Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-04-25 / 17. szám

Budapest, 1923 április 25.

3

Wolffabbak a Wolffnál

is varrnak a többségi pántban és ezek az urak azok, akik azt hiszik, hogy miniden konjunktúrát meg kell lovagolni, és minden konjunktúrát addig kell lovagolni, amig a sarkantyú alatt össze nem rogyik. A politika érné kaméleonjai azonban — mi úgy látjuk — utolsó lendületeiket produkálják, utolsó kártyáikat jlátszák ki, mert a világnézetnek minden sziliében tündököltek már' és ha napfényre állítjuk őket, a szivárvány minden sziliét srzabadszemmel Lehet látni rajtuk. A konjunktúráinak a mostanival végje.lesz az ö számukra, mert olyan rezsim már nem jöhet, amilyenben ők még nem szerepeitek volna nyelvvel, két könyökkel és kormányozható gondolatvilággal, Schö- berl-viláfcnézettel. Úgy kell lenni, hogy nekik már be- íellegzetit, Ina egyszer a kurzus lőáldozik. Nem képzeli tok legalább egyetlen pártot sem, amely visszavegyen a maga kebelébe, vaigy a miaga kegyeibe olyan embereket, akik nemcsak náluk voltak renegátok, de mindenütt, ahová betették a lábukat, pedig de sok felé jártak . . . Ezek az emberek nem Wolff Káirolyok, mert Wolff Károly lehet még politikai szereplő, mert a politikai színpad, amelyen keserű plaühosszal harsogta a/& elfogultság monológjait, az ő számára csak az első színpad. Az ö számára nem kínálkozik újabb szerep, de ezt a mekibusult, tragikus slzie/repet, amelyet olyan odaadással játszott, nem fogja elvenni tőle senki, ezt produkálhatja élete végéig, bár mind kevesebb közönség1 előtt. A mi objektivitásunk pillanatra sem tud hízelgő szavakéit mondani erről a szemünkben káros szereplésül férfiúról, de azt sem tudjuk ráfogni, hogy politikai kaméleon volna.

De annál nagyobb számmal vannak táborában az ilyenfajta alvezérek. Vannak többek közötit olyanok, akik h é t p r ó b á s liberális mait után és folyosói, pipázóbeli liberális s u g d o s á s o k közepette bemennek a bizottsági terembe és ott olyan zsidóvallásu embereket is ki akarnak rekeszteni a budapesti polgárok sorából, akiket a magyar állam jónak tart köztisztviselőnek, lia W'olff Károly teszi ugyanezt, nem vagyunk elragadtatva ettől az osztályozástól, de nem szólunk egyetlen szót sem, mert szomorúan és károsaim bár, de konzekvens lett volna. De a jogügyi bizottság szónokának testébe bele van sütve a liberális bélyegző, amelyet, egykori barátainak és zsidóvallásu polgártársainak, légióként pedig a liberális újságíróknak ma is büszke n mutogat. A 11 b e r á 1 i s nyilvánosság számára mindig fel van háborodva a kurzus-visszaélések ellen és ahányszor a Wolff-párt bomlásáról volt szó, az ő neve mindig zászlóként szerepelt a kilépők élén, hqgy a)ztán megtért báránykaként simuljon vezére lábiához. Patinás liberalizmusa nyilvánult meg különben akkor is, amikor nem engedte meg — a szive szakadt volnia bele, ha mégis megtörténik —, hogy a Petőfi-utcából Z s i d ó-utcát csináljanak. Nem, ezt nem engedte, sőt megtalálta az arany középutcát: ai Kazár-utcát. Ezt a jóságát, ezt a drága nernesszivüségét valószínűleg soha sem fogijiák elfelejteni neki a budapesti zsidók. Egészen természetes persze az is1, hogy a lelke mélyén vallott liberalizmust akarta szolgálni akkor is, amikor tervezetet dolgozott ki airra vonatkozólag, miként lehelne Budapesten a kurzus unalmát meghosszíabbiitami, hadd szenvedjenek Wolffék és hadd szenvedjen ő is — a liberalizmus szent szadistája — velük a hatalom igájában.

Ragyogó példa eme férfiú a miagyar politika története számára és mi készek lennénk már ma szobrot

emelni, hogy lássuk, kik mennek el e szobor előtt kalaplevéve, kik az ő tábora, kik az ő hitének, a politikai változatosság vallásának, fanatikus hiv.ői? Ezt a szobrot azonban csak elvbarátainak ajánljuk. Mi a szivünkbe zárjuk ,az ő képét, amely lazonban, mint a ml lelkünk, nem lehet Jánus-arcu. Mi azt alz arculatát őrizzük meg, amelyet az igazinak tartunk, azt, amjely Wolffabb a Wolffnál, amelyet akkor látunk ragyogni, amikor a jogügyi bizottságban szelíd jósággal nyilatkozik meg. De ezt az arculatát mein felejtjük e! soiia.

Nagymező-utca i7. Telefon : 17—97

A SZENZÁCIÓS ATTRAKCIÓK MŰSORA!

Kezdete pont fél 10 órakor.

• • •

A fecske-utcai halálgyár

szörnyű emlékei borzongatják még ma is a lelkekel és ha elvetőd öl, olvasó, a Józsefváros eme kevés nevezetességgel ékes utcájába, ma napok után is ezeríejii bámuló tömeget látsz ott gyülekezni és álmélkodni. Tizenhat halott örökre elveszett munkaereje mellett ezer és ezer bámuló ember napi munkája is elveszik és az ember nem tudja megérteni, miért kell itt napszámban száj- táitva ücsörögni. Ennek a rettenetes katasztrófának szörnyű eseménye felborzolta mindnyájunknak az idegeit. Álltunk és vártunk lehetetlenül, hogy majd tahin hallunk valami hangot a városházáról is. A munkásság feljajdult, a társadalom megreszketett, a parlament pedig gyásza jeléül öt percig szünetelt, egyszóval mindenki megadta a munka halottainak a kellő, a megillető tiszteletet. Es a főváros? Itt nem láttunk semmit, Istenem, hiszen ennek a városházéinak olyan vastagok a falai. Annyit azonban legalább is megtehetett volna a polgármester, fiogy mindazokat a hivatalos szerveket és egyéneket kirendelte volna a Fecske-utcába, akiknek szavuk van, vagy szavuknak kellene lenni az ilyen mühelyberendezés ellen. Állnának ott ók a Fecske-utcában a bámuló tömeg helyett. Ők talán még hasznát vehetnék a ^borzalmas látványnak.

Jutagyári igazgatók

— úgy látjuk — előnyben részesülnek kur- zuséknál, mert pénteken hat zsidó vallásit egyén közül csak annak az egynek helyezték kilátásba a székesfőváros községi kötelékébe való felvételt, aki történetesen jutagyári igazgató, fiái hiszen a jutagyári igazgatókról nem lehet tagadni, hogy a mai rendre nem veszedelmesek, nincsenek felforgató szándékaik, de bizonyára a másik öt zsidó vallása polgártárs között is vannak igen derék emberek. Ám a látó ember mindig talál az ilyen kurzus-furcsaságok mellett egy-egy mondatkát, amely nemes egyszerűséggel mindent megmagyaráz. íme itt is azt mondja a tudósitó, hogy a „kilátásba helyezés“-ért a jutagyári igazgató ur tartozik százezer koronát a Sipőcz-ak- ció javéira lefizetni. A gyűjtésnek ezt a módját mi kissé különösnek tartjuk és a fővárosi ellenzéknek tilakoznia kell Wolfféknak ilyenfajta demokráciája ellen, mert furcsa város lenne Budapestből, ha polgárai csupa jutagyári igazgatókból államinak.

Most már tudjuk

ha eddig nem tudtuk volna, hogy „a főváros az összes forradalmak gyupontja.“ így mondotta ezt legalább a szociálpolitikai bizottság ülésén Frühwirth Mátyás, aki hivatalból is szociológus, miután odahaza a maga pártiéiban is mnnkáskérdések elintézésén fáradozik. Frühwirth bizottsági tag inneni szerzett nekünk meglepetést, de nem szerzett meglepetést a történelemnek sem, amely nem igen látott még olyan forradalmat, amelynek „gyuponf'-ja Karcagon, vagy Sajószentpéteren lett volna. A forradalmak mindig olt keletkeznek, ahol a legtöbb nép van összezsúfolva, s ahol természetszerűen a legnagyobb a nyomorúság. Nem félünk ilyen természetű megmozdulástól, ez azonban nem jelentheti azt, hogy ne legyünk őva- » tosak és ne tegyük meg a szükséges preventív intézkedéseket. De vájjon elegendő óvatosságot jelent-e, a forradalmi fókusz kiöléséi jelenti-e az, ha iskolán kiviili népművelési bizottságot alapítunk. Legyen meg ez a bizottság, dolgozzék egészséggel és adja a jó Isten, hogy terjesszen a nép között minél több kultúrát. De a forradalmat megelőzni kultúrával nem lehet, amint hogy az éhes szájakat sem lehet könyvvel, vagy tudományos előadással betömni. A népművelési bizottságok sokszor és sok hetven végeztek már derék munkát, de forradalmat még soha sem akadályoztak meg.

Sud miniszter és UolnatanácsnoK

nyilatkoznak a Fővárosi Hírlapnak a főváros ellátásáról a következő gazdasági évben

Budapest kenyérrel, való ellátása elsőrendű problémává vált a mai horribilis drágaság közepette és különösen akkor, amikor a kormány maga is szükségét érezte olyan határozott kijelentések megtételének. amelyek szerint gondja lesz a kereseti viszonyoknak a drágasággal való összhangba hozatalára. Ebben a pillanatban teljes érdeklődéssel kell fordulnunk a főváros kívánságát felé, amelyeket a Fővárosi Hírlap számára alább Vájná Ede tanácsnok, a közélelmezési ügyosztály vezetője, volt szives kifejteni. A főváros közélelmezési politikája ma e nyilatkozat szerint is a kötött rendszer felé való g r a v i t á 1 á s. Nyilatkozik a főváros kívánságai tekintetében Bud János közélelmezési miniszter is, aki teljes jóindulatát helyezi kilátásba, de részletes felvilágosításokat a dolgok mai stádiu- nifában még nem adhat. A két niaigysulyu nyilatkozóit itt következik:

Bud János

közélelmezési miniszter:

— Az 1923—24-ik év közeilátáisi progirammja most kezd kibontakozni. " A minisztertanács nagy •kontúrokban letárgyalta azokat az ujitásjokat, amelyek az adott viszonyok közt leginkább célravezetőknek látszanak. Ma még csak nyersanyagban van meg a közélelmezés tervezete és az a célom, hogy minden érdekelt elmondhassa idejekorán a kívánságait.

— Áll ez elsősorban a székesfőváros ellátásának kérdésében. Már a Közélelmezési Tanács ülésén felszólítottam a főváros jelenlevő tanácsnokát, hogy terjessze elő azokat a kívánságokat és javaslatokat, amelyek Budapest lakosságának közellátására vonatkoznak és hatályosnak látszanak. Bár a tervezetem ilyen irányban is Kivonásokban készen áll, mégis annak részletes kidolgozásánál és publikálására csak azután kerülhet sor, amikor már ismerjük és lehetőleg figyelembe vesz- sziik a főváros tanácsának a javaslatát.

— Természetesen

a közellátás kérdésében mindenekelőtt a mai drágaság! árnivót, illetve az avval aránytalanságban álló kereseti viszonyokat vesszük tekintetbe.

Áll ez elsősorban Budapest társadalmi osztályainak helyzetére és az a törekvésem, hogy méltányos módon rendezzük ezt a nehéz ts bonyolult kérdést.

Vájná Ede tanácsnok,

a Közélelmezési ügyosztály vezetője:

— A székesfőváros közélelmezése ügyében előterjesztettük javaslatunkat és a közélelmezési kormány tudomásunk szerint most tanulmányozza azt. Hogy a mi előterjesztésünkét fogadják-e el, illetve abból mennyi kerül megvalósításra? — azt nem tudom. Nekünk az elvünk az, hogy nem okvetetleniil ezt a megoldást szükséges elfogadni akkor, ha van, vagy lesz annál jobb. Mi ezt tartjuk a legmegfelelőbbnek az adott viszonyok folytán. A mi javaslatunk részben visszatérést jelent a háborus, illetve a múlt év augusztusa előtt vajó idő hatósági lisztellátására. Korántsem azt jelenti ez, mintha talán szerelmesek volnánk a régebbi módszerbe, hanem csupán a,rról van szó, hogy

mindazok számára, akik kötött fizetésből élnek, biztosítani lehessen a mindennapi kenyér- és liszt-adagokat.

— A hatósági ellátásra vonatkozó tervünk is ezt tekinti vezérfonálként. Elvünk az, hogy Budapest lakossága közül hatósági lisztellátást kapjon minden olyan egyén és család, akik arra rá varinak utalva. Tervezetünk igy készült ei és a következő kategóriák szerepelnek benne:

Először is a magántisztviselők, másodszor a kereskedelmi alkalmazottak, harmadszor a munkások, negyedszer mindazok a kötött jövedelműek, akik általán a fenti csoportok jövedelmi arányát kapják, végül be akarjuk osztani azokat, akik időlegesen, vagy huzamosabban nem jutnak keresethez.

— Természetesen tisztában vagyunk azzal, mily nagymértékű kiterjesztését jelenti ez a közellátásnak. Azonban meggyőződésünk, hogy az emiitett néprétegek ilyen ellátását feltétlenül meg kell oldani. így ki-