Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-05-31 / 21. szám

Budapest, 1922. május 31.

3

Nég egy szó a választókhoz

Gróf Apponyi Albert a Fővárosi Hírlap utján üzen

Grata Gusztáv dr., Bársony Elemér, Payer Sándor, Horváth Károly, Becsey Antal, Szávay Gyula és Lend! Adolf dr.

Elérkeztünk1, az utolsó órákhoz, amikor Budapest választópolgárainak dönteni k&ll, hogy hova adják szavazatukat. Csütörtökön megindul a vándorlás a szavazóhelyiségek elé és a jelölteket egy belügyminiszteri rendelet abba a helyzetbe juttatta, hogy még barátságos vacsorák alkalmával se szólhassanak híveikhez. A Fővárosi Hirlap azonban megtalálta a módját annak, hogy a Gazdaságpolitikai Párt jelöltjei még egy szót! szólhassanak a sorsdöntő pillanatban választóikhoz. Termek, terek, vendéglők helyett a Fővárosi Hirlap szűk hasábjain tartunk népgytilést. amelyen Íme az a megtiszteltetés éri a jelölteket, a közönséget és szerény magunkat, hogy megjelent közöttünk a legnagyobb élő magyar: gróf Apponyi Albert is.

Ha a hangját nem hallhatjuk is, de itt van a keze vonása, amelyet hii facsimileben tárunk lapunk első oldalán az olvasó elé. Annak, amit Apponyi mond, teljesednie kell és amit Apponyi kivan, annak engedelmeskedni szokás Magyarországon. Budapest választópolgárságának meg kell tehát értenie, hogy milyen jelentősége van annak, ha gróf Appo- n y i Albert szavának rendkívüli súlyával, szivének páratlan melegével azt ajánlja, hogy álljunk Gratz Gusztáv mellé és amell'é a politika mellé, amelyet ő képvisel.

Es ebben a pillanatban még egyszer figyelmeztetni kell mindenkit, hogy ma nem áldozhatjuk fel az országot silány pártvillongásoknak, ma gazdaság- politikát kell csinálni, ma újjá kell építenünk, amit az események leromboltak és mindehhez nem jelszavak és szóvirágok, hanem becsületes munka és hozzáértő emberek kellenek. A Gazdaságpolitikai Párt mindkét jelöltlistája, úgy a budai, mint a déli kerületben, élénk tanúbizonysága annak, hogy ezekben az emberekben mindaz a kellék megvan, ami ma a nagy újjáépítő munkához olyan elengedhetetlenül szükséges. A városi polgárságnak, az annyira magárahagyott, az annyira mellőzött és a privilegizált vidékkel szemben annyira elnyomott városi polgárságnak a jelöltjei ezek, akiknek ott kell ülniük m uj nemzetgyűlésben. Ott kell iilniök annál is inkább, mert csak a minap hallottuk a kormányeluöknek egy a Ouira-Tísza közén mondott beszédében, hogy ezentúl nem a fővárosnak, hanem a Dima-Tisza közének, a vidéknek kell kedvében járni. Aki nyitott szemekkel jár a világban, nagyon jól tudja, hogy immár liárom esztendeje semmi más nem történik, mint a főváros háttérbe- szoritása a vidékkel szemben és a városi elemeknek a földbirtokos elem helyett terhekkel való agyon- sujtása. Hogy ezt tovább ne lehessen folytatni, ezért van szükség a képzett és gyakorlati gazdaságpolitikusoknak a parlamentbe való bevonulására. Akik a múlt nemzetgyűlésen a városi lakosságot képviselték, vagy kötelesek lettek volna képviselni, mélyen belemerültek a politikába és a jelszavak voltak egész működésükben a vezérlőcsillagok. Ennek meg kell változnia, ennek másként kell fordulnia a mostani választásokon, amelyek előtt még egyszer meg kell hallgatni a Gazdaságpolitikai Párt jelöltjeit, akiknek imia ezennel átadjuk a szót:

A Gazdaságpolitikai Párt jelöltjei & déli fceriiie&hen:

Dr. Gratz Gusztáv

v. in. kir. külügyminiszter:

—A Gazdaságpolitikai Párt junius elseji tűzkeresztségének a legnagyobb nyugalommal nézek elébe abban a biztos tudatbanl, hogy az általunk hirdetett elvek mélyen behatoltak a főváros polgárságának köztudatába. Nem is mi vittük azokat oda be. Ott voltak azok már régebben is, csak senki nem akadt, aki szolgálatukba szegődött volna. A mi párt alakulásunk nem felülről Indult ki, úgy igyekezvén a rábeszélés minden fegyverével a maga elveit a választókra ráoktrojálni.' Ez a pártalakulás a polgárság érzelmeiből és ösztöneiből, mintegy az ő lelkűkből fakadt és természetes gyümölcse mindazoknak a kívánságoknak és óhajoknak, amelyeket a jeleiv íegi súlyos gazdasági helyzet Budapest polgárságában kivált.

— Ez a polgárság mindenekelőtt elfordult a meddő pártharcoktól és örökös civódásoktól, amelyek parlamenti életünket eddig megtöltötték. Az ország (beteg, súlyosan beteg, de az orvosok, akiket a nemzet az utolsó nemzetgyűlési választásokon a maga betegágyához hívott,

— az utolsó niemzetgyülés tagjai, — hosszan vitatkoztak ugyan azon, hogy milyen módszer szerint kell a beteget meggyógyítani, de elfelejtkeztek arról, hogy tulajdonképen azért vannak ott, hogy a beteg helyzetén könnyítsenek. A Gazdaságpolitikai Párt azért indult önállóan, magát semmi irányban le nem kötve, a választási harcba, mert nem akarja beleránitatni önmagát és az általa képviselt polgárságot meddő harcokbá, amelyekből az országnak semmi, de semmi haszna nincs. Azért őriztük meg minden irányban függetlenségünket, hogy adandó alkalommal, ha a nemzetgyűlés újból a hatalmi tülekedések útvesztőjébe tévedne,, felemelhessük intő szavunkat és arra szólíthassuk fel a nemzetgyűlést, amire azt a választók kiküldték:

— komoly munkára elsősorban a gazdaság- és társadalompolitika terén. Mindenekelőtt a polgárság megélhetését kell biztosítani, ha ezt megtettük, akkor majd egyéb kérdésekkel is foglalkozhatunk.

— De elfordult a polgárság azoktól a hamis jelszóktól is, amelyekkel egy magát hamisan kereszténynek mondó türelmetlen és gyűlölködő politika Budapesten ideig-óráig bizonyos pozícióra tudott szert tenni. A polgárság felismerte, hogy a liberalizmus elveitől való elfordulás csak szerfölött bonyolódottá tette és megnehezítette a gazdasági életet, fokozván ezzel a drágaságot is. A Gazdaságpolitikai Párt ennek a politikai és gazdasági liberalizmusnak zászlójával indul harcba. Távol tartja magát a radikális túlzásoktól, mert a liberalizmussal ellentétesnek tartja azt a törekvést, amely bizonyos radikális doktrínákat akar az állami hatalom minden eszközének igénybevételével a polgárságra ráerőszakolni. De nem is az a könnyelmű hitelező, aki a kormánynak bizalmat előlegez annak liberalizmusa tekintetében akkor, amikor a kormány szavai és tettei között nagy eltérés mutatkozik.

— A polgárság végre is jogrendet, jogbiztonságot és jogegyenlőséget akar. Ez minden európai kultúrának három alapfeltétele és szomorú, hogy erről Magyarországon még beszélni kell. Mindaz, amit a jogrend, jogbiztonság és jog- egyenlőség rovására az elmúlt években felelős és felelőtlen tényezők nálunk elkövettek, egy- egy lépés volt, amely az európai kultúrából való kiközösítésünk felé vezetett. Ezen az utón végre meg kell állni, különben elveszítjük azt is, amit semmiféle trianoni szerződés el nem vehetett tőlünk: kulturális fölényünket szomszédainkkal szemben.

— Végül pedig a polgárság belátja, hogy boldogulásunkat nem holmi uj, sehol be nem vált kísérletek segélyével, hanem egyedül a régi alkotmányhoz való hii ragaszkodás biztos talaján fogjuk megtalálhatni. Ez a megfontolás vezetett, amikor határozottan és kifejezetten a király hűségnek és legitimizmusnak alapjára helyezkedtünk. Ez nem kalandos politikát jelent, de jelenti azt, hogy másirányu kalandos politikával szembe akarunk helyezkedni. A forradalmakban, a kommunizmusban eléggé megfizettük az ilyen kalandos politikának árát. Még most is fizetjük azt, mert pénzünk azok nélkül soha enmiyire le nem romlott volna, nem akarunk uj alkotmány-experimentumokkal megpróbálkozni, amelyek épp oly drágáknak és költségeseknek mutatkoznának.

! A régi alkotmányhoz való ragaszkodás, amely

magában foglalja a legitimitás gondolalát is, i legalkalmasabb arra, hogy ez ország nyugodt fejlődését, belső konszolidálását, a jogrend és jogbiztonság teljes helyreállítását biztosítsa. Nálunk soha sem álltak ellentétben a királyi jogot a névjogokkal — ellenkezőleg, a királyok az utolsó időbeni rendszerint hamarább ismerték fel a népjogok kiterjesztésének elkeriilhetlen voltát, mint a magyar politikusok.

— Komoly munkára törekszünk, kikapcsnh n magunkat á párttülekedésekből, komoly munkára a liberalizmus jegyében, a jogrend és jogegyenlőség helyreállításával a régi alkotmány alapján. Mindez a törekvés nem a mi törekvésünk, ez Budapest felvilágosodott polgárságának törekvése. Nem kellett nekünk eljönnünk, hogy ezeket az eszméket elhintsük, mi magunk is egy darabja vagyunk Budapest azon polgárságának, amely igy gondolkozik, igy érez és bizonnyal — igy is fog szavazni. Minden szavazat, amely a Gazdaságpolitikai Pártra esik, egy- egy elítélő verdikt um lesz az eddigi meddő politikával szemben, egy-cgy kődarab Magyarország újjáépítésének ahhoz a komoly munkájához, amelyben mindazokkal egyetemben, kik velünk hasonló komolysággal szentelik magukat ennek a nagy feladatnak, részt kívánunk venni.

Bársony Elemér

v. m. kir. népjóléti miniszter, fővárosi bizottsági tag:

— A háború előtti választások jelentőségét egyáltalán nem lehet összehasonlítani a mostani választási küzdelem jelentőségével.

—, A múlt harcait a negyvennyolcas és hatvanhetes pártok közjogi felfogása közötti különbség jellemezte. A negyvennyolcas alapon állók a dolog természeténél fogva a demokratikus-haladás katonái voltak, de a kiegyezés hívei is liberálisoknak nevezték magukat. A két vezérpárt közötti felfogás, és meggyőződésbeli különbség tehát a nemzeti függetlenség és a dualizmus gondolata volt és ez ,a harc, ha sokszor hevessé, sőt elkeseredetté is vált, nem akadályozta a munkát, nem sértette meg a polgári jogegyenlőség elvét, nem tette kétes értéiküvé a jogrendet, egy-két elszigetelten álló fanatikustól eltekintve, nem vonta be a küzdelembe a vallást és ami a legfontosabb, bármilyen elkeseredett volt is sokszor a harc, mindenki tudta, hogy ez nem érintheti sem a szent korona tekintélyét, sem a koronás királynak személyi integritásiáit.

— A mostani választási küzdelem eredménye sokkal nagyobb jelentőségű. Ez fogja eldönteni, hogy kialakulhat-e végre a belső béke, a lelkek nyugalma, s az a valódi erkölcsi alao. a mely a polgári munka előfeltétele. Most dől el, hogy meglehet-e állítani majd a rombolás szelle- rnés s hogy az üres jelszavak politikáját felvcilt- hatja-e végre az a realitás, amely kenyeret ad a népnek s amely a nemzet anyagi es kulturális erejének fokozásával egyetlen biztositéka nemcsak a területi integritásnak, hanem a nemzet fennmaradásának is.

_ Éppen ezért létérdeke a polgárságnak,

hogy alaposan meggondolja, kikre adja az ^urnáknál a maga szavazatát. A polgárság jövőjének kérdése dől el mostan. Az ujaibb harcokat csak akkor lehet vagy kiküszöbölni vagy legalább erősen enyhíteni, ha a polgárság az rúnáknál is cserbenhagyja azokat a politikusokat s azokat a pártokat, amelyek erőt eddig csak akkor mutattak, amikor jpártérdekek alátámasztásáról vagy személyi érvényesülésről vplt szó.

— Erős gazdasági politika megalapozására van szüksége az országnak. Az ipar, a kereskedelem nagy érdekeinek előmozdítása a legsürgősebb s talán egyetlen feladat. A munkát kell uralkodó gondolattá tenni. S mivel a Gazdaság- politikai Pártnak ez a Programm ja, erősen hiszem, hogy az urnáknál találkozni fognnx a polgárság bizalmával. Ezt várom is, nem párt-