ülni a víz­müvek igazgatói székébe, ha ugyan még lesz idő és mód a szerződés felkínálására. A Wolff-párt bomlása ilyenformán már a legközelebbi napokban szinte feltétlenül be fog következni. mert a komolyabb elemek lekötötték magukat gróf Bethlen István pártjának és igy lehetetlen' a rob­banást feltartózatni. Sőt vannak olyan Információink is, hogy ez a robbanás legelsősorban a Lipótvárost rázkodtatja meg a Lipótvárosi Keresztény és Nemzeti Liga pén­teken tartandó választmányi ülésén. A támadások tüzében Brezovszky, Bernt haler és Lázár Ferenc volt törvényhatósági bizottsági tagok fognak állani. A válságot felidéző okok között emlegetik azt is, hogy egyes választmányi tagok nincsenek megelégedve a liga gazdasági vezetésével és har­mincmillió korona elszámolását követelik, hogy meg­győződjenek, vájjon a mai vezetőség elég takaréko­san bánik-e a iliga vagyonával. Ezt a kérdést min­denképen kiélezik az ellenzéken, de egyben politikai összecsapást is várnak, amiből a liga aligha kerül ki anélkül, hogy részeire szét ne essék. .Beketow és Meinhardt üzleteire a főváros fizet rá A ligeti mutatványosok mozgalmat indítanak a privilégiumok megszüntetése érdekében Sohasem szoktunk szót emelni az ellen, hogy Bu­dapest közlekedési állapotaiban valami csekélyke ja­vulást létesítsenek. Zavartalanul, a sajtó általános tetszésnyilvánításai közepette tehetné meg ezt akár Budai Dezső ur, akár a bérkocsisok ipartestülete; de még a svábhegyi fogaskerekű vasútra sem hara­gudnánk, ha ezen a téren produkálna valamit. De egyedüli normaként mégis csak fel kell állítani a té­telt, hogy ott kell javítani a közlekedést, ahol arra szükség van, csak ott kell jó közlekedést csinálni, ahol utas is van; mert bolond ember az, aki ott va­karózik, ahol nem viszket. Talán soha és sehol nem volt még példa arra, ami most itt történik Budapesten. Rettenetesen le van züllve egész közlekedésünk és ugyanakkor, amikor órákig libasorban állanak a villamosok. az Angol-park és a' Beketow-cirkusz szá­mára extra-autóbuszjáratokat csinálnak. Amikor a józan embereknek nincs elegendő köz­lekedési eszköz, vájjon miért -ajándékozzuk meg a berugottakat kényelmes jármüvei? Ha a munkába- járók' nélkülözik a jó közlekedést, hogyan lehet en­gedni akkor, hogy a mulatozók extra-autóbuszon járjanak, amelyre a főváros ráfizet. Mert erről van szó. Az Angol-park és' a B e k e t o w-c irkusz kedvencei a városházának. Ehhez joga van a tekintetes ‘tanácsnak, de aligha vaa joga ahhoz, hogy erne baráti alapon kezelt, jólmenö, gazdag emberek látogatta vállalatok) helyett és érde­kében -rendkívüli kiadásai legyenek az autóbusz-vál­lalatnak. Sem Beketow ur művészete, sem Meinhardt ur mutatványosbódéi nem lehetnek életszükséglet és akik itt akarnak mulatni, szórakozni, azok járjanak íiakkeren, automobilon, vagy gyalog, mindaddig, amig Budapestnek százszor fontosabb közlekedési érdekeit sem -tudják kielégíteni. Ha pedig a mai rossz közleke­dési viszonyok között Meinhardt és Beketow urak fontosnak tartják, hogy k é t-h ár o m vendégük kedvéért külön, éjszakai autóbusz- járatokat 'tartsanak fenn, akkor leg­első sorban is a deficit m eg t é rijté sén fölül, kötelesek lennének az autóbusz­vállalat megfelelő hasznát is biztosi- t a n i. Ha ezt a tanács, a közlekedési ügyosztály, vagy az. autóbusz-vállalat nem biztosította, akkor na­gyon enyhén szólva,, könnyelműen járt el, mert az adózók pénzéből Meinhardt és Beketow urak ma­gánüzleteit támogatni 'talán mégsem lehet. A tanács mindenesetre felelős azért az óriási veszteségért, amely az autóbus z-v á í- lalatot az éjjeli járatok révén éri. A két nemzeti hős azonban, akik ez-t a priviiegiu- mos helyzetet élvezik, könnyen nevetnek és bámula­tosan biztosak a maguk dolgában. Az ő számukra nem lehet baj, mert bármi történjék, barátaikra hivatkoz­nak, akik mindent keresztül tudnak vinni. Hogy ilye* barátaik vannak-e, nincsemek-e, bizony mi igazán nem tudjuk; de mindenesetre jellemző a helyzetre, hogy a kijárók és barátok minden argumentációjuk­ban helyet foglalnak. A városliget derék munkás és nyomorgó mutat­ványosai azonban megelégelték a két privilegizált hint.ás előnyeit és mozgalmat indítanak abban az irányban, hogy a főváros vagy minden mutatványost szubvencionáljon, akár ráfizetéses autóbusz-járattal, akár másképen, vagy pedig Beketow és Meinhardt mutatványosok előnyeit is szüntesse be. 'Meinhardt privilegizált vurstlija miatt egyébként is duzzognak:. Azit állítják, hogy a városligetben csakis a mutat­vány-téren, ipar,engedélyes üzletemberek foglalkoz­hatnak népmulatságok és szórakoztató mutatványok rendezésével. Ezért fizetik a drága helypénzt a fő­városnak és ennek jövedelméből adósnak. Tiltakoz­nak tehát ellene, hogy hasonló mutatványokat és látványosságokat az Angol-park területén is bemu­tassanak és evvel nekik ott konkurrenciát tárnasz- szanak. MARTOS és PEMÉNY BUDAPEST, V., ZOLTÁN-UTCA 6. Szerszámok; szerszámküBönlegessé- gek, szerszámgépek, műszaki áruk. Telefonszámok: iroda : 44-38, raktár : 173-62. SAJÁT P RÁC IZIÓ S SZERSZÁMGYÁR. A nagy vajúdás kis epizódjai Bethlen a közeli napokban Vázsonyival fog tárgyalni A magyar politika nagy vajúdása Budapest ágyá­ban történik. Az események izgalmasak, de kétség­kívül vannak kis epizódjai is, amelyek azonban rend­kívül jellemzőek és amelyekről ilyenformán nem ér­dektelen néhány futó jegyzetet csinálni és azokról beszámolni a nagyközönségnek is. A leggroteszkebb ötlet, amely úgy látszik S z ó- z a t-ék berkeiből röppent föl, a kálvinista néppárt megalapításának halvaszületett ideája. Tény az, hogy a fajvédő urak között sok a protestáns, de a. valóság az, hogy a kalvinizmus tiszteletreméltó nevét a szélső infranzigencia cégérének akarják felhasználni és distinkciót akarnak ezáltal felállítani ama másik néppárttal szemben, amely valaha felekezeti alapon ugyan, de igen komoly harcokat vívott és amely gróf Zichy Nándort, Rakó vsaky Istviánt, Cser noch Jánost, Huszár Károlyt, Zboray Miklóst és, még másokat számíthatott magáénak. A kálvinista néppárt ötlete már csak azért is merő le­hetetlenség, mert nemcsak a protestáns tömegek nem hajlanak az antiszemitizmus felé, sőt inkább a libe­rálisok és a szintén kálvinista Bethlen If elé; hanem maga Wolff Károly sem lenne hajlandó belemenni egy ilyen alakulatba, mert buzgó katolikusnak vallja i magát. De nincs meg az egyetéré.ts a leendő házastár­sak között sem, mert Gömbös Gyula, aki türel­metlenül várja a fajvédő-front teljes kialakulását, se­hogy sem tudja megérteni Wolíf Károly taktikázását, amely a múlt héten egészen odáig ment, hogy a "li­bériái i soknak is felajánlotta a kooperálást, a minisz­terelnök álláspontja előtt pedig tökéletesen deferált. Ez magyarázna tehát azt, hogy a két egyesülendő frakció között mostanában állandóak a csete-paték és az összecsapások. Könnyű azonban ezt is meg­érteni, ha tudjuk, hogy Gömbös Gyula és társai már kívül, Wolf fék pedig még bent vannak. Göm­bösék tehát türelmetlenül várják Wolffék kivonulását és hozzájuk való csatlakozását, mig Wolffék mindent elkövetnek, hogy ben.tmaradhassan.ak úgy az egysé- - ges párt szövetséges pártjában, mint abban a bizo­nyos városházi „meleg fészekében. Addig megy ez az éldelgés, hogy Gömbösék már nyíltan árulással vádolják a volt városházi vezért és Csilléri András szerepét hánytorgatják, mert a kiváló exellenciás fogorvosban a hatalomból való kicsöppenés fenyegető szelére, túlzott buzgalommal ébredt fel a guvernamentális érzék. Annyira ment ezen a téren, — mint mondják — hogy a kormányt Zsirkaival, U 1 a i n n a 1, Kiss Menyussal és Len dvai Istvánnal 'fenyegette meg, mint akik hatalmukba kapják a városházi hatalmat, ha őket (Wolffékat) gróf Bethlen István elejtené. Mindezen természetesen csak mosolyognak és Wolff, meg Csilléri multheti szereplését töké­letesen olyannak tekintik, mint mikor a félvilági hölgy megöregszik, leszorul csillogó, kényelmes, él­vezetekben dús, munkanélküli pályájáról, megtér az Istenhez és egész nap imádkozik. Az események között igen jelentős Vázsonyi megérkezése és Heinrich elutazása. Vázsonyi Vilmos a tavasszal meghűlt, ab­normális módon berekedt, úgy hogy valósággal be­szélni sem tudott, ilyenfórmláni külföldre kellett utaz­nia, hogy gyógykezeltesse magát. Három hónapig volt oda, mig most hazaérkezett és az ö megérke­zése, aktivitásba-lépése fordulatot jelenthet a politi­kai kérdések és különösen a városi hatalmi kérdés kialakulásában. Egyelőre az ut fáradalmait piheni, de azt máris konstatálni lehet, hogy azok az ostoba hírek, amelyek Vázsonyinak a polgári front ér­dekében Wolff Károllyal való esetleges szövetsé­géről szóltak, a. nevetségesség birodalniába tartoznak. Lehet szó arról, — ami valószínű is — hogy Vázsonyi tárgyalni jfog gróf Bethlen István miniszterelnök­kel, tárgyalni fog Heinrich Ferenccel, vagy a má- sik esetben a szociáldemokratákkal; de Wolff Ká­rollyal semmi szin alatt és soha nem haladhat egy utón. Még akkor sem. ha Wolff Károly hagyná el a maga régi ösvényét, amire — mellesleg megjegyez­ve — igen sok jelenség mutat. Heinrich Ferenc másfél hónapig Gasteinben fog üdülni, ilyenformán vele nem is tfángyalhat egyelőre Vázsonyi; de itt vannak Heinrich bizalmas hívei, ám az is kétségtelen, hogyha gróf Bethlen István és Vázsonyi megegyeznek, akkor Heinrich is velük lesz, ha ellenben Vázsonyi nem lesz abban a helyzetben, hogy a miniszterelnök kívánságait honorálja, akkor a Heinrich Ferenccel való tárgyalások is üluzo- riusak. TUNGSRAM-LAMP Brilliáns fény! Legtakarékosabb lámpa! Egyesült Izzólámpa és Villamossági R,-T. Újpest*

Next

/
Thumbnails
Contents