Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-04-05 / 14. szám
S&XJMßQ&JlißMP Budapest, 1922. április 5. óriási csalódás fogja érni a kormányt, mert a kere&z- ténypárti szavazók Budapesten óriási többségben a legitimista keresztény ellenzéket fogja támogatni, úgy hogy' a legitimista ellenzéknek, a liberálisoknak és a szociáldemokra- t á k n a k Budapesté n ó r i á s i többség ii k lesz a kormánypárt fölött. Hogy ez menynyire igy van. mutatja, hogy gróf Bethlen István nem hajlandó a maga nevét koptatni ebben a biztos vereségben, hanem ezeket a szomorú babérokat jó- előre átnyújtja Wolff Károlynak, aki ezúttal a politikában és a városházán egyszerre és együtt fog megbukni. Az újak a régieket, a régiek az újakat szapuljáli A polgármester expozéja — Feljegyzések a budget-tárgyalásról Agonizál már a budgetvita is. Ami olyan érdekesen kezdődött: kezd ellaposodni. A ,,mélyen tisztelt közgyűlés“ türelme is fogyatkozóban van, ami érthető is, elvégre mindennek van határa, csak a — költségvetési vitának nincs. Azért az elmúlt héten mégis hallottunk néhány érdekes beszédet, mely megérte, hogy végighallgassuk. Az egyik tartalmas beszédet Bárson y Elemér mondta, a Józsefvárosi demokraták vezére. Bársony Elemér beszéde nem azért volt érdekes, mert kissé fölkavarta az utolsó négy esztendő történetét, hanem annak dacára. Bársony Elemér, aki —• mint Bieber János fiatal kereszténypárti városatyán kívül mindenki tudja — a szegedi ellenkormánynak volt minisztere — szóval lehetett volna, ha akart volna legalább is olyan szigorú a forradalom szereplőivel szemben, mint amilyen szigorú C s i 11 é r y András fogorvos ur önagy méítósálga, de nem volt szigorú, hanem objektiv. Tárgyilagosabb volt. mint Csiiléry szokott és objektivebb volt, mint Szőke Gyula bizottsági tag ur, a főváros kormánybiztosi állásának népszerű önjelöltje, aki bár 1918-ban mindjárt a forradalom harmadik napján, november 2-án. lelkes levélben jelentkezett felvételre Hock Jánosnál, a Nemzeti Tanács elnökénél („mert ilyenkor minden erőnek össze kell fogni“), szóval ennek dacára most vígan piszkolta a forradalmat. Hock Jánost és mindenkit, fis csupán csak akkor hallgatott el. mintha elvágták volna a hangját, mikor a fürge Fábián Béla odakiáltotta neki. hogy hiszen Szőke Gyula is bejelentette csatlakozását a nemzeti tanácshoz. Levél van róla. tehát nem lehet letagadni. Miután Szőke Gyula kormány biz tosjeiöit agnoszkálta a levelet: eleinte próbálta kimagyarálzni a dolgot. Mikor azonban -ez nem sikerült, büszkén otthagyta a küzdőteret, mint ama Szent Pál az oláhokat. Visszatérve a Bársony Elemér beszédére, sok megszivlelésre méltó volt ebben a beszédben, de a legérdekesebb mégis az a rész volt. melyet az autochtorrok gyökereiről, a főváros őslakóiról mondott. Elmondta Takács Sándor piarista tanárnak, a nagyszerű historikusnak és akadémikusnak a könyve nyomán, hogy 1688-ban. szóval két évvel azután, hogy Budavár tornyáról lehanyatlott a félhold, bizony itt. Budán is. Pesten is krudélis állapotok voltak. „Üres zsebekkel és terhelt lelkiismerettel“ jöttek ide az első telepesek. 1850-be.n a lakosságnak még csak 36°/o-a vallotta magát magyarnak. A magyarosodás igazában csak a 80-as évek elején indult meg és a magyarosításban nagy szerepük volt a zsidóknak ... Apropos zsidók! Bedő Mór. a törvényhatósági bizottságnak ez a kitűnő humorú, demokrata tagja is a zsidókról beszélt. Beszélt másról is. de a zsidók — hógy úgy mondjuk — igen előkelő helyet1 foglaltak el beszédében. Ereki Károlyival polémizált és a közélelmezés volt miniszterével szemben azt vitatta, hogy nem felel meg a valóságnak az a tétel, aminek bebizonyítására Ereki egy teljes órát pazarolt, hogy tudniillik nem Ereki üldözi a zsidókat, hanem a zsidók üldözik E r e k i t. Ereki nern volt jelen a nagy polémiánál. Bedő meg is jegyezte, hogy nagyon sajnálja, hogy Ereki nincs jelen. Másnap ugyan már eljött a közgyűlésre, de akkorra Bedő már befejezte beszédét, és a többi szónok beszédében sem Ereki, sem a zsidók elő nem fordultak. Bedő Mór sok humorral, malidéval és sok igazsággal tudta exponálni mondanivalóit, úgy. hogy a hallgatóság nem fáradt belei a hallgatásba. Szerdán délután végre eljutottunk odáig, hogy Bar ács Marcel, a Demokrata-Párt vezére és Horváth Károly (IV. kér.), a Széchenyi-Párt vezére, a zárszó jogával élhetett. Baracs. miután a demokraták és liberálisok nevében loyálisan elégtételt szolgáltatott a polgármesternek, nagyon elmésen magyarázta meg, hogy mit jelent az. amikor Wolff Károly k ö z ö s munkára szólítja fel az egész közgyűlést; Horváth Károly pedig nagyon komoly és nagyon szomorú dolgok megvilágítására nehány viccet adott elő a — jobbak közül. Következik Sipöcz Jenő polgármester ur ... Végül aztán Sipöcz Jenőre került a sor: a polgármester elmondhatta várva-várt expozéját. Mindig tudtuk, hogy milyen nagy politikai tehetség lakozik a polgármesterben, de ezek a kvalitások soha sem nyilatkoztak meg olyan frappánsul. mint a mostani beszédében. Olyan volt Sipöcz az expozéjával, mint Bodóné, mikor a bor árát kérték. Sipöcz is mindig másról beszélt, mint amiről beszélnie kellett volna. óvatosan és ügyesen kikerülvén a Charybdiseket. Beszédének legfontosabb része az volt. amelyben megnyugtatta a hallgatóságot, hogy programmjät már korábban elmondta a pénzügyi bizottságban. Ezzel a kijelentésével sok időt takarított meg a fővárosnak, mert ez után a kijelentés után senki sem volt elég bátor, hogy megkenje, hogy mondja el a programmját még egyszer. A polgármester beszédét különben két részre lehet osztani. Beszéde első felében bemutatja, hogy milyen rosszul gazdálkodtak a múltban, a második részben pedig bemutatja, hogy milyen nagyszerűen gazdálkodik ő, meg Wolff Károly. A Bárczy- rezsim fénykorát — mondta Sipöcz — megmutatta Glücksthal, de a fény mellett nem mutatta az árnyékot. Nosza megmutatta rSipöcz. Az 1914. évi költség- vetési tárgyalások jegyzőkönyveiből kiszedegette az erős kritikákat és ráolvasta a liberális blokkra. Teleki Bélát, esetei Herzog Pétert, meg a többit szólaltatta meg. hogy kritizálják meg a liberális alkotásokat. Ez kétségtelenül ügyes fogás volt. amelyért a polgár- mester föltétlenül tapsot érdemel. Kevésbbé ügyes volt a polgármester akkor, amikor azt kel leüt elsorolnia, hogy mit alkotott a mostani tanács. Beszédének ezt a részét a gyorsírói jegyzetekből kell elolvasni. Ehhez nem szabad sem hozzátenni, sem elvenni belőle, fiz igy szép, amint van. A polgármester nagyon sápadt volt. mikor elmondta, hogy mekkora heroiz- mussal emelgették az adókat; aztán megint és újra emelgettek rajta. Hogy az iskolában a legnagyobb rend uralkodik; hazafiasságra és felekezeti tiirelmes- ségre 'tanítják a gyerekeket: ez természetes. Hogy a zsidó tisztviselőket és a zsidó és szabadkőműves ta- nitószernélyzetet a lovagiasság szabályai szerint fosztották meg a kenyerétől, ez is igaz. fis ugyanilyen igaz és nagyszerűi dolog minden alkotásuk. Ezekhez nekünk nincs is hozzátenni valónk. Csak a múlthoz, a régi rezsim dolgához lenne egy kis megjegyzésünk. Sipöcz azt mondta, hogy’ a Bárczy-rezsimet az akkori kormánypárt kritizálta meg legkeményebben. Hát ez igaz, de éppen ez bizonyítja. hogy akkor nem volt takargatni való; a tanács munkájáról maga a többség mondta íN a bírálatot és nem vánta meg, mig a kisebbség fedezi fel a hibákat. De a többség azért sorolta .fel a hibákat, hogy javítsanak rajta, és javítottak is. Azt mondta a polgármester, hogy a Bárczy-re- zsim adósságokat csinált és a mai rezsimre nem maradt más feladat, minthogy törlessze a régi rezsim adósságait. Hát ez sem egészen igy van. A régi rezsim igaz hogy csinált adósságokat, de a kölcsön- Dénzekből nagyszerű dolgokat alkotott, amelyek ma is nagyszerűek, ma is megvannak. A régi rezsim e nagyszerű alkotásaiból él a mai rezsim. Ami pedig az adósságcsináláist illeti: hát — legyünk őszinték —- az adósságcsináláshoz is kell érteni, és a mai rezsim még adósságokat sem tud csinálni, fizetni meg egyáltalában nem. A régi rezsim adósságainak megmaradt az ellenértéke házakban, iskolákban, fürdőkben és sok-sok nagyszerű intézményben. A ntai rezsim csak egy 200 millió koronás adósságot csinált, de abból nem maradt semmi. Azt megették. Ez a különbség. Egymillió korona szalmacséplésért Ennyibe kerül a fővárosnak a költségvetés vitája Március nyolcadikén kezdődött a főváros költség- vetésének közgyűlési tárgyalása és azóta hol ellaposodva. hol ismét érdeklődést keltve folyik a vita. A városatyák unatkozva, vagy közbeszólásokkal szórakoztatva magúkat ülnek a lépcsőzetes padsorokban, cigarettázva és szivarozva beszélgetnek a társalgóban és étkezőben ( s valljuk meg mindjárt, hogy itt mindig többen vannak, mint bent a teremben), a fényesen kivilágított, átfűtött teremben szenvedélyek dúlnak, vagy unalom ásitozik, a gyorsírók szorgalmasan jegyeznek; igy megy ez már tizenöt közgyűlési napon keresztül. De most nem arról akarunk beszélni mi volt a magja ennek a tizenöt napos tárgyalásnak, volt-e értelme: ennek a meddő. eredménytelen vitának a „d e f i c it mente s“ költségvetés felett. Hiszen mégis elhangzott néhány felszólalás, melyeknek súlya és tartalma egyensúlyba hozza valamelyest a félrebillent mérleget. Most azt akarjuk röviden, nagyjából összeszámlálni, mennyibe került a fővárosnak eddig ez a hosszú költségvetési vita. mennyit érnek pénzértékre átszámítva a városatyák humoros vagy csípős közbeszólásai, mit jelent az a főváros költségvetésében. hogy az ellenzéki bizottsági tagokat minden jog. törvény és pajflamentarizmus ellenére kirekesztették a bizottságokból, s igv a költségvetési vita során kénytelenek azokat a felvilágosításokat megkérni. melyekre megbízatásuknak lelkiismeretes elvégzéséhez szükségük ván. Vegyük először a '‘gyorsírókat. Mindjárt hozzátehetjük. hogy nehéz munkát végeznek, s a fizetség, amit kapnak, nem áll arányban megfeszített munkájukkal. A nagy lármában és kavarodásban minden elejtett szóra ügyelni. In bizottsági tag urak nem mindig épkézláb mondataihoz értelmet önteni, késő éjjelig diktálni, bizony nejhéz dolog. Kapnak pedig ezént órainként ötszáz nehéz koronákat. Március 24-ig 31.800 koronát kaptak a gyorsírók és gépirónők a költség- vetési vita anyagának feldolgozásáért. Megérdemlik. A legnagyobb tétel az elhangzott beszédek leköz- lése a Eővárosi Közlönyben. A költségvét'ési vita lefolyásáról eddig hét. 5-r-6 iv terjedelmű száma jelent meg a Fővárosi Közlönynek, összesen 396 oldalon. egyenként Í60Ö példányban.' A Közlöny legutóbbi 18. száma, mely 5:l/i iv terjedelemben ielent meg. ivenként 12.50 korona előállítási árat számítva. 76.92 koronájába kerül példányonként a fővárosnak. Igaz ugyan, hogy eladási ár gyanánt 30 korona van "rányomtatva. azonban 1922. évben eddig 5000 korona térült csak meg az eladott példányokért, a többit ingyen adja a főváros. A költségvetési vitától eddig megjelent hét szám, összesen tehát több mint 400 000 koronába került. Nem megvetendő rubrika az Uj Városháza fűtése es a helyiségek világítása sem. s mindent összegezve, bizony az tűnik ki, hogy az egész költségvetési vita ^ könnyűszerrel elfogyaszt befejezéséig egy millió koronát. Nem akarunk az eseményeknek elébe vágni, de mégis leküzdhetetlenül felötlik a kérdés: érdemes volt-ie? * • 9 A nagynevű Viczián államtitkár, a mozirendelet halhatatlan megalkotója, elszánt asszisztense a városházi harcokban Wolff Károlynak, vezérével egyetemben politikai babérokra vágyik. Természetesen a kormánypárt, amely agy látszik — államtitkároktól lefelé — hivatalnok-parlamentet akar összeállítani, boldogan jelölte valamelyik kerületben a mozirendelet klasszikus készítőjét. Aki majd Viczián zászlaja ellen felveszi a küzdelmet, valószínűleg rátalál majd az ötletre, hogy le kell vinni kortesek gyanánt az egykori mozitulajdonosokat, akik majd el fogják mondani, mit köszönhetnek Vicziánnak, akik majd bemutatják, mint megy tönkre mások, hozzá nem értők kezén mind az az érték, amit ők egy- egy munkában eltöltött élet eredményeként mondtak a magukénak. Ám menjenek el ők az ellenjelölt mellett korteskedni, mi Viczián államtitkár urnák ajánlunk őszinte, jó szívvel kitűnő korteseket. Vigye ö viszont el magával az uj mozitulajdonosokat, akiket ö segített a nyeregbe, akiknek — hite szerint — egy-egy domíniumot ajándékozott. Mondják el azok, hogy milyen gazdagok lettek ők azáltal, hogy a másoktól elvett jogok élvezetébe ültették be őket? Mondják el, hogy tengnek-lengnek a mozijukkal, hogy futkosnak garasos kölcsönök, gazdag társak után, hogy szövetkeznek ó volt tulajdonosokkal, akik megbízhatatlanok voltak, amikor maguknak dolgoztak és megbízhatók ma, amikor másoknak robotolnak. Menjenek cl és mondják el, de őszintén, mindezeket, mutassák be a kurzust ebben az egyetlen csepp vízben. De őszinte képet fessenek, hadd lásson egyszer már tisztán a szegény vidék is. És akkor hisszük, bízunk benne és tudjuk, hogy Viczián államtitkár ur úgy megbukik a választáson, mint ahogy megbukott nagy alkotása, a mozirendelet. Még a bohócok is azt mondták valamikor, amikor még kedvünk volt cirkuszba járni, hogy „játszunk valami mást“, mert nem akarták, hogy a publikum ráunjon a vicceikre. Bocsánatot kérünk, lm bele merészelünk avatkozni a többség dolgaiba és kritikával merjük azt illetni; de ez a többség nem keresi az általános, komoly sikert, ez részlet-babérokra utazik. Van közöttük például egy kimagasló egyéniség, akitől mást sem hallunk hónapok óta, minthogy a Gellért-fürdőben dorbézol- nak, meg hogy az ásványviz-üzemben rosz- szul mossák az üvegeket. Ez mind nagyon szép, de száz változatban, száz alkalommal és száz különböző helyen hallani mégis sok. Vagy használ a felszólalás, vagy nem. És ha nem használ a felszólalás, akkor álljon oda a nagytekintélyű kurzusoszlop egy fur- kösbottal és talán azzal inéit őzt üssék megmagyarázni az igazságot. De mindig ugyanazt a nótát döngicsélni az üvegmosásról, mindig ugyanazzal a sima ostorral enyhén pattintgatni, haszon nélkül, veszedelem nélkül? Hát van ennek értelme? Elhiszi a publikum majd, hogy a mélyen tisztelt kurzus- oszlop más volt, mint a többiek? Ejh, uraim, jálszunk valami mást végre!
