Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-10 / 2. szám

Tizenkettedik évfolyam Ara 20 Korona Budapest, 1923. január 10. 2. szám. ^!DrílaiimuiOHiaiua^iaHicaTHPisiotiimsgmiiBiims8S0mfö9a!osi8^a£S0Egs^aisom£3!iiioiimiiioismass^Bisaiiisi: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre WOO K. Félévre 500 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban. <£)<£><£><£><£><£> vArosi, politikai és közgazdaság/ hetilap FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMIL „ Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal : VL kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Az öreg ágyút szólaltatták meg Wolffék az ujesztendei bes’zó- dekibeini és a központi választmányban is, amikor a választói névjegyzék fölött mondtak súlyos kritikát. Sietünk hozzátenni, hogy ama választói névjegyzékeket illették súlyos szavakkal, ame­lyeket ők készítettek az ellenzék kirekesztésével és anélkül, hogy az ellenzék töméntelen pana­szát komoly figyelemben részesítették volna. Elmondják tehát ma azt a kritikát, amelyet annak idején az ellenzék hiába sirt, hiába har­sogott, bizonyítva ezzel is az ellenzék igazát, amelyet mindert telhető alkalommal félredobnak. Bocsánatot kell azonban kérnünk és. ismét álomifej-tőkként fellépnünk, mert valahányszor Wolffék valamit mondanak, annak mindenkor megvam a maga titokzatos értelmetlensége és a maga rejtett, burkolt értelme. Most például ebből az ujesztendei feljajdulásból az agóniát kell kiolvasnunk. Vagy lehetett-e Wolff Károly- nak az 1923-ik esztendő beköszöntésével nem arra gondolni, hogy uralma hanyatlóban várni, mire ez az uj esztendő leá Időzik, mások ülnek az ő nyergében és ha, már nincs menekvés, ha nincs é 1 e.tmeghosszabbitás, akkor legalább maga szeretné kinevezni a saját utódait és azokat némiképen a maga képére teremteni. Mától kezdve — ezen kételkedni sem lehet. — minden cselekedetükben, minden szavukban, minden almukban ezt a célt fogják szolgálni. Csodál­kozni ezen? Ugyan kinek jutna eszébe, hogy ezen csodálkozzék? Nem szerették olyan őszin­téin és olyan mélyen Budapestet, hogy a szere­lembe beleszakadna a gyenge szivük; de szép volt ez a menyecske, túlságosan szép, nagy büszkeség volt az oldalán büszkélkedni. Nehéz megválni az ilyen kivételes helyzettől, de most már ők maguk is látják, hogy nincs mód a maradásra;. Nem az lemine tehát a fontos, éppenséggel nem az lenne, hogy a választói névjegyzékek, amennyiben azok tényleg hemzsegnek a hibák­tól, kikorrigáltassanak. Nem tekinthetik ezt Wolffék sem döntő fontosságú tényezőnek, mert ha téinyleg volna is némi hiba jobbfelé, akkor is hibák tengere terül él, a baloldal felé, ha nem is a szocialisták, de mindenesetre ,ai liberális és demokratikus polgári pártok felé. Nincs többé olyan választói névjegyzék, de még olyan vá­lasztói törvényt sem lehet többé alkotni, amely Wolffék uralmát uj életre keltené. Még ha maga Wolff Károly kodifikálná a törvényt a maga Ízlése és sajátos kormányozható jogi felfogása szerint. Tehát nem ezen, hanem a maindátum- meghosszabbitáson van a hangsúly, ami vala­melyest mégis csak jelent valamit, mert Wolff Károly, mint jó német, valószínűleg szintén azt tartja, hogy: Zeit bringt Rat. Ebben a pillanatban azonban az egyetlen tanács, az egyetlen ötlet a választói névjegyzék körül formálódik ki, no meg abban a fogadalomé­ban, amelyet Sipőcz Jenő polgármester uj- esztendőkor tett és amellyel határozottan a Wolff Károlyéhoz kötötte a maga szekerét. A választói névjegyzékek kérdését azonban még sem lehet lekicsinyelni, mert ez azt példázza, azt az aggodalmat írja az ellenzék éléi, hogy a mostani többség ;a választásokon nem lesz túl­zottan skrupulózus az eszközök megválasztásá­ban. Nem bizhatík meg Budapest polgársága az olyan választásban, amely előtt már szinte egy esztendővel-nyíltan hirdetik, hogy milyen irány­ban látják hibásnak a névjegyzéket és amely előtt valamennyien a Wolffék házmestereinek ellenőrzése és uralmai alá fogunk kerülni. Ilyen felszereltséggel szemben az ellenzék bármely árnyalata is csak két dologban reménykedhetik és pedig teljes joggal. Az egyik az, hogy a pol­gárság óriási tömegei tisztában vannak a ma Az uj esztendő első hetében — amint azt a Fővárosi Hírlap megjósolta — a városházi poli­tikai helyzet még jobban kiélesedett, mint azt eddig láttuk. Ennek legfőbb okát ismét csak Wolff Károly fellépésében kell keresni. Történt ugyanis, hogy a ffancia kölcsön kérdésében mondott beszéde végén felszólítást intézett a polgári pártokhoz, hogy együttesen vegyék fel a harcot a szociáldemokrácia ellen. A felszólí­tást nem követte semmi konkrét nyilatkozat, nem adott módot a többségi vezér a tárgyalá­sokra, hanem — úgy látszik — azt várta, hogy az ellenzék hanyat-homlok rohanjon eléje és kegyelemre adja meg magét. A ,,Hannibal ante portas“-kiáltás azonban nem volt erre elegendő és most Wolff Károly a maga nem túlságosan válogatott fegyvereivel megindul, hogy tűzzel és vassal kiirtson minden véleményt, amely nem egyezik meg. az övével. Ez idézte fel a többségi párton az ujesztendei harcias beszédeket, vala­mint a választói névjegyzéknek küldött despo­tikus hadüzenetet. Az ellenzék sokkal előbb mondta, mint Wolff Károly, hogy a választói névjegyzék rossz és igy most az a felfogás kezd kialakulni, hogy az ellenzék magáévá teszi Wolff Károly vádjait a választói névjegyzék kérdésében és vizsgálatot követel mindazok ellen, akik a választói névjegyzéket készítették és akik annak ellenőrzésében részivettek. Annyival jogosabban teheti ezt az ellenzék, mert a névjegyzékek el­lenzéki szempontból tényleg kétségbeejtően vol­tak összeállítva és az ordító példák egész sora áll rendelkezésre abban a tekintetben, hogy abból igen tekintélyes budapesti polgárok ki­maradtak. Nem érdemes ma már sok szót vesztegetni a polgármester újévi köszöntőjére sem, amely semmi egyébre nem volt jó, csak arra, hogy az ellenzéket megerősítse abban a hitében, amelyet eddig vallott és hogy most mái' magának a pol­gármesternek a szájából erősödjék meg a pol­gármesterről táplált véleményében. Ha azonban a nyúl mégis véletlenül ugrott volna ki a bokor­ból, annak az a titka, hogy a vele egy bokor alatt tanyázó többi nyulak kényszeritették a ki­ugrásra. Úgy látszik, nem fog a játék babra menni és odaát a túlsó oldalon, ahol éppen elég gondjuk lenne a gazdasági problémákkal, a túl­ságosan korán meginduló kortéziában mindenki­nek sürgősen szint kell vallania. A kortéziával egyidőbem. megindult egy újabb attak annak érdekében, hogy keresztülvigyék a mandátumok meghosszab­bítását, ha máskép nem megy, akár rendeleti utón. Adatok és bizonyítékok vannak arra, hogy ez az akció a legkevésbbé sem a kormány, ha­nem a városházi többségi párt részéről indult meg és ők maguk azok, akik az ügyet tovább is uralkodó városi politika rosszaságával, a másik meg az, hogy ez a’z erőlködés, az a kétségbeesett erőfeszítés, amelyet már ma kifejtenek, meg fogja éreztetni Budapest lakosságával, hogy a veszendőbe ment hatalomnak minden eszközzel való mcgmontéíséről vaui szó. Ehhez pedig Buda­pest lakossága nem fogja magát odaadni. mozgatják. Hogy sikerül-e ez, vagy sem, az a legszintisztább politikai kérdés és aszerint fog eldőlni, amilyen országos politikát fognak csi­nálni akkor, amikor a probléma aktuális lesz, sőt aszerint fog eldőlni, milyen szükség lesz Wolffékra az országos politikában. Értesülésünk szerint Rakovszky Iván belügy­miniszter egy a liberális oldalról hozzáintézett kérdésre nagyon diplomatikusan felelt és kije­lentette, hogy „ez az ügy még annyira kezdet­leges stádiumban van, hogy minden kombináció korai.“ Tehát szó van róla. A kormány előtt, amely még tudomásunk szerint egyáltalában nem döntött, ott van Wolffék terve és Wolffék ezek­ben a napokban éppen amiatt idegesek, mert az ő esélyeik némileg lejjebb szállottak. Ez azon­ban szintén nem végleges. A momentán helyzet, amelyről a lapokban bőségesen jelennek meg a hírek, eltávolíthatja a kormányzatot Wolffék- tól, de szinte órák alatt közelebb is hozhatja őket. A politikai helyzet olyan, hogy a válto­zásoknak igen széles skálájával lehet számolni, amivel természetesen Wolffék is nagyon jól tudnak. Éppen ezért mi szerintünk nem bukott meg, csak stagnál a Wolffék terve s miután azzal számolni kell, kötelességünknek ismerjük azt jól értesült forrás alapján ismer­tetni : — A fővárosi törvényen már — mondta injíormátorunk — hosszabb ideje dolgoznak a bel­ügyminisztériumban és azt úgy kontemplálják. hogy nem fogják külön törvényjavaslatként a nemzetgyűlés elé terjeszteni, hanem beleillesz­tik ,ai közigazgatás reformjáról szóló törvény- javaslatba. A nemzetgyűlésnek azonban igen sok a dolga, nagyon kétséges tehát, hogy a közigaz­gatási törvényjavaslat, amelyben az uj fővárosi törvényjavaslat is benne foglaltatik, törvénnyé válik-e ebben az esztendőben. Annál inkább aggodalmas ez, mert a közigazgatási törvény- javaslat még a kormány pártjában sem talál­kozik majd egyforma lelkesedéssel. De nem lesz elragadtatva a parlament a törvényjavaslatnak attól a részétől sem, amely Wolffék uralmának megerősítését célozihatríá. Hiszen, éppen ma ol­vasom az egyik, a kormányhoz1 elég közel álló újságban, hogy „nemcsak az egész ellenzék, legelsősorban a keresztény ellenzék, ha rém az egységes p á <r t zöme, a nagy- és kis­gazdák tábora hallani sem akar a keresztény községi párt uralmának f e n t a r t á s á r ó 1.“ Ez elég világos beszéd és eléggé fedi az igazságot is. _ Abban az esetben teltót, ha decemberig nem emelkednék törvényerőre ez a javaslat, Wolffék azt forszírozzák, hogy ebben az esetben a kormány rendeleti utón mondja ki, hogy a fő­városi mandátumok érvényességét a törvény- j aval's hat :t ö r v é n n y év ä 11 á i g meg­hosszabbítják. Ismét kisírt a mnndítum-meghosszoliliitís terűt Wolffék sülyedő tervei és fölösleges gravamenjei — Mit mondanak az ellenzéken

Next

/
Thumbnails
Contents