Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-11-28 / 47. szám

2 Budapest, 1923 november 23. utat villamoskocsin teszi meg, iákkor hathópjaoi élet­járadékét kell feláldoznia. A főváros képviseletében megjelent tiszti-ügyész ezzel szemben azt igyekezett kimutatni, hogy a sízóbaiitorgó intézményt a főváros közérdekű és egészséigiigyi szempontból tartja fenn és semmiesetre sem minősíthető veszélyes üzemnek, amelyért a' ifőváros anyagi felelőséggel tartoznék. Az a légnyomás, amely ott keletkezett, a technikus szak­értők előtt még ma is megmagyarázhatatlan és adott esetben vis máj orról lehet sfzó. Kérte a felperest ke­resetével elutasítani. A tábla hosszabb tanácskozás után kihirdette ítéletét, amely szerint Guttman Margitot kereseté­vel elutasította, mert a pneumatikus kamara a szak­értők szerint a modern technika legkiválóbb gépeivel van felszerelve és nem sorozható a veszélyes üzemek közé. Egyben elmarasztalta: a felperest a fővárosnak fizetendő 20.000 korona perköltségre. Azért csak olyan jelentéktelen összegre, mert méltánytaiansiág volna a felperest, aki balesetet szenvedett, azon­kívül még érzékeny költséggel megterhelni. Az ítélet ellen a felperes jogi képviselője a Kúriához felébb,e- zett és a valorizáció kérdésében írásbeli kérelmet nyújtott be. Wolffék újra fölajánlkoznak Ismét követelik a mandátumok meghosszabbítását — A Treuga Dei meghiúsulása lovat adott alájuk W olff Károly kedvenc hivatalos újságjában nem j annyira érdekés, mint inkább misztikus nyilatkozat jelent meg. Alig lehet benne kétség, a nagy nyilatkozó csak Wolff Károly, a vezér lehet. Wolff Károly mindenekelőtt megnyugtat bennün­ket a felől, hogy ő és pártja nem izgatottak a fővárosi vá­lasztások ügyében most folyó tárgyalások miatt. Ha nein csalódunk, ennek >a feltűnően fölösleges és erőszakolt kijelentésnek nem igen lehet más értelme, mint annak nyílt bevallása, hogy gróf Bethlen Ist­ván miniszterelnök többé nem áll szóba WolffékkaJ. Wolffék újból követelni kezdik a törvény- hatósági bizottsági tagok mandátumának meg­hosszabbítását. Politikai körökben azt hiszik, hogy ez az egész közlemény nem lehet egyéb, mint a (megbukott parlamenti Treuga Dei után elhelye- zetf kormányfeny egetés. Az ilyen feladatokra még — úgy látszik — felhasználják Wolffékait, ami azonban nem válik nagy dicsőségükre. Hiszen a nyi­latkozatban azzal okolják meg a mandátunlmeghosz- szabbitást, hogy a törvényjavaslatot ebben az esz­tendőben már nem lehet letárgyalni. Az ellenzék nem ilyen körülmények között természetesem nem igen fehet más tennivaló, mint az eseményeknek lehető nyugodt szemlélete. A következő mondat szintén nagyon jellemző és szó szerint igy hangzik: „Az a hiresztelési, mintha a keresztény köz­ségi párt a törvényjavaslattal kapcsolatban bizo­nyos engedményeket kért volna, valótlan.“ Mi inkább igen egyszerűen, valahogy úgy fogalmaznánk meg ezt a mondatot, hogy a keresz­tény községi párt a kivárni engedménye­ket nem kapta meg. Készségesen elhisszük azonban az átlátszó nyilat­kozat szerzőjének, hogy a belügyminiszter ígéretet tett a főváros speciális érdekeinek megvédésére. Ezt <mi is niindtnyájan reméljük és hiszünk is benne, hogy igy lesz. Csak az a baj, hogy a főváros speciális érdekeinek megvédése alatt Wolffék alighanem egé­szen mást értenek, mint mi. Valószinüleg azonban a belügyminiszter felfogása távolabb fog esni a Wolffé- kétól, mint a mienktől, ami azonban Imég minidig nem jelenti azt, hogy el1 lennénk! ragadtatva attól, ami a belügyminisizteduí/nban készül. Egészen meglepetésszerü azonban a nyilatkozat­nak a vége, amely egy százszor megbukott követe­lést elevenít fel. Meglepő, de úgy van, hajlandó a kormánynak engedelmeskedni és nem en­gedi magát elütni a kritika jogától. Jönnek tehát Wolffék és azt mondják, hogy ők jó fiuk lesznek, nem él­nek a kritika jogával, csak hosszabbítsák meg a man­dátumukat. Szájába rágják a kormánynak azt is, hogy miiként lehetne ezt mégis megcsinálni? Kijelentik, hogy a keresztény községi párt a kormánybiztos kinevezését nem tartja célszerűnek (ezt elhisisziik nekik) annál is inkább, miért ez a kinevezés nélkülözne minden jogalapot. Ezzel a csábítással és fölajánlkozással szd.nbetn konstatálni kell, hogy ez is csődöt mondott, ment Gróf Bethlen miniszterelnök és Rakovszky belügyminiszter nemcsak a mandátummeg- hosszabbitás tervét ejtették el a legnagyobb nyilvánosság előtti, de egyben a kormány­biztos kinevezése mellett is határozottan le­szögezték magukat. Ilyen körülmények között Wolffék föláiánlkozása, amelyet a Treuga Dei meghiúsulása szült meg, aligha vezethet eredményre. Sok vesztegetni való szavunk nein is igen volna eirire az újabb manőverre, még csak azt akarjuk megjegyezni, hogy a kormánybiztos ki­nevezésének jogalapja tekintetében is nagy tévedésben vannak Wolffék, imént értesülniök kellett már arról, hogy erre vonatkozólag az i n d e m n i t á s i javas­lat külön szakasza fog intézkedni. A Wolff-rezsim gazdálkodásának tükre Improduktív kiadások két esztendő költségvetésében — Az üzemek csődje — Nincsenek beruházások, hiányzanak a szociális alkotások Ellenzék nincsen, aa urak maguk között egyedül vannak és egyszerre parlamentáris kormányzást kez­denek folytatni. Igaízán nem nélkülözi ez a jelenség a humort, almikor most jönnek az igazi évi zárószám- adássiail és közzé teszik az 1923. és 1924. évi költség- vetést is. A költségvetés és a zárószámadás a legtö­kéletesebb tükre a bukott rezsimnek, amely utolsó pillanatban nyújtja át fotográfiáját. Ma nem állunk elő hangzatos vádakkal, amelyek után ugyan nem kellene sokat keresgélni; csak igen szárazon konstatáljuk, hogy ezekből a számokból tökéletesen látni lehet a bukott rezsim anti­demokratikus és antiszociális mivoltát. Igen röviden lehet végezni ennek a „pénzügyi politikának“ a bírálatával. Sok szót nem érdemes rá vesztegetni, mert még az antidemokratikus; és anti­szociális célok szolgálatában is makacsul a sablonok­hoz ragaszkodnak. Sivár ötlettelenség, az üzemek kihasználatlanságának szomorú ténye, az adóprés fo­kozott működése és az üzemi produktumok örökös áremelése: ebben merül ki ez a pénzügyi politika. Az adók adják meg a (főváros mai létét. Az adók és itt is legelső sorban a kimondottan antiszociális adófajok, mint a forgalmi és fogyasztási adók, amelyekben nincs progresszió és amelyek a mindennapi megélhe­tés leghathatósabb drágitói. A legnagyobb bevételi tétele a két éves költségvetésnek a forgalmi adóból való részesedés, amelyből a főváros 1923-ban tizlen­kétmilliárdos, 1924-ben pedig harminc milliárdos be­vételt remél, A kiadások horribilis megnövekedése teljesen ért­hető. Wolffékat sohai sem vádoltuk meg pazarlással, legkevésbbé pedig olyan pazarlással, amely Buda.^ pestnek jövedelmet, közhasznú uj intézményeket adna. Sőt inkább mindenkor a fogukhoz verték a garast, amikor praktikus, jövedelmező beruházások­kal a bevételeket növelhették volna. Ez a negatívum a legsúlyosabb mulasztásait mutatja a mai rezsimnek. Ebben a két költségvetésben csak az improduktív kiadások növekszenek, de nyoma sincs a produktiv kiadások emel­kedésének. Nem kell itt rámutatnunk egyébre, mint arra, hogy a legsúlyosabb teher a köztisztviselők fizetése, amely most egészen a főváros nyakába szakad és amely az 1923. évben 5\2 milliárdot, 1924. évben pe­dig 12-1 milliárdot reprezentál. Természetesnek tar­taniánk ezt a kiadást, mert a fővárost adminisztráció nélkül egyetlen rezsim sem fogja hagyni; de szeret­nénk, ha a tisztviselői kar, amely ilyen összegeket emészt föl, nem csak bürokratikus munkát végezne, hanem alkotó tevékenységet is tudna felmutatni. Ha a tisztviselők kenyere rnilliárdokat emészt Sei, szeret­nénk látni, hogy ugyanakkor legalább a közjóiét ér­dekében már meglevő intézményeket tovább fejlesz­teni igyekeznének. Ez a politika, amelyet Wolffék folytatnak, kedves lehet igen keveseknek, de a tö­megek, amelyek semmiféle támogatást nem kapnak, aligha fognak hálával visszaemlékezni Wolffék ural­mára. Egészen megdöbbentő az ai kép, amely az üzemek gazdálkodásáról elénk tárul. Olyan fölöslegeket látunk egyes üze­meknél, amelyek alig teszik ki egy városi altiszt egy évi fizetését. Nagyon helyes ez olyan üzemeknél, amelyeknél nyilvánvaló az altrulsztikus törekvés és amelyek eme törekvések eredményét is föl tudják mutatni. Nem várhatnánk például gazdag fölösleget a községi élelmi sze-riizemnél, amely árszabiályozó hivatását becsülettel betölti és alkal­mazottait is lói ellátja. Az ilyen üzemnek az. a dicsé­rete, ha kis fölösleget, de olcsó napi árakat tud fel­tüntetni. Annál megdöbbentőbb az, hogy az olyan üzemek, amelyek nap-nap után emelik egységáraikat, valósággal a deficit árokszélén táncolnak. Beruházásokra az 1923. évre tizmilliárdot, az 1924. évre pedig tizenhat milliárdot vettek fel. A ha1- tíalmats számokról azonban a legfutólagosabb átgon­dolás után is kiderül, hogy jelentéktelen összeget képviselnek akkor, amikor Budapest lerongyolódott közüzemei minden pillanatban felmondják.a szolgá­latot és amikor a szociális haladás szinte horribilis uj alkotásokat követelne meg. Szomorú és sivár az a kép, amelyet ezek a költ­ségvetések mutatnak. Nem jók ezek még arra sem, amire szánták, hogy maguk mellett korteskedjenek. Karácsonyi áraival felül­múl mindenkit! Szalag, csipke nagy válasz­tékban. Nagy maradékvásár! Slsner NŐI DIVAT NAGYÁRUHÁZA. FO ÜZ LET: IV., Koronaherteg-i.lll FIÓKÜZLETEK : IV., CALVIN-TÉR ¥11., RÁKÓCZ1-ÓT 32. II., FŐ UTCA 52. T UDUSt TSWÄD&R SZŐNYEG-MŰINTÉZET mesów! Telefon: 46-68. VÓSZ és Glad! Gyárija: EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁGI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÚJPEST.

Next

/
Thumbnails
Contents