Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-21 / 12. szám
Tizenkettedik, évfolyam Ara 20 korona Budapest, 1923. március 21. 12. szám. EiiiiaiiiDiíioiiioüXQfiíioinaiiTóiiiaiiiDiiiDiifiQiisaiiiDieiniBirasBieaumisiamDiiiaiiiasiiaiiiEaúiaiiicíiiiBiiimiiÉ: ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 1000 K. Félévre 500 K. Egyes , számok kaphatók a kiadóhivatalban. <s)<s>es><s>&<s> VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI hetilap FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal : VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Attila urunkról sok-szó esik mostanában és Attila urunk ostorcsapásai pyomán bomlik a kurzus, amin csak csodálkozni lehet, mert világtörténeti ritkaság, hogy egy rossz regény rezsimek megingatását eszközölje. Már pedig, hogy a hangzatos nevű „iró“-nak, ama Szépvizi Balázs Bélának, a regénye csapnivalóan rossz, — ezt nem mi állapítjuk meg, hanem a kurzus legcxponál- tabb orgánumai, amelyek íelmagasztalnak fűzfapoétákat, mázolómestereket és csapnivalóan rossz színészeket, ha azok a kurzus szekerébe kapaszkodnak. Elolvasni valamit, amit még a kurzus „műitészei“ is ponyvának mondanak: hát ezt igazán ne méltózfassék tőlünk kívánni. Elfogadjuk minden további nélkül az ő véleményüket Szépvizi Balázs Béláról és az „Attila urunk“-ról, hiszen ők a legilletékesebbek Ítélkezni, amikor az „iró“ szélső intranzigensnek vallja magát és ime már második nagy „müvét“ ajánlotta fel a kurzus oltárán. Ezt a hatalmas alkotást a Nemzeti Újság nevezi „liunn regénynek csúfolt tákolmányának, amely „nemcsak irodalmi, értéket tekintve áll alatta minden színvonalnak, hanem amellett még arcátlan gyaiá- zása a kereszténységnek és a katolicizmusnak.“: Hát.ez elég súlyos kritika, egy másik kurzuslapnak a véleményét már szinte nem is igen ■ mernénk a nyomdafesték pirulása nélkül ide lenyomtatok Arra meg. már nem is merünk gon- doíni, hogy miként lezsidózta volna a legszél-' sobb orgánum ezt a „szépvizi“ urat, ha véletlenül, már jóelőre égig nem magasztalta volna és ha legmagasabb irodalmi patrónusa nem Zilahi Kiss Jehő, a magyar pedagógia büszkesége lenne. Mert, hát intézzék el az irodalmi és politikai vitát az urak. egymás között, ha pedig Szépvizi Balázs Béla ur ténylegi vallást sértett, csukhassák be ők, hiszen ők vállalták, hogy hivatalos őrei lesznek a keresztény vallásnak és bennünket más politikai nézeten levő keresztényeket indexre vetettek. Van azonban ennek az ügynek; olyan oldala is, amihez azután igazán közünk van nekünk is és zsidó vallásu polgártársainknak is, akik szorgalmas adófizetői a fővárosnak. Ez, a másik oldala az ügynek pedig abban áll, hogy Szépvizi Balázs Béla előttünk ismeretlen, de a kurzusiapok szerint íéremüvére nem kisebb férfiú, mint Zilahi Kiss Jenő, a székesfőváros tanügyi tanácsnoka ütötte rá a megbizhatóság, a hazafíság és a keresztény erkölcsben való tökéletesség bélyegét. Ezek szerint Zilahi Kiss Jenő vagy nem ért az irodalomhoz, a keresztény erkölcshöz, vagy titkon destruktiv lélek, amint azt már egy forradalmi levele után ráfogták a destruküvek és őt maguknak követelték. Gróf Zichy János, aki egész életén át keresztény politikát hirdetett, nevezte a fajvédelmi politikát „fura kedvtelésének: ime most ennek a „fura kedvtelésének jegyében éldelgő ponyva bevonult Zilahi Kiss Jenő kegyelméből a főváros összes iskoláinak könyvtárába. Zilahi Kiss Jenő ur írhatott a forradalom alatt egy előkelő hetilapba olyan levelet, amilyet neki tetszett; de az iskolában ne mérgezze meg a mi gyermekeink lelkét. Mi a fajvédelmi fura kedvtelést akkor is méregnek tartjuk a gyermeki lélekre, ba az nincs összefüggésben a vallásgyalázással. De lássák be odaát is, hogy ez a fura kedvtelés igen hamarosan eljut a vallásgyalázásig. Mindezt pedig hithü keresztények és becsületes zsidók pénzén. Valamennyiünk pénzén. A Szózat olvasóin kívül ez ellen mindnyájan tiltakozunk, az egész adófizető Budapest tiltakozik. Az a keresztény lap, amely legelső sorban leplezte le Zilahi Kiss Jenőnek az irodalomban való járatlanságát, milliókra becsülte azt az összeget, amelyet gyermekeink megmérgjezésére kiadtak a városházán. Ezzel szemben Szépvizi Balázs Béla körlevelet intézett olvasóihoz, amelyben fix összegeket mond: a főváros százötven példányt rendelt, péhlányonkint ezer- ötszáz koronájával. Hát ez az összeg akkor is negyedmillió és Budapest népe, ha tiz koronáról lenne is szó, akkor sem volna hajlandó a tanácsnok urnák ezt a furcsa kedvtelését, amely már nem is furcsa, hanem veszedelmes, fizetni. Szerdán a tanácsnok ur nyilatkozni fog a közgyűlés előtt. Mondhat, amit akar. Mentege- tődzhetik, védekezhetik, visszacsinálhatja a dolgot: lesznek niár elegen és mind többen lesznek, akik az 1918. évi levél után a Szépvizi Balázs Béla-féle mételynek az ifjúság lelkében való elhelyezése előtt nem hajlandók szemet hunyni. Ha pedig a közgyűlés többsége még mindig nem elégelte meg Zilahi Kiss Jenő ur pedagógiai sikereit, annak mi csak örülhetünk, mert ennek a tanácsnoknak a nevénél jobb korteseszközt nem adhatnak — a mi kezünkbe. Fordulat készül a városi politikában? Ereky Károly: „Kézbe akarom venni az események irányítását“ A főváros szerdal közgyűlésének tárgysorozatában az interpellációk között szürke ciirt fordul elő: Ereky Károly a székesfőváros háztartása ügyében. Ez a semmitmondó, ■ szerény cim, amely éppen olyan igénytelen, mint amikor a kitűnő interpelláló röviden „Ereky Károly mér.nök“-nek írja magát, többet sejtet, mint amennyit mond. Különben is hetek óta beszélnek róla a városházán, hogy a községi politikában események várhatók, a mai fülledt, pállott, csak a tehetetlenséget élesztő levegőben történnie kell-valaminek. A beavatottak tudni vélték; hogy Erek y Károlynál-: szerepe lesz a lappangó, nagy válság megoldásában-’és ez az éleseszü, tanúit fej hetek óta dolgozik azon, hogy a mai meddő, sivár és éppen ezért veszedelmes városi politika helyett praktikus, komoly, az idők szellemének megfelelő programúiét adjon, amelyen a jövendő felépülhet. Érezni kellett, hogy Ereky bejegyzett interpellációjának jelentősége túlhaladja a hétlköznapiságot, mert, aki megfigyelte ennek az örökké aktiv férfiúnak! a szereplését, látta, hogy aktivitása annál inkább fokozódik, minél inkább merül el a tehetetlenség fertőjében a többségi párt politikája és a tanács úgynevezett alkotó tevékenysége. Ami pár hónap óta történt és amit pár hónap óta Ereky Károly cselekedett, szemmel láthatóan minden, egyetlen cél felé irányult és ez a cél: szakítás az eddigi meddő és tartalmatlan községi p o 1 i t i k á v a 1. Látni és tudni kellett mindezt, tisztában kellett lenni Erekynek ezzel a szándékával, éppen ezért tudtuk és láttuk, hogy a most bejegyzett interpellációt határkőnek szánta és a beszéd, amelyet elmondandó lesz, immár a politikai szenzációk! régiójába fog tartozni. Ennek a politikai szenzációnak bejelentése nagy örömünkre a Fő v áro si Hir 1 a p-ra hárul azon a réven, hogy Ereky Károly bennünket tisztelt meg következő rendkívüli jelentőségű nyilatkozatával, amelyet munkatársunk, előtt az alábbiakban mondott el: _ A szerdai közgyűlésre alaposan készülök, miután olyan kuszáit, nagy tömegű anyag feldolgozásáról van szó, amelyet apró-cseprő jelenségeiben is ösmemi kell. Nem egyébről van szó, mint a székesfőváros közigazgatásának konszolidálásáról. Nem egyszerű reformról, amilyent bár annyi év óta tervezték, de meg nem csináltak. Voltaképpen most a városok közigaz-’ gaíásának egyetemes konszolidálása vált aktuálissá, amit maga a kormány szorgalmaz és 1 ké szített elő, bizonyára azért, mert belátta, hogy ezzel tovább várni nem lehet. — A belügyi és a pénzügyi miniszter készítették el a törvényjavaslat tervezetét, cime: A városok és községek háztartása. Éz a tervezet kijelenti ugyan, hogy a székezfőváros különleges helyzetére való. tekintettel az intézkedések csupán átmeneti jellegűek lesznek és nem is céloznak egyebet, mint azt, hogy Budapest székesfőváros uj helyzetét valahogyan szabályozzák— egyébként, úgymond, a fóváros ügyeiről külön törvényjavaslat készül s az gondoskodik azokról. Mindebből az a fontos, hogy a főváros nyilvánvalóan ma is különleges helyzetben van, ezt a kormánytervezet elismeri és különleges rendelkezéseit magára a fővárosra is alkalmazza. — A kormány 1923-ban készítette el ezt a javaslatot, amelyikkel a városok közigazgatását konszolidálni akarja. Tehát 1923-ban jön azzal, amivel ^ 1919-ben el kellett volna készülnie, amely kérdés még előbb, főleg a háború folyamán is megérett, de amelyikkel 1919-ben csakugyan készen kellett volna lennie! — Különben az egész törvényjavaslat még mindig a főszolgabíró szempontjából nézi a világot, szemben a modern ember felfogásával, — aki tehát a közigazgatásban nemcsak a keretet látja, nemcsak valami bürokratikus apparátusra gondol, hanem észreveszi, ftapasztalja, tekintetbe veszi az egész közgazdasági hatalmi megnyilvánulást. Mert csak a vak nem látja be ma már, hogy a városok élete kitágult, túlnőtt az úgynevezett közigazgatáson. Mást mondok: a városok életében, nálunk éppen úgy, mint általán minden kulturállamban, a közigazgatás egészen eltörpül a közgazdaság mellett. —A most készülő törvényjavaslat nagyon keveset foglalkozik a közüzemek sorsával és ha itt-ott elő is fordul benne ez a szó, hogy: közüzem, mindannak dacára látszik belőle, hogy a törvény kodiíikátora még mindég nincs áthatva a városok fejlődési irányával. Már pedig e téren hatalmas fejlődési folyamat zajlott le, még egy-egy vidéki város életében is, annál inkább tehát az ország fő- és székvárosában. — De ma már a megállapítás, a különböző konstatálás kevés, nem gyakorlati értékű. Ma tovább kell mennünk! Megvallom, hogy én azért szólalok fel a szerdai közgyűlésen, és azért ragadom meg az alkalmat a belügy- és pénzügyminiszter törvényjavaslatával kapcsolatban, mert ennek során programmot akarok adni,
