Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-10 / 32. szám
Ara 60 korona Tizenkettedik évfolyam Budapest, 1923 augusztus 10. 32. szám. felllniimiimiiimimiiminniiitillimiinilidfímmninmiiüiiiniiíaiimiimmaiiimimuiaiiicímcmimiiHiMníUE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 4000 korona. Félévre 2000 kor. e Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon: 137—15. szám Gyakorlati közigazgatást Irta: Dr. Kazay László törv. hat. biz. tag Elénk érdeklődéssel olvastam Ereky Károly bizottsági tagtársam és mélyen tisztelt barátom cikkét a Fővárosi Hírlap hasábjain. Olvasása közben ugyanaz jutott eszembe, ami legelső felszólalása alkalmával, hogy — debuisct pridem. Több mint két éven át egyedül csekélységem volt az, aki az üzemek ügyére minden egyes kínálkozó alkalommal igyekezett a figyelmet felhívni. Törvényhatósági bizottsági tagságom első napja óta nem szűntem meg propagálni egy — az üzemek központi vezetését és ellenőrzését irányitó — szerv felállítását. Az én ideám egy kiváló szakerökből álló kereskedelmi rugékonysággal biró központi ellenőrző szerv felállítása volt az üzemek gyümölcsözőbbé tétele céljából. A legnagyobb mértékben elitéltem és kifogásoltam én is, hogy az üzemek, úgyszólván semmivel sem járulnák székesfővárosunk közönsége súlyos Terhének enyhítéséhez. Már pedig ez üzemeknek elsősorban ez lenne a hivatásuk, másodsorban pedig az, hogy' különösen az élelmiszerüzemek és egyéb közszükségleti cikkeket gyártó üzemek ár- mérséklőleg és árcsökkenfőlcg hassanak. De sajnos, a valójában ezek az üzemek inkább árdrági- tólág hatottak, pedig ha valamikor, úgy éppen most, közélelmezésünk majdnem katasztrofálisnak mondható napjaiban ez százszorosán fontos volna. Már jő belemelegcdtem ez idea propagálásába, amidőn az üzemek adminisztrációs múltjának tanulmányozásakor rájöttem arra. hogy a főváros vezetökörei egy ilyen szerv felállítását már tíz évvel ezelőtt szükségesnek tartották és 1918 március 18-án Bárczy polgármester egy szabályrendeleti tervezetet is dolgozott ki Budapest székesfőváros üzemeinek igazgatásáról és ellenőrzéséről. Jóllehet e szabályrendelet-tervezet távolról sem váltja valóra az én nagyon is gyakorlati és nagyon is radikális irányelveimet, mindazonáltal a kezdeményezés érdeme és dicsősége nem vonható meg e tervezettől. Két éven keresztül süket fülekre találtam a törvényhatósági bizottságban az üzemekre vonatkozó terveimmel, inig végre Ereky mélyen tisztelt barátom fellépése s ennek kapcsán a többségi pártból való kilépése az érdeklődés homlokterébe állította az üzemeket. Közéleti viszonyainkra szomorúan jeliemző, hogy nálunk csak a pártpolitikai és személyes természetű ügyek keltik fel az érdeklődést. Még a legéletbevágóbb, legfontosabb ügyek fölött is hihetetlen közömbösséggel és nemtörődömséggel térnek napirendre az emberek, ha az a pikantéria szenzációjával nem hat. Ereky mélyen tisztelt barátjoni mindenesetre nagy szolgálatot tett a köznek, amikor egész egyéniségét latba vetette az üzemek érdekében, de bár korábban tette volna, mindjárt akkor, amikor én kezdtem el propagálni az üzemek gyökeres reformját. De nemcsak az üzemekre vonatkozó indítványaim találkoztak a többségi párt vezetősége részéről érthetetlen közönnyel, hanem nagyon számos gyakorlati irányú indítványaim is, amelyek a többségi pártból való végleges'kilépésemre vezettek A költségvetéshez történt egyik felszólalásomban fejtettem ki fővárosunk költséges, nehézkes és nagy appa- rátusu adminisztrációjának jellemzésére, hogy úgy teszünk, mint a tönkrement földesur, akinek többezer holdja elúszott és csak a kastélya, a parkja és azt övező néhány hold földje maradt csak meg, de a régi költséges úri életmódról, a nagy személyzetről és a nagy háztartásról lemondani nem akar mindaddig, mig a kastély is dobra nem kerül. Haaónk területe kétharmadrészének elvesztése, pénzünk elértéktelenedése, az anyagárak és munkabérek horribilis emelkedése, a takarékosság elvének legkérlelhetetlenebb alkalmazását irta elő, ennek dacára fővárosunknál semmiben sem történt figyelemreméltó megtakarítás. A régi költséges és nehézkes adminisztrációnk van meg ma is. A közigazgatási bizottságban a polgármesteri jelentésekkel kapcsolatban többször indítványoztam azt, hogy a székesfővárosi köz- igazgatási eljárás novelláris utón való sürgős és gyökeres egyszerűsítése érdekében írjunk fel a kormányhoz, vagy saját hatáskörünkben sza- bályrendeletileg egyszerűsítsük a közigazgatásunkat az egész vonalon egész addig a határig, amig a fennálló tételes törvényekkel összeütközésbe nem jövünk. A Tisza-féle 1900. évi 20. t.-cikk, amely a köz- igazgatási eljárás egyszerűsítése nevet viseli, amely megszületésekor is inkább a közigazgatási eljárás egyöntetűvé tétele nevét viselhette volna joggal, már elavult. Fővárosunk közigazgatásának gyökeres megreformálása azt sokkal gyorsabbá, jobbá és olcsóbbá tette volna. Személyzeti és dologi kiadásokban óriási megtakarítást érhettünk volna el. Rendkívüli Idők rendkívüli eszközök igény- bevételét Írják elő, de sajnos, ezen a téren sem történt semmi. A székesfőváros munkásainak munkabér-mozgalmairól még csak szó sem volt, amidőn én a jelen törvényhatósági bizottság első heteiben a munkás- jutalékrendszer bevezetését indítványoztam a fővárosi üzemeknél, kapcsolatban a községi takarékpénztár felállít ás á V a 1. T erem szűk ahhoz, hogy e két nagysulyu és egymással szorosan összefüggő tervemet itt kifejtsem, esetleg egy kifliin cikkben fogok rá visszatérni. Nagy vitám volt a közigazgatási bizottság egyik közelmúlt ülésén Folkusházy alpolgármester úrral, kinek az üzemek és különösen az állatvásár-pénztár ügyvitelének ellenőrzésére vonatkozó felfogását nem oszthatom. Az alpolgármester unnak az volt az álláspontja, hogy az üzemeknek s igy az állatvásár-pénztár ügyeinek az alapos betekintése is csak vizs- g-álóbirói végzésre ^történhetik meg. Ezzel szemben én azt állítottam és állítom ma is, hogy a főváros üzemei nem vonhatók egy kalap alá a tőke más természetű kereskedelmi vállalataival, melyekre nézve a kereskedelmi törvény az irányadó elsősorban. Kik ellenőrizzék a fővárosi üzemeket elsősorban, ha nem a törvényhatósági bizottság tagjai? Ez nekik nemcsak joguk, de kötelességük is. Éppen azért nem szavaztam meg egyetlenegy úgynevezett .,árdrágitójavaslatát;‘ sem a tanácsnak, mert teljesen ismeretlen volt előttem az üzemek belső ügyvitele és kalkulációja. Én joggal feltehettem és fel is teszem, hogy gyakorlatibb Irányú vezetés mellett a termelési költségek lényegesen apaszthatók lettek volna. Vizsgálóbíróhoz nem mehetek, mielőtt nem tudom, hogy forog-e fenn a biiiitetőtörvénykönyvbe ütköző cselekmény vagy sem. Feltételezem, hogy nem, csak a F o 1 k u s h á z y-t é 1 e elmélet tarthatatlanságának jellemzésére emelem ki, aki a vizsgálóbíróhoz utasítja a törvényhatósági bizottsági tagokat, kik az üzemek belső ügyvitelét nem ismerik. Hogy van-e szükség vizsgálóbíróra vagy sem, azt úgy a bizottsági tagok, mint mások, csak az üzemek legbelsőbb ügyeinek legalaposabb ismerete után állapíthatják meg. Ezen ismeretek hiányában vizsgálóbíróhoz fordulni rágalmazás vétségét képezhetné. Elvitathatatlan tény azonban az, hogy azon törvényhatóság tagja, amelyik törvényhatóság nevét, címét, pénzét, erkölcsi presztízsét, anyagi erejét adja egy üzemnek, melyre a székes- főváros legfontosabb érdekeinek képviselete van bízva, azt az üzemet igenis joga van a törvényhatósági bizottság tagjainak ellenőrizni. Lehet, hogy majd egy újabb személyes üggyel kapcsolatban ezen kérdés is az égető aktualitások homloktérébe fog kerülni.. Ha már a személyi természetű ügyeknél tartunk, nem hagyhatom megütközésem leszögezése nélkül a többségi pártnak a választások körül követett eljárását, amid ő-n r é g i, hús z-h armincéves kifogástalan szolgálati múlttal biró érdemes tisztviselőket mellőztek prote- zsáltjaik miatt. A belvárosi elöljárói és a legutóbbi alpolgármesteri választások azok, amelyek nagyon káros és kóros képét mutatják e rendszernek. Az olyan tisztikartól nagy munkateljesítményt, munkakedvet, duzzadó ambíciót nem 3> várhatunk és nem remélhetünk, amelyiket az ilyen pártoskodó mellőzések méltán és teljes joggal elkedvetlenítenek és lehangolnak. A székesfőváros fogalmazói kara teljes mértékben és teljes joggal el van keseredve, az őket méltatlanul ért mellőztetések miatt. Már pedig ha valamikor, éppen most kellene fokozni a tisztviselők mimkakedvét, szorgalmát és ambícióját. Súlyos mulasztás terheli úgy a többségi pártot, mint a városi tanácsot a közlekedési ügy t2rén is. Eltekintek most a közismert villamos mizériáktól, hanem csak rámutatok arra a hallatlan és példátlanul álló dologra, hogy Budapest a világon az egyetlen város, ahol a bérautó-fuvarozást a szabadverseny teljes kizárásával egyetlen nagytőkés vállalat monopóliumaként szolgáltatták ki. Rámutatok arra, hogy szabadverseny mellett az autó-közlekedés feltétlenül jobb és olcsóbb volna, ennek dacára az autó-bérfuvarozók ipartestületének az autótaxinak és a közterekre való kiállhatási jognak engedélyezésére irányuló kérelmét a tanács Till tanácsnok ur nem nagy dicsőségére elutasította. A törvényhatósági bizottságon volna a sor e súlyos hibát reparálni. Székesfővárosunk közbiztonsági állapotai és viszonyai, » a rendőrségi nyomozatok terén -tapasztaltak, egyaránt bö módot és alkalmat nyújtottak arra, hogy a