Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-04-11 / 15. szám

Budapest, 1923 április 11. 5 ^ovmxMrJiijzzéif* jét venni. Ezek a szegény törpék ugyanis aligha vették még észre, hogy ma már más szelek kezde­nek fújni és ma már másfelől síit a nap, mint tegnap. És akkor a kis napraforgók nem tudnak majd edég gyorsan megfordulni a saját tengelyük körül. S Z Ó R A K O S A Fővárosi Operettszinházban a ..Marinka. a táncosnő“ cimü operettnek hétfőn volt az ötvenedik előadása.. A népszerrii operett minden eddigi elő­adását utolsó helyig megtelt nézőtér előtt tartották meg. Most vasát nap délután a ,,Tatárjárás“ került színre a Fővárosi Óperettszinházbán. „A bajadér“ 150. előadása. Kálmán Imre világ­hírű operettie, „A bajadér“. amelyet legutóbb Olasz­ország nagy városaiban mutattak be szenzációs si­kerrel, hétfőn 150-edszer került színre, a Király- szinházban Fedák Sárival, Flonthy Hannával, Rátkai- val, Fodorral, Latabárral és Vágóval a főszerepek­ben. A kitűnő daljáték minden este műsoron van,' vasárnap délután „János vitéz“-t adják 3 órakor, mérsékelt helyárákikal. „A válóperes hölgy“ e héten még négyszer ke­rül szintre a Magyar Színházban: szerdán, csütör­tökön. pénteken és vasárnap este. Szombaton Földes Imre mulatságos vigjátókát — „A lányom hozomá­nya 500 millió“ — ismétlik Rákosi Szidi felléptével. Szombaton, 14-éti délután, Rákosi Szidj növendékei vizsgáznak a „Leányvásár“ cimü operettben, rend- v kívül mérsékeli,i; helyáraik mellett, vasárnap délután pedig Hans Müller „Tüzek“ cimü szenzációs drámáját játsszák 3 árakor, mérsékelt helyárakkal. Hattyulovag. Harmath Imre és Zerkovitlz Béla ui operettje. (A Royal-Qrfeum áprilisi műsorának be­mutatója.) Nagyszombaton volt a Dáraitlan sikerű Aranymadár 300 előadása és a ritka karrier után husvét vasárnap már ui darabot mutatott be a Roval- Orfeum. A közönség valósággal végietapsoilta az ui operettet, melynek zenére a kifogyhatatlan Zerkovitz Béla szerzeménye, pazar tárháza az egymást követő slágerszámoknak. A Nem kefll a nőknek hinni, Péter, a Jaj de finom az emberhús, a Hullámzó Balaton 'tete­jén, a Carramba refrénii tüzes spanyol duett és a többiek is mind pompás zeneszámok. Az előadás is elsőrangú, Cs.ait.ay Janka kitűnő egy különös hangú szubrett-kómika szerepben. Feles Teri rendkívül ked­ves egyéniség és virtuóz táncosnő. Toilettiei is lát­ványosságszámba menők. A fér,fiák közül elsősorban Dezsőffv Lászlót kell említenünk, akinek összes ed­digi alakításai közül ez a legpompásabb. Iváinvi Dezső igazán meglepő a pesti csemegekereskedő buffo sze­repében. Kubányi György a kis elárvult trónörökös szerepében szívhez szóló hangjával, kedves alakítá­sával belopódzott a közönség szeretetébe. Fgv öreg udvarmester maszkjában Kiss Laios meglepően mélv alakítást nyújtott. De a többiek is: Molnár Vera. esrv pompás szubrett-talentum Perénvi József. Ormos Béla. Fenyvesi. Szalai. Fogarasi mind kitűnőek vol­tak. Egy liliputi cigányprímás szerepében óriási sikere volt ifi. Radics Jóskának, az apró 8 éves cigánvnri- másmiak. Szécsi Hédy. a bűbájos gvermekprimadonna Dezsőffyvel táncol duettet s a premieren háromszor ismételték. A darab ragyogó kiállítása és a prima­donnák toilettversenve csak betetőzte a kétségtelen sikert. Bizonyos, hoev a Hattyulovag is hosszú hóna­pokon keresztül fogia uralni a Roval-Oríeum szín­padát. A varietémfisor élén Sólti Hermin a tőle meg­szokott nagyszerű készséggel ad elő remek ui kuplé- kat. A Junglas Co. kacagtató produkciója A olkoló áima. a Brothers Blum-csoport hajmeresztő létra- mutaitványai, Charles Vay és Eddie hiimszti-bumiszti száma, Black and Son zenei jelenete. Magvar Ághv, a kis Tizian-haju csodaballerina és a Bertakoff ere­deti orosz tánccsoport miudme'gannvi békemárkáiu artisißa-attr akciók. A Vígszínház heti műsorában a legfrissebb újdon­sággal „Az Ur szőllejé“-vel, váltakozik* a „Sirokkó", Herczeg Ferenc nagysikerű vigjátéka. Vasárnap dél­után pedig a „Kis cukrászdá“-t adják. Az ütközet a Belvárosi Színházban e héten szerdán, pénteken és vasárnap este szerepel a játék­rendben. Az izgalmas dráma, mely már a csütörtöki főpróbáján is mély hatást tett. Németh Juliskával, Báthory üizával, Somlayval és Gellert tel a főszere­pekben — kerül színre. Csütörtökön Titkos Ilonával, Somlayval és Z. Molnárral a Kékszakálil nyolcadik feleségét adják, szombaton Ernőd Tamás Csipkéjét ismétlik. Vasárnap délután A gazdag lány mérsékelt helyárakkal kerül színre. A „Levendula“ a Biaba Lujza-szinházban e héten minden este színre kerül, a nagysikerű daljátékban mindannviszor a bemutató kiváló együttese lép lel Vasárnap délután „Dédé“-t adják 3 órakor./mérsékelt helyárakkal. A márciusi műsor utolsóelőtti hete. Az Andrássy- uiti Színház nagysikerű darabjait, „A gyilkos álarc“-ot. „A keck madár“-t, >,A szénapadlás“-t stb. minden este megismétlik, úgyszintén vasárnap délután is fél 4 órakor mérsékelt helyárakkal. (A Kamarában) ma és egész héten a nagysikerű magyar film „Fehér galambok fekete városban’ , fő­szerepben Lóüi Ila és a lebillncseJően érdekes „Há­zasság komédiája“, a leghirésebb német művészek felléptével 5, fél 8 és, háromnegyed 10 órakor. VI. Révay-utca 18. KIS KOMÉDIA' Telefonfii.: 14-22.1 „A kaméliás tynk“ és „Wien-Berlin“ Rótt Steinhardt felléptével. Keidete pontban '/»8 órakor. TŐZSDEI HÍRLAP = ■ ■—-------------------------------- • ' ■ ■— A Hazai Fatermelö és aNasici óriási konjunkturális üzlete A román kormány megengedte a tölgyfa kivitelét A román kormány négy esztendőn át maka­csul. elzárkózott minden kérés és szükségesség elől, amely azt célozta, hogy a rengeteg mennyi­ségben kitermelt tölgyfát külföldre, ahol ebben a cikkben óriási kereslet volt mindenkor tapasz­talható, ki lehessen vinni. A román piac termé­szetszerűen nem tudta felvenni a nagymennyi­ségű árut, amelyet immár a’z elrothadás vesze­delme kezdett fenyegetni. A román kormány emez elzárkózásának azo íban mélyen gyöke­rező politikai okai voltak, amennyiben a kiter­melt hatalmas tölgyfa-tömegek magyar vállala­tok tulajdona volt. A román kormány a'zotnban a végletekig nem tudta folytatni ezt az ellentállást és legutóbb mégis kénytelen volt a kivitelt engedélyezni. Április eleje óta sziaibadon lehet kivinni Romá­niáiból a tölgyfáit, aminek az érdekelt magyar vállalatokra nézve rendkívül jelentősége van. Ebből a szempontból kell megítélni idehaza is ennek a'z eseménynek a horderejét. Tudni kell ugyanis, hogy legelsősorban a román tölgyfa­kivitel kérdésében két nagy magyar laternielő- vállalat és pedig a Hazai Fatermelö, valamint a Na'sici vannak a legmesszebbmenő módon érde­kelve. Nem nehéz megítélni ennek a jelentőségét akkor, amikor a tölgyfa köbméterének ára ina 4000 Lei aj vámmal és kiviteli illetékkel együtt, amti teljesen megfelel a világparitási áraknak és igy a kitűnő románSai és erdélyi tölgyfa teljesen versenyképes a világ bármely piacán. A Hazai Fatermelö 300—400 millió, a Nasici pediglen mintegy 800 millió lei értékű kitemnelt fát tud kiszállítani, ami az- előbbinél mintegy hat-nyolc milliárd, az utóbbinál pedig mintegy tizenhat- milliárd magyar koronának felel meg. A kiszállítás — amelyet ez év október 1-ig be kell fejezni —, nagyrészben. Magyarországon át vasúton fog történni és pedig igen nagy tö- megbeni Belgium és Pranciiaiország felé irányítva. Ennek a két vállalatnak papírjait az utóbbi időben a budapesti tőzsdén meglehetősen ala­csonyan értékelték. Az a rendkívüli horderejű vívmány, amelyet a romániai kivitel megenge­dése reprezentál és amelynek kioszk özléseben igen nagy része van Hartenstein Jenőnek, a Hazai Fatermelö vezérigazgatójának, minden­esetre ki fogja váltani azt a hatást, amelynek a budapesti tőzsdén igen rövidesen jelentkeznie kell. Lqssu tempóban mesinKui a hossz K r a u s z Simon vasárnap vezércikket irt az Az Uiságba a tőzsdéről, Weiss Fiilöp a Világ- b a n nyilatkozott, mindketten azon a véleményen voltak, hogy a tőzsdei áresések nem folytatódnak és clkövetkezik a meg n y ugvás és az uj lendület korszaka. Mintha minden tőzsdetag elolvasta volna a két prófétai megnyilatkozást, olyan volt hétfőn a megnyitáskor a tőzsde hangulata. A háromhetes idegességnek már csak a nyomai látszot­tak és bár a kurzusokban még alig jutott kifejezésre a hangulatváltozás, mégis mindenki érezte, hogy a bizonyosra várt fordulat elkövetke­zett. Akik bírták pénzzel és bírták idegekkel, nagy bizakodással sétáltak a folyosón és a nagyte­remben, mert az üzlet még minimális volt a hétfői fordulónapon, de azt meg lehetett állapítani, hogyha túlsúlyról beszélni lehet, hát a vevők voltak túl­súlyban. A Sál g-ó-k r e c 1 i közepén, kis embergyüriiben még a 2 konlreminör, Pfeifern Gyula és V e r ö Ar­nold játszott egymással lefelé, de a tőzsdeidő második, felében már némileg kellemetlenné kezdett válni ez a játék, ők száztíz körül adtak, de háromnegyed egykor már százhúszezer volt a prolongált Salgó, Ez ugyan még csak egy nyolc-kilenc százalékos prolon- gációs díjjal ekvivalens, de hogy mi lesz csütörtökön, azt csak a jó isten tudja. A tengerhajózási piacon egy napbarnitoitita ten­gerész, Schwarz Jakab tőzsdetanácsos diktálta az iramot — fölfelé. Könnyű neki. mialatt a töb­biek leégtek Budapesten, ö csak lesült Abbáziában. Halász Lajos különféleképen cikázott a külön­félék piacain, hol a Kendert, hol a J u t á f, hol a P a 11 a s t, hol meg a Villányit cirógatta, simo­gatta, öntözgette, nála soha sem lehet bizonyosan tudni, hogy mit akar, csak az kétségtelen, hogy — mindig a saját malmára hajtja a vizet. Nagy üzlet volt a bánya- és téglagyári értékek piccán, Gross- mann Adolf expressz robogott az Államvasuttól a Kőszénhez, amely újra favorit lett, megfiatalodott primadonna, egy kicsit soványabb ugyan még, de vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy vezér- igazgatója viszont annál kövérebb. A Magnezit- n a k is igen nagy volt már a vonzóereje, a Beo- c s i n i is csinosan illegette magát fölfelé. Igen nagy üzlet volt folyton emelkedő árfolyamok mellett a Búr villamosban. Ezt a nagy hosszt azzal ma­gyarázzák, hogy vasárnap húszezer ember volt Uj- pesten a Berlin-Budapest válogatott íutball-mérkőzé- sen. Ez oda-vissza negyvenezer, ötvenszer negyven­ezer pedig kétmillió, ennyi bevétele talán még sohasem volt a Búrnak, logikus tehát, ha az árfo­lyama néhány ezer koronával emelkedik. A fapiacon, bár a fa minden nap drágább lesz, a íapapirok tovább olcsóbbodtak, az egyetlen Gutt- mann kivételével. Hiába zengett H o r n i k baritonja, hiába volt Neufeld minden agilitása, csak nem akartak emelkedni az árfolyamok, pedig Kármá n, aki lelke mélyén kontreminőr, már nem úszott az árfolyamok ellen. A malompiacot megnyitáskor elha­nyagolták, később azonban megélénkült az üzlet és amig tizenegy órakor a Borsod Miskolcit csak tizenötezer alatt lehetett elhelyezni, tizenkettő után már tizenhétezerrel sem volt kapható. így volt ez megfelelő arányban a Hungáriával és a Con­cor d i á v a 1 is. Nagyjáoan és általában az volt a helyzet képe. minden piacon kellően mérsékelt tempóban emelkedni kezdtek az árfolyamok, már csak vevő volt az egész vonalon, igaz, hogy ezek siettek magukat meg nem erőltetni. A lendület még hiányzott, a vételkedv azonban már megnyilatkozott' és egy lelkes hosszista mély meggyőződéssel mondta: — Uraim, siessenek, vessenek egy i{ t oil s ó p i H a n jt á s t: az árfolyamokra, mert ezeket soha többé nem fogják viszontlátni. A Hitelbank köréből. A Magyar általános hitelbank igazgatósága e hó 13-án tartia mérleg- megállapitó ülését. Az eredményszámla, értesülésünk szerint, mintegy 250 millió korona tiszta nyereséggel zárult, ami a 900 milliós alaptőke 35 százalékos hozamának felel meg. Az évi rendes közgyűlés e hó 27-én lesz. Folyamatban vannak egyébként az előkészületek az újabb, rendkívüli köz­gyűlés összehívására is oly célból, hogv a 400 koro­nás névértékű részvényeket 1000 korona névértékre emeljék föl és pénzügyi körökben elterjedt hirek szerint ugyanakkor az intézet alaptőkéjét is szapo­rítani fogják. HcMr-Olflg Bank M. elfogad kamatozásra pénztárjegy ellenében legalább 6 hónapra kötött betéteket buzaértékben és mezőgazdasági célokra ngyancsak buzaértékben nyújt hiteleket. Részletes felvilágosítások ayerhetők a bank székházában. (Budapest, V., Nádor-utca 16.)

Next

/
Thumbnails
Contents