Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-05-24 / 20. szám
Tizenegyedik évfolyam ________________________Budapest, 1922. május 24. ELŐFIInJÍSIJ^AK:nE^éSu VAROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP evre 400 K. Félévre 200 K. _____ Eg yes számok kaphatók a kiadóhivatalban&&&)&&&> FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Szokatlan dolgok mcg-megesnek az emberrel. Az ilyesmi előfordul szinte mindönkivel és senki sincsen bebiztosítva a véletlennel, a szokatlannal seiemben. Más ember azonban, aki szelíd megadással tűri a sors csapásait* akinek nincs kimagasló, kivételes egyénisége, akit az ezrek lelkesedése nem hordoz a tenyerén, — igen, az ilyen szürke, hétköznapi embernek meg kell szoknia a szokatlant is. És pedig rendszeriníj a saját bőrén. Elképzeljük azonban, hogy történnek meglepő dolgok egészen kivételes; egészen hatalmas férfiakkal is. Csak a világhistóriát hívjuk tanúnak, mert annak minden lapján vannak olyan dolgok, amiket szokatlannak lehet minősíteni. Nagy hadvezérekkel szemben seregek lázadtak föl, klasszikus államférfiakat a tömegek hagyták el. Rettenetes tragédia a,z ilyesmi, iszonyatos összeomlása egy-egy diadalmas pályának. Ezek az emberek, hadvezérek és államférfiak, akik merészen emelkedtek a sikerek szárnyain, bizonyára meg voltak lepve a saját zuhanásuktól. Hasonló sors érte most Wolf i Károlyt is. A katasztrófa azonban egyelőre kisebb. Csak egyetlenegy rabszolga lázadt föl bibithi Horváth János személyében és féreg mivolta dacára elég vakmerő volt, nem egy véleményen lenni a beláthatatlanul nagy férfiúval. Wolff Károly meghökkent ezen a jelenségen, bizonyára érezte, hogy a világtörténelem most nagy vezéri szive fájdalmával lesz gazdagabb, megcsóválta a fejét és galarnbszeliden csak annyit mondott az eltévelyedett gyermeknek: — Szók a fti 1 a n, nagyon szokatlan... Ami igazi, az igaz. A dolog tényleg szokatlan. Wolff Károly olyan klasszikus erőt képviselt eddig, amely előtt hívei mindenkor megjuhászodva borultak le. Megesett máskor is, hogy egyesek titokban konspiráltlak, lázadók lakásain tanácskoztak, uj pártprograméi kidolgozásában vettek aktiv részt; de amikor a vezér megjelent közöttük, bűnbánóan csúsztak a lába elé. Ez a bibithi Horváth nevű rabszolga azonban egyes-egyedül, a vezér kibírhatatlanul parancsoló tekintetét nem respektálva, vitatkozni merészelt a nagy férfiúval. Nem mondott olyant, aminőt nem lehet megengedni úri társaságban, nem illette a vezért ócsárló, vagy sértő szavakkal; de vakmerő volt vele ellentétes véleményen lenni. Hát ez is szokatlan dolog, mert Wolff Károly, ha nem régi politikus és nem régen szereplő ember isv, jogosan tételezi fel, hogy az a pont, ahol egy rabszolga fel merészel lázadni, ahol egy féreg a hangját meri hallatni, az a Pont rendkívül veszedelmes, mert a nagy visszacs úszás ok, a nagy összeomlások igy szoktak kezdődni. Ma Uí»ég szokatlan a bibithi Horváth János fellépése Wolff Károly előtt; de mi megjósoljuk, hogy nem kell már sokait várni az időre, amikor az ilyesmi igen sűrűn előforduló jelenség lesiz vezéri életében. Wolff Károly eddig igen szűk körben mozgott, amikor sikereit aratta. Egy zártkörű társaságot alakított, amelynek szegődséges kötelessége volt hinni az ő klasszikus nagyságában, nagy cselekedetekre, nagy alkotásokra való elhivatottságában. Ez a zártkörű társaság fegyelmezett és kitartó volt, s csak most kezd komolyan bomladozmi, ami aztán oka annak is, hogy szokatlan jelenségek fordulnak elő. Az elkényeztetett vezér azonban most szabadabb térre, aa igazi nagy nyilvánosság elé vágyakozik. Politikus lett, aki azt várja, hogy milliók tömegei mennek majd lába nyomán olyan hűséggel, mint — mondjuk — -a keresztény községi párti kis csapata. Es itt mérhetetlenül nagy csalódások fogják érni. Nagyon, de nagyon szokatlanok lesznek %z ö számára azok a dolgok, amiket látni fog. A tömegek ugyanis egészen I másfelé járnak. Észre kell majd vennie, hogy a tömegek láza 1919 augusztusa óta már nagyon lecsillapodott és az ma már csak & vezérben és sízük Környezetében maradt meg. Jón majd az a szokatlan dolog is, hogy Budán, ahol legerősebb talajt vél a talpa alatt érezni, meg fog bukni. A legszokatlanabb azonban az Lesiz, hogy ha netán mégis bekerülne a parlamentbe, ott nagyon, de nagyon elhagyatottnak, törpének, összezsugorodott! kis pontnak fogja magát érezni. Ott nem lesz. mögötte egy parancsszóra működő párt, amely elolvad a gyönyörűségtől, ha a vezér felnyitja a száját. Ott nem mondhat majd, amit akar, ott lesz ellenvélemény és az ellenvéleményt nem egyedül bibitihi Horváth János fogja képviselni. Ez lesz aztán igazán szokatlan valami. Arra a kérdésre, hogy mit akar a Gazdaságpolitikai Párt, két szóval lehetne feleletet a-djri: komoly munkát akar. A magyar politikának évszázados átka volt | az egyéni é's hatalmi tülekedés, amely a nemzet életének válságos pillanataiban is sokszor meg- * bontotta a nemzet egyetértését. Nézeteltérések a politikában mindig voltak és mindig lesznek, de az a zabolátlanság, amellyel nálunk mindenki arra törekszik, hogy a maga nézeteit akkor is érvényre juttassa, amikor azok az eszmék tiszta harcában egy adott esetben érvényesülni nem tudnak, specifikus sajátsága a' magyar politikai életnek. Másutt is összecsapnak a különböző világnézletek képviselői, de ha1 aztán eszméik párbaját annak rendje és módja szerint megvívták, el intézettnek tekintik az ügyet és bevárják azt a pillanatot, amikor az alulmaradt álláspontjuk melletti harcot újból jobb kilátásokkal tudják felvenni. Nálunk ilyenkor a politikai harc elfajul a személyeskedéseknek, a bosszúnak és a gyűlöletnek politikájává, amely a nemzeti érdeknek tárgyilagos megítélését lehetetlenné teszi. A hatalmon lévők pedig nem elégesznek meg azzal, hogy pusztán az eszméknek és érveknek fegyvereivel harcoljanak a maguk igazságáért, hanem latba vetik álláspontjuk mellett az összes kezükben levő hatalmi eszközöket és hoss'zu időre megmérgezik ezzel a közéletet. Az igy felfogott politika aztán nem más, mint versengés a hatalom birtoklásáért, — sport, amellyel a pártok a nemzet hátán mulatoznak. Lehet törekedni a hatalomra annak, aki a hatalom birtokát csali eszköznek tartja a nemzet nagy érdekeinek szolgálatában . De jaj annak a nemzetnek, ahol annak nagy érdekeit és az annak biztosítására szolgáló eszméket csak eszközül használják fel a hatalom megkaparintása érdekében. Az igy felfogott elfajult (politikával akar a Gazdaságpolitikai Párt minden erejével szembeszállni. A nemzetgyűlés tagjai nem a nemzet urai, hanem annak csak első szolgái. A nemzet pedig munkát vár szolgaitól, oly munkát, amely anyagi és erkölcsi javait előbbre vinni képes. Pártunknak megvah a maga tisztán körvoftaloDe szokatlan lesz egyszer az is, hogy Wolff Károly ékesszólása, szavainak dübörgése, mondatainak pörölycsapása mind, mind. mind csak valami különös emlékként fog hatni. Mert eljön majd az idő, amikor ,i nép hangulata, más költőket fog kívánni, más hősöket emel a pajzsára és a szó. amely tegnap keserű bugással belefuródott a fülekbe, kellemetlen, durva zene lesz minden eleven lélek számára. Wolfí Károly talán nem felejti el a régi nótát, de nem lesz, ajka hallgassa. A tornatermek, ahol egykor Wolff és Zilahi Kiss örök szépségű modatai verték a plafont, vidám iskolásgyerekek birodalmai lesznek újra. A, vezér szavai patinás, öreg ereklyék maradnak, amelyeket azonban nem ért meg majd senki, amelyekre nem lesz kiváncsi senki. Ez lesz majd szokatlan, nagyon szokatlan . . . zott álláspontja a nagy politikai kérdésekben is. Hogy ha mégis a „Gazdaságpolitikai“ párt elnevezését választotta ki a maga részére, ezzel csak azt akarja jelezni, hogy az ő felfogása szerint a legsürgősebb feladatok jelenleg ezen a téren várnak megoldásokra. Minden egyes ember érzi ma, hogy az ország oly súlyos gazdasági válságon megy keresztül, amely legbecsesebb kulturális és erkölcsi érdekeinket elnyeléssel fenyegeti. Ez a válság nem véletlen műve. Azokkal az áldozatokkal és nélkülözésekkel, amelyeket ma minden egyes polgárnak el kell viselni, fizetjük meg voltaképpen a háborúnak költségeit, amelyeket financpolitikai mesterkedések ideig-óráig a nagy közönség szeme elől el tudtak rejteni. A háború árát fizetjük meg azzal, amennyivel vagyonunk ma kevesebbet ér, amennyivel jövedelmünk kevésbbé elégséges életfentartásunkhoz. Drágaság van, de ez a drágaság is csak azt jelenti, hogy mérhetetlen módon elszegényedtünk és azt a kényelmet, amelyet a háború előtt élveztünk, nem vagyunk már képesek önmagunknak megszerezni, elszegényedtünk pedig, mert mindenünket, ami volt, elvitte a háborús költség. Ebben a helyzetben kettőre van szükség. Először arra, hogy azok az áldozatok, amelyeket most utólag kell megfizetnünk, a háború költségéi, egyenletesen legyenek elosztva a társadalom összes osztályai között. Ez ma még nincsen úgy, mert az áldozatok oroszlánrészét a városi közönség — kivált a középosztály — viseli, mig a gazdaos'ztály jólétben úszik. Másodszor szükség van arra, hogy ebből a válságból mielőbb megtaláljuk a kivezető utat, ami megfeszitett munkával, a nemzet gazdasági erőinek teljes kihasználásával és minden értékes akaratnak a gazdasági fejlődésre való koncentrálásával lehetséges is lesz. Ennek a célnak szolgálatában alakult meg a Gazdaságpolitikai Párt, amelynek törekvései, amint ezt napról-napra növekvő táborunk mutatja, valóban a polgárság régóta érzett óhajainak és vágyainak felel meg. Mit akar a Gazdaságpolitikai Párt? A Fővárosi Hírlap számára irta: dr. Gratz Gusztáv, v. m. kir. külügyminiszter
