Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-01 / 30-31. szám
Budapest, 1923 augusztus 1 3 tát. E b Ive a kataszterbe fölvennék a B u- dapesfen levő összes 'toronyórákat, hogy tudják, hol és milyen állapotban vannak ilyenek, használhatók-e még és érdemaS-e azoknak reparálására jelentős összegeket fordítani. Tisztában kívánnak lenni a városházán a toronyórák számával, korával, állapotával és — hogy úgy mondjuk — teljesítőképességével és akkor azután generálisan kívánnak intézkedni a toronyórák létle vagy nemléte fölött. Ida kiderül, hogy a karbantartás sokba kerül, akkor a mélyen tiszteli tanács halálra fogja Ítélni az öreg toronyórákat és nem fog többé megállni szentimentálisán azoknak múltja és történelmi jelentősége előtt. Van azonkívül olyan ötlet is, hogy nem a toronyórákat kell nyugalomba küldeni, hanem ki kell cserélni az órásmestereket, akik a rcparaturákat végzik, mert az a gyanú a városházán, hogy mihelyt a mestereket kicserélik, járni fognak az órák, mert hiszen az órásmesterek számára kitűnő fejőstehén egy ilyen toronyóra, amelyet meg lehet csinálni ugy, hogy rosszabbul járjon, mint a reparálás előtt járt. A városházán azonban most mindenekelőtt megvárják, amig az órák népszámlálása befejeződik és a végleges döntés csak akkor következik be. Hatósági cselédközueíitőí terveznek Átmeneti szállókat állítanak fel Amiólta A 1 in á d y Qéza nyugalomba vonult, nem igen sok szó esett a városiházán a cselédkéirdésről, amely azonban ma már igen 'komoly problémává érett. Almády még nyugalonibavonulása után is sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, sőt Bárczy István» fölkérésére nagyszabású elaborátümot is dolgozott ki, amelyet annakidején részletesen és elsőként volt módjában a Fővárosi Hírlapnak ismertetnie. A cselécflvérdés most ismét kisért és értesülésünk szerint L o b maye r Jenő tanácsnoknak, aki a szociálpolitikai ügyeik élén áll, szándékában van a hatósági c si e 1 é d k ö z v e t i t ő t fokozatosan életbel'éptetni. Az erre vonatkozó jelentést a tanácsnok valamelyik őszi közgyűlésen kívánja megtenni. A hatósági cselédiközvetitő gondolatának fölvetése Kirchner Béláné érdemei, aki fölhívta a tanácsinak a figyelmét aura is, hogy a cselédek', akik vidékiről feljönnek, nem is a közvetítőkhöz, hanem kvártélyom asszonyokhoz mennek, ahol alkalmuk nyílik az erkölcstelen életre. Ennek megoldását is tervezte annakidején. Almády Qéza. aki ma is él és ma is friss erőben munkálkodik. Ha a tanács elővenné a poros akták közül Almády Qéza tervezetét, vagy ha újból kikérné közreműködését a ké/r dés megoldásában, mindenesetre j e1e n 16s lépéseket lehetne tenni.. Az ügyosztálynak egyébként a hatósági cseléd- közvetitö kérdésében elfoglalt álláspontja a következő: — A cselédkérdés, amelynek megoldására több oldalról felmerült az óhaj, egy hatósági csielédköz- yetitő-initézet fölállítása iránt, sokkal mélyebb társadalmi jelenségekben leli gyökerét, semhogy e tekintetben egyszerű intézkedések javulást idézhetnének elő. A falusi osztályok vagyoni helyzetének jelentős javulása távol.tartja ezeket az elemeket a városoktól. Ez mindenesetre igen nagy cselédhiányt idézett elő, aminek azután az is az átka, hogy a pótlásra jelentkező elemek a pálya erkölcsi színvonalát erősen leszállították. Ilyen körülmények között a közvetítés rendjének változása az egész megoldásnak csak kis részletére terjedne ki és nagyobb enyhülést a kérdésben nem hozna. — Megkönnyítheti azonban a közvetítés rendjének változása a magánüzletek ellen emelhető kifogások orvoslását és igy a hatósági cselédközvetitésnek a jövőben való fokozatos megvalósitását a szociálpolitikai iigi'osztály tarvbevette és a körülmények megfelelő mérlegelésével szükségesnek is tartja. — Emellett a magánüzletek szigorúbb ellenőrzése, valamint a vidékről jövő lányok utazásának előmozdítására az átmeneti szállók fölállítása is eszközöket adhat a csielédkérdés megoldásához és az ügyosztály ezeknek megvalósitását is célul tűzte ki maga elé. Az ügyosztály egyébként a kérdéssel állandóan foglalkozik és intézkedéseit a mindenkori szükséglethez képest sürgősen meg fogja tenni. _________________________________________ AC ÉL PÁL Él TÁR!A BANKÜZLETE BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ŰT 29. TELEFON 99-27 és 190-65. LYEH ZÖ VET S I P K E Z A L A G JSÓÁ R Ú ATUJDOHSÁGOK Slsner NŐI DIVAT NAGYÁRUHÁZA. FÖÜZ LET 1V„ Roronaherceg-u. 10 FIÓKÜZLETEK : IV., CALVIN-TÉR VII., RÍKÓIZI-ÚT 32. II., FŐ UTCA 52. A főváros és a Margitsziget. A Közmunkatanács megszüntetésének vagy átformálásának kérdése még mindig vajúdik és ebben a tekintetben egészen divergáló felfogása van a kormánynak, a fővárosnak és természetesen magának a halába Ítélt Közmunka- tanácsnak is. A főváros, mint ismeretes. Városrendező T a n á e s o t akart csinálni a F ő v á r o s i K ö z ni ti ii k á k T a n á c s á b ó 1. ki re azonban talán nem is helyeznek olyan sulyt. mint arra. hogy a Margitsziget v é g r e-v a 1 a h á r a a í ö v á r o s tulajdon á b .a j ti s s o n. A tanács éppen ezért sürgeti ebb_.cn a kérdésben az elvi állásfoglalást, hogy a Margitsziget ügyében döntés történjék. A tanács álláspontja szerint a haszonbérleti kérdéshez hozzányúlni n e m lehet, mert a szerződő fél a fővárosi pénzalap. Ha azonban a főváros tulajdonába megy át a Margitsziget, akkor az egyik szerződő fél a főváros lenne. Wolfíék körében a dolgot ugy kommentáljak, hogy a Margitsziget és a pénzalap dolgát a kormány azért akarja különválasztani, hogy szabadabb kezet nyerjen, viszont a Közmunkatanács alakuljon át olyan műszaki hivatallá, mely többé nem pénzügyi és jogi kérdésekkel, hanem tisztián városszabályozó problémákkal foglalkozik. Az imifcranzigensek szerint — amint B u d a y Dezső azt egyszer kifejtette — a szigetre vonatkozóan kötött hosszú lejáratú amerikai szerződés is arra való volt. hogy a városnak ne legyen módja a sziget b i r t ok á r a vonalköz ó lag t á p 1 á lí t igényeit a közeljövőben b i z t o s i t a n i. Ez az álláspont magában is> bizonyltja, hogy azok a vágyak, amelyek szerint a főváros szerette v o 1 it a rí bérleti visz o n y t f ö 1 b o n t a n i és a bérleti szerződést megs em ni i s i t; t e t n i. in a m ár idei ü két m u 11 á k. Addig, amig az amerikai szerződést a kormány meg nem kötötte, ez lehetséges lett volna, nia azonban már a: tiszti főügyész is ugy véli, hogy a Margitsziget ö t- v e n é v es szerződés é h ez hozz á ny ülni nem 1 e h e t. A régi szerződést még meg lehetett volna támadni, a decemberben kötött újabb szerződéshez azonban hozzányúlni nem lehet. A gázmüvek forgótőkéje és a koksz ára. Ismeretes az a nagyfontosságu szerződés', amelyet a fővárosi gázmüvek forgótőkéjének biztosításáról kötöttek és amelynek legfőbb eredménye az. hogy sikerült a gáztermelést függetleníteni a val útiak érdestől. Fölmerültek azonban újabban bizonyos aggodalmak Budapest lakosságának kokszszal való ellátása és a koksz árának megállapítása körül. Erre vonatkozólag a következő felvilágosításokat kaptuk: — A szerződés a kitermelt évi kokszmennyiség tiz százalékát biztosítja a fővárosnak. Ezt a tényleges szükségletnek megfelelőén szabták meg. A koksz árának általános elvek szerint való megállapítását a székesfőváros tanácsa részére tartották fenn. Ugyancsak a tanács fogja megállapítani az eladási detail-árakat is. Az ármegállapításnál kizárólag az a korlátozás van, hogy a huszonöt százalékot is leszállították húsz százalékra és a tanács csak abban az esetben köteles hozzájárulni az üzem intézőbizottsága általi javasolt árhoz, hogy ha a koksz ára a szén árát húsz százalékkal nem haladja m e g. Kívánatos most már csak az volna, hogy bizonyos kokszmennyiségnek a főváros piacán való elhelyezése a jövőben is biztosíttassák, nehogy a gázgyár által kitermelt koksz kizárólag exportcélokra legyen fölhasználható. Ebben a tekintetben is meg vannak azonban a szerződésben szükséges biztosítékok. SZÓRAKOZÁS Halmay Tibor és Ujváry Lajos a Három grácia minden előadásiában frenetikus tapsokat aratnak. Különösen az apacstánc-paródiánaik gyújtó hatása vetélkedik az eredeti táncnak. Biller Irén festői produkciójának hatásával. A művészek nem mennek nyári sziabadsíágna és ilgiy a nagyszerű triász, Biller íréin. Halmay Tibor és Ujváry Lajos szünet nélkül együtt marad, gyönyörködtetve a Fővárosi Operett- szinház közönségét. Harmath Hildái, Mészáros Paulette, Vendrey Ferenc, Kompóthy Gyula és Komlóss Vilmos is estérpl-estére a legszivélyesebb ünneplésekben részesülnek. Az Etna kitörése és pusztításai. „A címzetes férj“. Egy furcsa házasság komédiája 6 felvonásban. A Kert-mozi kitűnő műsora. Fájó visszhangra lelt az egész világon az a lesújtó hir, amely néhány hét előtt kelt szárnyra: az Etna újból kitört és falvakat, városokat pusztított el. Erről a rettenetes katasztrófáról filmfelvételeket is készítettek, amely borzalmas realitással mutatja be az Etna kitörésének tragikus következményeit. Az Etna kitöréséről készült rendkívül érdekes riportíilmfelvételen kívül még egy attrakciót mutat be a Kert-mozi; az utolsó Gunnar Tolnaes-filmet, a „Címzetes férj“ cimü 6 felvonásos házassági komédiát. A Kert-mozi műsorát kivételesen három előadásban mutatja be fél 8, kilenc és fél 11 órai kezdettel. Lábass Juci, Mende Kiári, László Andor. D’Arrigo Kornél, Ércközi és Deréki játsszák minden este a Budai Színkörben Lehár legújabb operettjének, a „Tan- gókirálynő“-nek főszerepeit, mely a sajtó és közönség egybehangzó verdiktje szerint elhatározó nagy sikert aratott. Tegnap és tegnapelőtt az érdeklődők nagy tömege csalódva távozott a pénztártól, mert délben már ott függött a tábla, a siker csalhatatlan fokmérője, „A mai előadásra már minden jegy elkelt“. Dacára a nyári szezonnak, a Kamarában állandóan telt házak mellett kerül bemutatásra „Judex“, az örökbecsű francia filmattrakció, a főszerepben René ürésté' és Cocantin. Az esti előadások nyitott tető alatt folynak. Kezdete 6. 8 és 1U órakor. J &.RDSI3 de PARIS HERMINA-ÚT ES EtUSEBET KIRALYNÉ-ÚT SAROK. 86-3' TELEFON : JÓZSEF Ragyogó augusztusi műsor! Bohózatok, magánszámok, táncatrakcók. Kezdete ecte 9 órakor. FORTUNA Ingatlanforgalmi Vállalat az Országos Földbirtokrendező Bíróság engedélyével Budapest, VI. kerület, l eréz-körut 21. szám. Telefon : 7-38. Földbirtokok, szőlők, malmok, birtokbérletek, budapesti és vidéki házak, villák, telkek, gyárhelviségek, lakás és hitelközvetités. Cégtulajdonos: bIRKI MIHÁLY értékpapirbizományos Tőzsdei megbízások — Értékpapírok vétele és eladása. Villányi Pezsgőgyár és Borpince /?- T Budapest, V, Nádor-utca 16 Telefon: 72—01 Gyártelep: Villány ajf _ äeÄä A m kihelyezésre elfogad, BsZ« idejében feladott tőzsdei megbízásokat Ä’/KÄTI Magyar Köztisztviselők és Állami Alkalmazottak Takarékpénztára R -T. Rákóczi-út 76. I. Tel.: J. 60-40, J. 135-32. Sürgönyeim : Cobdenbank SZIGETI ERNŐ bankUzlet AZ EGYEZMÉNY TAGJA V, HAJNAL-U. 8 KOUARBTboriemezíkva JIAíTAllk (EDÉIKHEZ T* BORLEMEZ GAZDASAG! EPÜLETEK, GYÁRAK, MALMOK BEFEDÉSÉRE ÉS RÉGI ZSINDELYTETÖK ÁTFEDÉSÉRE A LEGALKALMASABB F6YE3ÖLT.UJPEST És MONFALCONE 'VEGYÉSZETI ffífott KOLLAR MIKLÓ5ÉSBREITNER, Közp.iroda: BUDAPEST,VI.Bajzaurca2éí Csak xtz xz acUódzfKoTCcurit j6örXem&&, melynek tekercsei tezyn cunkéoetvannak eddtoo.— ‘Utánzatot nejogadjoneírMagyar Rus$yantoó?u$yár 8.-T. BUDAPEST. Műszaki gummiáruk. - Kemény gummi- - áruk. — Akkumulator-elemedények. — I Ta úri! tömítőanyag. Magyar-Amerikai Bank Rt. Fiókok: V., Szabadság-tér 17. szám (Tőzsdepalotaj. Telefon: 4-81,71-79. VI., Teréz-körút 47 (Nyugoti pályaudvar). VII., Rombach-utca 16. szám Budapest, IV., Semmelweis-u. 2. Telefon: 9-54. Affiliált fiók : Erzsébetfalvai Takarékpénztár és Kereskedelmi Részvény-Társaság, Erzsébetfalva